Tolnai Népújság, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179.-204. szám)
2012-08-24 / 198. szám
2012. AUGUSZTUS 24., PÉNTEK 3 MEGYEI TŰKOR Nevek a papíron annak idején jót nevettem, amikor meghallottam, hogy egy kis faluban gyűjtésbe kezdtek Isaura szabadulólevelének kiváltására. Mindez még a nyolcvanas években történt, és ráfoghatnánk, hogy az előző rendszer azon törekvése a hibás, amely igyekezett a világ dolgaitól elzárni, s így tudatlanságban tartani az embereket. Ám már bőven a rendszer- váltás után, a kilencvenes években újabb hírek érkeztek gyűjtőakcióról, igaz, akkor már Esmeralda szemműtétjére gyűjtöttek a jólelkű magyar polgárok. ezek után már meg sem lepődtem, hogy szűkebb pátriánkban is gyűjtés indult, igaz, nem pénz, hanem aláírás gyűlt egy olyan ügyben, amely - a megkérdezett illetékesek szerint - nem is létezik. Senki sem tudja, hogy honnan származik az alapinformáció, ki kezdte el terjeszteni, és kinek támadt az az ötlete, hogy aláírás- gyűjtéssel próbálják megakadályozni. a jelek szerint minálunk igazán nem nehéz csatasorba állítani a népeket, ha úgy érzik, hallatni kell a szavukat. Ám a jelek szerint azzal nem nagyon bajmolódnak, hogy utánajárjanak, egyáltalán van-e ügy, amit támogatni vagy megakadályozni kellene. Még akkor sem, ha ezt nagyon könnyen megtehetnék, mert nem globális, nem kontinentális, nem országos, sőt, még csak nem is megyei ügyről van szó, hanem olyasmiről, ami a híresztelés szerint a saját településükön zajlik - pontosabban nem zajlik. Az érintettek nem mentek el érdeklődni a polgármesteri hivatalba, nem kérdezősködtek az általuk választott önkormányzati képviselőnél, nem kukkantottak bele a település honlapjába. Reméljük, hogy legalább a gyűjtőíven elolvasták, egyáltalán mit írnak alá. HÍRSÁV Kedvezményes áruk vására nyugdíjasoknak Nyáron érdemes hasogatni bevásárlás Fontos, hogy télig legyen ideje kiszáradni a tűzifának szekszárd Füstöltárut, valamint száraztésztát, étolajat, ételízesítőt és őrölt paprikát vásárolhatnak akciós, kedvező áron a Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdek- szövetségének és a Tolna Megyei Vöröskereszt Nyugdíjas Alapszervezetének tagjai augusztus 27-én, hétfőn, reggel 6 órától a Hunyadi u. 4. szám alatt. Az árusítás a készlet erejéig tart. ■ V. M. Kórház falára kerülnek a képek BALATONSZABADI-SÓSTÓ B. Tóth Edit, Beda László, Bi- szák László, E. Nagy Mária, Keller Jolán, Tóthné Szalay Ágnes és Zsíros Ari Tolna megyei képzőművészek kaptak meghívást a székes- fehérvári megyei kórház Szent György Körének balatoni alkotótáborába, amelyet a kör alapítója és művészeti vezetője, Szakái Antal képzőművész-tanár vezet. A nyári alkotótáborban készült alkotások a kórház folyosóit és szobáit díszítik majd. ■ V. M. Századik születésnapján köszöntötték dombóvár Németh Pálnét a századik születésnapján köszöntötték a napokban. Marika néni Gyulajon született, férjével együtt az 1958-ban alapított gyulaji termelő- szövetkezet tagja volt. Az ünnepelt 45 éve özvegyült meg, 25 éve él Dombóváron. Egy gyermeke született, két unokája, négy dédunokája és egy ükunokája van. Az ön- kormányzat nevében Szabó Loránd polgármester virágcsokorral köszöntötte őt a születésnapján. ■ H. E. A száz éves Marika