Tolnai Népújság, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-02 / 102. szám
2012. MÁJUS 2., SZERDA 11 MOZAIK Árulkodnak az apró arcrezdülések színtiszta igazság Becsapható a hazugságvizsgáló is, de mindent nem lehet leplezni A már ismert árulkodó gesztusok mellett az arc egészen apró rezdülései is leleplezhetik a hazugságot, ezeknek a jeleknek a felismerése pedig sokkal megbízhatóbb lehet az eddigi módszereknél. Nógrádi László Azt, hogy az ábrázatunk elárulhatja a hazugságot, már régóta ismerjük, de egy új kanadai kutatás eredményei szerint arcunk felső részének izmai megbízhatóan jelzik, ha nem mondunk igazat - derül ki a Kiskegyed ösz- szeállításából. A British Columbia Egyetem kutatói négy különböző arclzmot azonosítottak, amelyekből a hozzáértők megkülönböztethetik az érzelmek őszinte és megtévesztő kifejeződését.- Az arckifejezés igen fontos, de gyakran mégis figyelmen kívül hagyott szempontja a szavahihetőség értékelésénél érzelmi kérdések esetében - mondja Dr. Leanne ten Brinke, a kutatás vezetője. - Az érzelmi csalás árulkodó jelei akkor jelentkeznek, amikor a hazug emA felső arc izmai kevésbé állnak a tudat ellenőrzése alatt, mozgásuk megbízhatóan árulja el a nem őszinte beszédet bér leplezni kívánt mögöttes érzelmei viszonylag erősek. A kutatás során olyan videofelvételeket elemeztek, amelyeken összesen 52 személy kérte a televízión keresztül a nyilvánosság segítségét eltűnt hozzátartozója előkerítésében. A kérések feléről azonban később kiderült, hogy hazugságok voltak, mert a személyeket később elítélték szerettük meggyilkolásáért. Az elemzés alapján bizonyos arcizmok az intenzív érzelmi töltetű nyilatkozatok során elárulták az igazi érzéseket. Az őszinte kívánságot megfogalmazókban két arcizom fokozott összehúzódását figyelték meg, amelyek a gyásszal és a bánattal állnak ösz- szefüggésben: egyik a szemöldökközelítő izom, amely a hom- lokráncolásban vesz részt, a másik pedig a szájzugot lefelé húzó izom. A hazugokban viszont a nagy járomcsonti izom enyhe összehúzódását figyelték meg, ami a mosoly leplezését jelzi, valamint a homlokizom összehúzódását, ami a hamis szomorúság kifejezésével állhat összefüggésben. r A hazugságvizsgáló berendezések egyre inkább fejlődnek, de a szakemberek állítják, ez sem perdöntő Leleplezési technikák a drótoktól a hanghullámokon át a szuperkamerákig A hazugságvizsgálat technikai módszerei az eddig megismert biológiai jelekre épülnek A tudatos hazugság ugyanis stresszt okoz az embernél, ezt pedig olyan tünetek jelzik mint a hangmagasság megváltozása, elpirulás, verejtékezés vagy számos gesztus az oldalpillantástól a kéz szájhoz emeléséig. A bűnügyi eljárásban is használt poligráfaz alany szívverését, vérnyomását, légzésszámát és a bőre elektromos vezetőképességét vizsgálja, miközben az kérdésekre válaszol A kiugró érté kék szorongást jelezhetnek, de az eredmény nem 100 százaié kig megbkható. A hang elemzé sével újabban már akár telefon- beszélgetés közben is kimutatható az árulkodó izgalom, a magas sebességű videokamerákkal pedig egy interjúalany legapróbb reakcióit is kielemezhetik a hazugság felderítésére írt számítógépes programok mmsmmM. Egy vendég csodálkozva látja, hogy a kínai étteremben a pálcikák helyett villát adnak az étel mellé. Mikor rákérdez a pincérnél, az így válaszol:- Evőpálcikát csak külön kérésre adunk.- De miért? így egy emberrel többet kell alkalmazniuk, aki elmosogatja a villákat.- Igen, de ha mindenkinek pálcikát adnánk, akkor hárommal több ember kellene, aki az asztalokat takarítja... ■ Az esküvői szertartás után az anyós megkeresi az ifjú férjet, és így szól hozzá:- Fiam, most, hogy elvetted a lányomat, remélem, megkomolyodsz, és nem csinálsz többé ostobaságokat!- Nem, nem mama! Ez volt az utolsó... ■ Az újdonsült anyuka felhívja a barátnőjét, és a kisbabáról kezd mesélni neki:- Képzeld, pont olyan, mint az apja!- Ne keseredj el, az a fő, hogy legalább egészséges! ■ Szülői értekezlet után a tanár beszámol az egyik gyerek teljesítményéről az apukának:- Nos, a gyerekéről egyeüen pozitív dolgot tudok elmondani.- Mi az?- Nos, az osztályzatait elnézve biztos vagyok benne, hogy nem szokott puskázni... Modern luxushajó épül a Titanic mintájára Tűz hiányában maga gyújtogatott a svájci tűzoltó Melegklubokban is énekel oláh ibolya A Megasztár döntőjétől a külföldi beteljesülésig Ahelyett, hogy a felszínre hoznák, újra meg kell építeni a Titanicot - vallja egy ausztrál milliárdos. Clive Palmer maga jelentette be a napokban, hogy megépíti a hajó pontos mását. A Titanic II építésével egy kínai hajógyártó céget bízott meg az üzletember. A bejelentésnek azonban ad némi színezetet, hogy Palmer a hajó feltámasztásának tervével együtt jelentette be azt is, hogy indul Queensland állam választásán. A hajó első útját 2016-ban tenné meg Anglia és az Egyesült Államok között, de Palmer tervei nem csak ebben rímelnek a száz éve épített legendás hajó történetére. A második Titanic a lehető legmodernebb lesz, és bár ugyanúgy 840 szobát rejt majd a 9 fedélzete, a hajtóműtől a navigációig egyedülálló technikával szerelik fel. Minden luxus megtalálható lesz rajta: a luxuskabinok és csúcséttermek mellett úszómedencék, szórakoztató központ és uszodák is szolgálják majd az utasok kényelmét. A terv bejelentésekor rögtön felmerült a kérdés, hogy a Titanic II is elsüllyeszthetetlen lesz-e, de Palmer szerint az építők nem ilyen nagyravágyók. „Minden hajó elsüllyed, ha léket kap. De úgy tervezzük meg és úgy szereljük fel, hogy ezt mindenképpen megakadályozzuk” - válaszolta Palmer. ■ Mintegy harminc tűzeset írható valószínűleg egy fiatal férfi számlájára, akit Svájcban tartóztattak le sorozatos gyújtogatás gyanúja miatt - írja az MTI. A Sierre városában élő Ralf Scherer azonban szakmabelinek számít, hiszen munkaidejében éppen a helyi tűzoltóság állományát erősíti. Lapértesülések szerint azért gyújtogatott, mert kevés dolga akadt a lánglovagoknak, ezeknél az eseteknél viszont maga értesíthette a kollégákat. A férfi talán nem is bukott volna le, de ráirányult a rendőrség figyelme, amikor - a város tűzoltói közül egyedül - nem engedte, hogy DNS-vizsgálatot végezzenek rajta. ■ Az itthon elvesztett lehetőségeket külföldön találhatja meg Oláh Ibolya - írja a Kiskegyed. A Megasztár első szériájának második helyezettje 2009-ben egy hollandiai kiruccanáson sok zenésszel megismerkedett, ezek a kapcsolatok segítik most fellépésekhez. Tavaly már ösz- szejött egy nagy koncert Amszterdamban, most pedig már turnéra hívták. A hírek szerint anyagilag is kifejezetten jól jár az itthon mellőzött énekesnő, aki odakint egy-egy fellépéséért annyit kaphat, mint itthon egyhavi bevétele. Ibolya különleges közönségéről is beszámolt egy bulvárlapnak: „A fellépéseimet nagyrészt világzenei klubokba szervezik és olyan helyekre, ahol jellemzően meleg vendégek járnak.” Oláh Ibolya pár hónapja állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy a nőkhöz vonzódik. A leszbikus énekesnő a DTK Show- ban később azt is elárulta, hogy bár az őszintesége megköny- nyebbüléssel töltötte el, a kapcsolata ráment a hirtelen jött nyilvánosságra, a barátnője azóta elhagyta. „Nyílt titok volt a szakmában, hogy a nemi identitásom más. Nagyon nehéz, amikor nem tudsz önmagad lenni, közben a társadalomnak megfelelően kell élned.” - magyarázta Ibolya a beszélgetős műsorban. Külföldi karriert épít az énekesnő i gördeszkaparkra. Új városi gördeszkapálya épült Zalaegerszegen, ahol egy tavalyi gyűjtésen 2,5 millió forintot adtak össze a helyiek a komplexumra, ezt az önkormányzat egészítette ki, hogy megvalósulhasson a 12 milliós építés. A múlt szombati nyitónapon Lendvai Zoltán, a gördeszkás papként elhíresült katolikus plébános nemcsak megáldotta az extrémsportközpontot, hanem maga is kipróbálta a pályát, amely az ő kezdeményezésére valósult meg A legjobb inge lett egy román férfi veszte Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét - írja az MTI. Az áldozat Adrin Neagu, 47 éves gazdálkodó, akivel a legjobb inge végzett, amelyet egy barátja temetésére vett fel. A furcsa haláleset miatt indított rendőrségi vizsgálat megállapításai szerint a férfi a temetésről hazatérve nem öltözött át azonnal, hanem a pajtájában kezdett pakolni. A padlástérbe is felmászott, majd lefelé jövet a létrán az inge gallérja beleakadt egy jókora szögbe, ő pedig megcsúszott és fennakadt. Nem tudta kiszabadítani magát és mire a családja később rátalált, már megfulladt. ■ Részleges védettséget kaptak a koalamedvék A veszélyeztetettnél egy fokkal alacsonyabb, védendő kategóriába sorolták a koalát Ausztrália egyes vidékein, ahol a városiasodás, az autóforgalom, a kóbor kutyák és a betegségek a kontinens egyik jelképének számító erszényes faj fennmaradását fenyegetik - írja az MTI. Ugyanakkor a ritkán lakott államokban továbbra is a túlnépesedése okoz problémát. Tony Burke környezetvédelmi miniszter hétfőn jelentette be, hogy a „sebezhető” fajok listájára helyezték a koalát Új-Dél- Wales és Queensland államokban, valamint a fővárost, Canberrát magába foglaló szövetségi területen. Ez eggyel enyhébb védelmi kategória, mint a „veszélyeztetett” fajoké. „A koala Ausztrália egyik jelképe, és különleges helyet foglal el a kultúránkban” - indokolta az intézkedést a miniszter. Az Ausztráliában őshonos faj élettere egyre szűkül: az első brit telepesek 1788-as megérkezésekor még több millió élhetett belőlük, ám az 1920-as években intenzíven vadászni kezdték őket vastag bundájukért. A közvélemény felháborodása véget vetett a vadászatnak, de a városiasodás is fenyegetést jelent számukra. A koalák állományát jelenleg néhány százezerre becsülik, de van olyan becslés, amely szerint csak 40 ezer példány él belőlük. ■ I i i »