Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-11 / 161. szám

2012. JÚLIUS 11., SZERDA ALMANACH 2012 - MAGYARKESZI lúMiifMIHiiEi Menne-e innen máshová lakni? KESZLERNÉ TÓTH RENÁTA: ­Aki itt született, úgy mint például én is, az biztos, hogy szeret itt lenni, itt élni, s nehezen menne el innen. Ez még akkor is így van, ha jól ismertek a hátrányok is: kevés helyben a munkahely és nem túl jó a buszközleke­dés. A férjem Székesfehér­várra jár dolgozni, három műszakban. A környezet mindenesetre szép, a tele­pülés rendezett, tehát nem nehéz megkedvelni ezt a helyet. KISSNÉ SZABÓ ÁGNES: - Sok barátságos ember él itt, na­gyon összetartóak vagyunk, mindenben segítjük egy­mást, amiben csak tudjuk. Van ugyan munkanélküli­ség, de azért azt tapaszta­lom, hogy az állástalanok többsége igyekszik feltalálni magát. Akár ház körüli munkák vállalásával is. Ha bárhol városban felajánlaná­nak nekem munkát, akkor azt nem fogadnám el. Nem hagynám el ezt a nagy csa­ládot. dankházi árpád: - Tősgyö­keres magyarkeszi vagyok, még ha fél évtizedet Buda­pesten is dolgoztam. A falusi élet kétségkívül nem köny- nyű, de azért vannak előnyei is. Mindenki ismer minden­kit, jó barátságban vagyunk egymással. A fizetés keve­sebb mint a városban, de állatokat tartunk, növényt termesztünk, így teremtjük meg a kiegészítést. Én biztos, hogy nem mennék el innen. Pénzt hozhat a jó termény határvidék Kevés a munka, aki teheti, a szomszéd megyékbe jár Munkában a brigád. Most még maradéktalanul a konyhán köt ki a helyi termény, később azonban reményeik szerint piacra is kerül belőle Sokat és soknak segít a mun­kaprogram. A fatüzelésű ka­zánokkal komoly megtakarí­tás érhető el. Naponta megy munkásbusz a szomszéd megye székhelyére. Szeri Árpád A munka nem állhat meg a rekkenő hőségben sem: tudja ezt az a brigád is, melynek tag­jai - valamennyien asszonyok - Magyarkeszi önkormányza­tának egyik parcelláján hajla­doznak, kapával a kézben.- A Start munkaprogram ke­retében dolgoznak valameny- nyien - adott tájékoztatást kísérőnk, Kovács Erzsébet, a település polgármestere. - A cukorborsó és a zöldbab után most az uborkát gondozzák: többi területeinken van zöld­ség, sárgarépa, hagyma is. Az összesen három hektáron be­takarított terményt saját kony­hánkra visszük, ott dolgozunk fel mindent. Terveink szerint idővel piacra is fogunk termel­ni, így szerezve némi jövedel­met is községünknek. Kovács Erzsébet hozzátette: pályázati anyagukban nem kevesebb mint hárommillió forint bevételt terveztek, igaz, azt majd az idő, még pontosab­ban az időjárás dönti el, hogy ebből az összegből mennyit en­gedélyez megvalósítani. Ezzel együtt a település bizonyos te­rületeken máris, illetve hama­rosan elkönyvelhet magának nem is csekély megtakarítást. Az erdőtelepítés keretében ugyancsak közmunkások ül­tetnek akácost. Két éven belül begyűjthetnek és felapríthat­nak - pályázati pénzen vett géppel - annyi fát, ameny- nyi elegendő lesz az óvoda, valamint az önkormányzat épületébe telepített kazánok számára a fűtési szezonban. Sőt, ezt a gázkiváltásos megol­dást már sikeresen alkalmaz­ták tavaly az iskolában is. A fatüzelésű kazánok rend­szerbe állításával és működ­tetésével több mint kétmillió MAGYARKESZI NEMCSAK postá­val, művelődési házzal, könyv­tárral, óvodával, hanem nyolc- osztályos általános iskolával, sőt, orvossal, védőnővel is ren­delkezik. Szennyvízcsatorna­rendszer viszont még nincs, de ha egy pályázaton sikerül for­rást szerezni, akkor ez a beruhá­forinttal lehet olcsóbb a fűtés­számla. Mindent összegezve egyéb­ként a szóban forgó, összesen 33 millió forintból zajló köz­munkaprogram révén jelenleg összesen negyvennyolc helybe­li foglalkoztatása valósul meg a 2012-es év végig. Kovács Erzsé­bet hozzátette, hogy jóval több a jelentkező, hiszen Magyarke- sziben úgy húsz- százalékos lehet a munkanélküliségi ráta. A határvidéki helyzet előnyt je­lent abból a szem­pontból, hogy naponta induló különjáratokkal viszonylag rövid buszozással elérhető Fejér megyében Székesfehér­vár, illetve Somogy megyében Tab több üzeme. A növényeket kapálgató Meggyesi-Szijártó Karolina vi­zás is megvalósulhat. Úgy hat­százmillióforintra lenne szükség és beindulhatna a munka. Ez azonban egyelőre még a jövő ze­néje. Ezzel együtt is már most van vonzereje a nyugalmat su­gárzó településnek: ezt az érté­ket az idetelepülő angolok, né­metek és svájciak is felfedezték. ■ A település el­könyvelhet nem is csekély megta­karítást Egyetlen beruházás kell az összkomfortossághoz szont lehetőleg maradna hely­ben. Korábban a helyi sertés­telepen dolgozott, majd a gyes után a munkaprogram részese lett.- Reggel hatra jövünk ki a földre, terményt szedünk, öntö­zünk, permetezünk, mindent csinálunk, amit csak kell - so­rolta. - Senkinek sem életcélja, hogy nyugdíjaskoráig itt kapál­jon, de ha csak ez a pénzkere­seti lehetőség van, akkor ezzel kell számolni. Nem keresünk sokat, a minimálbért sem kap­juk meg. De ha belegondolunk, hogy valahova elmennék in­nen napi bejáróként egy másik településre, három műszakba, ott sem kapnék lényegesen töb­bet. Itt meg azért csak helyben vagyok, ismerősök között, jó társaságban. Ez az, amit nye­rek ezzel a munkával. Kovács Erzsébet polgár­mester PROMÓCIÓ Nem volt semmi esélyük a lefülelt fémtolvajoknak A köznek szépül a malom közösségi tér A patinás építmény kiállításnak is otthont adott MAGYARKESZIBEN 2003-ban ala­kult meg a polgárőrség. A civil szerveződés az elmúlt közel egy évtizedben kellő tekintélyt vívott ki magának eredményes tevékenységével.- Nekünk is az a feladatunk, ami valamennyi pol­gárőrségnek, tehát a közrend védel­me, a közbiztonság fenntartása - mondta el Váradi Balázs, a szerveződés elnöke. - Jelenleg húsz taggal, köztük hölgyekkel is működünk, de most éppen van négy új jelent­kezőnk is: ez is azt bizonyítja, hogy részünk van érdeklődés­ben és támogatásban. Havonta általában tizenöt szolgálatot adunk. Előfordulnak rend­kívüli események is, amikor nincs szolgálat, de azonnal cselekedni kell. Nemrég épp az elnököt riasztot­ták egy fémlopás­hoz: Váradi Balázs időben érkezett, a lefülelt tettese­ket a helyszínen tartották a rendőr­ség megérkezéséig. A 2011-es esztendőben tizenhárom el­fogással járult hozzá a csapat a köznyugalomhoz. De a pol­gárőrség kivette részét tűzol­tásból, forgalomelterelésből és rendezvények szakszerű bizto­sításából is. Több mint száz éve épült a köz­ség felújított műemléke, a