Tolnai Népújság, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-12 / 136. szám
2012. JÚNIUS 12., KEDD IN SZOLGÁLTATÁS 13 PROGRAMOK SZERDA mozi PAKS: A fekete ruhás nő (angol-kanadai thriller), 20 óra. JÚNIUS 12-ÉN 200 éve, 1812- ben Bátaszék fia, Dugni- csán János plébános lett Zombán, ahol több versét is írta. 115 éve, 1897-ben Magyar Iparművészet címmel új folyóirat indult, szerkesztője Fittler Kamill, az iparművészeti iskola igazgatója, aki Szekszárdon is tervezett épületet. 120 éve, 1892-ben Tamásiban elhunyt Perlaki János vasúti tisztviselő és földbirtokos. 105 éve, 1907-ben megyénkben 98 798 szarvasmarha volt, 3660-nal több, mint az előző évben, de sajtónk szerint „nemzetgazdasági szempontból kárhoztatandó, hogy több helyütt borjúkat is vágnak közfogyasztásra”. 45 éve, 1967-ben hunyt el Cholnoky László vegyész, akadémikus, Ozora szülötte. Almástallér karamellkrémmel A receptet Sándor Pálné szekszárdi olvasónk küldte. HOZZÁVALÓK: 1 tasak almás- tallérpor, 20 dkg cukor, 10-12 fél dióbél, 2 dl tejszín, 1/2 dl rum, tejszínhab. ELKÉSZÍTÉS: A port csomómentesre keverjük 2,5 dl hideg vízzel, és 3 percig állni hagyjuk. Kevés vajon 10-12 kis lepényt sütünk belőle. A cukrot állandóan kevergetve karamellizáljuk, majd az elkészült tallérok tetejére csurgatunk 1-1 kis- kanálnyit, és belenyomunk egy-egy dióbelet. A maradék karamellhez hozzáöntjük a tejszínt és addig főzzük, amíg bársonyosan sima nem lesz. A tűzről levéve beleöntjük a rumot, jól elkeverjük, és a tallérok mellé kínáljuk. Tálaláskor díszíthetjük még tejszínhabbal is. továbbra is várjuk olvasóink receptjeit! CÍM: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. NyárkÖSZÖiltŐ hangverseny Két ifjú művész, Erős Ditta és Pecze Balázs (képünkön) kápráztatta el játékával tegnap a Liszt Ferenc Zeneiskolában megjelent érdeklődőket. A Liszt Ferenc Társaság szekszárdi csoportja által szervezett nyárköszöntő hangversenyen több melódia is felcsendült. A fiatalok a felvételi műsorukból adtak ízelítőt a publikumnak. Ditta a bécsi zeneakadémián szeretne továbbtanulni, míg Balázs a Budapesti Zeneművészeti Egyetem mesterszakára készül. Az eper nemcsak finom, egészséges is epres szépségkúra Belsőnket ápolhatjuk vele, hiszen méregtelenítésre kiváló Milyen epret együnk, vegyünk? A szamóca, illetve annak nemesített, termesztett változata, a földieper igen értékes gyümölcsféle, sajnos melegházi változata kevésbé az, viszont sokkal drágább. A külföldről behozott, nagyon mutatós, ám genetikailag manipulált, hidrogénnel kényszerérlelt eprek fogyasztása pedig kifejezetten káros, kerülendő, bár szemre ezek az eprek a legcsinosab- bak. ízhatásuk azonban elmarad a földeken termő eperétől. Az eperkúra igen eredményesen alkalmazható idült bőrbetegségek (psoriasis), ekcéma esetén. Fogyasztása javasolt a lábadozóknak, húgyhólyag-, vese-, májgyulladásban szenvedőknek. Haszonnal fogyaszthatják a melankóliában, neuraszténiában szenvedők. Számukra azonban ki kell préselni a levét, mégpedig frissen, mert a magok problémát okozhatnak. Különösen jó hatást fejt ki a májgyulladásban, a fertőző májgyulladásban (hepatitis) szenvedő betegek szervezetében. Szezonban kúraként délelőttre és estére elosztva egy-másfél kilogrammot is elfogyaszthatunk. Felsőcsatáron jártak a csámpai táncosok country road club Fellépésükkel nagy sikert arattak, vastapsot kaptak paks-felsöcsatár Egy határ menti kistelepülésen, Felsőcsatáron vendégeskedett az elmúlt hétvégén a Csámpai Country Road Club. A Vas megyei községben másodízben rendeztek County Jamboree-t, ahova meghívást kapott a csámpai együttes is. Annak ellenére, hogy az eső egész nap megállás nélkül esett, estére majd’ megtelt a hatalmas fesztiválsátor, s a Bojtorján együttes előtt bemutatkozó Csámpai Country Road Clubnak már komoly közönsége volt. Győrffy Orsolya és tanítA kép közepén a felsőcsatári rendezvény fővédnöke, Bródy János látható ványai már a fellépésükkel is nagy sikert arattak, vastapsot kaptak, ám leginkább akkor fogadták szívükbe őket az egybegyűltek, amikor a műsor után össztáncot kezdeményezve fokozták a hangulatot.