Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-17 / 166. szám
4 GAZDASÁGI TÜKÖR 2012. JÚLIUS 17., KEDD Drágult a termőföld, kévés az eladó országosan nyolc százalékkal drágultak a tavalyi évhez képest a hazai termőföldek, és a földpiac továbbra is jó befektetésnek bizonyul. A megyében is nagyon keresett a termőföld. A jól megközelíthető és jó minőségű földek hektárjáért 1 millió-1,3 millió forintot is adnak. Kevés eső esett, így a kukoricák száradnak A vasárnap érkező hidegfront sem hozta meg a várva várt csapadékot. Tolnában az elmúlt négy hétben mindössze 15-20 milliméternyi eső hullott, ami nagyon kevés ahhoz, hogy a kukoricák „magukhoz térjenek”. A szárazság az aratási munkáknak kedvezett, ami lendületesen folyik a megyében. Az agrárkamarai törvényt elfogadták elfogadta az Országgyűlés az új agrárkamarai törvényt. A cél, hogy a kamara a szűk érdekcsoportok helyett a teljes agrár- és élelmiszergazdaság érdekegyeztetési fóruma legyen. A tagság minden mező- gazdasági és élelmiszer-gazdasági szereplőnek - a feldolgozóknak is - alanyi jogon jár. A törvénytervezet szerint az éves tagdíjat a tagok gazdasági súlya szerint, kell meghatározni.-i i 1 < • • »• lApi NMn» ‘‘-‘T IU rerr Megugrottak a gabonaárak A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában június 29. és július 5. között 96 kontraktusból 59-et takarmány- kukoricára és 37-et repcére kötöttek. Az afrikai meleg és a száraz időjárás már nemcsak a világpiaci, hanem a hazai terményárak változásában is érezteti hatását. Az említett tőzsdei időszakban mindegyik termény ára emelkedett, a búza ára 4 ezer, a takarmánybúzáé 3 és 4 ezer forinttal. Az új termésű takarmánykukorica novemberi jegyzési ára tonnánként 6250 forinttal magasabb, a takarmányárpa augusztusi szállításra szóló ára 3 ezer forinttal. A napraforgómag 2012-re szóló jegyzéseinek árfolyama tonnánként 2 ezer forinttal, a repce havi ára 4 ezer forinttal növekedett. A chicagói és párizsi árutőzsdéken újabb árcsúcsokat döntött a búza és a kukorica. Chicagóban a búza havi ára 302 USD/tonnára emelkedett, csak úgy mint a kukorica. Párizsban a búza havi ára 236, a kukoricáé 221,5 euró/ tonna volt július első hetében. Termény Időszak Ft/t Malmi búza 2012. Vili. 59 000 2012. XII. 60000 T.búza 2012. VIII. 54 50Ö T.kukorica 2012. XI. 56750 2012. XII. 55 500 T.árpa 2012. IX. 56 000 Napraforgó 2012.X. 122000 2012. XII. 123000 Repce 2012. Vili. 138000 2013. III. 141000 FORRÁS: AKI Most már záródnak a szőlőfürtök permetezés A borvidéken szép termés ígérkezik, ha jól védekeznek a gazdák Munka a szőlőben. Sok múlik azon, hogy dönt a termelő, azaz hányszor és mivel permetez A betegségektől eddig megvédett szőlőkben szép termés ígérkezik. A termelők úgy számolnak, jó ára lehet a szőlőnek, mivel országosan kevesebb termésre számítanak a borászatok, mint amire szükség lenne. Mauthner Ilona A szőlőfürtök lassan záródnak, az elviaszosodó felszínű bogyókat elméletileg már kevésbé fertőzik a betegségek, legalábbis a gazdák így tartják. Ennek ellenére a mostani időszakban még jelentős veszély leselkedik a szőlőre, mondta dr. Gabi Géza növényvédelmi szakmérnök. Az elmúlt napokban új fertőzési ciklus indult el a peronosz- póránál, ennek tünetei