Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-07 / 57. szám
2 KAPOSPULA 2012. MÁRCIUS 7., SZERDA dolgos hétköznapok Kapospulán a hideg hónapokban sem állt meg $z élet. Az óvodások kiszebáb égetéssel űzték el a telet, a foltvarrók szebbnél szebb alkotásokon munkálkodtak, a borosgazdák pedig a nagy versenyre készültek ARANYÉRMES NEDŰKET KÓSTOLTAK Ricsajjal és bábégetéssel űzték el a telet a gyerekek minden évben nagy sikere van a farsangi mulatságnak a ka- pospulai óvodában. Az egész délelőttöt betöltő rendezvény idén is gazdag programokat kínált a gyerekeknek, a szülőknek és a nagyszülőknek is. A kicsik a hagyományos jelmezes felvonulást követően vidám műsorral örvendeztették meg a vendégeket, majd különböző mókás ügyességi versenyeken bizonyították rátermettségüket. Természetesen a zene, a tánc, az eszem-iszom és a zsákbamacskahúzás is a rendezvény szerves része volt. A mulatság végeztével változatos zajkeltő eszközökkel vonultak az udvarra a picurok és az óvónők, és elégették a telet jelképező ki- szebábot. Az óvodások idén is mindent beleadtak, hogy messzire száműzzék a hideget, és elősegítsék a várva várt tavaszérkezését. pillantásától övezve vették át ajándékaikat, az okleveleket, a szőlészettel kapcsolatos tárgyakat és a kapospulai címert viselő üvegkorsót. A rendezvényt Kapospula önkormányzata, a Dombó-Coop Zrt., a Stemler Kft., a Szabotin Bt., a Vöszi Kisgépjavító Bt. és a Sudár Kft. támogatta. Az Év Borászának választott Varga Ferenc a kiváló nedű kötését tárgyalták meg. Ezt követően Kapospula a saját költség- vetését is elfogadta. Ezentúl határozatot hoztak a Béke téri partszakasz melletti önkormányzati út lezárásáról, melyet korábban a nagy haszongépjárművek tettek tönkre. Ezentúl csak biciklivel, illetve kismotorral lehet behajtani oda. Ötödik alkalommal hirdette meg az önkormányzat a Borversenyt, melyre közel 60 minta érkezett. A díjnyertes nedűket azonban nem csak a zsűri kóstolta meg. Az eredmény- hirdetést követő bátyus bálon a szőlészek jókedvűen kínáltak végig mindenkit a minőségi borokkal. Molnár Ágnes Kapospulán az év eleje is tevékenyen zajlik. Az utóbbi hetekben lázas készülődés lett úrrá a borászokon, hiszen közeledett az a megmérettetés, ahol fény derült arra, kinek a nedűje lett a legízletesebb. A bírálatra ösz- szesen 20 termelő nevezett 59 mintával. Közülük 36 érdemelt arany, 16 ezüst, 7 pedig bronz minősítést. A zsűri Varga Ferencet választotta az Év Borászának, akinek mind az 5 bora aranyérmet kapott. A termelő a megtisztelő cím mellett magáénak tudhatta a 2012-es év fehérbora különdíjat is a cserszegi fűszeresével. Az év vörösbora különdíjat Markovits Géza cabernet savignon-ja kapta a zsűritől, míg rosé kategóriában Borosán István cuvée-jét választották a legjobbnak. A Borverseny szombati eredményhirdetése remek hangulatban telt, senkinek a pohara nem maradt szárazon. A borosgazdák a művelődési házban családjuk és barátaik elismerő Minden héten órákon át bökdösődnek a foltvaiTÓk A kapospulai Bökdösődő Foltvarró Csoport 6 évvel ezelőtt alakult meg Markovits Edit vezetésével, 10-15 taggal. Azóta 26-ra bővült a létszámuk. A lányok, anyukák és nagymamák kezei közül szemet gyönyörködtető alkotások kerülnek ki. A foglalkozásokat minden szerdán 18 órától tartják, sokszor még este tízkor is kézimunkáznak. Pünkösdkor a gyermeknapi programok mellett nyílik meg a kiállításuk, amelyen az egy év alatt elkészült alkotásaikat mutatják be. Ilyenkor a kultúrház nagy- és kistermének falait is beborítják a kézimunkák. A csoport az önkormányzattal karöltve nyaranta táborokat is szervez, ahova az egész országból érkeznek vendégek és előadók. Ugyancsak ebben az évszakban az országos kiállításokra is ellátogatnak a foltvarrók. A csoport mindemellett a környező települések által rendezett közös varrásokon is részt vesz. Március 10-én, azaz szombaton pedig egész napos kézimunkázást szervez az önkormányzat a környék ügyeskezű varrói számára, ahol egy 100x100 centiméteres, Dália nevű falikép készül majd el. A foltvarrók kezei közül csodaszép alkotásokat kerülnek ki Markovits Géza polgármester (jobbról) Varga Ferencnek, az Év Borászának gratulál, akinek az 5 beküldött mintájából mindegyik aranyérmet nyert szítésének titkát firtató kérdésünkre szerény mosollyal az arcán azt válaszolta, mindig ott kell lenni a szőlőben. Tavasszal, ősszel és ha kell, télen is. Az embernek a szívét és a lelkét is bele kell adnia a metszéstől a szüreten át az utómunkálatokig mindenbe. Azt is elmondta, a borászkodás náluk családi hagyomány, a területek még a nagyapjáé voltak. A 75 éves férfi még ma is fitten munkálkodik a tőkék között, de elárulta, hogy a permetezést már inkább a ve- jére bízza. Segítségére van azonban a felesége és a lánya is. Az önkormányzat áem szűkölködött a feladatokban az év első két hónapjában. - Már januárban elkezdődött a márciustól induló Start növénytermesztési munkaprogram szervezése - mondta Markovits Géza polgármester. A szerződést végül egy munkavezető és négy mezőgazdasági termelésben dolgozó személy foglalkoztatására kötötték meg. Mindezek előtt már február 6-án is munkába állt 8 közfoglalkoztatott, akik egész évben a mezőgazdasági földutak karbantartásában, javításában szorgoskodnak. Ugyanekkor vette kezdetét a belvízelvezető árkok karbantartását célzó program is, melyre két embert vett állományba a település. A programoknak hála lehetőség nyílik egy 30 lóerős kistrak- tor megvásárlására pályázati forrásból, sőt beszerezhet az önkormányzat egy 1000 kilós pótkocsit, kéziszerszámokat, továbbá a növénytermesztéshez vetőmagot, vegyszert és az árkok felújításához, béleléséhez szükséges anyagokat is. Elsejétől pedig ugyancsak állást szerzett két személy, ám ők a hosszú távú munkaprogramnak köszönhetően jutnak bevételhez, így a különböző programoknak hála összesen 17 személyt tud alkalmazni a község. Épp egy hónappal ezelőtt tar-' tóttá meg Kapospula, Attala és Nak a közös testületi ülését, ahol a körjegyzőség költségveMlndenféle hangkeltő eszközt bevetettek az óvodások, hogy messzire űzzék a telet. Úgy tűnik, sikerrel jártak Készülődés az árkok rendbetételéhez Elfogadták a költségvetést a legutóbbi testületi ülésen Az oldal megjelenését Kapospula Község önkormányzata támogatta.