Tolnai Népújság, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-17 / 115. szám
2012. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK és «fctuM* Nem (csak) a ruha teszi az embert uniformis Ti lájkolnátok az egyenruha bevezetését az iskolákban? Nem biztos, hogy olyan rossz lenne, ha a tehetősebb diákok nem tudnának villogni a legmenőbb cuccokban. Az egyenruha segítségével legalább a suliban megszűnnének a különbségek. Stölkler Éva Bár a mondás szerint nem a ruha teszi az embert, mégis sokszor beszédtéma az iskolai egyenruha. Egy átlagos diák fü- lét-farkát behúzza, talán még vo- nyít is hozzá, ha meghallja ezt a szót, szüleik azonban máshogy gondolják... A diákok nagy többsége minden ünnepségen próbál kibújni a megszabott öltönyben, illetve matrózblúzban és szoknyában vagy más alkalmi ruhában való megjelenés alól. Megkérdeztünk néhány érintettet, miért lehet ez. A lányok nehezményezték, hogy a „zsákfelsőben” nem látszik az alakjuk, a ruha nem kényelmes és a mérete sem megfelelő. Any- nyiban egyetértettek a fiúkkal, hogy mindenfajta kötöttségtől irtóznak. Ez alól az egyenruha sem lehet kivétel, bár gyakran látni barátnőket, párokat, akik összeöltöznek, de az sem egyedi eset, hogy a bálokon két szúrós tekintet találkozik, és tudhatjuk, hogy azon morfondíroznak, kié eredetileg az ötlet. De térjünk vissza az uniformisokhoz. A nebulók túlságosan megszokták, hogy azt hordják, amit akarnak, így nagyon nehéz lenne betartatni egy új szabályt, egyesek szerint csak egy újabb indok lenne, hogy osztályfőnökit kaphassanak az amúgy is agyonsanyargatott tanulók. A tehetősebbek pedig magától értetődően nem szívelik a felvetést, hiszen akkor nem menőzhetné- nek a legutolsó divat szerinti holmijaikban. A szülők viszont pontosan ezt tartják a legnagyobb előnynek, hiszen a társadalmi különbségek eltakarása mindig is fő érv volt számukra. Valószínűleg nem frusztrálná többé őket, hogy nem tudnak mindent megadni nekünk. Csemetéik azt gondolhatják, csak azért támogatják az „ősök” az öüetet, mert nekik is kellett hordani, ezt szokták meg, mert régen amúgy is minden jobb volt, vagy csak egyszerűen azt akarják, hogy neAz egyenruha viseletének bevezetése több szempontból is előnyös lenne, kérdés, hogy a nagyobb intézményekben megvalósul-e még valaha Illusztráció künk is olyan rossz legyen, mint nekik volt. Hiszen ők is egytől egyig utálták ezeket a ruhadarabokat, a kis lenge szoknyát, amelyben énekelték az Éljen május elsejét, de később rájöttek, hogy milyen jó is volt az, mert látják, hogy milyen kirívó ruhákban jár a mai ifjúság. Az iskola lógójának feltüntetése a diák számára ugyanúgy járhatna büszkeséggel és balítélettel, a tanulókban talán valamicske félelem is van, hogy szégyenkezniük kellene, ha „gyenge” iskolába járnak. Az viszont egészen biztos, hogy több dolgot is spórolnánk az uniformissal. Először is időt, például reggel nem kell gondolkoznod, mit vegyél fel. Másodszor kevesebbszer kellene vásárolni, hiszen napHódmezővásárhelyen már bevezették az uniformist MAGYARORSZÁGON OZ állami iskolákban a rendszerváltás óta nem kell az iskolaköpenyt hordani Néhány magán-, illetve egyházi fenntartású intézményben viszont még ma is kötelező a szabványruha. Japánban igen jellegzetes (a mangában is látható) a mi matrózblúzunkhoz hasonló felső és meghatározott hosz- szúságú rövid szoknya a módi, ez utóbbit a szigorú tanárok vonatával is ellenőrzik. Az összetartozást erősítendő egyenruhát hordanak még Nagy-Britanniában, nemrégiben pedig Erdélyben tettek a képviselők elé egy javaslatot, amit azok vegyes visszhanggal nem fogadtak el. Nem úgy egy hódmezővásárhelyi általános iskolában, ahol a szülők kezdeményezésére vezették be a kisiskolások nagy örömére az uniformist közben csak az egyenruha kopik. Nem kellene azon sem agyalni, hogy ehhez a cuki ruci- hoz milyen táska, fülbevaló, nyaklánc és cipő illik, valamint a szekrényünkben is több hely maradna. Az egyenruha viselése a rendszeresség miatt talán könnyebben betarthatóvá tenné az egyéb szabályokat is, visszaadná az iskolák tekintélyét, annak ellenére, hogy az elegancia mellett kifejezetten szigorúvá teszi a megjelenést. A diáknak két dolog juthat az egyenruháról az eszébe: az iskola egy börtön, illetve olyanok vagyunk, mint a robotok, a tanárok meg sem tudnak különböztetni minket egymástól. Kétségtelenül értelmeüenné válna a mindenkit ingerlő „a kék pólós fiú” megszólítás, a ruhavásárlás problémái pedig kevésbé sújtanák a szülőket De lehet, hogy sokaknak sajnos még a formaruha megvásárlása is gondot okozna. A személyiségvesztett iskolások valószínűsítik, hogy a viselet vajmi kevéssé alkalmazkodna az évszakokhoz. Az ő fogalmaik szerint egy egyenruha sosem lehet olyan, mintha valakire ráöntötték volna; intézményváltáskor pedig nagyon „para” lenne, ha nem akad az új diáknak azonnal megfelelő ruha. S végül még egy gondolat. Ha az egyenruhát munkaidőben re- zignáltan viselő diáknak a hazafelé úton lázadozni támadna kedve, már messziről be lehetne azonosítani, a gondoskodó alma materük jó hírnevét így köny- nyen tönkretehetnék, de a tanuló pontos küéte kevésbé derülne ki, hiszen minden oda járó diák ugyanolyan ruhát visel, így a rendbontás sokkal inkább az iskolához kötődne. Persze ugyanezt a hatást érnénk el egy hőstettet végrehajtó diák esetén. A cikk szerzője a szekszárdi Garay János Gimnázium 10. B osztályos tanulója Három gondtalan kamasz teker a rákospalotai naplementében. Nem sejtik, hogy életük talán legboldogabb napját hagyják maguk mögött. Nem sejtik, hogy alig pár év múlva a 90-es évek pesti alvilágában próbálnak majd felfelé törni, vagy legalább életben maradni. Lesz közülük, aki az ország legrettegettebb bérgyilkosává válik, lesz, aki nem éri meg a harmincas éveit, és lesz, akinek döntenie kell: hatalom vagy szerelem. Barátság vagy halál. Árpa Attila Holtomiglan című regénye Levi alvilági karrierjének és szerelmének történetével mutatja be hitelesen a magyar olajmaffia korszakát, amikor milliárdok forogtak kockán, és a kivégzések mindennaposak voltak, sokszor mégis az emberi értékek és érzelmek döntöttek a bűnözők életéről vagy haláláról. Levi kamasz, aki vonzódik a bűnözőkhöz és vadregényes, izgalmas életükhöz. Felküzdi magát a pesti maffia elitjébe, de beleszeret az egyik nagyfőnök lányába. Hamarosan lehetetlen döntés előtt találja magát: ha megöli szerelme apját, ő lesz az új helytartó, de örökre elveszíti a lányt. Ha nem, egy csapásra véget ér a pályafutása, és ő maga válik célponttá. Regény a bűnöző leikéről és az alvilág szívéről. Le- tehetetlen, különleges, izgalmas és legfőképp hiteles. A fikcióba a magyar valóság keveredik, és ezáltal olyan egyedi világot teremt, mely egyszerre romantikus és hátborzongatóan igaz. Ulpius-Ház Könyvkiadó Kft., 2012,394 oldal. forrás: libri.hu n Árpa Attila: Holtomiglan Sztárvilág Szabadság és diktatúra, avagy utunk a pusztulásba Szörnyű hírrel szembesült annak idején Burgess Benji: hét fiúval csalta meg őt egykori barátnője. A megasztáros óriásit csalódott a lányban, hiszen mindent megtett a kapcsolatukért, így nem is érti, hogyan történhetett mindez. A fiatal fiú az egyik bulvárlapnak úgy nyilatkozott, már túltette magát a dolgon, és nem fogja másra vetíteni az exbarátnő hibáját. Sőt, nem is lett bizalmatlan, hiszen jól tudja, hogy a nők nem egyformák. Az eset egyébként már két évvel ezelőtt történt, Benji azóta új életet kezdett, a Megasztár pedig új fényt hozott az életébe. Éjeken, nappalokon, patakok friss vizén, lehulló lombokon, szervezetekben lüktető szíveken, sóhajokon suhantam keresztül. Láttam világunk száz meg száz csodáját és borzalmát, s azok közt is a legveszélyesebb alkotást, az embert. Hogy miből lett, és mivé lesz, azt meg nem mondhatom, én csak kísérője vagyok völgyeken, hegyeken, sötétségben s fényben. Érzelmek s ösztön útján fogant, és születése hajnalán a megnyugtató sötétségből a veszedelmes fényességbe zuhant. Ekkor megszabadult az őt rabul tartó testtől, és megkezdte szabadnak hitt élete befejezését. Útja során felcserélődött benne a fény és árnyék érzése. Félt attól, mely élete hajnalán biztonságot nyújtott, és vágyott arra, ami oly sok szenvedés megérkezését jelentette. Megmutatta magát az ellentmondásosság, mégpedig az emberi lét magjaként. Lételeme lett a szenvedés, és ezt biztosította is a maga számára. Gyötrődését igazolván kiáltott égbe hamis szavakat, és zengett ódákat a soha el nem érhető tökéletességről. Vágyai biztosították a folytonos hiány érzetét. Legelemibb vágya a szabadság sem teljesedhetett be soha. Önmaga börtönébe volt zárva, lényéből eredően képtelen volt meglelni a kulcsot, mely a szabadság ajtaját nyitotta. Évei során tanulta a társai által diktált szabályokat, hogy aztán majd ő diktálhasson a következőknek, s az otthonát adó anyagnak. Úgy vélte, irányíthatja őket, nem kételkedett ebben. Mindezzel a pusztulásba vezető utat taposta ki jó előre. Az ember vak volt arra, ami veszélyeztette volna az elméje által fölépített világot. Ez a vakság ösztönszerű volt. Észszel fel nem érhette ezt a belső késztetést, mely éreztette vele, mit kell tennie önmagáért Önzés volt az egész. Fölneveltek minket, és döntöttek sorsunkról. A saját képükre formáltak. Nem tehettünk semmit. Éveink alatt belénk oltották eszméiket, hitüket, mely által lettünk áldottak, s átkozottak. Az értelem tragédiájában fuldoklottunk. ■ Gombor Lili, Szekszárd, I. Béla Gimnázium, 11. A Az oldal a Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával az „Olvass a napilappal, és ismerd meg a Körülötted élő világot!* program keretén belül jelenik meg. \