egy hét múlva jelennek meg. Emellett a lisztharmat továbbra is fertőz, főleg a fiatal lombot. így folytatni kell az erős védelmet a szőlőben. Sárosdi Ferenc, szekszárdi szőlész-borász azt mondta, jelenleg az ötödik permetezésnél tart, úgy számolja, még 3-4 lehet hátra. Hogy milyen lesz a termés, az attól függ, mennyi csapadékot kap még a borvidék. A szárazság előnye, hogy a lisztharmat és a peronosz- póra nem okoz gondot, ugyanakkor a fiatal ültetvények ezt jobban megérzik. A téli-tavaszi fagy náluk is hagyott nyomot, ez mindenképpen befolyásolja majd a szőlőmennyiséget, mondta Sárosdi Ferenc. A múlt heti hőség hatására sok helyen leállt a bogyónövekedés, mondta dr. Gabi Géza, és az alsó levelek is sárgulni kezdtek. A mostani, változékony időjárásban újraindulhat a bogyók növekedése. A héten a szőlőmolyok tömeges rajzása folytatódott, a rajzáscsúcson tartunk, tette hozzá a szakember. A termelők vizsgálják át a fürtöket, és ahol lárvára utaló rágást észlelnek, ott haladéktalanul permetezzenek! A szőlőben a gyomnövényekre is fordítsanak figyelmet. Az elmúlt napokban leesett csapadék és a múlt heti meleg hatására most tömegesen kelnek a gyomok. Az országos szőlőtermést nagyban befolyásolja, hogy az alföldi borvidéken mennyi szőlő termett. Szilbernhorn László tázlári szőlész-borász szerint nagy kárt okozott a téli fagy az ültetvényekben. A kunsági borvidéken tartós volt a hideg, gyakran mínusz 26-27 fokot mértek. A homokos talajon lévő ültetvények egy része elfagyott. A termelő úgy számolta - a többi gazdálkodóval egyeztetve -, hektáronként az átlagtermés 30 mázsa körül lesz. Egy-egy ültetvénynél lehet ugyan eltérés, de sajnos sok olyan szőlő is van, melyben akkora a fagykár, hogy nincs más megoldás, ki Van drágább és olcsóbb, de munkás megoldás is a szőlő növényvédelmét kétféle módon lehet megoldani. Az egyik a hagyományos technológia, mely májustól augusztus végéig 9-11 permetezést jelent. A termelő megvásárolja a drága készítményeket, és a megadott technológia alapján permetez 7-10 naponként. Ez a módszer nagy biztonságot ad, a gazda nyugodtan alhat Hátránya, hogy drága. Egy-egy permetezés 130 ezer forint, vagyis egész évre vetítve 1,3 millió forintba kerül hektáronként a szőlő növényvédelme. A másik módszer előrejelzésen alapul. Előnye, hogy olcsóbb és környezetkímélőbb. Akár 16 napot is lehet várni két permetezés között, így egy szezont 7 kezeléssel le lehet tudni. Egy permetezés költsége ebben a formában 70 ezer forint hektáronként, tehát félmillió forintból megoldható egy évre a növényvédelem. A módszer hátránya, hogy előrejelzésen alapuló szaktanácsadás nélkül nem alkalmazható. kell vágni. Szilbernhorn László elmondta, a családja a 15 hektáros ültetvényen jó, ha 400 mázsa szőlőt le tud majd szüretelni, a szokásos 2000 mázsa helyett. PROMÓCIÓ Sikeresen pályázott a cég, Pakson vettek irodát HŐSZIGETELÉS És lemezburkolás a fő profilja a nagypeterdi székhelyű RIPSZIG Kft.-nek. Mint azt Rippel Márta, a Baranya megyei cég tulajdonos-ügyvezető igazgatója elmondta, egy fővárosi cég alvállalkozójaként a paksi atomerőműben dolgoznak, az ottani munkálatok cégük teljes kapacitását lekötik. A kft. a tulajdonossal együtt kilenc főnek ad munkát. A cég 4783452 forintot nyert iroda létesítésére uniós pályázaton. A GOP-2.1.1-11(M-2012-03-19) jelű pályázaton nyert összegből Pakson vásároltak ingatlant, amelyből irodahelyiséget alakítottak ki a Teller Ede utcában. ■ VÁLLALKOZÁSUNK FEJLESZTÉSE AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV KERETÉBEN VALÓSUL ME6. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638 ÍACVARORSZAG MEGUJUl A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. HIRDETÉS Nemcsak megtermelik, el is adják a portékát DOMBÓVÁR OKJ-s zöldség- és gyümölcstermesztő képesítést szerezhet augusztusban 24 ember Dombóváron. A képzés szeptemberben indult, a kistérség tíz településéről érkeztek résztvevők, akik 40 százalékban elméleti, 60 százalékban gyakorlati oktatást kaptak. A vizsgát követően várhatóan 23- an vehetik át a bizonyítványukat. A hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának javítására indított programról Keller Anikó, a megyei kormányhivatal Munkaügyi Központja igazgatója és Fehérvári Tamás, a dombóvári kirendeltség vezetője számolt be nemrég. Mint elhangzott, nemcsak arról szól, hogy a közösen megművelt földterületeken megismerkedhetnek a zöldség- és gyümölcs- kultúrák termesztésével, hanem a résztvevők saját részre művelhető kertet is kapnak, amelyen maguknak termelhetnek különféle növényeket, illetve ezeket elvihetik haza saját fel- használásra vagy el is adhatják azt a piacon. Ennek érdekében értékesítési technikákkal is megismertették az embereket. A program keretében mindenki kapott szerszámokat és vetőmagot, valamint közösen építettek fóliasátrakat a hatékonyság érdekében. ■ V. M. Percenként frissülő Tolna megyei és országos hírek A TOLNA MEGYEI ONLINE IDŐPONT, HELYSZÍN 2012. július 25. Bölcske, (Agro-BölcskeZrt. területén) Bölcske 6-os út, 99-es km szelvénynél. A SZÁNTÓFÖLDI GÉPBEMUTATÓ GÉPKAPCSOLÁSAI Az IKR Termelésfejlesztési és Kereskedelmi Zrt. tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait szántóföldi gyakorlati bemutatóra, melynek témája: hatékony, gazdaságos tarlóápolás minőségi gépekkel. 9.00- 9.30 Vendégek fogadása, regisztráció New Holland T7.270 erőgép - Kuhn Optimer rövidtárcsa . 9.30 - 10.00 Köszöntő, bevezetés New Holland T7.270 erőgép - Kuhn Cultimer szántóföldi kultivátor 10.00 -12.00 Szántóföldi bemutató New Holland T8.330 erőgép - Dondi 807 mélylazító 12.00 - Ebéd, konzultáció New Holland T8.390 erőgép - Strom Atlas rövidtárcsa New Holland T8.390 erőgép - Strom Ecoland szántóföldi kultivátor Jelentkezni lehet: Tóth András gépértékesítés vezetőnél Mobil:+36/30/969-4136 • Fax: 74/528-870 • e-mail: andrastoth@ikr.hu Százon J. Attila vezérigazgató Illés Zoltán igazgató New Hoitand Üzletág Villám Ftrent igazgató Munka- és Célgép Üzletág AKCIÓ az AGROBÁZISON ! A Szekszárdi NÖVÉNY Zrt. AGROBÁZISA július 16-tól,, július 21-ig a legnépszerűbb, SZŐLŐBEN használatos növényvédő szerek árából 10%-os kedvezményt hirdet! A szőlő védelmével kapcsolatos aktuális információkért, ingyenes szaktanácsért forduljon hozzánk bizalommal! AGROBÁZIS: Szekszárd, Bogyiszlói u. 8/a. (az ipari Parkban) Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 8.00- tól 14.00-ig Szombaton 8.00- tól 12.00-ig Tel.: 74/413-156 és 06-30/411-36-59 1