Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-24 / 96. szám
E LÉTMÓD ÉS Egy igazi benzinfalé csodabogár teszt Nissan Juke l.ó Shiro - éjlila színben pompázik, belül a fehér szín uralja A gazdag felszereltségű Juke Shiro 7,5 millió forintba kerül, de a majdnem azonos dízel kisöccse sokkal olcsóbb Bivalyerős turbómotorral, összkerékhajtással és automata váltóval tettük próbára a Juke Shiro-kivitelét, amely műszaki tartalma mellett küllemével és árával sem simul az átlagba. Miklós-lllés Kálmán Lassan már két éve kapható az Angliában készülő Nissan Juke, de még most is olyan csodálkozó pillantások fogadják, mintha űrjárművet láttak volna a járókelők. Főleg, ha a Shiro-kivitelről van szó, amely grafitszürke, 17 colos felniken gördül, kilincsei és tükrei ezüstösen csillognak, illetve éjlila színben pompázik, ami kizárólag ehhez a kivitelhez rendelhető. A shiro szó japánul fehéret jelent. így nem meglepő, hogy a belső teret ez a szín uralja. A Shiro azért felvonultat jó néhány olyan dolgot, ami nagyban megkönnyíti a vezető dolgát. Például nem kell felárat fizetni a kulcs nélküli nyitásért és indításért, és a navigációs rendszer is széria az USB-csat- lakozóval és a tolatókamerával együtt. A gazdag felszereltség azonban nem tudja feledtetni, hogy kisautósan szűkös a hátsó sor és a csomagtartó, négy felnőtt például csomagokkal együtt csak nyögvenyelősen fér el a Juke-ban. nehéz dolga van annak, aki technikai szempontból bele akar kötni a Juke csúcskivitelébe. Vegyük a közvetlen befecskendezésű, 190 lóerős, 1,6 literes, benzines turbómotort, amellyel 8,4 sec alatt gyorsul százra az autó. De ha nagyobb tempóról kell „ellépni”, azt is olyan könnyedén teszi, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A megnyerő produkcióból a fokozatmentes váltó is kiveszi a részét: itt aztán nem lehet rángatásról beszélni, a CVT-váltó kisimítja az egész váltási folyamatot. De hogy teljes legyen a kép, a turbómotoros, CVT-váltós Ju- ke-hoz alapáron jár az összke- rékhajtás, ami mint egy igazi terepjáróban, kapcsolható. Természetesen szó sincs arról, hogy a Juke az off-roadozás szerelmeseinek készült, a 4x4-es hajtás a csúszós útfelületen való boldogulást szolgálja, de száraz körülmények között alaposan megváltozik az autó irányíthatósága, ugyanis a magas építés ellenére rendíthetetlenül fekszi az utat 4WD módban, s csak egészen minimálisan válik alulkormányzottá. az általunk tesztelt felszeNagy étvágyú benzinfalé AZ ÖSSZKERÉKHAJTÁSÚ juke üzemanyagtartálya négy literrel nagyobb, mint a fronthajtásúé. Szükség is van rá, mert az izmos turbómotor ezzel a váltóval nem egy éhezőművész. Ha kicsit sietősebbre vesszük, az 50 literes üzemanyagtartály 500 kilométer alatt kiapad. Nem sokat segít a dolgon az ECO, viszont a tompa gázreakciók miatt gyorsan megunja a vezető, hogy így spóroljon. A sportmód már teljesen más tészta. A Juke ekkor kihegyezi érzékeit, igen élénken veszi a gázt, és kormányozása igen közvetlen lesz. reltségű autónál 7.575.000 forint szerepel a Juke-árcédulán. A gazdag felszereltség és a teljesítmény fényében ez reálisnak tetszik, de azért érdemes belegondolni, egy mini crossover 190 lóerővel nem tartozik a racionális autók közé. Azonos felszereltséggel a fronthajtású 110 lovas dízel 1,355 millió forinttal olcsóbb, miközben menetteljesítményei teljesen rendben vannak, s nem eszik többet 6,0 liternél. HÍRSÁV Egyedi jelleg, 950 lóerő közútra a shelby elkészítette az I utcán is használható legerősebb Mustang-átiratot, a Shelby 1000-est. 950 lóerős, 5,4 literes kompresszoros V8-as hajtja. A típussal a Shelby Cobra 50 éves születésnapjára tiszteleg a cég. Magas szintű elismerés A mol Dynamic haszongépjárművekbe szánt motorolajai megkapták a Volvo, a Scania és a MAN jóváhagyását, így a gyártók hivatalosan is elismerték, hogy a Mol- motorolajok a legszigorúbb minőségi követelményeknek és környezetvédelmi előírásoknak is megfelelnek. HIRDETÉS A DVD sorozat kedvezménnyel SZÓRAKOZVA MEGISMERNI AZ ÁLLATOKAT ÉS JÁTÉKOSAN TANULNI! Az Állat ABC című DVD-sorozat 3 ismeretterjesztő DVD-t tartalmaz. A sorozat együttes ára most 25% kedvezménnyel 1980 Ft helyett csak 1485 Ft. Rövid rendelési határidő! Rendelje meg telefonon április 24-én, reggel 8-tól 16 óráig, és díjfizetés után az ajándékot kiszállítjuk Önnek! Ajánlatunk 2012. április 24-én beérkezett megrendelés esetén érvényes, és kizárólag az adott megyei napilap terjesztési területén lakóhellyel/tartózkodásl hellyel rendelkezők által vehető igénybe. Kérjük, hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődjön a megyei napilap helyi tarifával hívható ügyfélszolgálati telefonszámán. Az adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az Előfizetői Üzlet- szabályzatban találja a www.aslapok.hu oldalon. , Akciókód: 2056 Tolnai Népújság HEVESIHÍRLAP Somogyi Hírlap 4 ♦ I 4 I »