néni Célszerű nem az utolsó pillanatban, közvetlenül a fagyok beköszönte előtt megvásárolni a téli tűzifát. Nem feltétlenül spórolási céllal, hanem azért, hogy a fának legyen ideje kiszáradni. Munkatársunktól- Szeretem, ha a téli tüzelőnk minél előbb, összevágva bekerül a féltető alá. így van ideje kiszáradni, kiszellőzni. Búbos kemencénk van, aminél különösen fontos, hogy minél szárazabb fával fűtsük - mondta egyik tolnai olvasónk az általa alkalmazott tűzifa-vásárlási gyakorlatról. Ő a fenti ok miatt már tavasszal megveszi a fát, akár két évre való mennyiséget is. Elmondása szerint az előre történő bevásárlást ez a szempont indokolja, az, hogy anyagilag kedvezőbb-e számára a korai favétel, még nem számolta ki. Nem kevesen igyekeznek jóval a fűtési szezon előtt, legalább még a nyáron beszerezni a tüzelőt. Egy másik olvasónk szerint nem olcsóbb ilyenkor sem a fa, de minél előbb ösz- szevágják, annál jobban ki tud száradni. A faddi tüzép vezetője, Schmelcz Lajos szerint sem alacsonyabb ilyenkor a tűzifa ára. Náluk főként az akácot keresik a vásárlók, de elmondása szerint a nyári vegetációs időszakban nincs érdemi akácfa-kitermelés, azaz ilyenkor éppenséggel kevesebb az akác a piacon. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a frissen vágott akácfa a nagy nyári melegekben rövid idő alatt akár húsz A szekszárdi Trieber Attila pakolja a fát családi házuk udvarán. Nyáron néhol olcsóbban be lehet szerezni százalék nedvességet is képes kiadni magából, ami komoly veszteséget jelenthet a kereskedőknek. Az egyik szekszárdi tüzelőanyagkereskedés vezetője ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a tűzifát azért érdemes még tavasszal vagy nyáron megvásárolni, hogy legyen ideje kiszáradni. Igaz, szeptembertől mázsánként náluk száz forinttal drágább lesz a fa, így tehát valóban olcsóbb most megvenni. Abból a szempontból is olcsóbb a nyári fa, hogy a melegben gyorsabban kiszárad, a frissen kitermelt, azonos tömegű téli fában viszont jóval több a nedvesség. A szekszárdi kereskedés vezetője szerint az akácfa úgymond a városi emberek fája. Köny- nyű begyújtani vele, még nedvesebb állapotában is, de drágább. Emellett viszonylag gyorsan elég, és nem marad parazsa. A vegyes tűzifa (cser, tölgy, bükk, gyertyán) lassabban ég, tartósabban biztosítja a meleget. Tapasztalatai szerint a fiatalok, a városiak gyakran csak az utolsó pillanatban veszik meg a tüzelőt, az idősek viszont már tavasszal beszerzik a fát, akár komoly lemondások árán is. A legfőbb véleménye szerint a tárolás. Sok helyen nem tudják megoldani, hogy a szabadban szellőztessék, szárítsák a fát, ami azonban zárt helyen be- penészedik, bebüdösödik és veszít fűtőértékéből. ■ Sok helyen nem tudják a szabadban szeUőztetni, szárítani a fát ■ Ön használ fát a lakása fűtéséhez? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: TEOL.