Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-07-08 / 25. szám

16 2012. JULIUS 8., VASÁRNAP, XV. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM MOZAIK HOROSZKÓP A 28. HÉTRE, JÚLIUS 9-15. Kos Most érdemes üzletet kötnie. Persze, ha teljesen tapasztalatlan üzleti ügyekben, akkor azért érdemes óvatosnak lennie. Ne féljen a változástól, és főleg ne csak a tragikus lehetőségeket „lássa meg”! Bika Jól teszi, ha már jó előre megtervezi a szabadságát. Érdemes előre gondolkodnia, végül is ez az ön egyik erőssége. Jobb, ha most a védekezésre rendezkedik be. Párja most ellenségesebbnek bizonyulhat, mint valaha. Ikrek Munkahelyi gondok nyomaszthatják, ami alaposan megviseli mind a lelkét, mind a testét - hiszen fizikai tünetekben is jelentkezik. Magánélete viharosan alakul az utóbbi időben. Folytonosan választás elé kényszerül. Ez egyszer azonban valóban komolyan kell meghoznia a döntést. Rák Kezdenek elcsitulni a munkahelyi feszültségek, sikerült sokat visszavennie korábbi akaratosságából. A legnagyobb baj az, hogy maga sem tudja eldönteni, mihez is kezdjen magával és a párjával. Öntsenek tiszta vizet a pohárba. Oroszlán A héten valahogy minden könnyen megy: újra vonzónak találhat eddig megunt feladatokat, az is lehet, hogy egy új módszer, vagy lehetőség kápráztatja el, és mozgatja meg a fantáziáját. Figyeljen jobban a kedvesére! Szűz Ön nagyon energikus, sosem bírja visszafogni magát, valami mindig megakadályozza ebben. Elsősorban az ön lelke, és a lelki társa. Most az egyszer kicsit le kell állnia, és meg kell hallgassa kedvesét! Kétszeresen is gondolja meg a héten, hogy kiről mit is mond, és főleg kinek. Még ha nem is rossz szándékkal mondja, amit mond, akkor is úgy sülhet el, mintha bántani akarná. Végre változás áll be az életébe, elsősorban a párkapcsolatában, vagy a nyilvánosságot illetően. Skorpió Munkahelyén nem a legjobban alakulnak a dolgok: egy kellemetlen főnöki beszélgetés szomoríthatja el a kedvét. Összeugorhat a kedvesével a hét közepén. Talán bal lábbal keltek fel, mert oka nincs is igazán a veszekedésnek. Nyilas Legyen politikusabb alkat, tanuljon meg egy kicsit nyelni. Egy különös találkozás akár sorsfordító is lehet a szerelmi életében. Nem is maga a személy a fontos, hanem amit mond. Valamire rávilágít, ami belül már foglalkoztatta. Bak Különös álomra ébredhet a hét egyik napján: lássa meg benne az igazságot! Meglehet, nagyon metaforikusán, de üzenetet kaphat a jövőjére, a párkapcsolati problémájára vonatkozóan. Sorsa lassan jobbra fordulhat. Vízöntő Fontos hét lesz a mostani: most „kicsikarhat" a főnökétől valamilyen előléptetést, vagy változtatást a munkabeosztásában. Használja fel az ön előtt álló hétvégét arra, hogy végiggondolja, mit is szeretne igazán kezdeni az életével. Halak Ön képes könnyedén változtatni a körülményein (a munkájával kapcsolatban is), ám mostanában hajlamos túlzásokba esni. Ne rettegjen azért, mert valami nem pont úgy alakul a szerelmi életében, ahogyan azt elvárta volna. Olykor belefér egy unalmas film uma Thurman A napokban szül, és boldogan őrlődik a karrier és a család között Napokon belül életet ad har­madik gyermekének Uma Thurman. A 42 éves színész­nő nehezen viseli az utolsó heteket: lezser ruhában, melltartó és smink nélkül, fagylalt-, majd csokivásárlás közben kapták lencsevégre a lesifotósok Manhattan ut­cáin. VR-információ Bár családja ezzel összesen hét­fősre bővül - Ethan Hawke szí­nésztől egy fia és egy lánya van, partnerének, a londoni bankár Árpád Bussonnak pedig két fia Elle MacPherson szupermodell- től -, most úgy érzi, a munkáról sem akar teljesen lemondani. Míg első gyermeke születése után öt évet hagyott ki, az idén még két bemutatója lesz, de Urna Thurman Bostonban született, édesanyja svéd-német származású fotó­modell, apja egyetemi tanár, volt buddhista szerzetes. Ő vá­lasztott lányának szanszkrit eredetű keresztnevet, melynek jelentése „arany középút". 15 évesen mára Vogue címlap­ján szerepelt, később a közép­iskolát is abbahagyta, hogy a színjátszással foglalkozzon. JOHN MALKOViCH oldalán, a Ve­szedelmes viszonyok című kosz­tümös filmben futott be, 1988- ban. több kapcsolata is forgatáson kezdődött: nem csak filmbéli partnere volt Gary Oldman, Ro­bert de Niro és Ethan Hawke. Állítólag szerepe volt Mick log­ger és Jerry Hall, valamint Ri­chard Gere és Cindy Crawford válásában is. 2011-ben zsűritag volt a cannes-i filmfesztiválon. 2003-ban Arany Glóbuszt ka­pott a Hysterical blindness című HBO-minisorozat főszerepéért. AZ empire magazin szerint egyi­ke a világ száz legszebb nőjének. már a szülés utánra is elvállalt három filmforgatást. „Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy vívódhatok a karrierem és a családom között. Mind­kettőt imádom, és mindkettő iránt végtelenül elkötelezett va­gyok. Persze nem könnyű jól csinál­ni, sokszor őrlődöm kö­zépen, úgy érzem, hogy valamit elrontok, mert itt vagy ott többet kellett volna teljesítenem” - vallotta be a Cinemablend.com-nak. Bár két éve forgatták - nagy­részt budapesti helyszíneken -, a héten mutatták be nálunk a Guy de Maupassant regé­nye alapján készült Bel Ami - A szépfiú című kosztümös drá­mát, melyben Thurman mellett Robert Pattinson, Kristin Scott Thomas és Christina Ricci játsz- sza a főszerepeket. „Az általam alakított Madeleine Forestier erős, független, szabadon gon­dolkodó nő, egy férfiak által irányított világban, a század- fordulós Párizsban. Pártfogá­sába vesz egy vonzó, fiatal, volt lovassági tisztet (Pattinson), elindítja karrierjét, bevezeti a társaságba. George nem csu­pán „szépfiú’’, hanem rafi­nált törtető, aki befolyásos nők segítségével jut egyre feljebb a társadalmi ranglétrán. Made­leine is ezt teszi, csak ő a férfia­kat használja céljai elérésére. Végül összeházasodnak, és bár van köztük érzelmi kötődés, kölcsönösen kihasználják és bántják egymást” - mesélt a Collider.com filmes por­tálnak. A filmet a New York Times száraznak és ízetlennek, a brit Times magazin pedig kínosan fárasztónak tartotta, de Thurmannek ez is belefér: „kar­rierem olyan, mint az autóveze­tés. Rengetegszer váltok, néha a falnak ütközöm, aztán igyek­szem visszanyerni az irányí­tást” - idézte a Cinemasource. com. „Ahogy Meryl Streep - akit az abszolút példaképemnek tartok - mondta egyszer: a leg­jobb pillanataim mindig ott ma­radnak a vágószoba padlóján” - de ezen is csak mosolyog. Későbbi tervei között már szerepel a Ponyvaregény és a Kill Bill folytatása is. Nem csak Quentin Tarantino számít rá mint múzsájára, a színésznő szerint is különleges, már-már szimbiotikus a kapcsolata a rendezővel. „Imádom, hogy Quentin állandóan csacsog. De amikor hirtelen csendben ma­rad, az olyan, mint az igazság pillanata. Mindent a közönség szemszögéből néz, ettől kü­lönlegesek a filmjei. Hiszek benne mint művészben, és az alkotói szabadságban, ezért sem gondolom, hogy a filmjeit cenzú­rázni kellene, mert egyesek szerint túl sok bennük az erő­szak”. Akár akciófilmben (Kill Bill), akár musi­calben (Producerek), sci-fiben (Gattaca) vagy vígjátékban (A szuper exnőm) vállal szerepet, minden műfajhoz op­timistán áll: „a ko­médiákon vagy nevet az ember, vagy nem. Ha egy dráma meg­bukik, attól még lehet érdekes és megkapó, míg egy vígjátéknál ez végzetes bal­eset. Pont ettől lesz nagyobb a kihívás”. A szí­nésznő pedig szeret kocká­zatot vállalni, nem hisz a szí­nészi tabuk­ban. „Utálom, Filmjei közül: 1993 Veszett kutya és Glória 1994 Ponyvaregény (Oscar-ielölés) 1997 Gattaca 1997 Batman és Robin 1998 Nyomorultak 1999 A világ második legjobb gitárosa 2003 Kill Bili 1-2. 