Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-25 / 97. szám

2 2012. ÁPRILIS 25., SZERDA ATTALA fejlődés Attalát nem csak a tavasz szépíti meg. A kis faluban ugyanis nem bízzák magukat kizárólag a természetre, erejéhez mérten mindenki hozzájárul ahhoz, hogy rendezett, csábító településen élhessenek és az erre járó se távozzon csalódottan A FALU, AHOL SZEREINEK ÉLNI AZ EMBEREK Traktor és babakocsi, e két járgány tűnik a leg­többet használt közleke­dési eszköznek Attalán. Ráadásul mindkettőt a ta­vasz csalogatta elő. Hanoi Erzsébet A legtöbb családnak a föld adja a megélhetést a kilencszáznál is kevesebb lelket számláló Atta­lán. Gelencsér István polgármes­ter rögtönzött idegenvezetése so­rán mutatta meg, hogy ki, hol, hány helyen gazdálkodik a tele­pülésen. A takaros házak tulaj­donosairól szinte kivétel nélkül az derült ki, hogy mezőgazda­ságból élnek. S míg sok helyen arra panasz­kodnak, hogy a fiatalok másutt keresik a boldogulást, addig At­talán nemcsak, hogy helyben maradnak, hanem szívesen ide is költöznek a családok. Gáspár- Szabó Dóra Tolnáról, Vlocskó Ka­talin pedig Pécsről került a kis faluba, ide jöttek férjhez. A város . után egyikőjük sem bánkódik, nem volt nehéz megszeretniük a tiszta, rendezett és életrevaló Attalát. A fiatal anyukák zavar­talanul levegőztethetik itt né­hány hónapos lánykáikat a tava­szi időben. Az óvodásoknak sincs kifogá­sa az ellen, hogy végre sapka nélkül fogócskázhatnak az ud­varon, a 33 gyerkőc pedig tisz­tességes ricsajt tud csapni a vi­dám játékkal. - Ebéd előtt már alig lehet bírni velük - mondta Újvári Zoltánná tagintézmény­vezető. Mert hiába az irigylésre méltó csoporthelyiség és jól fel­szerelt tornaszoba, játszani azért mégiscsak az udvaron az igazi. Sőt, az elképzelések szerint a belső terek tavalyi megszépítése után a kinti burkolat rendbetéte­le sem várat már sokáig magára. Az utóbbi idők felújításaiból az iskolaépület viszont kima­radt, hiába nyújtott be többször pályázatot a falu, nem jártak si­kerrel. Ám amit lehetett, azt ön­erőből szépítgették, a jó pedagó­Gáspár-Szabó Dóra Eszter nevű lányával, Vlocskó Katalin pedig a kis Dórával élvezte a napsütést. A picik ide születtek, anyukáik beköltöző fiatalok gus munkáját pedig egyébként sem pótolja semmilyen beruhá­zás. - Nem a nyílászárók cseré­jétől lesz jó az oktatás - mondta ezzel kapcsolatban a polgármes­ter, és úgy tűnik a tanítók sem keseregnek az interaktív táblák hiánya miatt. A lényeg, hogy minden területen megfelelő szakember foglalkozik az alsó ta­gozatos iskolában tanuló mint­egy 20 diákkal. Az attalai oktatási-nevelési in­tézmények azonban a dombóvá­ri József Attila ÁMK-hoz tartoz­Májustól mindenki előtt tárva-nyitva áll az IKSZT A GAZDAJEGYZŐ, a családsegítő és hamarosan a takarékszö­vetkezet is az újonnan kialakí­tott Integrált Közösségi és Szol­gáltató Térbe költözik. A civil szervezetek is mind itt kapnak helyet - a klubszoba tökéletes találkozóik számára -, az épü­letben rendezték be a könyvtá­rat és az internetezési lehet& ség ugyancsak adott. így végre nem áll üresen a nyolcvanas években funkcióját vesztett ház - orvosi rendelő, majd idősek napközi otthona volt ott. A felújítás 41 millió forint­ba került, az összeghez pályá­Kőnigné Nagy Magdolna, az IKSZT vezetője zat útján jutott az önkormány­zat, önerőre nem volt szükség. A pénzből pedig nemcsak a külső-belső