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Kiváló hangulat volt a Tolerancianapon romák Hagyományőrző csoportok műsora, táncház, tombola, bál várta a közönséget tamási Tizenharmadszor rendezte meg a városi roma nemzetiségi önkormányzat a Tolerancianapot. Mint azt Brandt Róbert, az önkormányzat elnöke elmondta, a Kossuth téren megtartott rendezvény az idén is sok látogatót vonzott. Nem maradhatott el a hagyományos programok sorában a Roma ízek Bográcsmestere főzőverseny, amelyet az idén Csák István gyulaji versenyző nyert meg vecsési módra készített gombócos káposztájával. Második lett a tamási Orsós Imre csülkös pacallal, harmadik a tamási Heiter Lajos csülökpörkölttel. A roma önkormányzat is főzött, mégpedig gulyást és lecsós csirkepörköltet, erre a két finom ételre hívták meg a program mintegy háromszáz résztvevőjét. Kiosztották az év tanulói díjakat, ezt László Csilla, Orsós Henrietta, Tóth Kármen, Brandt Bianka, Balogh Evelin és Szedeli Bálint érdemelte ki. Az év sportolója Horváth Viktória, aki a kor- osztályos országos bajnokságon a legjobb kapus lett. ■ V.M. Éjjel-nappal hoigásztak huszonnégy óra Közel fél mázsát fogott a győztes Kérdés, ami nem létezik békebontás A terjesztett hírnek semmi valóságalapja nincs! tengelic Kiváló időjárási körülmények között, jó hangulatban rendezte meg hagyományos 24 órás horgászversenyét a Tengelici Horgász Egyesület. A csapó-tengelici kastélypark tavánál szombat reggel 7 és vasárnap reggel 8 között, egyórás ebédszünettel lebonyolított esemény immár a 8. volt a sorban. A legtöbb halat a Fülöp Ferenc, Séta Gábor, Gáncs Tamás alkotta csapat fogta, 48,32 kilónylt. Második lett a Szűcs Zsolt, Földi János, Erdős Gábor összetételű gárda 21,62 kilóval, míg a 3. helyet a Plézer Norbert-Laták Zoltán-Károly László trió szerezte meg 20,5 kilós teljesítménnyel. ■ S. K. Tizenhat, háromfős csapat vett részt a tengelici horgászversenyen A bátaszéki városházán előzékeny fogadtatásban volt részünk, jóllehet Bognár Jenő polgármester azért érzékeltette: szíve szerint más témáról nyilatkozna - tudnnllik bármi más olyasmiről, ami érdemi.- Voltaképpen egy nem létező kérdésről beszélgetünk - szögezte le a polgármester. - A város mindenkori képviselő-tes- tülete mindig arra törekedett, hogy a társadalmi békét fenntartsa. így volt ez az előző ciklusokban is. Döntései mindig ezt a célt szolgálják. Amíg én a város élén állok, képviselőtársaimmal együtt mindent el fogunk követni, hogy ez a társadalmi béke fennmaradjon. Sajnálom, hogy néhány ember ezt nehezen veszi tudomásul, és sajnálatos módon megtévesztenek embereket valótlanságokkal. Egy olyan kérdésről gyűjtetnek aláírást, ■ Voltaképpen egy nem létező kérdésről beszélgetünk, mondta a polgár- mester amiről a testület nem tárgyalt, döntést nem hozott. így aztán ez alkalmas lehet arra, hogy a társadalmi békét megbontsa. A polgármester arra is vállalkozott, hogy a levélíró Taba Ferencnek egy telefonbeszélgetés keretében adjon valós felvilágosítást. Mint hangsúlyozta, nem politikusit, hanem olyan egyértelműt, amilyet Bognár Jenő, városáért tenni kész polgár tehet. Taba Ferenc - amiképp azt személyes kérdésünkre közölte - megnyugvással vette tudomásul a tájékoztatást. Megkérdeztük az ügyről Am- reinné dr. Gál Klaudiát, Szekszárd jegyzőjét is, aki így zárta rövidre a témakört: - Szekszárd önkormányzata megdöbbenéssel értesült a Bátaszéken elterjedt rémhírről. Szeretném leszögezni, hogy a hírnek semmi valóságalapja nincs! Nem volt, és nincsenek folyamatban úgynevezett „kitelepítéssel” kapcsolatos tárgyalások és döntés-előkészítés sincs folyamatban. fi A A I k t t