2005 Csak lazánl 2005 Producerek 2008 Féri és féleség 2009 Anya a pácban 2010 Villámtolvaj ­Percy Jackson és az olimoosziak ha azt mondják valamire, hogy csajos film. Mégis melyek ak­kor a pasis filmek? A pornó? A nők is beülnek a moziba a fér­fiakról, sőt a férfiaknak szóló filmekre, a pasik mégis meg­bélyegezve érzik magukat, ha egy romantikus drámát kell megnézniük a partnerükkel. Mintha attól kevésbé lenné­nek férfiak, ha közben esetleg legördül egy könnycsepp az ar­cukról. Sok fölösleges terhet ra­kunk egymásra és magunkra a nemi identitás miatt. A nőktől például elvárjuk, hogy visel­kedjenek higgadtan és felnőtt módjára, ha kicsúszik alóluk a talaj. Én is ismerem azt az ér­zést, mikor egy évtized eltelté­vel arra ébred az ember, hogy egyedül van, és minden, amit addig gondolt az életéről, sem­mivé foszlik." Bár válása Ethan Hawke szí­nésztől a nagy nyilvánosság előtt zajlott, a bulvárlapok a férfi hűtlenségén csámcsogtak (Hawke a nevelőnővel lépett félre, akit később feleségül is vett), Thurman sosem tere­gette ki magánéletét. A tartós kapcsolatokban hisz, és ré­misztőnek találja a párkere­sési rituálékat. „Bármilyen kapcsolat jobb, mint a randi­zás! Fogalmam sincs, hogyan boldogulnak ezzel az emberek manapság. Az ismerkedési kul­túrája is nagyon megváltozott napjainkra. Például már nem barátkozunk nyilvános helye­ken, mert azt gondoljuk: aki­vel egy bárban ismerkednénk meg, valószínűleg a bárban is marad...” Nem gondolt a cirkuszra TOLVAi renáta Koktélruhában nem készül róla több száz fotó Novodomszky Éva: a fiúk is balcsizhatnak Ruhái, haja, súlya - Tolvai Re­náta külsejét folyamatosan kritizálták az elmúlt másfél év­ben. Most éppen a Comet Gálán viselt ruhája a téma. Miközben Reni nem is érti, hogy miért nem hagyják végre békén, mi­ért nem szállnak le róla.- Tényleg nem értem, hogy- most mi a baj velem. Ha nyu­gaton, a tengeren túl egy sztár ilyen ruhában jelenik meg, senki se botránkozik meg rajta. Egyáltalán nem gondol­tam, hogy ekkora cirkusz lesz belőle. A művészvilág egyik fontos partijára mentem. Balgán azt gondoltam, hogy mindenki kü­lönleges ruhában lép a vörös szőnyegre... Aztán odaértem, és kiderült, csupa visszafogott koktélruhás hölgy vesz körül. De ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam abban a ruhá­ban, ami apuéknak is tetszett. Azt hiszem, az volt a baj, hogy kilógtam a sorból. Ezt pedig sokan nem bírják. De ha én is koktélruhában megyek, nem készül rólam háromszáz fo­tó. Azt is írták egyesek, hogy fogynom kellene, pedig szerin­tem egy nő kisugárzása fonto­sabb, mint az, hogy van-e rajta plusz öt kiló. Bár én is folyamatosan fo­gyózom, csak épp magam miatt, nem másnak akarok megfelelni. ■ K. A. Ez volt a vitára okot adó ruha az MTV reggeli műsorát az idén nyáron is a Balaton partjáról közvetítik. Novodomszky Évára három hét jutott, így gyermekei is vele tartanak. - Gaskó Balázs- zsal mi kezdtük a szezont, és mi is zárjuk augusztusban. Míg nagyobbik fiam iskolába járt, ő otthon maradt az apukájával, a kicsit pedig vittem magam­mal. Jött velünk a babysitterünk is, hiszen míg az élő adásban vagyok, nem tudok a kicsire fi­gyelni. Egy hét múlva, mikor hazamentünk, már jó nagy fel­fordulás volt otthon... A nyári szünetben nagyobbik fiam is jön velem, hétvégenként pedig az apukájuk is meglátogat min­ket, és négyesben zárjuk a mun­Novodomszky Éva 1974. JANUÁR 19-ÉN született. A kecskeméti tanítóképzőben diplomázott. AZ MTV ifjúsági híradójának ri­portere volt. A Parlamenti Nap­lóban, a Szabadság térben és a Híradóban szerepelt. HÁZAS,férje: Salvo Sgroi. GYERMEKEI: Cristiano és Marco. kás heteket. Cristiano tornázik, és egy ilyen jellegű táborba is megy. Most fog életében először egy hétig nélkülünk aludni. Iz­gulok, hogyan fogja bírni, de jó kezekben lesz, hiszen imádott tanító nénije is mellette lesz. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom