Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-07-01 / 24. szám

16 2012. JULIUS 1., VASARNAP, XV. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM MOZAIK HOROSZKÓP A 27. HÉTRE: JÚLIUS 3-9. Kos Olyan munkaajánlatot kaphat - lehet, hogy csak pluszmunka ami gyakori külföldre utazással jár. Ha önszántából nem vállalja, akkor a körülmények rákényszerítik. Párkapcsolatának is jót tesz az utazás, mely pénzügyileg is haszonnal járhat. Bika Kemény idők járnak most a munkahelyén. Ideje lenne kicsit úrrá lenni kaotikussá váló lelkivilágán. Ön túlságosan is érzékeny, de fele sem igaz annak, amit elgondol. Ikrek A kollegiális barátság csak addig tart, amíg nem akar mértéken felül beleavatkozni mások életébe. Hiába a jóakarata, ha a másik máshogy látja. Ha túl nehéznek érzi párkapcsolatát, akkor talán segíthet az a gondolat, hogy sokan még így is szívesen cserélnének önnel. Rák Sikeresnek érezheti magát. Ha hányta-vetette is a sors egyik munkahelyről a másikra, most végre megalapozottan örülhet új állásának (pozíciójának). Abba kellene hagynia az önsajnáltatást, és meglátnia végre az élet szép oldalát. Oroszlán Rengeteg a tennivalója, de ehhez most a kellő erő is megvan önben. Ha új szerelmet keres, akkor a héten van esélye arra, hogy meg is találja. A jegyében járó Hold is segíti abban, hogy érzelmei megnyíljanak. Ha nem társtalan, ennek akkor is hasznát veheti. Készüljön a romantikára! Szűz Kellemetlen helyzetbe kerülhet: olyan távoli kollégával találkozhat, akit inkább kerülne. Nyugodt családi légkörre számíthat a héten: ön is mindent megtesz, hogy ez így legyen, de párja is tesz érte. Űzze messze a gondokat! Tervezni lehet, de a nehézségek megbeszélését inkább halassza más napokra. Mérleg A szerelem köti le energiáit, de nem lenne szabad megfeledkeznie a kötelességeiről. Különösen a főnökével való kapcsolatára nem ártana jobban odafigyelnie. No meg az áskálódó pletykákra. Irigyel alig várják, hogy valamilyen fogást találjanak önön. Skorpió Reményei egyáltalán nem olyan megvalósíthatatlanok, mint amilyeneknek hiszi őket. Igaz, a sors sok korlátot állít fel önnek, de azok legalább annyira kapaszkodók, mint gátak. Ne fojtsa el továbbra is az érzéseit: attól, hogy nem beszél róluk, azok még nem szűnnek meg. Nyilas Ambiciózus és bátor, amire szüksége is lesz az elkövetkező napokban. Új kihívások elé állítja ugyanis • a sorsa, és csak akkor veheti jól az akadályt, ha megvan hozzá a kellő lendülete, kurázsija. Nehéz elviselnie a kedveséből áradó sértett hidegséget. Bak Ha gyomortáji fájdalmat érez, könnyen lehet, hogy annak nem kis része a munkahelyi stressznek köszönhető. Pénzügyi gondok gyötörhetik a héten, ami szokatlanul harapóssá teheti önt a kedvesével való viszonyában. Vízöntő Sok új ötlete lehet, mivel is szeretne foglalkozni. Az élet folyamatos változás elé állítja. Támadások érhették, de ezeket szerencsére a párja nem vette annyira komolyan, mint kellene. Halak Talán kicsit merészebbnek kellene lennie a munkahelyén. Egy új kapcsolat lehetősége merül fel az életében: csak annyira kösse le magát, amennyire képesnek tartja magát. Ha párkapcsolatban él, semmiképp se kockáztasson! Ot év után válik Tom Cruise bánat Nem akarja, hogy örökösen bizonyítania kelljen valamit valakinek Öt évi házasság után válik Tom Cruise és Katie Holmes. A People magazin exkluzív értesülését a színésznő ügy­védje is megerősítette. VR-információ. A házasság felbontását Holmes kezdeményezte csütörtökön, „csakis a lánya, a hatéves Suri érdekeit tartva a szeme előtt” - írja a magazin. Cruise ügy­védje a CNN-nek azt mondta, „Tom rettenetesen szomorú, és most csak három gyermekével szeretne foglalkozni”, egyúttal kérte a sajtót is, hogy tartsák tiszteletben a színész magán­életét ebben a nehéz időszak­ban. A pár 2006 novemberé­ben kelt egybe egy olaszorszá­gi kastélyban, szcientológus szertartás szerint. Holmes-nak