Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-22 / 69. szám

3 2012. MÁRCIUS 22., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR JEGYZET IHÁROSI IBOLYA Kincsünk, a jó ivóvíz egyre drágább kincsünk a víz. A szó szoros értelmé­ben is. Nem hittem el, hogy eljön az az idő, amikor nem folyatjuk a csapot, míg a fo­gunkat súroljuk. S, lám, el­jött. elterjedt tévhit, hogy nem egészséges csapvizet inni. Erről azonban szó sincs. Ép­pen ellenkezőleg, szakem­berek szerint mielőbb fel kell hagyni az ásványvíz­reklámok szította mértékte­len fogyasztásának divatjá­val, például azért, mert a rengeteg PET-palack a kör­nyezetet károsítja. Persze megoldás lehetne, s volt is rá kísérlet, hogy tetemes be­tétdíjat kellett fizetni a pa­lackért, s ezért érdemes volt visszavinni a boltba. Aki mindezt nem hiszi, kérdez­ze meg környezetvédőjét. azt mondják, azokról a palac­kozott vizekről, amelyeken nincs feltüntetve az oldott anyagok összetétele és mennyisége, gyanítható, hogy közönséges csapvízből készülnek. Ifjú ismerősöm mesélte, hogy egyetemi ta­nulmányai során vegyészeti laborgyakorlaton az ásvány­vizek összetételét vizsgálták. Több fajtáról kiderült, hogy közönséges szódavíz volt, ke­véske hozzáadott ásványi anyaggal dúsítva. Vagy leg­alábbis keverték a valódi ás­ványvizet a csapvízzel. Az igazi ásványvíz arról ismer­szik meg, hogy drága. Rá­adásul egy köbméter olcsóbb palackos víz ára 60-65 ezer, míg ugyanennyi csapvíz 300-500 forintba kerül. A va­lódi ásványvizekből nem is ajánlott napi fél liternél töb­bet fogyasztani. Egyes beteg­ségek esetében pedig kifeje­zetten ártalmas bizonyos ás­ványvizek rendszeres és túl­zott fogyasztása. Aki nem hi­szi, kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. érdemes lenne ivóvíz ügy­ben a szó szoros és átvitt ér­telmében egyaránt tiszta vi­zet önteni a pohárba. Tájidegen fajok terjednek felmérés Adatbázis készül a Duna-Dráva Nemzeti Park területén Terjeszkednek az agresz- szív, tájidegen növényfa­jok. Elterjedésük mérté­két térképezi most fel Tóth István Zsolt a Duna- Dráva Nemzeti Park mű­ködési területén. Wessely Gábor dél-dunántúl Tóth István Zsolt, harmincéves természetvédelmi gyakorlattal rendelkező szakem­ber az egész térséget bejárja: a Szekszárdi-dombvidéket, a Geresdi-dombságot és a Keleti- Mecseket. Az országban egye­dülálló kezdeményezésről van szó. GPS-szel méri be a tájide­gen növényfoltok helyét. Egyelő­re csak az adatrögzítés, a hely- zetfélmérés a cél. Később, ha lesz e témához kapcsolódó pá­lyázat, előny lehet, ha rendelke­zésre áll a kiinduláshoz szüksé­ges adatbázis. „ A külföldről dísznövényként | behozott vagy parkosításhoz | használt fák, bokrok, lágyszárú- 1 ak sok helyen kezdtek nagy hó- | dításba. Károsítják a löszgyepe- £ két, az ártereket, kiszorítva az Őshonos, védett növényeket. Mo­nokultúrát alkotva megszünte­tik a biológiai sokszínűséget. Az állatvilágban is van erre példa. Nyugat-Európába betele­pítették az ázsiai eredetű harle- kin katicákat, hogy a biogazda­ságokban pusztítsák a levéltet- veket. Ezek a bogarak már ná­Tóth István Zsolt a GPS helymeghatározó segítségével azonosítja a területeket lünk is jelen vannak, s kiszorít­ják a kisebb, hétpettyes katicát. Tóth István Zsolt eddig a ritka növényfajok felkutatásával fog­lalkozott. Ő talált rá a piacsenzai nőszőfűre a Mecsekben. Mostan­tól más szemmel nézi ugyanazo­kat a tájakat. S azt látja, hogy nem csak a parlagfű támad. A cseh (korcs) keserűfűnek már hektáros foltjai is találhatók a nemzeti park területén. Elsősor­ban ott szaporodik el, ahol meg­bolygatják a földet. A selyemkó- ró (vaddohány) is hódít, már a zárt erdőrészeken is elterjedt. Fák közül a bálványfa (ecetfa) és a nyugati ostorfa szorítja ki az őshonos fajokat. A bálványfa sar­ja leversenyzi a többi csemetét. Évente két métert is nőhet. Az os­torfa is szapora. Szekszárd belvá­rosában is megtalálható; szép számmal ültettek belőle. ■ W. G. Közösségi portálon regisztrálhattak sorsolás Szekszárdi gimnazista nyerte a kártyafüggetlen mobiltelefont SZEKSZÁRD Gazdag Krisztina, az I. Béla Gimnázium 12. B osztályos tanulója nyerte meg a PTE Illyés Gyula Kar felvételi nyereményjá­tékának fődíját, a kártyafüg­getlen mobiltelefont. A készülé­ket prof. dr. Horváth Béla dékán adta át szerdán. Mint elmondta, a közösségi portálon meghirde­tett játékkal a fiatalok kultúrájá­nak megfelelő módon akarták fel­hívni a továbbtanulók figyelmét a szekszárdi kar nyújtotta lehető­ségekre. Mint ismeretes, a kor­osztály elsősorban az elektroni­kus és az online sajtóból szerzi az információkat. A dékán hozzátet­te, ugyanakkor fontos számukra a szülők, a társadalmi környezet, önkormányzatok, gazdasági és politikai szereplők figyelme is, akik a hagyományos sajtót is ol­vassák. A pályázattal Tolna, Bara­nya és Bács-Kiskun megyében élő végzősöket céloztak meg, de mivel az információt meg lehe­tett osztani, az ország sok pontjá­ról akadtak pályázók. Bárki re­gisztrálhatott a játékra, aki az idén felsőfokú tanulmányokra je­lentkezett. A nyertest sorsolással választották ki. ■ 1.1. Gazdag Krisztina prof. dr. Horváth Béla dékántól vette át a telefont Növényvédelem, szőlészet, borászat volt a téma szekszárd Növényvédelmi, elsősorban a szőlővel kapcso­latos előadást szervezett tag­jainak a Szekszárd-újvárosi Római Katolikus Társaskör tegnap a Szent István Ház­ban. Először Óvári Gábor is­mertette az általa képviselt cég megoldásait a lisztharmat és a szürke penész ellen. Azt követően Módos Ernő borász beszélt a tavalyi, jó évjáratú, de a túlérés miatt alacsony savtartalmú borokról, (wg) Felvidították az óvónők tegnap az otthon lakóit REGÖLY-MAJSAPUSZTA Két pálí óvónő - Csirkéné Mayer Ka­talin és Tencsné Adorján Ka­talin - bábelőadást tartott tegnap Majsapusztán, a fo­gyatékosok rehabilitációs in­tézményében. Két népmesét adtak elő és bohócjelenettel is felvidították az otthon lakó­it. Viszonozták a majsapusz- taiak szívességét. Kará­csonyra ugyanis onnan kap­tak társasjátékokat a pári óvodások, (wg) Lezárták a hétvégén a játéknap évadot hőgyész Nagy érdeklődésre tarthatott számot a hétvégén a hőgyészi művelődési ház játéknapja. Maráth Tamás, a Hőgyészi Művelődésszervező Nonprofit Kft. vezetője el­mondta, a helybeli és a kör­nyező településekről nevezők dartsban, pingpongban és csocsóban mérhették össze erejüket. Ezzel lezárták a já­téknap évadot, ami október­ben kezdődik majd újra. De nyárra is terveznek egy na­gyobb versenyt, (hé) Megélénkül a társasági élet az üdülőfaluban kisszékely Március 31-én, szombaton két közösségfor­máló rendezvényt is tartanak a településen. Délelőtt 9 órá­tól egy természetjáró erdei kirándulásra hívják a gyere­keket és a felnőtteket. A túrá­zók a könyvtár elől indulnak és négyórai séta után érkez­nek vissza. A művelődési házban pedig 17 órakor kez­dődik a borverseny, (vl) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Néptanító Kézdtvásárticiyrőt Nyugalmazott Iskolaigazgató, helytörténész, néptanító, s nem mellesleg író is Salamon Ferenc, aki El van bütülve cí­mű kötetét tegnap mutatta be Szekszárdon, a megyei könyvtárban. Ez a szerző harmadik kötete, s több más munkája is kiadásra kész. A napok­ban tart még könyvbemutatót Simontornyán, Pakson és Kisdorogon is. Négy év fegyházat kapott az emberrabló nem jogerős Csak hatvanezer forint ellenében engedték haza a „túszokat” szekszárd Kétrendbeli ember­rablás bűntettében mondta ki bű­nösnek a Szekszárdi Törvényszék az 51 éves, mágocsi B. Jánost Ezért mint erőszakos, többszörös visz- szaesőt négy év fegyházbüntetés­re ítélte és a közügyek gyakorlásá­tól további négy évre eltiltotta. Ezen kívül 45 ezer forint vagyon­elkobzást rendelt el ellene - tájé­koztatott Hauszmanné dr. Szőke Rita, a bíróság kollégiumvezetője. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Testvérét, a szakcsi, 48 éves Istvánt, mint bűn­segédet két év börtönbüntetésre ítélte a bíróság, amelynek végre­hajtását öt év próbaidőre felfüg­gesztette. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész három nap gon­dolkodási időt kért, a vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek. A törvényszék elrendelte az első­rendű vádlott előzetes letartózta­tását, amit szintén megfellebbez­tek, de ennek nincs halasztó ha­tálya. A történet lényege, hogy a sértett 2009 novemberében felke­reste a fakitermeléssel foglalkozó B. Istvánt Szakcson, hogy neki fa- kitermelési jogát eladja. A kialku­dott 20 ezer vételárból 10 ezret meg is kapott. November 11-én délelőtt többen Lápafőre mentek, hogy beszerezzék az engedélyt. A polgármesteri hivatalban azt a választ kapták, hogy az írásos ki­termelési engedélyt néhány na­pon belül megkapják, a favágást megkezdhetik. Erre a sértett át­adott még 3 ezer forintot B. János­nak. Fakitermelésre azonban nem kerülhetett sor, mert megje­lent a terület tulajdonosa és ezt megakadályozta. Miután bebizo­nyosodott, hogy valóban övé az er­dő, a vádlottak elmentek a sértett szakcsi otthonába, hogy vissza­szerezzék a pénzüket. A vita so­rán B. János a sértettet kétszer nagy erővel arcul ütötte, s 160 ezer forint kártérítést követelt A férfi megmondta, hogy ennyi pénzt nem képes összeszedni. Erre az elsőrendű vádlott őt és sógornő­jét megragadta és az autójába kényszerítette. Ez alatt B. István azt mondta a sértett feleségének, ha a férjét és nővérét szeremé még élve látni, fizessen. Megfe­nyegette azzal is, ha nem kapják meg a pénzt, felgyújtják a házat. A sértetteket B. István házában este fél nyolcig a konyhában őriz­ték. Miután a feleségnek 60 ezer forintot sikerült összeszednie, a „túszokat” elengedték. November végén az elsőrendű vádlott telefo­non követelte a 100 ezer forintot, erre a sértettek feljelentést tettek. ■ Ihárosi Ibolya A képgalériát itt találja! Töltsön le okostele- fonjára égy QR-kód olvasó alkalmazást, indítsa el, majd irá­nyítsa készüléke ka­meráját az ábrára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom