Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-24 / 96. szám
2012. ÁPRILIS 24., KEDD MOZAIK Damu Roland magára maradhat: menyasszonya már szakított vele Együtt leküzdhető a kiégés munkahely A fásult munkavállaló hosszú távon a cégnek sem jó Egyik utolsó kapaszkodóját is elvesztette a kórházból múlt héten börtönbe szállított Damu Roland - írja a Kiskegyed. Lap- értesülések szerint a szülei ugyan kitartanak a börtönbe került színész mellett, de menyasszonyának, Juditnak már korábban elege lett abból, hogy Damu minden feszültségét rajta vezette le. ■ A börtönbe szállított Damu Rolanddal már csak édesanyja tartja rendszeresen a kapcsolatot, gyakran látogatja a fiát A színész ügyvédje szerint Judit nem bírta a bizonytalanságot és a rá nehezedő nyomást. Bár korábban azt mondta, megvárja vőlegényét és igyekezett tartani benne a lelket, de mint kiderült, két nappal azelőtt, hogy a színészt börtönbe vitték, szakított vele. Judittal kevesebb mint egy éve jött össze a Jóban Rosszban egykori Várnagy Elődjét alakító színész, akit 2010 novemberében vett őrizetbe a rendőrség, miután akkori menyasszonya, Palácsik Tímea feljelentést tett ellene nemi erőszak és testi sértés miatt. Damut négy és fél évi börtönre ítélték, de a börtönbe vonulása előtt kórházba került, innen vitték be a múlt héten. Nemcsak a munkahely elvesztésének félelme okozhat lelki problémákat, az egy helyben maradóknál a teljesítményt és a magánéletet is romboló kiégéssel is számolni kell. Nógrádi László Azok az emberek, akik csak kötelességtudatból maradnak meg a munkahelyükön, vagy mert úgy érzik, nincs más lehetőségük, azoknál nagyobb a kockázata a kiégési szindróma megjelenésének - összegzi a HáziPatikaxom egy kanadai kutatás tanulságait. A teljesítmény romlása mellett érzelmi fásultsággal és súlyos lelki zavarokkal járó kiégés jelensége már régen ismert, sokak szerint ezt csak pályaváltással lehet orvosolni. Persze a legtöbb ember manapság inkább összeszorítja a fogát és kitart, de idővel bárki eljuthat oda, hogy a munkahely elvesztése miatti félelem is csak egy újabb hátráltató tényező lesz a munkájában. „Ha csak azért tart ki valaki munkaadója mellett, mert szerinte nincs más választása, az gyakrabban fásul el érzelmileg. Ez az érzés végül azonban ahhoz vezethet, hogy mégis felmondanak” - mondta el Alexandra Panaccio, aki a montreali Concordia Egyetemen végzett kutatást a témában. „A munkaadóknak képzésekkel kellene minél inkább csökkenteAmikor már a kötelesség sem elég - a túlzott terhelés miatt bárki kiéghet ni az alternatívamentes elköteleződések mértékét, így az alkalmazottak nagyobb mozgásszabadságot érezhetnek, ami végül mégis maradásra sarkallja őket” - vélekedett a szakember. A 260 munkavállalóval elvégzett kutatás kiderítette, hogy a magas önbecsülésű embereket érinti a legrosszabban a perspektíva hiánya. Ennek oka az lehet, hogy az előrehaladás hiánya nem illeszkedik az önmagukról, mint hozzáértő és fontos emberről alkotott képhez, ami a kiégésüket okozhatja. A kötelességtudat sem mindig segít - akinél csak ez az ok a maradásra, azoknál ez az elkötelezettség érzéséhez vezethet, ami idővel szintén lelki teherré válhat. Szinte mindenkit érinthet A fokozott terhelés miatt kialakuló fmkai-érzelmi-mentá- lis kimerülést a 7(kes évek óta ismerik Kezdetben krízisterületeken, egészségügyi és szociális dolgozóknál figyelték meg, később a pedagógusok, jogászok, rendőrök körében is tapasztalták Szinte minden foglalkozásnál előfordulhat, de a szolgáltatásokban dolgozóknál a leg valószínűbb. A megelőzés és a kezelés módszerei az új célok kitűzésétől a csapatépítésen át a pozitív ösztönzésig terjednek POÉNPERCEK Egy turista útbaigazítást kér a mező szélén kaszálgató bácsitól:- Mondja bátyám, hogy jutok el leggyorsabban Budapestre?- Az attól függ. Gyalog van, vagy autóval?- Autóval.- Akkor szerintem autóval... ■ A feleség romantikus hangulatában megkérdezi a férjét:- Szeretsz?- Persze, hogy szeretlek.- És akár meg is halnál értem?- Az enyém egy halhatatlan szerelem... ■ Egy férfi egy egzotikus ország tengeri folyótorkolatánál szeretne fürödni. Levetkőzik, de azért a biztonság kedvéért megkérdezi egy helyi bámészkodótól:- Mondja, nincsenek itt veszélyes halak?- Nincsenek - hangzik a válasz. A turista erre be is ugrik, de a vízből valamiért újra megkérdezi:- Ugye, egész biztosan nincsenek itt veszélyes halak?- Persze, hogy nincsenek. Félnek a krokodiloktól... ■ Nagypapa mesél az unokáinak a háborús emlékeiből:- Egyszer egy teljes századot tettem harcképtelenné, teljesen egyedül!- Tényleg? Tüzér voltál? - kérdezik az unokák.- Nem. Szakács! HIRDETÉS Több mint kedvezmény!' a le9szebb szuper Ajánlatunk 2012, április 30-ig érvényes. Előfizetési ajánlatunk kizárólag az adott megyei napilap terjesztési területén lakóhellyel/tartózkodási hellyel rendelkező előfizetők által vehető Igénybe. Kérjük, hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődjön a megyei napilap helyi tarifával hívható ügyfélszolgálati telefonszámán. Az ajánlatot azok a természetes személyek vehetik Igénybe, akiknek az előfizetést megelőző 3 hónapon belül a megadott előfizetői személyes adatokkal és/vagy előfizetési címen nem volt érvényes, az ajánlatban feltüntetett magazin előfizetése. Megrendelését követően a megyei lap kézbesítője felkeresi Önt a számlával. A díjfizetést kővető hónapban megjelenő első lapszámtól kézbesítjük Önnek magazinunkat Az előfizetésre és adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az Előfizetői Üzletszabályzatban találja a www.aslapok.hu oldalon. Akciókód: 2059 ■ ■ Legyen Önnek is személyes stylist-ja! Házhoz visszük a legújabb divatot! CSAK tfKLUZfV interjúk a Women of the Year nyerteseivel glamúr Hiperolcsó és divatos STYUSTjAINK MEGOSZTJÁK ATRÜKKIEIKET J 3 hónapra ' 1350 Ft helyett csak 990 Ft-ért! ____ 100% A NAPRA EHET NÉZNI... i§ * Villants lábat! '•így sminkeld magad boldogra •A hajszínedhez illő trendek Megyei napilap előfizetőként tesztelje stilusmagazinunkat: Most 990 Ft-ért fizethet elő három hónapra a GLAMOUR-ra! Telefonáljon munkanapokon 8-16 óráig, és így 450 Ft/magazin ár helyett megjelenésenként 330 Ft-ért olvashatja kedvenc magazinját! Rendelje meg: 06-40-510-510 Twin ”ii Münnicin ♦ A I t