Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-04-01 / 13. szám
9 2012. ÁPRILIS 1.. VASÁRNAP XV. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM Babos Tímea hármas ugrása London előtt öt karika A fiatal magyar játékosnak csak négy helyet kellene előrelépnie az olimpiai ranglistán Jó néhány sportágban, így a teniszben is javában tart a versenyfutás az indulási jog megszerzéséért. Van esély arra, hogy magyar résztvevő is legyen a mezőnyben. Vad Dezső A fehér sport a kezdeti hét részvételt követve 64 évi szünet után Szöulban tért vissza az olimpiai műsorára. Londonban 168 játékos (64 férfi, 64 hölgy) vehet részt, ötödik számként első alkalommal a vegyes párost is kiírták (16 pár indulhat). A férfi és női egyesben 64-64 játékos szerepelhet a tenisz Mekkájának tartott Wimbledonban. A június 11-én, a francia nemzetközi bajnokság után lezárandó világ- ranglistáról 56-56 teniszező mellett további 2 meghívott és a nemzetközi szövetség által javasolt 6 játékos alkotja a mezőnyt. A kvalifikációs előírások szerint nemzetenként négy-négy olyan játékos léphet a füves pályákra, akik a pekingi olimpia óta legalább két esztendőben szerepeltek a Federation Kupában. így a jelenlegi legjobb női teniszezőnk, az egyre eredményesebb Babos Tímea a részvétel kapujához érkezett. A tizenkilencedik születésnapját május 10-én ünneplő soproni reménység, aki 2011 elején még csak 268. volt a világranglistán, nagyszerű kezdettel, a Mexikóban aratott első tornagyőzelme után jelenleg már a 69. helyen áll. Mivel azonban 5 országból is több mint négyen előzik meg, így az olimpiai részvételt tekintve az 59. helyezett, csak négy helyet kell javítania. Néhány hetes erőgyűjtés, a fejlődését nyolcéves kora óta szakértelemmel és gondosan segítő édesapja, Babos Csaba egykori versenyző, valamint a volt bajnok, Barátosi Levente irányításával végzett edzések után három 220 000 dolláros díjazású versenyen, a jövő hét végétől Koppenhágában, egyhetes szünetet követve Marokkóban, majd Babos Tímea jó formába lendült Megsérült Berki nagy vetélytársa korláton végzett edzés közben ujjtörést szenvedett Berki Krisztián egyik legnagyobb vetélytársa, a brit Louis Smith. A pekingi olimpián, majd a tavalyi vb-n lólengésben egyaránt harmadik helyen végzett 22 éves versenyző legalább három-négy hetes pihenő után folytathatja a teljes értékű edzéseket, s így a közelgő, kínai Világkupa-viadalon sem léphet a szerekhez. a Római-parton, a Budapest Grand Prix viadalon folytatja a pontgyűjtést. Az ifjú bajnoknő számára visszatérést is jelentene a londoni szereplés, hiszen két éve amerikai társnőjével megnyerte Wimbledonban a juniorok párosbajnokságát. Az olimpia varázsa különben Szávay Ágnest is váratlan bejelentésre ösztönözte. A hátgerincbántalmai miatt tavaly június óta nem versenyző játékos védett, 39. világranglis- tás helyezésének előnyeit kihasználva tervezi visszatérését. Ennek realitását azonban a június 11-i nevezési határidőig jó néhány eredménnyel kellene igazolnia. Ilyés nem tarthat a válogatottal Svédországba SÚLYOS SÉRÜLÉST szenvedett Ilyés Ferenc, a jövő heti olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya. A veszprémi átlövő a Gyöngyös elleni szombati, zártkapus mérkőzésen egy lövés után rosszul lépett, és akkor törött el a jobb bokája feletti csont / a sípcsont és a szárkapocscsont találkozásánál. Emiatt 2-3 hónapig nem játszhat, vagyis a jövő hét végi, göteborgi kvalifikációs tornán sem vehet részt. Mocsai Lajos szövetségi kapitány Ilyés helyére a csurgói Katzirz Dávidot hívta be a keretbe. Ilyés kiesése nagy veszteség, mert a válogatottra nehéz sorozat vár. Április 6. és 8. között a macedónok, a brazilok és a házigazda svédek ellen lép pályára Göteborgban, és a kvartett első két helyezettje jut ki a londoni olimpiára. Amennyiben sikerül kvótát szerezni, Ilyés az ötkarikás felkészülés legelejétől a kerettel lehet. A játékosok vasárnapra pihenőt kaptak, és hétfőnvVeszprém- ben találkoznak ismét. Kedden edzés szerepel a programban, az együttes átbuszozik Mosonmagyaróvárra, majd szerda reggel Bécsből repül el Göteborgba. A helyszínen szerdán és csütörtökön is tart edzést. ■ A magyar férfi- válogatott kerete FAZEKAS NÁNDOR, Mikler Roland kapusok, Gulyás Péter, Harsányi Gergely jobbszélsők, Ancsin Gábor, Krivo- kapics Milorad, Laluska Balázs, Mocsai Tamás jobbátlövők, Császár Gábor, Lékai Máté, Nagy Kornél irányítók, Schuch Timuzsin, Szöl- lősi Szabolcs, Zubai Szabolcs beállások, Katzirz Dávid, Perez Carlos, Putics Barna balátlövők, Iváncsik Gergő, Vadkerti Attila balszélsők. HIRDETÉS „ Fejlesztés www.uzletitelekom.hu a Telekom ajánlatát.” Új vagy meglévő hűségidejű üzleti előfizetéssel, 2 éves hűségidővel. Ahavidü l00°/o-ban __ lebeszélhető belföldi vezetékes irányba 19 900 Ft havi díjtól (bruttó 25 273 Ft) ■ Huawei Ideos S7 Síim táblagép * Samsung Galaxy Ace okostelefon ■ D-Link WLAN router ■ HP nyomtató és szkenner r Énirodám üzleti csomag ■ Vezetékes telefon és internet ■ Mobiltelefon és mobilinternet ■ Informatikai szolgáltatások nettó A csomag része 4 készülék 0 Ft-ért: Az Énirodám üzleti csomagokra vonatkozó ajánlataink 2012. március 19-étől visszavonásig, a Magyar előfizetők részére érvényesek, kisvállalkozói megállapodással és 2 éves hűségídővel. A cs< előleg befizetése szükséges lehet. A teljes körű feltételekért, megrendelésért, kérjük, keresse szemi weboldalra. Ügyfélszolgálatunk hívószáma: 1435. Enlrodám üzleti csomag - teljes körű kommunikációs és informatikai háttér vállalkozásoknak egy kézből költségcsökkentés mellett? Én ezért választottam . dEHU Hosszú Katinka már világranglista-második úszás Hosszú Katinka a harmadikról a második helyre rukkolt előre a világ- ranglistán 400 méteres vegyesúszásban, miután 4:32.83 perccel nyerte a számot az indianapolisi Grand Prix-versenyen. A 2009-es világbajnok a februári 4:36.06 perces idejét javította tovább jelentősen, s előzte meg a rangsorban az ausztrálok olimpiai bajnokát, Stephanie Rice-t (4:33.45). E számban Jakabos Zsuzsa nyolcadik a világranglistán. A nők a 11., a férfiak a 17. helyen végeztek asztalitenisz A magyar női válogatott (Lovas Petra, Pergel Szandra, Póta Georgina, korábban szerepelt Tóth Krisztina is) 3-1-re legyőzte a román együttest, s ezzel a 11. helyen fejezte be a dortmundi csapat-világbajnokságot. Téglás Péter kapitány csapata azzal a céllal vágott neki a viadalnak, hogy a legjobb 12 között zárjon, s ezt végül sikerült elérnie. A Harczi Zsolt által irányított magyar férfiválogatott (Zwickl Dániel, Pattantyús Ádám, Kosiba Dániel, korábban szerepelt Jakab János is) utolsó mérkőzésén legyőzte a francia együttest, s ezzel a 17. helyen zárt. Ultrafutó-világcsúcs Veszprémben atlétika Muhari Gábor világcsúcsot ért el szombaton a veszprémi hatórás futóversenyen. A magyar futó, aki március 10-én, az ausztriai Lassee-ben, 89 451 méteres teljesítménnyel megjavította Bogár János országos csúcsát, ezúttal 92 613 métert tett meg, így 425 méterrel felülmúlta a lengyel Tornász Chawawko világrekordját. * *i ■ « l