Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-13 / 87. szám
6 GAZDASAG 2012. ÁPRILIS 13. PÉNTEK A közoktatás került az egyeztető tanács tegnapi napirendjére FÓRUM A közoktatási intézmények átadás-átvétele során az önkormányzatoknál marad az iskolák vagyona, a tulajdonjogot nem érinti a folyamat - erősítette meg Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) csütörtöki ülésén. Az oktatási államtitkár az MTI-nek elmondta: a tanács résztvevőinek a közoktatási intézményrendszer átalakításáról számolt be. Az ülésen - tájékoztatása szerint - a legtöbb megszólaló egyértelmű támogatásáról biztosította az átalakítási terveket. Az ügy amiatt került az NGTT elé, mert 2013. január 1-jével a települési ön- kormányzatok által fenntartott köznevelési intézmények állami fenntartásba kerülnek, az önkormányzatok pedig külön szerződésben foglaltak szerint látják el a konkrét feladatokat. Hoffmann Rózsa közölte: komoly megerősítést kapott abban, hogy az oktatási rendszerben gazdaságorientált tananyagokra van szükség, bár hozzátette: a munkavállalói oldal ismét bírálta, hogy a tankötelezettség ló éves korig tartson. „Több más pontot is bíráltunk, sem pedagógusként, sem magánemberként nem tudom elfogadni az oktatás átalakítását” - nyilatkozta ezzel kapcsolatban a Világgazdaságnak Varga László. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke hozzátette: az NGTT már csak azért sem tudja támogatni a közoktatás már lezajlott átalakítását, mert ezügyben nem kérték ki a Tanács véleményét. Varga László lapunknak kifejtette: az oktatás egészének koncepcióját kellett volna megtárgyalni. ■ VG Hoffmann Rózsa Lehetetlen küldetés mással nem helyettesíthető, akár életmentő gyógyszereket is kivonhatnak Magyarországról vagy a társadalombiztosítási támogatásból a gyártók, ha folytatódik a cégeket érintő restriktiv politika. Akár az előbbi, akár az utóbbi történik, a betegek nem jutnak majd hozzá ezekhez a szerekhez, mert olyan sokba kerülnek, hogy ha kaphatók is, tb-támogatás nélkül megfizethetetlenek. ' az elmúlt egy évben 180 orvosság magyarországi forga- mazását szüntették be, és a februári kényszerű árcsökkentés miatt ez a szám várhatóan tovább emelkedik. Ezek többsége ugyan helyettesíthető orvosság, de mint az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke egy tegnapi háttérbeszélgetésen közölte: soha nem volt még olyan nagy a veszély, hogy ez innovatív készítménnyel is megtörténik, mint ma. Miközben a magyar betegek már ma sem jutnak hozzá többtucatnyi innovatív szerhez, mert olyan alacsony áron fogadnák be ezeket a társadalombiztosítási támogatásba, hogy egyszerűen nem éri meg a hazai forgalmazásuk. LEITNER GYÖRGY hozzátette: a gyógyszerek támogatására egyre kevesebbet költ a magyar állam. 2009-ben ez még csaknem elérte a GDP 1,2 százalékát, az idén körülbelül 0,7 százaléka lesz, és jövőre már nem éri el annak 0,6 százalékát. Ezzel túlteljesítjük az IMF azon elvárását, hogy a GDP 1 százalékénál ne legyen magasabb a GDP-arányos gyógyszerközkiadás, ráadásul úgy, hogy a magyar GDP európai szinten az egyik legalacsonyabb. eközben a hazai és a külföldi gyógyszergyártók be- és visz- szafizetéseiken, külön- és extra adóikon keresztül gyakorlatilag ma már a tb-támogatásra fordított összeg egynegyedét refinanszírozzák. LEITNER GYÖRGY hangsúlyozta: lehetetlen küldetés a kormány azon elvárása, miszerint úgy kell további megtakarítást elérni a gyógyszerkasszában, hogy ne emelkedjenek a beteg- terhek és mindén orvossághoz mindenki hozzájusson. A Nemzetközi Valutaalap szerint nem jó, ha a GDP egy százalékát meghaladja a gyógyszertámogatás. Ezt alaposan túlteljesíti Magyarország Tavaly 24, az idén már kilenc esetben vont ki a forgalomból orvosságot az Országos Gyógyszerészeti Intézet. Az ok minden esetben a készítménnyel szembeni minőségi kifogás volt. Haiman Éva Legutóbb egy csontritkulás elleni tablettában találtak rozsdát, olajat és égett anyagot - értesült lapunk. A csontritkulás kezelésére, a csípő- és csigolyatörések kockázatának csökkentésére szolgáló Fortimax tabletták egy gyártási tételét a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézethez (GYEMSZI) tartozó Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) azért vonta ki a forgalomból, mert „A tételhez tartozó egyes tabletták felületén barnás elszíneződés tapasztalható, ... más esetekben szürkéskék és fekete elszíneződést is találtak”. Az OGYI úgy ítélte meg, hogy „a barnás - gyártó által rozsdaként azonosított - elszíneződés a tétel átválogatásával kiszűrhető”, mert az felületi szennyezés. A szürkéskék és fekete foltok, amelyeket a gyártó olajként és égett anyagként azonosított, a tabletták belsejében is megtalálhatók, így hiába válogatnák át a pirulákat, a szennyeződést nem tudnák teljes bizonyossággal eltávolítani. Az OGYI szerint a hiba a nem megfelelő gyártási körülményekre utal. Ilyen hiba szakértők szerint gyakorlatilag kizárt komoly gyógyszeripari múlttal rendelkező országokban. A Fortimax forgalmazója, a Medico Uno Research Kft. kérdésünkre azt válaszolta, hogy „a gyártás az Európai Unió területén történik”, de nem jelölte meg, melyik országban. a VAKLiciT lényege, hogy a gyógyszereket minél alacsonyabban kell beárazni, ha gyártója vagy forgalmazója tb-támogatottá szeretné tenni. Referenciatermékké minden hatóanyagcsoportban a legolcsóbb szer válik, a preferált referenciaár-sáv- ba pedig azok a készítmények kerülnek, amelyek ára legfeljebb öt százalékkal magasabb, mint a referenciaterméké. A többi, azonos hatóanyagú gyógyszer 15 A Fortimax jelenleg referenciakészítmény. Ez azt jelenti, hogy miután forgalmazója jelentősen, 55 százalékkal csökkentette a korábbi árat, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár úgynevezett vaklicitjén ezt a szert választotta mint tb-támo- gatással elsőként igénybe vehetőt. Az orvosságot információink szerint havonta 800-900 beteg szedi. Ők az OEP tájékoztatása szerint nem maradnak gyógyszer nélkül akkor sem, ha a Medico Uno Research Kft. nem tudná pótolni a forgalomból kivont tételeket. A hatályos jogszabályok százalékkal alacsonyabb támogatást kap, legrosz- szabb esetben pedig lekerül a támogatott listáról. A vaklicittel szembeni egyik legfontosabb szakmai kifogás az, hogy veszélyezteti a biztonságos gyógyszer- ellátást, mert egyszázalékos forgalmú cégek is megnyerhetik. A másik érv, hogy irreálisan alacsony áron rendkívül nehéz jó minőségű, biztos forrásból származó gyógyszert beszerezni. ugyanis rendelkeznek arról, hogy ha egy termék nem érhető el a piacon, akkor a következő alacsony árú termék kerül preferált státusba, vagyis támogatással beszerezhetővé. Bár ritka, nem először fordul elő, hogy szennyezés miatt kivonják a forgalomból egy gyógyszer bizonyos gyártási tételeit. Az osztrák Ebewe Pharma Carboplatinja esetében „az oldatban előforduló látható részecskeszennyezés” miatt történt ugyanez. Ezt a készítményt rendelőkben és kórházakban alkalmazzák, rákbetegek infúziójában. Az OGYI e két orvossággal együtt az idén már 9 esetben vonta vissza, illetve függesztette fel valamely gyógyszer forgalomba hozatali engedélyét. Az ok minden esetben minőségi volt, de általában a címkén lévő információkat kifogásolta a hatóság. Előfordult olyan is, hogy mellékhatás problémák miatt egy adott hatóanyagból készült valamennyi gyógyszer forgalmazását beszüntették. Tavaly 24 esetben sújtott valamely forgalmazót az OGYSZI azzal, hogy készítményét kivonta a forgalomból. Ezek között volt tabletta, kapszula, infúziós oldat és végbélkúp is. Nem mindig a legolcsóbb a legjobb Nettó gyógyszerközkiadás ^ (a GDP százalékában) é Ilin 2009 2010 2011** 2012** 2013** * Az E. Alapba befizetett gyógyszeripari extra adó, támogatásvolumen-szerződések utáni befizetés es orvoslatogatoi díj levonva került a gyógyszerközkiadások összegéből. ** Becslés. VG-GRAF1KA FORRÁS: OEP, MÁK Szennyezett orvosságot vontak ki egészségügy Minőségi problémák lehetnek az olcsón forgalmazott gyógyszerekkel Csökkentek februárban az agrárárak - nemzetközi hatások változás Az állati termékek drágulása ellenére is mérséklődő a tendencia - A vágósertés árát tartani tudták Megállt az élő állatok árának növekedése - derül ki a KSH legfrissebb agráráradataiból. Sztojcsev Iván A növényi termékek ára 11,6 százalékkal csökkent, az élő állatoké és az állati termékeké 13,1 százalékkal nőtt idén februárban az egy évvel korábbi adathoz mérve. Összességében ez 4,5 százalékos mérséklődést jelentett - adta közzé a KSH. A legnagyobb drágulás a tojás árán volt észrevehető: átlagosan 39,2 százalékkal drágábban lehetett tojást venni, mint egy éve. Szintén jelentős változás zajlott le a vágómarha áraiban, ugyanúgy jelentős nemzetközi hatás miatt, de épp az ellenkező irányban. A jókora csökkenés az után következett be, hogy az év elején leállt a vágómarhák kivitele az egyik legnagyobb felvásárlónak számító Törökországba. A visszaesés gyors és drasztikus volt: a bázisévnek használt 2005-ös adatokhoz képest tavaly decemberben még közel 220 százalékosak voltak az árak, egy hónappal később pedig ez 140 Termelői árak alakulása (százalék, év/év) — növényi termékek állatok és állati termékek 25 2011. szept.-2012. febr. VG-éRAFÍKA FORRÁS: KSH százalékosra zuhant vissza. A következő adatok valószínűleg ennél jobbak lesznek, mivel újraindult a kivitel. Törökországban olyan népszerűek lettek a magyar marhák, hogy többen próbálkoztak hamisított papírokkal magyarként eladni máshonnan is, a törökök ezután állították le a behozatalt. A vágósertés árát a tavalyi dinamikus növekedést követően tartani tudták, így most 25,4 százalékkal magasabb átlagosan, mint egy évvel korábban. A vágóbaromfi ára stagnált, de az elmúlt év februárjához képest így is 7,1 százalékkal növekedett. Az állati termékek ára 12,7, a tejé 9,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A gabonafélék ára az egy évvel ezelőtti 100 százalékos emelkedést követően 2012 második hónapjában 13,5 százalékkal alacsonyabb volt 2011 azonos hónapjához képest - közölte a KSH. A burgonya termelői ára jelentős mértékben, 58,5 százalékkal, a zöldségeké 10,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A gyümölcsök árindexe februárban 1,3 százalékkal mérséklődött. t r