csinosításra futot­ta, hanem berendezési a tár­gyak és hat számítógép megvá­sárlását is fedezte. az IKSZT Jövő héttől már nyit­va áll mindenki előtt, a hiva­talos megnyitót május 11-én tartják - árulta el Kőnigné Nagy Magdolna, az intéz­mény vezetője. RÉGI VÁGY VALÓSUL meg ezzel, hiszen egy két évvel ezelőtt el­nyertpályázat végére érkezik így az önkormányzat. nak, ezért sorsuk az államosítás miatt nagyban függ ettől az in­tézménytől. Az önkormányzat álláspontja viszont ez ügyben már régóta egyértelmű: nem sze­retnék sem az óvoda, sem az is­kola bezárását. Az embernek pedig az a be­nyomása támad a falubeli néze­lődés végére, hogy amit itt elha­tároznak, azt végig is viszik. Egy-egy felújításra szoruló, meg­üresedett ingatlan mellett elha­ladva Gelencsér István rögtön el­mesélte, hogy mi lesz az épület sorsa, és hogy a néhány rázó­sabb utcát is hamarosan kijavít­ják, csak előbb legyen meg a csa­tornázás, amelyet még az idén elkezdenek. Ez is, mint szinte minden más a faluban, pályázat révén valósul meg. Felelőtlenül pedig nem szívesen látnak hoz­zá semmihez, csak olyan kiírás­ra jelentkezik az önkormányzat, amelyhez biztosítani tudja az ön­erőt. Van azonban egy-két kivé­tel. A plébánia külső felújítása például ezek közé tartozik, az épület ugyanis egy egyéni fel­ajánlásnak köszönhetően szé­pült meg húsvétra. Év végéig a csapadékvíz-elve­zető árkok tisztítását és a mező- gazdasági földutak rendbetételét tűzte ki célul a polgármester. A munka már javában tart, ráadá­sul nemcsak a földutak lesznek rendezettek, hanem facsemeték vásárlására is nyert pénzt az ön- kormányzat, amelyekkel beülte­tik az utak környékét. A felada­tot a település közmunkásai vég­zik el. Idén huszonnyolcán vesz­nek részt a programban, ami je­lentősen mérsékli a munkanél­küliségi helyzetet a faluban. Bár Gelencsér István azt sem tagad­ja, hogy a bérként adható 47 ezer forint igazán nem sok. Hogy mi­re is elég pontosan, arra az árok- tisztítást végző közmunkások keserű mosolya adott választ. Holott mindegyikük fel tud mu­tatni több szakmát is, és az elhe­lyezkedési hajlandóság sem hibádzik, csak éppen munkale­hetőség kevés adódik. Attala a tagadhatatlan tenni- akarásával, ésszerű célkitűzése­ivel és az itt élők szorgalmával mégis üde színfoltnak látszik az élet-halál harcot folytató kistele­pülések között. Túlzás lenne azt állítani, hogy szárnyal a falu, pe­dig ez sem áll tőle távol. Ugyan­is az sem meglepő, ha itt a mo­torzúgás nem egy traktortól származik, hanem az égen elhú­zó motoros sárkányrepülő a for­rása. Az Attalai Motoros Sár­kányrepülő Klub tagjai húznak el időnként az égen, és ahogy ja­vul az időjárás, úgy lesz mind gyakoribb a megjelenésük. Az egyesület 16 tagot, 6 repülőt és 2-3 tanulót számlál - tudtuk meg Lalák Tamástól, a klub elnö­kétől. Bár ez a civil szervezet vél­hetően továbbra sem választja összejövetelei színhelyéül a má­justól fogadóképes közösségi te­ret, a többi csoportosulás viszont örömmel költözik be Attala leg­újabb büszkeségébe. Jelenleg az ároktisztítás a közmunkások elsődleges feladata Attala utcáin Sok a gyerek. Kevés falusi óvoda dicsekedhet ezzel, itt azonban nincs gond Lalák Tamás Juhász Tamás oktatóval bütykölte a sárkányrepülőket A CIKK MEGJELENÉSÉT AZ ATTALAI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA. i \ 1 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom