Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-21 / 170. szám

2012. JÚLIUS 21., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 3 VÍZIN BALÁZS Elfeledett kaputelefonok két doboz ezüst színű fes­ték. A kaputelefonokat kar­bantartó bácsinak nagyjából ekkora mennyiségre volt szüksége a nyár végén, hogy kipingálja azokat a gombo­kat a készülékeken, ame­lyekről az izzadságtól ned­ves ujjunkkal leradíroztuk a mázat, valahányszor fölcsön­gettünk egymáshoz a cimbo­rákkal. Ugyanis jobb híján így jeleztük magunk között a délutáni focimeccsek kez­detét. Sportszeretők lévén sűrűn nyomkodtuk a gombo­kat, volt, hogy egy nap több partit is lenyomtunk, pláne akkor, amikor még egy Búd Spencer kategóriájú filmet sem adtak a tévében. így a jelzőrendszer klaviatúrája sínylette meg leginkább a buzgóságunkat, meg a foci­pálya mellett lakó idős néni kertjében nyiladozó virágok, ahova rendszerint berúgtuk a labdát. akkor még fel sem merült bennünk, hogy néhány év elteltével elég lesz egy kat­tintás valamelyik közösségi portálon, s már húzhatjuk is a csukákat. S ami egyben azt is jelenti, hogy a karbantar­tó bácsit megfosztjuk némi bevételtől, de minimum egy üveg sörtől, amelyet a szépen elvégzett munkája után gu­ríthatott le a szomszéd tömb­ben lakó János bácsi felaján­lásából. Persze számtalan elő­nye is van az internet-hálózat folyamatos fejlődésének, elég csak a gyors információ- áramlásra gondolni. most, amikor végre el­kezdődtek a tárgyalások a nemzetközi valutaalappal, felértékelődtek a közösségi portálok. Mert szerintem nincsen olyan magyar em­ber, aki ne lájkolná (kedvel­né) az elsők között, de mini­mum megosztaná azt a hírt, fotót, amikor kezet rázunk az EU-val a biztos megálla­podás jegyében. És azt talán még a kapu­telefonos bácsi sem venné zokon... ígérik, jön a támogatás költségvetés A fogyatékossággal élők szervezetei pénzre várnak A fogyatékossággal élők szervezetei sokrétű feladatot látnak el. Képünk az ötéves bonyhádi „Együtt 1 másért” Nappali intézmény ünnepségén készült Sok a feladat a fogyatékos­sággal élők szervezeteinek háza táján, ám a feladatok elvégzéséhez szükséges forrásnak bizony szűkében vannak ebben az esztendő­ben. Az illetékes miniszté­rium heteken belülre ígéri a megoldást. Venter Marianna A Tolna megyében működő fo­gyatékos szervezetek jelezték lapunknak, hogy idei működé­sük egyre nehezebb helyzetbe került. A tájékoztatás szerint e szervezetek túlnyomórészt költségvetési támogatásból látják el feladataikat. Ezek a feladatok igen sokrétűek, a jogsegélyszolgálattól a nyári tá­borozásig. S bár a költségvetési támogatás nem az egyetlen be­vétele a fogyatékossággal élők társadalmi szervezeteinek, ez a legnagyobb, és enélkül teljesen reménytelenné válhat a műkö­désük. Mint megtudtuk, hosszú évek gyakorlata szerint legké­sőbb tavasszal szerződést köt­nek a költségvetési törvényben nevesített fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetekkel az állami támogatásra, ám az idén ez még mindig nem tör­tént meg. A szervezetek nem tudják fizetni a számláikat, nem tudják megszer­vezni a program­jaikat, amelyek tagságuk szá­mára sokszor az egyetlen le­hetőséget jelentik például a közösségi életre, sportra, ki- kapcsolódásra. A megyében lévő érdekvédelmi szerveze­tek igyekeznek kitartani, pél­dául a költségek minimálisra csökkentésével, illetve egyes Szerencsés esetben három hét múlva érkezik a pénz vesített programok törlésével, vagy le­rövidítésével. A fenti problémával lapunk megkereste az Emberi Erőfor­rások Minisztériumát, amely­nek Szociális, Család- és Ifjú­ságügyért Felelős Államtitkárságától a következő választ kaptuk: Ä költségvetési törvényben ne- fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek ál­lami támogatására irányuló szerződések megkötése első­sorban azért késlekedik, mert a 2011. évi támogatások elszá­molásának ellenőrzése és utó- ellenőrzése alapján számos Mindenben segítenek tagjaiknak a szervezetek a bevásárlástól a pályázatí­rásig sok mindenben segítik tagjaikat a fogyatékossággal élők szervezetei. A szolgáltatá­sok pedig nagyon kevés kivétel­től eltekintve ingyenesek, vagy jelképes összegbe kerülnek. A látás-, hallás- és mozgássérül­tek egyesületeinek szolgáltatásai közé tartozik például a szociális segítségnyújtás, a különböző tanfolyamok szervezése és lebo­nyolítása. Segítséget kapnak a tagok nemcsak a mindennapi ügyek szervezésében, intézésé­ben, hanem például a különféle egyéni támogatási pályázatok elkészítésében is. A megyei szer­vezetek szolgáltatásai közé tarto­zik a közösségépítő-, sport- és szabadidős programok szervezé­se és lebonyolítása is. szervezetnek hiánypótlási kö­telezettségei voltak, amelyek teljesítése és ismételt ellen­őrzése időigényes folyamat. (A szóban forgó szervezetek kö­zül egy a mai napig nem tett maradéktalanul eleget ennek a