Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-25 / 97. szám

2012. ÁPRILIS 25., SZERDA • • 4 KORKÉP Emlékérmet kapott Paks régészeti örökségének megőrzéséért Kevesebb volt a betörés és a lopás statisztika Dél-Dunántúlon is erőteljesen megugrott a fehérgalléros bűnözés Paks „A régészeti örökségért Schönvisner István” emlékérem­mel ismerték el Hajdú lános pol­gármester Paks régészeti örök­sége megőrzése terén végzett munkáját A kitüntetést dr. Rét­helyi Miklós minisztertől vette át a műemléki világnapi ünnepsé­gen a parlamentben. Paks önkor­mányzata a 80-as évektől kezdő­dően minden évben jelentős ösz- szeggel támogatta a dr. Visy Zsolt által vezetett lussoniumi ásatá­sokat. Ennek köszönhetően a ró­mai erőd védelmi rendszere az 1990-es évek elejére már nagy­mértékben kutatottá vált, vala­mint jelentős leletanyag került a felszínre. Részben e régészeti anyag bemutatása, részben pe­dig a város helytörténetének megismertetése érdekében az önkormányzat 1993-ban megala­pította a Városi Múzeumot. A Lussonium területén 2007-2008- ban felépült az északi erődfal és a két kaputorony, jórészt a város sa­ját költségvetéséből. A paksi ön- kormányzat is részese volt an­nak a nagyszabású programnak, amely a dunai limes szakasz vi- lágörökségi jelölésének előkészí­tését tűzte ki céljául. Az elmúlt év decemberében lezárult projekt so­rán többek között kétnyelvű táb­lák készültek, létrehozták a rom­kert honlapját és egy nemzetközi konferenciát is rendeztek. Jelen­leg is folyamatban van egy pályá­zat, ami a Lussonium további fej­lesztését célozza. ■ V. T. MIM«« ■ Az ön munkahelyén betar^ák, betar­tatják a munkavédelmi előírásokat? Szavazzon honlapunkon . ^ / ma 16 óráig: * TEOLhu A szavazás eredményét a csütörtöki számunkban közöljük. Majdnem minden adatá­ban kedvezőbb volt az el­múlt évben Tolna megye bűnözési képe az egy év­vel korábbinál. A bűncse­lekmények száma például 19 százalékkal csökkent. A közlekedési bűncselek­ményeké pedig 35 száza­lékot zuhant. Ihárosi Ibolya Megjelent a Központi Statiszti­kai Hivatal Pécsi Igazgatóságá­nak összegzése Dél-Dunántúl bűnügyi helyzetéről. Az adatok­ból és az elemzésből néhány te­rületet emeltünk ki. Somogy, Tolna és Baranya me» gyében 2011-ben összesen 43 517 bűncselekményt regisztrál­tak, mintegy 7 százalékkal keve sebbet az egy évvel korábbinál. Baranyában 16 434 bűneset tör­tént 2011-ben, amely 7 százalé­kos gyarapodást jelentett az elő­ző évihez viszonyítva. Százezer lakosra a 2010. évi 3915 helyett 2011-ben 4198 bűncselekmény jutott, amellyel a 19 megye fertő- zöttségi rangsorában Baranya a 8.-ról a 6. helyre lépett előre. A régióhoz tartozó másik két megyében csökkent a bűnesetek száma. Somogybán 2011-ben 19 044 bűncselekményt regiszt­ráltak, 12 százalékkal keveseb­bet, mint egy évvel korábban. A csökkenés eredményeképpen a megye a kriminalitási rangsor­ban elfoglalt egy évvel korábbi 1. helyéről a 3.-ra esett vissza. So­mogy megye előző évi, 2010-es „fertőzöttsége” meghaladta a mindig kiemelkedő fővárosi ér­téket is. Tolnában a somogyinál is nagyobb visszaesés követke­zett be, a 2011-ben regisztrált 8039 bűncselekmény 19 száza­lékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. Tolna ezzel a 7. hely­ről a 15.-re esett vissza. A regisztrált bűncselekmé­nyeknek a legnagyobb részét te­szik ki az úgynevezett vagyon el­leniek. Ezek száma az elmúlt év­tizedben országosan és régiónk­ban is csökkenő tendenciát mu­tat. Dél-Dunántúlon több mint 30 ezerről kevesebb mint 23 ezerre apadt. Százezer lakosra jutó számuk 2011-ben az ország megyéi közül Somogybán volt a legmagasabb, Baranya a 8., Tol­3 & A regisztrált bűncselekmények számának alakulása 1 ' :7: : . 7 i i m 2011 2010 2009 2008 2007 2006 2005 I I II II I I II I 20 000 10 000 0 Tárgyalás a bíróságon. A gazdasági bűncselekmények összetétele gyorsan alkalmazkodik a pénzügyi élet változásaihoz (képünk illusztráció) na pedig a 16. helyet foglalta el. A bűncselekmények második legnagyobb és egyre növekvő hányada a közrend ellen irá­nyult. A régió megyéi közül e té­ren is Somogy állt az „élen” an­nak ellenére, hogy 16 százalék­kal fogyott az esetszám. Tolná­ban ennél is nagyobb mértékű, 19 százalékos csökkenés történt, ugyanakkor Baranyában 32 szá­zalékos növekedés mutatkozott, így Somogy a második, Baranya a 8., Tolna a 14. helyre került. Ebbe a kategóriába tartoznak a közbizalom elleni esetek, a ma­gánokirat- illetve közokirat-ha­misítások, az okirattal való visz- szaélés, kábítószerrel, lőszerrel, lőfegyverrel visszaélés, garázda­ság. Valamennyi kategóriában visszaesés tapasztalható. A regisztrált bűncselekmé­nyek körében már csak mind­össze 3 százaléknyi súlyt képvi­selnek a közlekedésiek. A Dél- Dunántúlon 2011-ben összesen 1434 közlekedési bűncselek­ményt regisztráltak, 23 száza­lékkal kevesebbet, mint egy év­vel korábban. Tolnában 35 szá­zalékkal zuhant az esetszám, Ba­ranyában is jelentős, 26 százalé­kos visszaesés következett be. Somogybán 9 százalékos a csök­kenés. A Dél-Dunántúlon erőteljesen megugrott a köznapi nyelvben csak fehérgalléros bűnözésként emlegetett gazdasági bűncselek­mények mennyisége. A Dél-Du- nántúlon regisztrált gazdasági bűncselekmények száma 2001 és 2009 között 1200 és 1600 között ingado­zott, majd 2010-ben megközelítette, 2011- ben pedig meg is ha­ladta a 3000-et. En­nek következtében az összbűnözésen belüli 2009-ig mindössze 3-4 százalé­kos számaránya 2011-re 7 száza­lékra növekedett. Tolna bizonyult a legkevésbé fertőzöttnek, a me­gyék közül a 17. helyet foglalta el. A gazdasági bűncselekmények összetételét tekintve jól látható a gyors alkalmazkodás a pénzügyi élet változásaihoz, hiszen míg a pénzhamisítások száma és ará­nya mindhárom megyében erő­teljesen csökkent. Teret nyertek viszont a készpénzhelyettesítő fi­zetési eszközzel kapcsolatos bűn­ügyek, mint például a hamisítás, visszaélés, jelentősebb súlyt ezen kívül még a számvitel rendjének megsértésével kapcsolatos ügyek, valamint az adócsalások képviseltek. A személy elleni bűncselekmé­nyek 2001 és 2007 közötti kisebb hullámzásokkal tarkított, de vi­szonylag állandó mennyisége az azt követő 3 esztendőben erőteljes növekedésnek indult A folyamat 2011-ben szerencsére mind orszá­gosan, mind a régiót tekintve megtört, és az egy évvel korábbi­nál kevesebb bűnese­tet regisztráltak. A Dél-Dunántúlon 2011- ben 2985 személy el­leni bűncselekményt regisztráltak, az előző évi csúcsponthoz vi­szonyítva mintegy 16 százalékkal kevesebbet Országos átlagban csupán 2 százalékkal mérséklődött a számuk. E téren 2011-ben a régió megyéi közül Tolna volt a legfertőzöttebb, ahol 362 üyen bűncselekmény jutott százezer lakosra, ezzel a megye az országos kriminalitási rangsor 4. helyére került Egy évvel koráb­ban még az első helyet foglalta el. Baranyában százezer lakoson­ként 315, Somogybán 287 sze­mély elleni bűncselekményt re­gisztráltak, előbbi a 6., utóbbi a 8. helyezéshez volt elegendő. Tolna megyében 2011-ben 836 személy elleni bűncselekményt regisztrál­tak, amely az előző évinek alig va­lamivel több, mint kétharmada. Az e körbe tartozó bűncselek­mény-fajták szinte mindegyike csökkenést mutatott, növekedés egyedül a becsületsértések szá­mában mutatkozott. Hullámvasúihoz hasonlít az országos helyzetkép A hazánkban regisztrált bűn- cselekmények száma az ezred­forduló után meglehetősen hullámzóan alakult, állapítja meg a KSH elemzése. A 2001- ben még több mint 465 ezres esetszám kisebb-nagyobb inga­dozások után 2009-re 400 ezer alá csökkent, majd az el­múlt két esztendőben ismét nö­vekedésnek indult Szőkébb ré­giónkban, a Dél-Dunántúlon 2009-ig határozottan csökke­nő tendenciát figyelhettünk meg, majd a 2010. évi hirtelen megugrás után 2011-et ismét mérséklődés jellemezte. Tavaly országosan egyszázalékos nö­vekedés következett be. Tizen­kilenc megyéből 12-ben nőtt a bűncselekmények száma, a legnagyobb mértékben, har­madával Fejér megyében, 18 százalékos növekedés mutat­kozott Nógrád, valamint 17 százalékos Pest megyében is. ■ Tolnában ta­valy 362 élet­ellenes bűn­cselekmény jutott száz­ezer lakosra. A munka állandó biztonságot kíván nyílt nap Együttműködő cégnél húsz százalékkal is csökkenthető a bírság mértéke szekszárd A megemlékezést és dr. Baksa Csaba, a megyei kormányhivatal igazgatójának köszöntőjét Munkavédelmi Nyílt Nap követte a Vármegye- háza dísztermében. Vékony Viktor munkavédelmi felügyelő az idei évre szóló ellenőrzési irányelvekről, valamint a mun­kavédelmi hatóság tájékoztató és tanácsadó tevékenységéről számolt be. Egyebek mellett el­mondta: legyen szó jogszabály értelmezésekre, helyekre vo­natkozó kérdésekről, technoló­gia telepítésről, egyéni védőesz­közök használatáról, a felügye­lőség minden esetben szívesen áll a a munkavállalók, munkál­tatók rendelkezésére.- Telefonon, írásban, szemé­lyesen, de akár névtelenül is le­het érdeklődni - közölte Vé­kony Viktor -, a válaszadás in­gyenes. Hozzátette, a közigaz­gatás az úgynevezett szolgálta­tó közhatalom elvének és gya­korlatának irányába fejlődik: ezzel összhangban közvetlen kapcsolatot igyekszünk kiala­kítani az ügyfelekkel. Termé­szetesen mindez nem mentesí­ti őket fő feladatuk, a jogsza­bályok betartatása alól. Viktor Veronika, a Munka­ügyi és Munkavédelmi Szak- igazgatási Szerv igazgatóhelyet­tese az idei jogszabályváltozá­sok bemutatásakor többek kö­zött az országosan egységesített munkavédelmi bírságokról is adott összefoglalót. Mint el­mondta, a vonatkozó kormány- rendelet értelmében alapösz- szegként személyenként 50 ezer forintról indul a bírság. Az­az, ha egy ember megsérül, ak­kor ennyi, két ember sérülése­kor pedig 100 ezer forint a bün­tetési alaptétel. Itt azonban nem zárul a sor, hiszen a mérleg ser­penyőjébe kerül a normasérté­sek száma, a veszélyeztetettség időtarma, valamint az, hogy az érintett vállalkozás milyen kör­be - a kis- és középvállalkozá­sok, avagy a nagyvállalkozások közé - tartozik, s kapott-e az el­múlt két évben munkavédelmi bírságot. Figyelembe kell venni a sérülés jellegét - halálos bal­esetnél tízszeres a szorzó. A kormányrendelet értelmében 20 százalékkal növelhető a bír­ság, ha a munkáltató nem ren­delkezik valamilyen fontos do­kumentummal, illetve csök­kenthető, ha együttműködőén járul hozzá a kivizsgálás ered­ményességéhez. ■ Sz. Á. Halálos munkabalesetek száma az országban 2007 118 2008 116 2009 99 2010 95 2011 80 Forrás: TM.-i Kormányhivatal A Helikonra készülnek Tizenegy művészeti kategóriában tizenhárom mű­sorszámot mutatnak be április 26-28-a között Keszthelyen, a Helikoni Ünnepségeken a szekszárdi Garay János Gimnázium diákjai. A középis­kola nyilvános főpróbát tartott, tegnap délután a gimnázium dísztermé­ben a közönség megtekinthette a produkciókat. A fiatalok és felkészítőik kitettek magukért, ezt jelezte a színvonalas versenyszámok után felcsat­tanó hosszas taps.

Next

/
Oldalképek
Tartalom