ma­lom. A létesítmény egykoron az összes helybeli gazdálkodó számára megkerülhetetlen épület volt: akárcsak a Dénes család számára. Arról a jeles famíliáról van szó, melynek egyik tagja, az 1891-ben szü­letett Dénes Oszkár mint szí­nész, nemzetközi hírnévre tét szert. A múlt század hú­szas-harmincas éveiben Bár­sony Rózsival, azaz feleségével együtt bejárta Európa számos rangos színpadát. Lipcse, Ber­lin, Bécs, Sydney és London közönsége egyaránt viharos ünneplésben részesítette a pá­rost. A legendássá vált duóról A felújított hengermalom egyébként éppen a malomban nyílt tavaly emlékkiállítás.- A jövőben is szeretnénk ha­sonló célra, tehát kiállítások megtartására felhasználni az épületet - közölte Kovács Erzsé­bet. - A végső cél pedig ennél is összetettebb. A létesítmény nagy részét meghagynánk kö­zösségi térnek. A két oldalsó rész egyikét szándékunk sze­rint alkalmassá tesszük ven­dégfogadásra, a másik oldal pe­dig falutörténeti múzeumnak adna otthont. A hátsó traktus­ba olyan tornacsarnokot terve­zünk, mely nemcsak sport-, ha­nem kulturális rendezvények számára is alkalmas lenne. ■ Nemrég az elnö­köt riasztották egy fémlopási esethez 11 Egy másik Kesziben énekel a népdalkor arany-, illetve ezüstérmet szerzett a közelmúltban két rangos országos versenyen a Magyarkeszi Hagyomány- őrző Népdalkor. A huszon­hét éve működő, jelenleg tizenöt tagot számláló csapat a Keszi nevet viselő telepü­lések találkozójára készül: a népdalkor kisbusszal indul Tiszakeszire, ahol fellépés keretében ad ízelítőt művé­szetéből. Számítógépek is várják az olvasót A tamási könyvtár mozgó­könyvtáraként működik a mintegy hatezres állományú magyarkeszi könyvtár. A község kulturális létesítmé­nye tavaly 240 ezer forint értékben jutott hozzá új kö­tetekhez. A mintegy kétszáz­harminc beiratkozott olvasó nemcsak a kiadványok kö­zött válogathat, de - jelképes összegért - igénybe veheti a rendelkezésre álló számító­gépeket is. Kicsiknek tapsolt a falunapi közönség anyagi lehetőségek híján a • korábbiakhoz képest szeré­nyebb körülmények közepet­te zajlott le Magyarkesziben a 2012-es falunap. A rendez­vény a nagy meleg miatt csak délután kezdődött a vá­sártéren, ahol többek között mazsorettcsoport, népdal­kor, óvodás- és iskoláscsapat, valamint az iregszemcsei operett-társulat mutatkozott be a közönségnek. A gyer­mekek díjmentesen vehették igénybe az ugrálóvárat és a körhintát. A lakosság korösszetetele Elérhetőségek Kovács Erzsébet polgármester: 74/478-785. _______________ Hétfőtől csütörtökig: 8.00-12.00 és 13.00- 16.30 óráig. ________ Pé nteken: 8.00-12.00 és 13.00­14.00 óráig.___________________ Sz abó Márta körjegyző: 74/478-785. Minden héten hétfőn és szerdán 8.00- 12.00 és 13-16.30 óráig. - Minden pénteken: 8.00-12.00 és 13.00- 14.00 óráig.__________ Dr . Szebeny Gábor háziorvos: 74/ 478-710,__________________ Mi nden hétköznap 8.00-11.00 óráig. Dr. Tóth Margit gyerekorvos rendel minden hó első szerdáján 13.30­14.30 óráig.___________________ Fo jtekné Balogh Ildikó védőnő: 74/478-566.__________________ Né meth János és Horváth László körzeti megbízott: 30/419-1563. A CIKKEKET SZERI ÁRPÁD ÍRTA, A FOTÓKAT KISS ALBERT KÉSZÍTETTE

Next

/
Oldalképek
Tartalom