kötelezettségének.) Több szer­vezet esetében további problé­ma volt a szerződések alapját képező - az érintett szervezetek által elkészítendő *- szakmai és pénzügyi terv benyújtásának jelentős késedelme, emellett van olyan kedvezményezett, amely még nem küldte meg a szerződés kötelező mellékleteit képező igazolásokat és egyéb dokumentumokat sem. Miután e szervezetek adófizetői forin­tokból gazdálkodnak, elenged­hetetlen a támogatásokkal való pontos és szabályszerű elszá­molás. A szerződések előkészí­tését ettől függetlenül a tárca már korábban megkezdte, így azok a szervezetek, amelyek­nél már lezárult a hiánypótlási procedúra, előreláthatólag két héten belül aláírt szerződéssel rendelkezhetnek, a forrás pe­dig a szerződések aláírásától számított bő egy héten belül kerül a szervezetek számlájára. Teljesen tönkrement a zöld- és a tarkabab nagykónyi Teljesen elfagyott még tavasszal a zöldbab és a tarkabab, így azokból sajnos nem tudnak betakarítani a településen. A késői fagyok, és az elmúlt hetek száraz időjárása sajnos a többi konyhakerti növénynek sem kedvezett. A zöldborsót azonban már sikeresen ér­tékesítették, jelenleg pedig a paradicsomot, a paprikát és az uborkát szedik a közfog­lalkoztatottak. ■ M. Á. Nagy élményt jelentett a vitorlázás a tengeren szekszárd-waregem Belgi­umban nyaralt a megyeszék­hely 40 kisdiákja. A Szek- szárd-Waregem Baráti Tár­saság segítségével szervezett 9 napos vakáción tartalmas programok várták a gyer­mekeket. Egyebek mellett természetvédelmi területen, vidámparkban, állatkertben és haditengerészetei bázison is jártak. Nagy élmény volt a csapat számára, hogy a tenge­ren is vitorlázhatott. ■ SZ. Á. Felkutatják a tűzoltókat megtévesztőket tolna megye Az év első felé- . ben 104 téves jelzés érkezett a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletére. Hat esetben fordult elő, hogy a telefonáló szándékosan meg­tévesztette a tűzoltókat. A megyei igazgatóság a jövő­ben még nagyobb hangsúlyt helyez ezen hívások lenyo- mozására. A törvény szerint akár 300 ezer, visszesőként 450 ezer forint bírsággal sújt­ható, aki szándékosan meg­tévesztő jelzést ad le. ■ V. M. Sok volt a téves riasztás Végre teljesülhetett a két család vágya magyar állampolgárok Már papír is igazolja azt, amit a szívükben éreznek Négy fiatalkorút temetői lopással gyanúsítanak bonyhád - A jelenlegi kormány első intézkedései között szere­pelt a kettős állampolgárság­ról szóló törvény megalkotása, amely egyszerűsítette a hono­sítási eljárást - emelte ki be­szédében Potápi Árpád János pénteken, a bonyhádi Város­házán szervezett ünnepségen. A település polgármestere, a térség Meszes országgyűlési képviselője úgy vélekedett: en­nek is köszönhetően a világ több pontjáról ez idáig közel 270 ezren igényelték a kettős ál­lampolgárságot, és mintegy 160 ezren már le is tették az esküt. Pénteken egészen biztosan ja­vult a statisztika azáltal, hogy egy délvidéki és egy erdélyi család írta alá a honosításukról szóló okmányokat Bonyhádon. Dordevic Erzsébet és két gyer­meke: Katarina, valamint And- reja, illetve a hölgy édesapja tett esküt Potápi Árpád János előtt. Akárcsak Székely László és két fia, Albert Mihály és Lóránd Er­nő.- Külön öröm számomra, hogy Bonyhádot választották ezen ese­mény helyszínéül, hiszen az itt élők 40-50 százaléka is határon túli származású, akik a mai na- % pig hűen őrzik hagyományaikat 1 - fűzte hozzá a polgármester. g A dokumentumok aláírását kö- J vetően pezsgős koccintással és J kötetlen beszélgetéssel zárult a s program. ■ V. B. Potápi Árpád János gratulált elsőként az új állampolgároknak szekszárd Négy fiatalkorú fiút gyanúsít a rendőrség a szekszárdi temetői lopások­kal, tájékoztatott dr. Buda Bernadett, a Szekszárdi Rend­őrkapitányság sajtóreferense. Májusban és júniusban mind­két temető több síremlékéről bronz vázát és mécsestartót loptak el. A lopási kár mintegy 300 ezer forintnyi, a rongálá­si a 200 ezret is meghaladja. A nyomozók csütörtökön a négy közül két büntetett elő­életű fiatalembert már kihall­gattak, a másik kettő kihall­gatása még folyamatban van. A fiúk kizárólag bronz tárgya­kat loptak el és azokat eladták. Az ebből származó 6-7 ezer forintot cigarettára költötték. A nyomozókba házkutatás so­rán az orgazdánál valameny- nyi tárgyat lefoglalták, és két kivétellel a tulajdonosoknak ki is adták. Két tárgy tulajdo­nosát még keresik. A fiatalok ellen kilenc rend­beli dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen szabálysértési ér­tékre elkövetett lopás vétsége, valamint egy rendbeli dolog el­leni erőszakkal, üzletszerűen, kisebb értékű kegyeleti tárgy­ra elkövetett lopás bűntettének elkövetése miatt folyik az el­járás. Ezeket a bűncselekmé­nyeket a törvény három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetheti. ■ 1.1. \ i 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom