Tolnai Népújság, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-15 / 139. szám
2012. JUNIUS 15., PENTEK CDAHT Ox Ulll Kaposvárról Diósgyőrbe vezetett az útja Sisa Tibor lett a Diósgyőr vezetőedzője. A szakember csütörtökön írta alá szerződését a miskolci klubbal. Segítője Dzurják József lesz, a kapusokkal Veréb György foglalkozik majd. SISA TIBOR Buzásék vihették haza az MK-serieget labdarúgás Fél órán keresztül tartotta magát a Szedres, de aztán megrázta magát a Bölcske együttese A kupagyőztes bölcskei csapat. Búzás Attila alakulata a bajnokságban nem remekelt tavasszal, ezzel a kupasikerrel szebbé tették 2012-es évüket Az NB III-as Bölcske hódította el a megyei Magyar Kupát, miután a szerdán Tolnán megrendezett döntőben 5-0-ra nyert a megyei első osztályban szereplő Szedres csapata ellen. Máté Dóra, Rónai Gábor A kupasorozatok sajátossága, hogy nem mindig az esélyesebb csapatok nyernek. A szedresiek is ebben bízhattak a szerdai finálé előtt. Lacza József gárdája igazi kupaspecialista, lapunk és a Horfer Serleg közös téli felkészülési tornáját eddig ötször nyerte meg. Ha a mérkőzés előtt megkérdeztük volna, százból kilencvenkilencen mondták volna azt, hogy a Bölcske simán begyűjti az elsőséget. Fél óráig mégsem tudták dűlőre vinni a dolgot a Buzás-fiúk. A szedreiek kiválóan tartották magukat, több veszélyes elfutásuk is volt, ráadásul Bíró Adrián és Fritz Ádám komoly próbatétel elé állította a bölcskei hátsó alakzatot. Búzás Attila gárdája is vezetett ígéretes akciókat, ám ezek hatástalannak bizonyultak. Nem véletlenül kiabált a fiatal tréner a kispad- ról, többször percéig állt a kijelölt zóna szélén. A gólcsendet Rompos József törte meg, aki a 30. percben remekül fejelt a felső sarokba. A Szedres gyorsan válaszolhatott volna, de Deli Zoltán kísérlete után a labda a kapufán csattant. Ha bemegy, lehet, hogy minden másképpen alakul... Az egyenlítés helyett azonban jött az újabb bölcskei gól, Ferencz Zoltán találata pedig mindent eldöntött. Az első félidő krónikájához tartozik, hogy mindkét csapatnak cserélni kellett, a szedresieknél Bíró Adrián, a bölcskeieknél pedig Kern Tamás sérült meg. A fordulás után láthattunk egy remek szedresi szabadrúgást, ami után Müller Róbertnek bravúrt kellett bemutatnia, aztán pedig a Bölcske percei következtek. Az utolsó fél órában már kijött az osztálykülönbség, ez pedig három bölcskei gólban mutatkozot meg. Sorrendben Berényi Péter, majd annak cseréje, Besenczi István volt eredményes. Az ötödiket ismét Rompos József vállalta magára. A hosszú idő után kiírt kupadöntőt a Bölcske nyerte meg, de a Szedres sem volt szomorú: ősszel az országos főtáblán játszhatnak - ki tudja, talán a Fradiba is belebotlanak...- Gratulálok a motiváltabban játszó Bölcskének. Eljátszottuk az áldozati bárány szerepét Magyar Kupa-döntő SZEDRES-BÖLCSKE 0-5 (0-2). Tolna, 200 néző. V: Nyakas. Szedres: Bérdi (Farkas M., 76.)- Szabó Sz., Horváth L, Junkuncz, Kozák- Deli Z. (Nagy G., 63.), Horváth Balázs (Walczer, 70.), Horváth Bálint, Borbély I. (Tóth T, a szünetben)- Fritz, Bíró Adrián (Váli, 42.). Edző: Lacza József. Bölcske: Müller R. (Szintűi, 66.)- Berkes (Keresztes D., 57), Kern T. (FerenczZ., 31.), Molnári, Szili I- Facskó, Fenyősi (Marosi, 62.)- TóthJ., Berényi P. (Besenczi I., 72.), Benke- Rompos J. Edző: Búzás Attila. Gól: Rompos J. (30., 82.), Ferencz Z. (39.), Berényi P. (65.), Besenczi I. (78.).- nyilatkozta Lacza József, a szedresiek szakvezetője.- Nem gondoltam, hogy így alakul, de örülök, hogy nyertünk. Szeretném megköszönni a szövetségnek, a szedresiek- nek, a tolnaiaknak, hogy ilyan jó mérkőzést tudtunk játszani. Gratulálok a csapatomnak - mondta Búzás Attila, a bölcs- keiek trénere. Vízmű KKSC: arany, ezüstök és bronzok a kajakdiákolimpiáról kajak-kenu Aranyérmes lett a tolnai Pilisi Bettina-Wiesner Vivyen páros az országos ka- jak-kenu-diákolimpia sukorói döntőjén. A Tolna Vízmű KKSC eredményei: Eredmények. Fiúk: K-l ifjúsági C döntő: 11. Turcsán Márk. K-2 serd.: 11. Havasi Viktor-Pilisi Ákos. K-2 kölyök: 9. Bazsonyi Bálint-Veress Ákos. K-l köly.: 15. Puskás Patrik. K-2 gyermek: 7. Puskás Bence-Pálfy Brúnó. MK-4 köly: 9. Bazsonyi Bálint-Veress Ákos-Puskás Patrik-Rácz Dániel. MK-11. kcs: 3. Szabó Dániel 4. Konyár Máté 4. Bazsonyi Benedek, 5. Nagy Raul. MK-1 II. kcs: 3. Bajai Ákos. MK-1 III. kcs: 2. Kovács Viktor. K-l III. kcs: 2. Vanitsek Rajmund 3. Keresztes Tamás. MK-21. kcs: 2. Bazsonyi Benedek-Szabó Dániel, 5. Konyár Máté-Nagy Raul. MK-2 II. kcs: 6. Simon Barnabás-Bajai Ákos. K-2 IV. kcs: 3. Vanitsek-Keresz- tes 4. Turcsán Tamás-Fekete Bence. K-l IV. kcs: 9. Joó Balázs. Lányok: K-l serd.: 10. Fauszt Abigél. MK-11. kcs: 4. Szabó Zsófia 4. Puskás Dori- na, 6. Tóthi Cintia, 7. Fodor Veronika. MK-2 I. kcs: 2. Sza- bó-Miklósa Krisztina, 6. Tót- hi-Fodor. MK-1 II. kcs: 6. Ezer Alexandra. MK-2 IL-III. kcs: 6. Ezer-Puskás. K-l női VII.-VIII. kcs: 3. Wiesner Vivyen 4. Be- nedeczki Dóra, 7. Pilisi Bettina. K-2 VIII. kcs: 1. Pilisi-Wiesner. MK-4 női I.-II. kcs: 3. Puskás- Ezer-Fodor-Tóthi. ■ S. K. A hétvége sportműsora: atlétikai ob Szekszárdon Szombat atlétika. 117. magyar bajnokság dr. Schulek Ágoston emlékére, szekszárdi atlétikai centrum. A nyitószám (14.45) a női kalapácsvetés, a zárószám (19.45) a férfi 1500 méteres síkfutás lesz. kézilabda. Női megyei I. osztályú bajnokság: Dees KSE-Rolle- cate-Tengelic 17. LABDARÚGÁS. NB III Dráva-cso- port, 30. forduló: Bátaszék SE-Tolle UFC Szekszárd, AC Nagybajom-Bonyhád Völgység LC, Dombóvári FC-Rutin-Kom- lói Bányász SK 17. A Bölcske a Barcs visszalépése miatt szabadnapos. UNIQA megyei 1. osztály, felsőház, 10. forduló: Tolna-Majos, Tamási 2009 FC-Kölesd 17. A Szedres szabadnapos. U19-es osztályozó, 2. forduló: Kaposvári Rákóczi BFLA-Paksi FC 17. Vasárnap atlétika. 117. magyar bajnokság dr. Schulek Ágoston emlékére, szekszárdi atlétikai centrum. A nyitószám (15) a férfi kalapácsvetés, a zárószám (19.30) a férfi 4x400 méteres versenye lesz. LABDARÚGÁS. UNIQA megyei I. osztály, alsóház, 10. forduló: Tévéi-Cikó, Őcsény-Dunaföldvár 17. A Kakasd szabadnapos. ■ Kétszer is este tíz után játszik a kéziválogatott A londoni olimpia szervező- bizottságának tájékoztatása szerint véglegessé vált a nyári ötkarikás játékok kézilabdatornájának menetrendje. Az előzetes beosztáshoz képest a magyar válogatott programja három helyen módosult: a csapat a férfitorna nyitó napján dél helyett késő este lép pályára Dánia ellen, a harmadik csoport- mérkőzésre Horvátországgal szemben este helyett kora délután kerül sor, míg az utolsó, szerbek ellen csoporttalálkozó időpontja is öt órával korábban lesz mint az az eredetileg kiírt programban szerepelt. A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI (MAGYAR IDŐ SZERINT): Július 29., vasárnap: Magyarország- Dánia 22.15. Július 31., kedd: Dél-Korea-Magyarország 12.15. Augusztus 2., csütörtök: Horvátország-Magyarország 15.30. Augusztus 4., szombat: Magyarország-Spanyolország 22.15. Augusztus 6., hétfő: Ma- gyarország-Szerbia 10.30. A FÉRFITORNA CSOPORTBEOSZTÁSA, A-CSOPORT: Francia- ország, Svédország, Izland, Argentína, Nagy-Britannia, Tunézia. b-csoport: Spanyolország, Horvátország, Magyarország, Szerbia, Dánia, Dél-Korea. ■ f f 4 4