Tolnai Népújság, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-06-24 / 23. szám
2 KOZELET 2012. JUNIUS 24., VASÁRNAP Repeszaknát találtak a Balatonban egy középkorú férfi fedezte fel a robbanószerkezetet Balatonlelle, Virág utcai strandján, majd visszaengedte a vízbe. A rendőrség a környéket mintegy 250 méter sugarú körben kiürítette, miközben egy közelben tartózkodó, a szabad idejét töltő tűzszerész a robbanószerkezetet a partra vitte. Autónak ütközött a vonat az átjáróban EGY SZABÁLYTALANUL közlekedő autónak ütközött egy tehervonat szombat délután Pápa és Mezőlak között. A gépjármű sofőrje nem észlelte az arra közlekedő vonatot, és a vasúti átjáróban a sínekre hajtott, a vonat mozdonya pedig elsodorta a gépkocsit. A 23 éves mezőlaki sofőr csak könnyű sérüléseket szenvedett. Lemond a képviselő felesége a szántóról SZEDLÁK ATTILA Meszes országgyűlési képviselő gyógypedagógus felesége összesen 34 hektárnyi termőföld használati jogát nyerte el a földalap pályázatán, de - mint azt egy jobbikos politikus mondta - a családnak bevallottan nincs gazdálkodási tapasztalata, ráadásul lakóhelyüktől három faluval arrébb találhatók az elnyert földek. Szedlák Bernadett lemond a szántó haszonbérleti jogáról. Újabb polgári áldozatok Szíriában FOLYTATÓDTAK a harcok Szíria több városában, a kormánycsapatok ezúttal is több polgári személyt öltek meg. Az Emberi Jogok Szíriái Megfigyelő Központja arról számolt be, hogy a hadsereg támadást indított a felkelők kezén lévő Deir al-Zor városa ellen. A támadásban 28 ember vesztette életét, köztük több nő és gyermek. Harcok voltak Szíria egyik központi tartományában, Homszban is, ahol a kormányerők több településen a felkelők állásait lőtték. A harcokban 15 polgári személy vesztette életét. Megnyirbálják a kedvezményeket teues árú Drasztikus változás várható, pedig nem az engedmények teszik tönkre a MÁV-ot Jelentősen átalakulhat a jegyárak kedvezmény- rendszere. A kormány szerint tartahatatlan, hogy több mint negyven címen jár kedvezmény, s gyakorlatilag az utasok töredéke fizet teljes árat az utazásért. Az elmúlt időszakban csaknem százféleképpen próbáltak hozzányúlni az engedményekhez, ezek többsége elől végül meghátrált a kormány. Most újabb drasztikus átalakításról beszélnek... Kun J. Viktória „A minap lezúztam az autómat, és a családdal le kellett mennünk a nagyszülőkhöz Agárdra. A Déliben kértem két felnőtt- és három gyerekjegyet. Előkészítettem kétezer forintot arra számítva, hogy kevés lesz. Mire a pénztárosnő azt mondta: 190 Ft. Mondtam, hogy két felnőtt is utazik. De nem hallottam félre: nagycsaládos kedvezménnyel ennyi. Csak mindig magunkkal kell vinni a három gyereket” - olvasható az egyik hírportálon egy családapa tapasztalata, akinek fogalma sem volt arról, hogy szinte fizetnie sem kell már a vasúton. Egy példa arra, hogyan is működik ma nálunk a kedvezmények rendszere. Arról, hogy jelenleg minden 10 lakosból hét élhet valamilyen kedvezménnyel, ugyanakkor nem csak ennek a családapának, de a MÁV-nak is meglehetősen hiányosak az ismeretei: nem rendelkezik áttekinthető információval, hogy valaki, akinek jogosítványa van, valamely kedvezményt hányszor, milyen vonalakon és mikor veszi igénybe. A közlekedésben több mint 40-fajta kedvezményjogcím van érvényben, az utazási kedvezmények évről évre növekvő mértékben, az idén mintegy 110 milliárd forinttal terhelik meg a költség- vetést. „Ezt így nem lehet hagyni, meg kell kezdeni a kedvezmények felülvizsgálatát figyelembe véve a társadalom egyes csoportjainak teherbíró képességét, és kölcsönös türelmet A pénteken benyújtott törvényjavaslatban már „szociálpolitikai menetdíj-támogatás” szerepel a korábbi fogyasztóiár-kiegészítés helyett kell tanúsítani” - érvel a kormány. A változtatást és annak a költségvetés szempontjából jelentős mértékű kiadáscsökkentését már a Széli Kálmán Terv és annak 2.0-s verziója is prioritásként említi, sőt az elmúlt időszakban több mint 80 módosítási javaslat is a parlament elé került. Ezek alapján például elvennék a támogatást a korhatár előtti öregségi nyugdíjasoktól, a harmadik csoportba tartozó, mozgásban legenyhébb mértékben korlátozott rokkantaktól, valamint az 57. év alatti rendszeres szociális járadékban részesülőktől. Lehetőségként felmerül, hogy egyáltalán ne szűküljön a kedvezményben részesülők köre, hanem kikötés legyen: a kedvezmény például csúcsidőben reggel 7 és 9 óra vagy délután 4 és 7 óra között nem vehető igénybe. A szakemberek szerint az utasok mindössze 45-50 százaléka a MÁV, illetve leginkább az állam „vendége”, hiszen ide számítják a munkaadók számára előírt bérleteket, melyeket valójában a cégek fizetnek alkalmazottaiknak. Kedvezmények: Máshol gazdaságos A jegy ára ugyan kardinális kérdés - leginkább az utasok számára -, de a döntéshozók is azt hiszik, a kedvezmények Gyermekek 6 év alatt 100%, 6-14 év között 50 százalék avasát Állami gondozottak 90% Diákok 90% (tanulóbérlet nappali és esti tagozaton 18 éves korig, vagy a középiskolai tanulmányok végéig érvényes, a lakóhely és a tanintézet között váltható) NYUGAT-EURÓPÁBAN SOk Olyan minta van, amely a tarifarenddöntik romokba a MÁV-ot. Pedig a jegyárak a költségek töredékét fedezik, és jó, ha az Felsőoktatásban tanulók 50% (nappali és esti tagozatosok kedvezménye korlátlan számban) szer teljes átalakításával erre a kérdésre is megoldást nyújt. A leginkább kézenfekvő az osztrák példa, ahol idén januártól új szisztémát vezettek be: megszűnt a szociálpolitikai alapon, alanyi anyag- és energiaköltségeket kiteszi az innen befolyó összeg. A törvényjavaslatban már „szociálpolitikai menetdíj-tá- mogatás” szerepel a korábbi fogyasztóiárkiegészítés helyett. Levelező tagozatosok kedvezménye (a lakóhely és a tanintézet között váltható korlátlan számban) Közszolgálati alkalmazottak 50% (évente 12 menettérti útra) Munkába járók (típustól és viszonylattól függő ár, melynek 86%-át a munkáltató téríti) Hadirokkantak és kísérőik, hadiözvegyek 100% jogon járó kedvezményrendszer, A költségvetés is rögzíti, hogy Menekültek 100% helyette az állam a vasúti szolgáltatás fenntartását segíti. Ausztriában nem ad az állam fogyasztói- ár-kiegészítést, az osztrák állama szociálpolitikai menetdíj-tá- mogatás mértékét és az igénylés rendjét a kormány majd rendeletben állapítja meg. EbFogyatékkal élő személyek 90% Gyógypedagógiai intézet tanulói, fogyatékosságban szenvedő szociális otthoni gondozottak, kísérőik és látogatóik 90% Családok 90% vasút nem az utasokra, hanem a bői viszont a szakemberek azt Nagycsaládosok kedvezménye 1 vagy 2 szülő legalább 