Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-04-01 / 13. szám

2 2012. ÁPRILIS 1., VASÁRNAP KÖZÉLET Mesterházy újra elnök tisztújítás A szocialisták tanulni kívánnak a hibáikból Mesterházy: A párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, hogy a szocialisták nélkül nem lehetséges a kormányváltás 2014-ben HÍRSÁV Három országban több az influenzás Európa huszonegy országá­ban csökkent az influenza­szerű megbetegedések elő­fordulása, ugyanakkor Szlo­vákiában, Lengyelország­ban és Litvániában az el­múlt héten is emelkedett a betegek száma - közölte az ÁNTSZ hivatalos Facebook- oldalán. Anyja és apja is adott a lányának tüdejéből apja És anyja is adott a tü­dejéből egy-egy részt egy 15 éves lánynak, miután ki­derült, hogy mindketten jók szervdonornak a krónikus beteg számára. A műtétet Bécsben végezték el, mind­annyian jól vannak. Bombák miatt tíz családot kiköltöztettek tíz családot kellett kiköl­töztetni ideiglenesen ottho­nából, mert csaknem 90 második világháborús rob­banótest került elő Enying mellett egy szántóföldön. A tervek szerint egy közeli, használaton kívüli telepen fogják megsemmisíteni a bombákat. Réthelyi Miklóstól várnak segítséget réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől kér­nek segítséget a területi el­látási kötelezettség (tek) nélküli háziorvosok további működésük rendezése ér­dekében. A tek nélküli há­ziorvosok legfontosabb ké­rése, hogy töröljék el azt a rendelkezést, amely szerint három év múlva megszün­tetik a területi ellátási köte­lezettség nélkül dolgozó or­vosok praxisműködtetési jogát. Réthelyi Miklós kapja a petíciót Újabb két évre Mester­házy Attilát választotta a szocialista párt elnökévé az MSZP tisztújító kong­resszusa. A tisztséget 2010 óta betöltő politikus újraválasztását a 373 ér­vényesen szavazó küldött csaknem 70 százaléka tá­mogatta: 258 szavazatot kapott, kihívója, Szanyi Tibor 115-öt. VR-információ Az újraválasztott pártelnök be­szédében arra kérte a küldötte­ket, olyan vezetőséget válassza­nak, amelynek tagjai képviselni tudják az új MSZP-t. Önmagát csapatjátékosként határozta meg, de hangoztatta, hogy min­denkinek mellébeszélés és kibe- szélés nélkül kell dolgoznia, egy irányba húzva. A széthúzás he­lyett az összetartozás, a különal- kuk helyett az együttműködés, az önérdek helyett a közérdek képviselete a norma az új MSZP- ben - jelentette ki. Mesterházy Attila azt mondta, bár vannak ta­nácsadók, akik szerint egy poli­tikus soha nem ismerheti be a hibákat, „pláne, ha azok nagy ré­szét nem is ő követte el”, az MSZP önmagának és a válasz­tóknak is tartozik azzal, hogy el­ért eredményei mellett a kor­mányzása alatt elkövetett hibák­ról is számot ad. Arra is kitért, hogy az MSZP kormányon eltávolodott az em­berektől, majd aláhúzta: ezen is változtatnak. Ezt úgy fogalmaz­ta meg: lesz egy baloldali mini­mum, amelyből nem engednek. Feladatként jelölte meg, hogy a szociális problémákról reális és felelős megoldásokat keresve be­széljenek. Fontosnak tartotta mindemellett, hogy a szocialis­ták a kormányzásuk alatt elért eredményekre is büszkék legye­nek: arra, hogy eredményesen kezelték a válságot, nyolc évük alatt megduplázódott az átlag­bér, az átlagnyugdíj, háromszo­rosára emelkedett a családi pót­lék összege, hogy autóval ma fe­leannyi idő alatt lehet eljutni Bu­dapestről Miskolcra, Szegedre, Nagykanizsára és Nyíregyházá­ra, mint korábban, és arra is, hogy többen szereztek diplomát, mint valaha. Nem csak a gazda­ság, a demokrácia is jobban mű­ködött a baloldali kormányzás alatt: megkérdőjelezhetetlen volt a bíróságok függetlensége, a ka­binet „nem tiporta lábbal" a saj­tószabadságot - húzta alá. Az MSZP-t felelős baloldali pártként határozta meg, amely támogatja a befektetéseket és a munkahelyteremtést, meghall­gatja a szakmai szervezetek vé­leményét, és szociális biztonsá­got, igazságosságot akar terem­teni. „Igenis fizessenek több adót a gazdagok!” - mondta. Az MSZP elnöke három pont­ban foglalta össze a baloldal leg­fontosabb feladatait: hogy min­denki tanulhasson, dolgozhas­son, és megőrizhesse egészsé­gét. Beszédében kitért a köztár­sasági elnök plágiumügyére is, mondván, hogy „Schmitt Pál so­sem volt méltó az elnöki tiszt­ségre”. Mesterházy Attila azt mondta: az államfőnek mennie kell, és mivel magától erre nem hajlandó, Orbán Viktornak kell lépnie, már hétfőn, hiszen „ő csi­nált elnököt Schmitt Pálból”. Végezetül arról beszélt, hogy amíg két éve sokan azt gondol­ták, az MSZP eltűnik a süllyesz­tőben, az utóbbi hónapokban a párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, hogy a szocialisták nélkül nem lehetsé­ges a kormányváltás 2014-ben. Simon Gábor leköszönő vá­lasztmányi elnököt választotta az MSZP elnökhelyettesévé a szocialista párt kongresszusa. Az országos választmányt a kö­vetkező két évben Botka László szegedi polgármester vezetheti, aki egyedüli jelölt volt a tisztség­re. A küldöttek alelnökké válasz­tották Horváth Csabát, a szocia­listák fővárosi frakcióvezetőjét és Gúr Nándort, az MSZP borso­di elnökét. Tizenkét méteres fa dőlt egy buszmegállóra a viharos szélben vihar Mintegy félszáz esetben intézkedtek az Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tűzoltóegységei a viharos szél okozta károknál szombaton országszerte. Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyé­ben a kidőlt fák több helyen megrongálták a felső vezetéket is, de jelentős számú jelzés érke­zett még cseréphullásról, födém- szerkezetekben okozott károk­ról. Szolnok megyében két he­lyen kéményt döntött le a viha­ros erejű szél, Győrben pedig az ítélőtábla épületének a tetőszer­kezetét bontotta meg a szél. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közöl­te, munkatársaikat fakidőléshez, cseréphullásokhoz, vakolatomlá­sokhoz riasztották tucatnyi eset­ben. Két komolyabb esethez is ri­asztották őket; az egyiknél - a fő­város III. kerületében - egy a fal­ról félig leszakított óriási reklám­táblát kellett leszedniük. A má­sik eset a XVIII. kerületi Havan­na lakótelepen történt, ahol az egyik buszmegállóra 12 méteres fa dőlt; két várakozó ember meg­sérült, egyiküket a mentőszolgá­lat kórházba szállította. ■ Helyben adják el? amit helyben termelnek a kormány 2020-ig 7 százalékról 20 százalékra akarja növelni a termelők által közvetlenül érté­kesített élelmiszerek arányát - mondta Fazekas Sándor vidékfej­lesztési miniszter szombaton Kis­kőrösön. El fogják érni, hogy amit helyben termeltek, azt helyben is értékesítsék, és ebben az eset­ben a jövedelem nem áramlik ki az adott településről, így a megél­hetés is biztosítva lesz - jelentet­te ki Fazekas Sándor a harmadik alkalommal megrendezett Du- na-Tisza-közi Agrárexpo meg­nyitóján. A kereskedőláncok leg­nagyobb konkurense mindig a helyi gazdapiac. Adatai szerint Európa nyugati felén a helyi ter­melő gazdák egy-egy ország élel­miszerpiacának 15-20 százalékát is kézben tudják tartani a közvet­len értékesítésen keresztül, ez ak­kora arány, mint egy nagy keres­kedőlánc részesedése. ■ A régi-új elnök önkritikusan sorolta a hibákat mesterházy hibának minősí­tette, hogy hét évvel ezelőtt Szi­li Katalint jelölték államfőnek, noha nem volt esély arra, hogy megszerezzék mögé a parla­menti többséget. Hiba volt sze­rinte, hogy 2006-ban ellent­mondott egymásnak az MSZP választási és a kormányprog­ramja. Szólt arról, hogy 2006 őszén a szélsőjobboldal akciói váratlanul érték a rendőrséget, amely erre szakmai hibákat, esetenként jogsértéseket elkö­vetve válaszolt. Hiba volt az is - folytatta -, hogy olykor kap­kodás jellemezte a kormány­zást, a reformokat nem készí­tették elő, az embereket pedig nem készítették fel rájuk. Sú­lyos hibának nevezte, hogy az MSZP immunrendszere nem volt elég erős ahhoz, hogy a néhány tisztességtelen, nyerész­kedő politikust időben kivesse magából, s a választók meg­büntették ezért. Súlyos üzemanyaghiány Angliában pánik Sztrájkfenyegetés okozta a felvásárlási rohamot A brit üzemanyag-kiskereskedel­mi szövetség adatai szerint mo­torbenzinből a héten az előző he­ti fogyasztáshoz képest 172 szá­zalékkal, dízelolajból 376 száza­lékkal nagyobb volt a forgalom, és péntek estére a brit töltőállomá­sok húsz százaléka már kifogyott az üzemanyagból. A legnagyobb brit szakszerve­zeti szövetség az akcióval a gépko­csivezetők munkafeltételeinek ja­vítását akarja kiharcolni. Nem zárták ki, hogy a sztrájk időpont­ját húsvétra tűzik ki, amikor rend­szerint brit családok milliói kel­nek útra autóval. Az érdekképvi­selet azonban pénteken már azt közölte, hogy húsvétkor biztosan nem lesz sztrájk. Ekkorra azon­ban már országszerte pániksze­rű felvásárlási hullám alakult ki, autósok ezrei töltötték az üzem­anyagot a gépkocsik tartálya mel­lett kannákba és mindenféle egyéb alkalmi tárolóeszközbe. A kialakult helyzetért az autós érdek-képviseleti szervezetek egyértelműen a brit kormány sú­lyosan elhibázottnak tartott kom­munikációját tették felelőssé. David Cameron miniszterelnök a hét közepén ugyanis a benzintan­kok feltöltését javasolta az autó­soknak, Francis Maude kabinet­titkár pedig ezt megtoldotta az­zal, hogy „nem árt, ha az autósok a garázsban, kannában is tárol­nak egy kis üzemanyagot”. Szak­mai szervezetek különösen ez utóbbi kijelentést bírálták, nem utolsósorban azért, mert a szak­értők véleménye szerint ez a pá­nikvásárlás ösztönzése mellett tűzveszélyt Is okozhat. A vitát kiélezte egy súlyos bal­eset. Az észak-angliai Yorkban egy 46 éves nő testfelületének 40 százalékán megégett, amikor konyhájában benzint próbált át­tölteni egy kannából egy kisebb tárolóedénybe, de a bekapcsolva hagyott konyhai tűzhely lángjától a benzinpára belobbant. A sérül­tet válságos állapotban szállítot­ták kórházba, az ellenzéki Mun­káspárt pedig Francis Maude le­mondását követelte, mert ő java­solta az üzemanyag háztartási fel­halmozását. ■ 'MS NÉLKÜL Az államfő lemondásáért tüntettek a Sándor-palota előtt Az MTI szerint több százan, más jelentések szerint több ezren követelték Schmitt Pál lemondását a budavári Sándor-palota előtt szombat délután. A tüntetők között voltak azok a diákok is, akiket péntek este előállítottak. Schmitt Pál beszéde után összesen tizenkilenc embert vettek őrizetbe. A Jobbik ifjúsági szervezetének tagjai a Lánchidat, a Hallgatói Hálózat tagjai és más civil aktivisták pedig a Szabadság hidat zárták le rövid időre. Á * 1 4 r

Next

/
Oldalképek
Tartalom