- Olyan egyszerű lépéseket, koreográfiákat táncoltunk, amelyeket azok is követni tudtak, akik nem táncoltak még soha linedance-t - mondta Győrffy Orsolya, a csoport vezetője hozzátéve, a végére sikerült közös nevezőt találni a zenekar, a közönség és a táncosok között. ■ VIDA T. A Világ közepe Ezzel a címmel megjelent könyvét mutatta be tegnap lánya kíséretében a bátaszéki Keresztély Gyula Városi Könyvtárban Szániel Imre. A bensőséges hangulatú író-olvasó-találkozón többek között elhangzott, hogy bár Imre bácsi régen elköltözött Bátaszékről, számára továbbra is a barátságos hangulatú város jelenti a „világ közepét’ Az otthoniaknak játszottak művészet Évzáró bemutatót tartottak az alsónánaiak A különböző versenyeken a zsűrit minden egyes alkalommal lenyűgözik az alsónánai általános iskola versmondói és színjátszócsoportjai, a tanévzáró bemutatón pedig a falu minden lakosa meggyőződhetett arról, mivel érdemlik ki a sorozatos elismeréseket a gyerekek. A múlt heti előadáson színre léptek a díjakat halmozó szavalok furulya- vagy népdalkísérettel, valamint a színjátszók, a Nánai Garabonciások és a Nánai Apróságok, illetve német nemzetiségi előadás, néptánc és népi gyermekjáték is látható volt. A kimagasló eredménye- | két mindössze 29 tanulójával 1 éri el az iskola. ■ H. E. Nagyszerűen szerepeltek az alsónánai gyerekek ezúttal is OLVASTAM IHÁROSI IBOLYA A szabály, az szabály nem mondom melyik hivatal, mert igazán precíz, gyors munkát végeztek, majd értesítettek a helyzetről. Amelyből kiderült, amit szerettem volna, az nem jár, amit meg igényelhetnék, az nem éri meg. Pár nap múlva telefon, kedves hölgy kér: írnék nekik egy levelet, miszerint nem igénylem. De hát én nem is igényeltem, válaszoltam. Mire ő, hogy neki le kellene zárni az aktát. Mondom, zárja le azzal a megjegyzéssel, hogy az ügyfél nem igényli. Mire ő azt mondja, nem teheti, mert nem tudja, hogy igénylem-e. Dehogynem tudja, hiszen ahhoz, hogy megkapjam, meghatározott feltételek közt és határidőre, megfelelő papírokkal kérelmet kell benyújtanom. Ők meg határozatot hoznak arról, hogy igen vagy nem. Ha nem kérek semmit, nekik se kell semmit tenni. Feladtam, de két nap múlva megint telefon: nem írtam levelet. Feladtam, írtam. Már csak attól félek, mi lesz, ha ezután mindén hivatal, ahonnan nem igényeltem semmit, követelni fogja a nemleges nyilatkozatot. Rád» Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-6.00 Könnyűzenei összeállítások. N-Joy Rátfió, Dombóvár FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Éló kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy Light Fortuna Rádió, Paks FM 96,3 MHz. Országos hírek+helyi hírek: 6.0017.00 óráig óránként ill. 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat 13.00-17.00 Peppero- ni. 17.00-20.00 Kívánságműsor. 2100-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. Régió Ráfié-Pécs A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 1017 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga DéFDunárrtúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között 9.00- 12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00- 12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.0018.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 1017 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-Dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Eső Krónika, Háttér. 19.00- 22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30- tói Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.0010.30.20.00- 20.30 horvát műsor, 10.3012.00. 19.30-20.00 német műsor, 13.0014.00. 20.30-2130 szerb műsor. VÍZÁLLÁS A dunán tegnap reggel 7 órakor Dunafóldvár 132 cm, Paks 300 cm, Dombori 357 cm, Baja 456 cm, Árvízkapu 726 cm. A sió Palánknál 182 cm.