Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-02 / 78. szám

2 2012. ÁPRILIS 2., HÉTFŐ Kiss-Kurz Evelin az új igazgató tolna Kiss-Kurz Evelint bíz­ta meg a képviselő-testület a helyi Bezerédj Pál Szabad­időközpont és Könyvtár in­tézményvezetői feladatainak ellátásával. A megbízás ápri­lis 1-jétől jövő március 31-ig szól. Az intézmény korábbi igazgatója, Varga Zoltán megbízatása tavaly év végén járt le. Az ezt megelőző igaz­gatói pályázat nem volt ered­ményes. A mostani pályázat­ra egy jelentkező volt, a bírá­lóbizottság alkalmasnak ta­lálta Kiss-Kurz Evelint. (sk) Felújítanák a városi sportcsarnokot tolna A maximálisan elnyer­hető 20 millió forintos támo­gatásra pályázik a tolnai ön- kormányzat a Belügyminisz­tériumhoz á városi sportcsar­nok felújítására. A külső fel­újítás a Thelena Kft. által el­készített árajánlat alapján mintegy 25 millió forint. A támogatás 80 százalékos, a városnak 20 százaléknyi ön­erőt kellene biztosítania, (sk) A héten is számítanak a véradók jelentkezésére tolna megye A héten is szá­mít a véradók jelentkezésére a Vöröskereszt megyei szer­vezete. Hétfőn a szekszárdi véradó állomáson 8 és 17, kedden és szerdán a tamási vöröskeresztes székházban 12 és 18, illetve 8 és 14, csü­törtökön a szedresi iskolában 10.30 és 15, pénteken a szek­szárdi véradó állomáson és a gerjeni iskolában 8 és 14, illetve 11 és 14 óra között je­lentkezhetnek. Dombóváron kedden és csütörtökön 7.30- tól 14 óráig lesz véradás, (hé) Több száz nézőt vonzott a kutyakiállítás siMONTORNYA Több száz nézőt vonzott a hétvégi első nemzet­közi kutyakiállítás. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egye­sülete Nagytestű Kutyafajták Szakosztálya a Várkertben ren­dezte a CAC kutyakiállítását és szépségversenyét. A verseny­re több mint 120 ebet neveztek be gazdáik. Hat nemzetközi bí­ró döntött. Az eredményhirde­tésnél, több mint 70 kupát, ok­levelet, különdíjat osztottak ki a szervezők, (vl) Százhúsz ebet neveztek TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szekszárd és Tolna ügynökségvezetőit: Szekszárd: Szabóné Rózsás Éva 20/561-03-09 _______ To lna: Stephaich Tamás 20/460-63-55 Továbbiak a TEOLhu hírportálon SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE ___ Hozzáj árulás helyett munka rehabilitáció Szekszárd 40-45 millió forintot fizet évente A 40 százalékos rokkantságé Székely Vilmosné egy éve lát el portaszolgálatot a bátaszéki általános iskolában Portaszolgálat, adminiszt­rációs feladatok, kisegítői munkák. Számos helyen tudják alkalmazni a meg­változott munkaképessé­gűeket. Az önkormányza­toknál találni erre példát. Hanoi Erzsébet A kistelepüléseket kevésbé érin­ti a munkáltatók rehabilitációs hozzájárulására vonatkozó jog­szabály, a városokban azonban megkerülhetetlen a kérdés.* Amennyiben ugyanis a foglal­koztatottak száma legalább har­minc, a megváltozott munkaké­pességű alkalmazottak száma azonban nem éri el a létszám öt százalékát, úgy a munkáltató kö­teles rehabilitációs hozzájáru­lást fizetni - az arányoknak megfelelően fejenként évente 964 500 forintot. Ez vonatkozik az önkormányzatokra is. Ráadá­sul a hozzájárulás összege ta­valy jelentősen megugrott, 2009-ben még csak 177 600 fo­rint volt. Bátaszéken egy évvel ezelőtt döntött úgy a képviselő-testület, a hogy alkalmazásba vesznek re- | habilitált személyeket. így azt a a pénzt, amit hozzájárulásként fi- | . zetnének ki - egy év alatt közel | tízmillió forintot -, tényleges I munka után adják. A polgármes­teri hivatalban ketten, az oktatá­si központ intézményeiben nyol­cán kaptak munkát, adminiszt­rációs, portaszolgálati és kisegí­tő feladatokat. Skoda Ferenc jegyző ugyanakkor elmondta, hogy idén csak augusztus 31-ig biztosított az iskolákban dolgo­zók állása, az államosítás után ugyanis változás várható. A tolnai polgármesteri hiva­talban két megváltozott munka­őcsény Harmadik helyen végez­tek az általános iskola diákjai a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolim­pia debreceni országos döntőjén március végén. AIIITV. korcsopor­tos tanulóknak a közelgő olimpia jegyében állították össze a feladat­képességű ember dolgozik tele­fonközpontosként. Ezerné dr. Huber Éva jegyző azt hangsú­lyozta, hogy ez náluk régóta be­vett gyakorlat, és nem a hozzá­járulás összegének emelkedése miatt alkalmazzák őket. A vá­ros családsegítő központjában azonban nem dolgozik rehabili­tált személy, ezért tavaly nekik számolniuk kellett a 900 ezer sorokat, ugyanis az 1908-ban és 1948-ban rendezett londoni játé­kokon elért magyar eredmények­ből kellett készülniük, ezenkívül a magyar kajak-kenusok 1948 és 1976 között szerzett érmeseinek névsorát kellett tudniuk, és a ma­forintos hozzájárulás kifizeté­sével. Szekszárd esetében nem egy­szerű a helyzet - mondta Amreinné dr. Gál Klaudia, a me­gyeszékhely jegyzője. A törvény hatályba lépésekor ugyanis va­lamennyi állást határozatlan idejű szerződéssel rendelkező és a szükséges képesítéssel bí­ró munkatárs töltötte be, így gyár olimpiai mozgalom múltjá­ról, jelenéről beszámolniuk. A fel­adatok közt szerepelt egy megyei vonatkozású olimpikon bemutatá­sa is, az őcsényi diákok választása Steig Csabára, a barcelonai olimpi­án induló szekszárdi kerékpáros­csak üresedés esetén jöhet szó­ba más felvétele. Mint mondta, a polgármesteri hivatalban egy megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak, és a vá­ros néhány más ihtézményében tud ilyenről. A jegyző azt is hoz­zátette, hogy igen jelentős ősz- szeget, évente 40-45 millió fo­rintot fizet a város rehabilitáci­ós hozzájárulásként. ra esett, mondta el Deák István fel­készítő tanár. A Szűcs Patrícia, Nagy Alexandra, Kapéter Jordána, Kapéter Benjamin összeállítású csapatot egy budapesti és egy zamárdi iskola diákjai előzték meg. ■ H. E. Néhány hét múlva friss víz jöhet a tolnai holtágba is tolna, fadd Alacsony a vízszint a tolnai Felső-holtágon, a helyi horgászegyesület vizén - jelezte lapunknak egy aggódó horgász. Azt is elmondta, hogy a Mádi- Kovács-zsilipen keresztül jelen­leg is folyik a víz a Felső-holtág­ból az alsó ágba. A tolnai város­házán megtudtuk: a holtág víz­szintje jelen időszakban az elő­írások szerint 386 és 470 centi között mozoghat. A napokban 446 centi volt, és 440 centi körü­lire akarják beállítani. Más forrásból úgy értesül­tünk, hogy a mostani kismérté­kű vízeresztéssel egy későbbi vízcserét készítenek elő, ami ja­vítaná a vízminőséget. Néhány héten belül ugyanis Paks felől a faddi holtágba nagyobb mennyi­ségű vízutánpótlást várnak, ami­ből a tolnai holtág is részesülne. Wusching Gábor, a faddi Fatodi Kft. ügyvezetője elmond­ta, hogy a faddi holtág vízszint­je jelenleg a meleg nyári napok­hoz hasonlóan, napi kb. egy cen­timétert apad. A vízállás ezzel együtt most megfelelő, 130 cen­ti, ezt a szintet szeretnék tartani nyár végéig. Amennyiben érke­zik utánpótlás Paks felől, a 130 centi feletti mennyiséget átadják a tolnai holtágnak. ■ S. K. Nyáron indulhat az összekötő út teljes felújítása tengelic Legkésőbb augusztus­ban elkezdődhet a Szedrest és Tengelicet összekötő út felújítása - közölte Gáncs István, Tengelic polgármestere annak kapcsán, hogy a múlt heti közmeghallga­tás során az illetékes szakembe­rek tájékoztatást adtak a terve­zett beruházásról. A polgármes­ter elmondta: a kb. egymilliárdos fejlesztés során a 11,2 kilométer hosszú utat teljesen felújítják, 6 méteresre szélesítik, és padká­val látják el. A fejlesztés autó- buszöblök, illetve Tengelic belte­rületén kapubejárók kialakítását is magába foglalja, így hozzájárul az egységesebb településkép ki­alakításához. Az önkormányzat a kapubejárók esetében támoga­tást is nyújt az ingatlantulajdono­soknak, a költségek felét a köz­ség átvállalja. ■ Zs. S. Jól ismerik az olimpiai mozgalmat szellemi diákolimpia Az őcsényi tanulók harmadik helyen végeztek a versenyen Nincs elég pénzük a tűzoltóság támogatására aránytalan Eddig két település nem tudta vállalni az együttműködési megállapodás aláírását tolna És környéke Nem támo­gatta a faddi képviselő-testület azt a tolnai javaslatot, hogy a jö­vőben a tolnai tűzoltóság elsőd­leges műveleti körzetéhez tarto­zó mind a négy önkormányzat lakosságszám-arányosan járul­jon hozzá a tűzoltóság működé­séhez - tudtuk meg Herczig Gáborné jegyzőtől. Mint megírtuk: a tolnai ön­kéntes tűzoltóság a törvényi vál­tozások nyomán április elsejétől önkormányzati tűzoltóságként működik tovább. Ugyanakkor a korábbi gyakorlatnak megfelelő­en Tolna mellett Bogyiszlóra, Fá­cánkertbe és Faddra is vonulnak szükség esetén. A tolnai képvi­selő-testület február végén ho­zott döntést, melyben kezdemé­nyezték egy együttműködési megállapodás megkötését a négy település között. Dr. Sümegi Zoltán, Tolna pol­gármestere korábban úgy fogal­mazott, hogy a tolnai tűzoltóság működését az állami normatíva ■ A működőképességet a város és az állam támoga­tása szűkösen biztosítja. mellett eddig zömében Tolna fi­nanszírozta, a többi érintett tele­pülés pedig „módjával” nyújtott támogatást. A város viszont azt szeretné, ha a szomszédos köz­ségek az eddiginél több pénzzel - lakosonként évi 400 forinttal ­járulnának hozzá a tűzoltóság működéséhez. Fadd esetében ez 1,76 millió forintos tétel. A faddi testület ar­ra hivatkozva utasította el a meg­állapodás tervezetet, hogy a köz­ség idei költségvetésébe - amely több mint 70 milliós mínuszt mutat - nem tervezték be ezt az összeget. A bogyiszlói képviselő-testü­let sem támogatta a javaslatot. Tóth István polgármester el­mondta: kb. százezer forinttal eddig is hozzájárultak a költsé­gekhez, de a község nincs olyan anyagi helyzetben, hogy ekkora összeget - esetükben kb. egy­millió forintot - tudnának bizto­sítani e célra. Fácánkert képviselői még nem tárgyalták a témát, de ha­marosan dönteni fognak a kér­Gy. Szabó István parancsnok désben - tájékoztatott Orbán Zsolt polgármester.- A tolnai tűzoltóság működő- képességét a tolnai önkormány­zat támogatása és az állami nor­matíva szűkösen ugyan, de biz­tosítja - mondta Gy. Szabó Ist­ván parancsnok. A szervezet je­lenleg minimális létszámmal, 6 főállású tűzoltóval működik, úgy, hogy egynapi szolgálat ellá­tásához legalább 5 ember kell. Emiatt helyettesítő tűzoltókra is szükség tan. A parancsnok sze­rint ha a szomszédos települé­sek is arányosan hozzájárulná­nak a költségekhez, akkor bőví­teni lehetne a létszámot, illetve a felszerelés minőségén lehetne javítani. ■ K. S. ♦ *

Next

/
Oldalképek
Tartalom