ez az első frigye, Cruise-nak pedig a harmadik, Mimi Ro­gers színésznővel három, Nico­le Kidmannel tizenegy év után ért véget kapcsolata. Legújabb filmjében, melyet a napokban mutattak be nálunk soha nem látott oldalát mutatja meg Cruise, aki igazi rockfene­gyereket játszik. Nem csak kül­sőleg vált rocksztárrá, a Broad­Tom Cruise BÁR az iskolai színjátszás sztár­ja és jó sportoló volt, katolikus papnak készült, de otthagyta a szemináriumot. A TOP GUN és a Cocktail sikere után nem állt meg az ügyeletes szépfiúszerepeknél: az Esőem­ber után egy évvel, a Született július 4-én főszerepéért meg­kapta az Arany Glóbuszt, és Os- carra jelölték. A people magazin háromszor is a világ legszexisebb férfiai közé választotta. 2006-ban a Forbes listáján ő volt a világ leg­befolyásosabb híressége. két örökbe fogadott gyermeke mellett egy hatéves kislánya van Katie Holmestól, akitől most válik. way-musicalből készült zenés filmben kiereszti a hangját, megőrül a színpadon, és két nő­vel bújik egyszerre ágyba. Már a Mindörökké rock szövegpró­bájára is teljes felszerelésben érkezett: bőrnadrág, western- csizma, csupasz mell, rengeteg (hamis) tetoválás, szegecses karkötők, hosszú haj, feketére lakkozott körmök, kifestett sze­mek - kollégái is alig ismertek rá. „A feleségem szerint szédü­letes voltam, végig nevetett rajtam. A kislányom azon­ban megijedt a sminkem­től, és a fekete körmöket sem díjazta” - mesélte az E-online!-nak. Katie Holmes a szerep kitalálásában is részt vett: „sokat segített, mert ő kor­ban közelebb is van a 80-as évekhez, engem pedig akko­riban teljesen lefoglalt a filmezés. Ebben az évtizedben eszméletlenül jó dalok szület­tek - mint a Paradise City, vagy az I love Rock ’n’ Roll -, melyek máig népszerűek, még a nagy gyerekeim is ezeket hallgatják. Élőben is láttam a Guns N’ Ro- sest, a Van Halent, Bon Jovit, és nagy rajongójuk vagyok. Szeretem a zenéjüket, és tisz­telem bennük, hogy iszonyatos energiával álltak ki a színpad­ra, hogy szórakoztassanak. Én is úgy éreztem, nem tehetek mást, mint hogy mindent bele­adok. Fél éven át napi hat órát táncoltam, hogy felkészüljek a szerepre. A korábbi akció- film-szerepeim is a hasznomra váltak, mert egy ilyen fellépés kemény fizikai erőnlétet is kö­vetel” - idézte a USA Today napilap. Átalakulása elképesz­tően jól sikerült: Bret Michaels, a Poison együttes frontembere szerint „nem csak úgy néz ki, mint egy vérbeli rocksztár, de elementáris a színpadi jelenlé­te, éppen olyan karizmatikus és őrült, akárcsak Axl Rose-é”. Cruise nagy meglepetést okozott akkor is, mikor elő­ször hallották őt énekelni. Erre is készült, öt hónapig naponta kétszer foglalkozott vele az az énektanár, aki korábban Axl Rose-t tréningezte. „Úgy érez­tem, tudnék énekelni, de fogal­mam sem volt, mennyit bír a hangom. Fantasz­tikus volt megtapasz­talni, hogyan hasz­náljam, és imádtam a próbák minden percét.” Bár a sajtó elő­szeretettel éke­lődik Cruise ma­gánéleti ügyein - a szcientológia egyházhoz való kötődésén, állí­tólagos homo- szexualitásán és jóval fiata­labb felesége iránti korábbi rajongásán -, ő ezzel nem foglal­kozik. „Eljön az a pont, mikor azt kell mondanom: tudjátok mit? Én így élek: soha nem késtem el egyetlen forgatási napról sem. Csak olyan filmekben játszom, amelyekben hiszek. Min­dennap hálás vagyok azért, hogy azzal foglalkozhatok, amit imádok. Csakis ezzel tö­Filmjei közül: 1986 Top Gun ______________________ 19 88 Esőember__________________ 19 89 Született július 4-én______________ 19 92 Egy becsületbeli ügy 1994 Interjú a vámpírral_______________ 19 96 Mission: Impossible______________ 19 96 Jerry Maguire - A nagy hátraarc 1999 Tágra zárt szemek_______________ 20 02 Különvélemény_________________ 20 03 Az utolsó szamuráj_______________ 2004 Collateral - A halál záloga_________ 20 05 Világok harca__________________ 20 08 Valkűr_______________________ 