Tolnai Népújság, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-02 / 128. szám
2012. JÚNIUS 2.. S KOZELET ,tf°ben tájékoztassák Ausztriát a tervezett banki tranzakciós adóról, a bankadó esetében nem ez történt - kérte tegnap Heinz Fischer osztrák államfő (képünkön) Bécsben Áder Jánost. A magyar államfő közölte: a jövőben is következetesen vizsgálja a törvények alkotmányosságát és formai hibátlanságát. A Transparency kiszáll az egyeztetésből A PÁRT- és kampányfinan- szírozási törvényről szóló egyeztetésből kiszáll a Transparency International A szervezet szerint május eleje óta nem sikerült a pártok képviselőit egy asztalhoz leültetni, és a további próbálkozások a kormánykoalíció pártjainak hozzáállása miatt esélytelennek tűnnek. Ukrajnának előfeltétel a jogállamiság AZ európai Tanács elnöke szerint Brüsszel akkor írja alá a társulási megállapodást Ukrajnával, ha meggyőződik arról, hogy Kijev tiszteletben tartja a jogállamiságot. Herman Van Rompuy leszögezte, hogy emögött nem Ukrajna-ellenességet kell keresni. Finanszírozási gondok a katolikus egyháznál KÉRÉSEKET FOGALMAZOTT meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) levelében az illetékes állami hatóságoknak az egyházfinanszírozással kapcsolatban - jelentette be tegnap Erdő Péter bíboros. Az MKPK elnöke szerint amíg az erről szóló kormányrendelet készül, „az összegek nem jönnek” egyes területekre, ami problémát okoz az egyháznak, mert nincsen olyan tartalékuk, ami ezt a hiányzó pénzt pótolná. Erdő: Nem jönnek az összegek Több mint gyanús ügyek földbérlet Milliókat lehet keresni, ha a bérlő meg sem műveli a földet A földet művelő dolgos bérlők helyett azok is milliókra tehetnek szert, akik meg sem művelik a földet az uniós támogatás révén. (Képünk illusztráció) A Bükki Nemzeti Park mezőségi földjeinek felét három pályázó kapta meg, akik közül az egyik korábban sohasem gazdálkodott - többek között ez derül ki Ángyán József korábbi államtitkár jelentéséből. A politikus szerint a spekuláns tőke esetében mindegy, hogy külföldi vagy magyar, mindkettőt egyedül a haszonszerzés motiválja. AS-összeállítás Az állam feladata az lenne, hogy a helyi gazdákat hozza helyzetbe a spekulánsokkal szemben - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium nemrégiben lemondott államtitkára csütörtökön egy biatorbágyi rendezvényen, helyi és környékbeli gazdák előtt. A spekuláns tőke esetében semmi jelentősége nincs - fejtette ki a politikus -, hogy külföldi vagy magyar: mindkét esetben csak a haszon, nem pedig a helyben élők sorsa érdekli. Ezek a társaságok ráadásul - offshore cégek beiktatásával - kikerülik az adófizetést is, miközben különféle támogatások formájában óriási összegekhez jutnak. Mint arról Ángyán már korábban is többször beszámolt, a három legnagyobb mezőgazdasági tőkebefektető társaság- amelyekkel kapcsolatban csütörtökön Gsányi Sándor, Leisztinger Tamás és Nyerges Zsolt nevét említette a politikus- összesen mintegy 10 milliárd forint állami támogatáshoz jutott. Az összehasonlítás kedvéért: a teljes tanyaprogramra 1 milliárd forint áll rendelkezésre. Ángyán ez idáig a Fejér megyei és a mezőségi állami földek bérbeadását vette górcső alá, az utóbbi jelentésről pénteken számolt be a Nép- szabadság. A Bükki Nemzeti Park mezőségi földjeire kiírt pályázat eredeti követelmény- rendszerét a helyi gazdákkal, egyeztetve alakították ki, majd a határidő lejárta után 10 órával indoklás nélkül visz- szavonták, és új pályázatot hirdettek. Ángyán ekkor Budai Gyula kormánybiztossal egyeztetést kezdeményezett, amelyen részt vett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Szabó Csaba miniszteri megbízott is. A miniszter a döntést nem változtatta meg, az új pályázat előkészítését és lebonyolítását - ami addig Ángyán hatásköre volt - Szabóra bízta. Az új pályázat alapján a földek felét három pályázó kapta meg, akik közül az egyik korábban sohasem gazdálkodott. A Fejér megyei és a borsodi adatok összesítése alapján Ángyán arról számolt be, hogy a földek 80 százalékát nem helyi gazdálkodók, hanem „távoli” társaságok kapták meg. A 100 hektár alatti földbérlethez jutott nyertesek között is találhatók gyanús esetek - áll Ángyán jelentésében a Népszabadság szerint. Ezek a helyiek számára megmagyarázhatat- lanok, vagy inkáhb „a beavatkozó egyenirányítás” alapos gyanúját keltik. A földalapú uniós támogatás révén 100 hektár évente mintegy 6,5 millió forint bevételt hoz-még akkor is, ha a bérlő nem műveli meg a földet. Márpedig jó néhány esetben ennek többszörösét is odaítélték egyetlen érdek- vagy családi körbe tartozó társaságnak. Feljelentést tettek a szocialisták A DEMOKRATIKUS Koalíció üdvözölte, hogy Ángyán József folytatja „afideszes földmu- tyi-ügyletek feltárását”, és felszólította Orbán Viktort, azonnal menessze Budai Gyulát. az MSZP feljelentést tett. A párt szerint feltételezhető, hogy az állami földek bérbeadásáért felelős döntéshozók jogtalanul okoztak hátrányt azoknak a gazdáknak, akik a pályázati szempontrendszer ismeretében szabályosan igényeltek földterületet, egyúttal jogosulatlan előnyhöz juttattak egy előre kiválasztott üzleti kört. Matolcsy módosításokkal finomítja a jegybanktörvényt BENYÚJTOTTA tegnap a T. Háznak a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását Matolcsy György nemzet- gazdasági miniszter. Kikerül a törvényből az, hogy a jegybank megküldi a monetáris tanács napirendjét a kormánynak, és a kormány képviselője szavazati jog nélkül részt vesz a monetáris tanács ülésein. Kikerül az a rész is, amely a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozza, valamint az, amely a monetáris tanács megszűnéséről rendelkezik az euró bevezetése esetén. Az Európai Központi Bank (EKB) korábban közölte: az MNB-vel kapcsolatos módosítások továbbra sem oldják meg a jegybank függetlenségével kapcsolatos aggályokat. Sérelmezték, hogy a monetáris tanács tagjainak száma változtatható, és kinevezhető egy harmadik alelnök. A nemzetgazdasági miniszter közölte: az igényelt további finomításokról ötoldalú egyeztetések folynak. A kötelezett- ségszegési eljárásban az Európai Bizottság által felvetett kérdéseket a bizottság által elfogadott módon rendezik. Matolcsy egy olyan módosítót is benyújtott, mely szerint ne csak a hivatalban lévő köz- társasági elnök, hanem a volt államfők jogállásáról és javadalmazásáról szóló szabályok is sarkalatosak, azaz kétharmados többséget igénylők legyenek. A volt államfőt havonta a mindenkori elnöki tiszteletdíj összegének megfelelő juttatás, gépkocsihasználat és sofőr, kétfős titkárság, térítésmentes egészségügyi ellátás, valamint kérelmére lakáshasználati jog illeti meg úgy, hogy az ingatlant és annak fenntartását a Köztársasági Elnöki Hivatal biztosítja. Az ellenzéki pártok azt kezdeményezték, hogy a lemondott Schmitt Pált fosszák meg az államfőknek életük végéig járó javadalmazástól és további előjogaitól. ■ Megállapodtak, hogy nem üzengetnek egymásnak diplomácia Magyarország és Szlovákia között véleményeltérés van az állampolgársági törvény miatt Török buszbaleset: két magyar sérült van kórházban A magyar-szlovák kapcsolatok lényegesen jobbak, mint ahogyan a külvilág gyakran feltételezi - hangoztatta tegnap Budapesten Martonyi lá- nos külügyminiszter, miután szlovák kollégájával, Miroslav Lajcákkal tárgyalt. Martonyi szerint a két ország közös érdekei sokkal erősebbek, jelentősebbek, mint a köztük felmerülő, fennálló viták. A magyar külügyminiszter elmondta, hogy az állampolgársági törvénnyel kapcsolatban nyilvánvalóan véleményeltérés van Magyarország és Szlovákia között, mivel másként értelmezik a kapcsolatot állam és állampolgár között. „Fontos, hogy az állampolgársági kérdés miatt ne legyen a két ország között az együttműködést befolyásoló politikai feszültség, és egyetlen embert se érjen hátrány” - szögezte le Martonyi János. Szerinte ebben az ügybén „az egyéni sérelmek elkerülését a jelenlegi szlovák elképzelések nem oldanák meg”. Üdvözölte, hogy az új szlovák kormány folytatni és erősíteni akarja a kétoldalú együttműködést. „Pozsony eltökélt abban, hogy a nemzeti kisebbségek jogait a jelenlegi szinten megőrzi, ahol lehet, továbbfejleszti, és abban is, hogy ott is megmaradjanak a magyar kisebbség jogai, ahol Lajcák és Martonyi szerint is egyenes, nyílt beszédre van szükség csökkent a számuk a legutóbbi népszámlálás szerint” - hangoztatta Lajcák. A szlovák külügyminiszter kijelentette: a két ország viszonyában vannak vitás kérdések, de ezeket „egyenesen, őszintén, nyíltan és közvetlenül” beszélik meg a diplomáciai egyeztetéseken. Megállapodtak: „nem üzengetnek egymásnak”. Kormánya tervezi az állampolgársági törvény módosítását a szlovák alkotmánybíróság véleményének és az európai sztenderdeknek a figyelembevételével. Szlovákia a kisebbségi ügyekkel foglalkozó megbízott pozícióját egy magyar nemzetiségű embernek adja. ■ még ketten voltak tegnap a kórházban a törökországi buszbaleset magyar sérültjei közül. További hat embert kiengedtek pénteken a magyarokat szállító turistabusz csütörtöki balesetében könnyebben megsérült utasok közül. A Haris Travel magyar utazási iroda 34 embert szállító autóbusza a délnyugat-törökországi Bodrum közelében összeütközött egy török személygépkocsival. A buszon 30 magyar turista és 4 főnyi török kiszolgáló személyzet utazott. A balesetet a török gépkocsi 1920-as születésű, súlyos sérüléseket szenvedett sofőrje okozta a busznak ütközve. A busz nem borult fel. ■ t