3 saját gyermekkel történő együttutazása esetén valamennyi család- tag részére 33% vasútvonalakra kap támogatást. Vannak olyan vonalak, melyeket üzleti alapon kell működtetnie az osztrák vasútnak, és vannak, melyeket közszolgáltatási szerződés látják: drasztikus változás várható, hiszen a rendszer átalakítása lehetőséget teremt a kedvezmények megnyirbálására. Sor kerülhet akár a vasutasok Családi kedvezmény: egy vagy több 18 év alatti gyermekkel utazó 1 vagy 2 kísérő 90% Képzésben részt vevő munkanélküliek 50% (évente 16 alkalommal) alapján támogat az állam. A Heés családtagjaik, valamint más Nyugdíjasok 90% (évente 2 alkalom) gyeshalom-Salzburg-vonal teljes kedvezményezettek utazási tá65 éven felüliek 100% egészében üzleti alapú. mogatásainak szűkítésére is. Két év halasztást kérnek a görögök célok Ne csökkenjenek tovább a fizetések, a nyugdíjak és a beruházások Több allergén növény okozhat tüneteket Az új görög kormány megpróbálja fékezni az elbocsátásokat, és legalább két évvel kitolni azt a határidőt, melyet a gazdasági talpraállítási terv megvalósításához szabtak az országnak cserébe az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hiteléért - szögezte le szombaton egy hivatalos közlemény. A konzervatív Antonisz Szamarasz vezette hárompárti koalíció nyilatkozata azt ígéri: felülvizsgálják az EU és az IMF által Görögország számára előírt mentőtervet oly módon, hogy „elnyújtják a költségvetési kiigazítások időszakát legalább két évvel”, azaz 2016-ig. A cél az lesz, hogy a fizetések, a nyugdíjak és az állami beruházások további csökkentése nélkül lehessen elérni a költségvetési célokat - fogalmaz a dokumentum bejelentve a közalkalmazotti elbocsátások befagyasztását, valamint a munkanélküli-ellátások kiigazítását. A hitelmegállapodás értelmében Görögországnak 2014- ig a tavalyi 9,3 százalékról 2,1 százalékra kell csökkentenie GDP-arányos államháztartási hiányát a 130 milliárd eu- rós segélycsomagért cserébe. A megszorítások súlyos következményekkel járnak az öt éve recesszióban lévő és húsz százalék feletti munkanélküliséggel küzdő országban. ■ •Ö H c uA görögökre súlyos megszorítások várnak továbbra is erős a pollenterhelés, több allergén virág pora okozhat tüneteket az arra érzékenyeknek a napokban - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ANTSZ) a Facebook- oldalán szombaton. Az Országos Környezetegészségügyi Intézethez eddig beérkezett adatok alapján a csalánfélék virágporának koncentrációja magas szintet ért el. Az allergén gombák közül az Alternaria koncentrációja, illetve Győrben a Cladosporiumé is elérte a nagyon magas szintet. A pázsitfűfélék virágporát közepes, illetve Pesten, Miskolcon és Pécsen magas koncentrációban is jelezték, de tüneteket okozó koncentrációban regisztrálták még a szelídgesztenye pollenszemeit Zalaegerszegen, Miskolcon és Pécsen, a hársét Pécsen, Miskolcon és Győrben, illetve az útifűét Miskolcon. Még alacsony koncentrációban van a levegőben a bálványfa, a lórom, a kender, a libatopfélék és az ernyősvirágzatúak virágpora is - írta az ANTSZ. A csalánféléknek csak néhány faja él Magyarországon. A nagy csalán a magaskórós társulások és a gyomtársulások jelző faja. Erdőszéleken, patakpartokon főképp a vörös acsala- puval és az óriás zsurlóval társul. ■ ♦ 4 > I