20 08 Trópusi vihar___________________ 20 11 Mission: Impossible - Fantom Protokoll rődöm, és teszem a dolgomat. A többit hallom, olvasom, tudok róla. De az élet nem arról szól, hogy megpróbáljunk bizonyíta­ni valamit valakinek” - magya­rázta a Playboy magazinnak. Miközben válását intézi, az Oblivion című sci-fin dolgozik, melynek forgatásán súlyos bal­eset ért egy stábtagot. Azon­nal felajánlotta a magángépét, hogy a sérültet a legjobb ge- rincspecialista-kórházba tud­ják szállítani, ahol később meg is látogatta őt. „Nem ez az első eset, hogy a sztár irgalmas sza­maritánust játszik” - írja a brit Daily Mirror. 1996-ban szemta­núja volt egy cserbenhagyásos gázolásnak, ő hívta a mentőket, és kifizette az áldozat kórházi számláját is. A Trópusi vihar forgatásán segített egyik társá­nak átvészelni egy pánikroha­mot, megmentett két gyereket, akiket az őt követő lesifotósok csaknem eltapostak, valamint jachtjáról segítséget küldött egy süllyedő hajónak is. .. Csupán... .egyetlen... .dolog­ra mondja, hogy lehetetlen: a plasztikai műtétre. „Nem fe­küdtem kés alá, és soha nem is tenném! Fogalmam sincs, mitől tűnik fiatalosnak a kül­sőm. Edzek, keveset alszom, keményen élek”. Egyedül a fo­gait csináltatta meg, mert a ti­nikori hokiedzések miatt több is letört. Negyvenévesen bevál­lalta a fogszabályzót is, és most olyan tökéletes a fogsora, hogy a Ranker.com szerint övé a leg­szebb hollywoodi mosoly. Bochkor munkanélküli lesz? bumeráng Megszűnik a Neo, több mint százan veszélyben Szinetár Dóra könnyes búcsúja az operettéi A Neo FM nem fizette ki tete­mes adósságát, ezért felmond­ták sugárzási engedélyét. Ezzel a több mint száz rádiós mellett az adó ásza, Bochkor Gábor is munkanélküli lett. Igaz, az már régebben is felmerült, hogy a Neo FM esetleg internetes rá­dióként működne tovább. Ám kérdés, hogy a köztudomásúan sztárgázsit kapó Bochkort meny­nyire tudna egy ilyen adó meg­fizetni. Egy biztos: Bocsi egye­lőre valószínűleg nem fog éhen halni, hiszen a hírek szerint a Megasztár zsűrijében - a leg­erősebb húzónévként - neki járt a legmagasabb díjazás. Hogy ez pontosan mennyi, az üzleti titok, de a Blikk szerint adáson­ként akár a félmillió forintot is elérhette Bochkor Gábor gázsija. Egy darabig tehát még biztosan nem lesznek anyagi gondja, de hogy hosszabb távon mi lesz a megoldás, azt talán még ő maga sem tudja. ■ K. V. Csődvédelem alatt A neo FM elmaradt műsor-szol­gáltatási díja elérte a 750 milliót. A Médiatanács a tartozás részle­tekben történő törlesztését kérte. A Neo FM azonban értékpapír- csomagot ajánlott fel fedezet­ként, és csődvédelmeikért. A ha­tóság felmondta a korábbi Slá­ger Rádió sugárzási engedélyét. Még nem tudja, mi lesz a megoldás Év végén bombaként robbant a hír: Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán több mint egy évtized után döntött úgy, elköszön az operettszínháztól. Bár ezt a döntést ők azzal indokolták, hogy új szakmai kihívásokra vágy­nak, sokan mást sejtettek a háttér­ben. Az volt az az időszak, amikor sorra érkeztek a hírek, misze­rint megromlott kapcsolatuk a kollégákkal. De arról is susmo- rogtak, hogy a főigazgatóval, Kerényi Miklós Gáborral sem felhőtlen a viszonyuk. Ám Szi­netár Dóra ennek ellenére sem tudott megálljt parancsolni a könnyeinek, amikor utoljára kaptak fergeteges tapsot a Re­becca című musicalért. De még az igazgató is elérzékenyült... Ami pedig Szinetár és Be­reczki jövőjét illeti, annyi már most tudható: Dó­rát a Quimby da­laival színesített Mizantróp című darabban láthat­juk, majd a Chica­go főszerepében Miskolcon, és a férjével közös koncertek is folytatódnak. Bereczki a Me­gasztár ítésze volt. Sokak sze­rint Zoli popsztárként is tarto­gathat még meglepetéseket, és a tanítás is nagyon vonzó szá­mára. ■ Rádai Gábor ■ Folytatódnak a közös koncertek Bereczki Zoltánnal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom