Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-19 / 66. szám
ELETMOD MŰSOR 2012. MÁRCIUS 19., HÉTFŐ Ötletbörzéről beszélnek a vidám bohócdoktorok A nevetés gyógyító erejű terápia Mosolyt varázsolnak a beteg gyermekek arcára Különleges, évek /I /#■ mm mii óta mukodo kezdeményezés a Bátor Tábor MÍG A FEHÉR KÖPENYES ORVOSOK a betegséggel foglalkoznak, addig mi egészséges vidámsággal próbáljuk elősegíteni a gyógyulást - magyarázza a Bohócdoktor Alapítvány munkatársa. Különböző szituációs játékokkal, zenéléssel, bábozással, kártyatrükkök segítségével igyekeznek elfeledtetni a gyerekekkel, hogy hol is vannak éppen. Náluk semmi nem kötelező, csak a piros orr és az önálló gondolkodás, hiszen egy ilyen „előadást” képtelenség előre megtervezni. Minden pillanatban alkalmazkodniuk kell az adott helyzethez. A bohócdoktorok általában színészek, akiknek meg kell tanulniuk, hogy nem a színpadon játszanak, nem kötött szöveget mondanak, hanem improvizálnak. Gyermekpszichológusokat is meghallgatnak, egymástól is tanulnak, és ötletbörzén cserélik ki tapasztalataikat. ■ A gyerekek imádják őket Ha a mama nem tud mindig vele lenni, eljátszik vele a bohócdoktor Gyerekeknél különösen fontos, hogy a kórház falai között vagy a kezeléssel eltöltött idő ne csak - szó szerint - fájdalmas emlékeket, hanem derűs órákat is felidézhessenek, AS-összeállítás Anyu sem foghatja mindig a kicsi kezét. Szerencsére vannak elegen, akik erejükhöz, lehetőségeikhez mérten pénzzel, munkával, eszközökkel próbálnak segítséget nyújtani a súlyos, illetve krónikus betegségben szenvedő gyerekeknek. A piros orrú bohócdoktorok minden héten egyszer, előre meghatározott időpontban „vizitelnek". Kettesével mennek végig a kórtermeken, és mindenkihez van néhány kedves szavuk. Mottójuk szerint a nevetés a legjobb gyógyszer, és ezzel egyetért azoknak a kórházaknak az ápoló személyzete is, ahová a mókás külsejű, vidám doktorok járnak. Az alapítvány szerződést köt a gyógyító intézménnyel. Pontosan meghatározzák, hogy a hét melyik napjának délutánján jelennek meg a kórházban a bohócok, akik sminkelés előtt tisztázzák a nővérkékkel, hol fekszik új beteg, ki az, akinek nem szabad mozognia, vagy éppen ellenkezőleg: ki kellene csábítani az ágyból. Tamás például csak egy mandulaműtét miatt töltött néhány napot kórházban, ám az édesanyja hiánya nagyon megviselte. A bohócdoktorok lufit dobáltak neki. Ettől feloldódott, és miután közelebb ment hozzájuk, megkérdezte egyikőjüket: „Doktor bácsi, te nem néni vagy?” Az intézmények nem fizetnek a szolgáltatásért, ám a huszonöt speciálisan képzett előadóművész honoráriumot kap, és továbbképzésre jár. Télen, nyáron, ünnepnapon a bohócdoktorok rendelési ideje nem változik, ők pontosan megjelennek, hogy a keserű pirulák helyett vidámságot osszanak szét Ajándékot kapni nagy boldogság, és a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Közhasznú Alapítvány munkatársai szerint ennél már csak adni Csodalámpa segítők minden városban, ahol daganatos vagy szívbeteg gyerekekkel, transzplantáltakkal foglalkoznak, ott vannak a Csodalámpa segítők, akik felvilágosítást adnak a szülőknek,hogyan kereshetik meg gyermekük kívánságával az alapítványt Honlapjukon látható a vágyott dolgok listája a számítógéptől az utazáson át a sztárokkal való találkozásig. A de rűs, képes beszámolók végén mindig ott szerepel az adományozó cég, szervezet vagy magánszemély neve. nagyobb öröm. Önkénteseik segítségével az életet veszélyeztető betegségben szenvedő gyerekek vágyát igyekeznek teljesíteni. Ha a kezelőorvos igazolja a súlyos állapotot, akkor a kívánság a kuratórium elé kerül, és ha teljesíthető, beindul a gépezet: kapcsolatokat, néha bizony hegyeket próbálnak megmozgatni, hogy teljesülhessen az álom. Az egyik 17 éves fiú leukémiája miatt nem járhatott rendszeresen iskolába. Szeretett volna megtanulni autót vezetni. Egy hatéves kicsi „mesefUm-le- játszóra”, azaz hordozható DVD-re vágyott, és most a Hupikék törpi- kék társaságában nem érzi any- nyira hosszúnak a dialízis óráit. Jő néhány esztendeje a Bátor Tábor nyári turnusai alatt olyan dolgokat próbálhatnak ki az akadálymentesített, Hatvan melletti kalandparkban a krónikus ízületi gyulladásban, illetve daganatos vagy cukorbetegségben szenvedő gyerekek, amelyekről otthon még álmodni sem mertek. A tizenöt éves kisfiú szavaival a Bátor Tábor egy olyan gép, melybe bedobják a gyereket, és sokkal bátrabban, egészségesebben, jó- kedvűbben és élményekkel teli jön ki. Családi üdülést és testvértábort is szerveznek, ahol együtt „rosszalkodhatnak” a beteg gyerekek egészséges testvéreikkel. A beteg gyerekeket segítő közhasznú szervezetek fő anyagi forrása az egyszázalékos személyi- jövedelemadó-felajánlás, a bankszámlájukra beérkező pénzadományok, valamint a pályázatokon elnyert összegek. ■ Mokány gyerek, nehogy lepottyanjon! TÉT .ünriZin-MtiSORl 2012. MÁRCIUS 19., HÉTFŐ DÉLELŐTT RT L KLUB MáMH ”v”...^HtWMlWW mTV HHÍHÜ MínHHHHHHi VIASAT3 'WÜJSA DUNA TV mm SPEKTRUM WÜHIi 6.05 Jó reggelt, skacok! © 7.35 Reflektor reggel © 7.50 Reggeli - Csak csajok © 8.25 A szerelem rabjai © 9.20 Második esély© 12.05 Asztroshow 13.10 Trükkös halál© (amerikai akciófilm-sorozat) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka © 9.35 Stahl konyhája © 9.45 Babapercek © 9.55 Teleshop 11.00 EzoTv 12.35 Mike kapitány hadjárata (am. dok.-film, 2007) 93' ® 5.55 Ma reggel 9.05 A Silta királyság ékköve © 10.10 Rex Rómában (12.) © 11.00 Most a Buday! 11.30 Napirend előtt 12.00 Híradó délben 12.25 Magazinműsorok 13.40 Marslakók (ismétlés) © 5.55 Ma reggel 9.00 Pecatúra 9.25 Lássuk Indonéziát! 9.35 MacGyver © 10.25 Az aranyrózsa barlangja © 12.00 Híradó délben 12.25 Főtér 13.50 English 7.00 A nagy házalakítás © 7.55 Gyilkos sorok© (amerikai krimisorozat) 8.55 Harry Potter és a Tűz Serlege © (amerikai fantáziafilm) 11.55 Adadus© 12.55 Amerikai mesterszakács 8.35 Közbeszéd (ismétlés) 9.05 Klubszoba (ismétlés) 10.00 Család barát 10.50 1 könyv 11.00 Heti hírmondó (ismétlés) 11.30 Térkép (ismétlés) © 12.00 Híradó. Időjárás 12.30 Napirend előtt 9.15 A világ legszigorúbb szüléi 10.10 Svindlerek © 10.45 Fald fel Amerikát!© 11.15 Tények a tányéron © 11.45 Roncsvadászok © 12.20 Elképesztő képességek © 13.25 Elveszett világok © DÉLUTÁN 14.10 Sarokba szorítva © 15.10 Döglött akták© (amerikai krimisorozat) 16.20 Marichuy- A szerelem diadala © (mexikói sorozat) 17.20 Teresa © (mexikói sorozat) 14.20 Marina © (am.-mexikói romantikus sor.) 15.20 Rexfelügyelő® (osztrák-német krimisorozat) 16.20 La Pola © 17.20 Update-konyha © 17.25 Tiltott szerelem © (törők romantikus sorozat) 14.15 A szövetség 15.10 Angyali érintés © (amerikai sorozat - 26/21.) 16.00 Veszélyes szerelem © (amerikai sorozat - 64/42.) 16.45 MM 17.45 Everwood© (amerikai sorozat - 23/4.) 14.15 Magyar rock 15.10 Família Kft © 15.40 MacGyver© 16.30 Felfedezőúton a Robinson család (30/1.) 16.55 A Nyereg Klub (78/1.) 17.20 Lizzie McGuire (65/1.) 17.45 Anya, az állatorvos (13/1.) 13.55 Monk- Flúgos nyomozó © 15.40 CSI: A helyszínelők (amerikai krimisorozat) © 16.35 Esküdt ellenségek- Bűnös szándék © 17.35 Gyilkos számok© (amerikai krimisorozat) 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.10 Magyar történelmi arcképcsarnok 16.30 Korea, Kína és Japán kultúrájának története 17.20 Kisváros© 18.00 Híradó. Időjárás 14.20 Merész régész © Salamon király öröksége; Róma és a zsidók 15.25 Őshüllők arénája © 16.20 Mocsokkommandé © 16.55 Tények a tányéron © 17.25 A világ legszigorúbb szülői © ESTE 18 .30 Híradó Esti kiadás 19.05 1 perc, és nyersz! Ügyességi vetélkedő 20.10 Fókusz© 20.45 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.20 Dr.Csont® (amerikai krimisorozat) Boszorkányság Fsz.: Emily Deschanel, David Boreanaz, Michaela Conlin 18.30 Tények Hírműsor 19.35 Aktív© 20.00 Jéban-rosszban © (magyar sorozat) 21.40 NCIS© (amerikai krimisorozat) Ellenség a dombom Fsz.: Mark Harmon, Pauley Perrette, Sean Murray 22.20 NCIS-Los Angeles© (amerikai krimisorozat) 18.30 Maradj talpon! © Műveltségi vetélkedő 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Marslakók© (magyar sorozat -12.) 20.40 Kék fény© Bűnügyi magazin 21.40 Hacktlon © (magyar akciófilm-sorozat) Titkolt bűnök 18.35 Esti mese 19.15 Veszélyes szerelem (amerikai sor. - 64/42.) © 20.00 Híradó este 20.25 Sporthírek. Időjárás 20.30 Rocca parancsnok (olasz krimisor. -12/7.) © A kutyás lány -1. Fsz.: luigi Proietti, Stefánia Sandrelli 21.25 Maradj talpon! © 18.30 Amerikai mesterszakács © (gasztroreality, 2011) 19.30 Jó barátok© (amerikai vígjátéksorozat - 142-143.) 20.25 Két pasi - meg egy kicsi © (am. vígjátéksor. -159-160.) 21.20 Éden Hotel © Stratégiai Játék Műsorvezető: Horváth Éva 18.25 Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép © 19.30 Hagyaték A Regnum Marianum eszme 20.00 Kultlkon© Szolgáltató magazin 20.50 Hírek 20.55 Dunasport 21.05 A férfi a legtöbb orvosság (német sor. - 24/23-24.) © 18.25 Világ a város alatt© 19.25 Egy birodalom felépítése 20.25 Ókori felfedezések New York egykor© Elképesztően sok olyan dolog, tárgy, eszköz és megoldás van. ami korunk, vagy legalábbis az ipari forradalom korának szüleménye. Vagy csak azt hisszük? 21.20 Kozmikus kilátások© e 'H 22.20 Showder Klub @ 23.35 PokerStars.net - Big Game ® 0.30 Reflektor © 0.45 Kedves szomszéd, ml a hézag? ® (kanadai thriller, 2006) 87 * 23.20 Aktív (ismétlés) © 23.50 Tények este 0.25 EzoTv 1.00 NCIS (ismétlés) © 1.50 NCIS - Los Angeles (ismétlés) © 2.40 Aktív extra (ismétlés) © 22.35 Az este 23.10 Aranymetszés 0.10 Múltkor© Történelmi magazin 0.40 Zöld tea 1.05 Everwood (ismétlés) © 1.50 MM (ismétlés) 22.20 Angyali érintés © (amerikai sorozat - 26/21.) 23.05 A szerelem határai (angol film, 2008) © 0.50 Stingers (54.) © 1.35 Drága doktor úr! © 2.30 Színészpalánták (16.) © 22.20 Kettős ügynök © (amerikai akciófilm-sorozat) 23.15 CSI: A helyszínelők© (ismétlés) 0.05 Esküdt ellenségek- Bűnös szándék (ism.) © 1.05 Kettős ügynök (ism.) © 22.40 Sportaréna 23.35 Szép volt, fiúk... „Varga Zoli* 0.05 Belső fény Éjjeli zene Érdi Tamással Szatmárnémetiben 1.15 Térkép (ismétlés) © 22.30 Rettegett harcosok © (dokumentumfilm-sorozat) 23.20 A döntő 48 óra © 0.15 Elveszett világok © A léghajók kora 1.15 Megakatasztrófák © Metánrobbanás '0 liy # fii ,■ JSM. L ' "" 4 MT < 0.45 Kedves szomszéd... (kanadai thriller, 2006) 22.20 NCIS - Los Angeles (amerikai krimisorozat) 10.10 Rex Rómában (német-olasz krimisorozat) 16.30 Felfedezőúton... (új-zélandi sorozat) 22/20 Kettős ügynök (amerikai akciófilm-sorozat) 21.05 A férfi a legjobb... (német sorozat) 20.25 Ókori felfedezések (dokumentumfilm-sorozat) * MŰSOR iií u HÁLÓZAT IMMMi FILMMÚZEUM HÜH sport i FILMBOX DISCOVERY Wüü 13.05 Ázsia. 13.30 Garázs. 14.05 Civil kaszinó. 15.00 Híradó. 15.30 Keresztmetszet. 16.05 Célpont. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. Sport. 17.30 Hírvilág. 1820 Stopper. 19.00 Híradó. Sport. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradő21.21.35 Lapzárta. 22.00 Híradó. 2230 BBC Reporters. 23.05 Rájátszás 11.55 Világhíradó. 12.25 Fórum. 15.30 Könyvjelző. 16.05 Drazsé. 16.35 Kőbánya- híradó. 17.05 Fórum. 17.55 Híradó. 1830 Világhíradó. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.45 Újságíróklub. 21.55 Híradó. 2230 700-as klub ©. 23.05 Hazai turizmus. 23.55 Híradók. 0.45 Egyenes beszéd 13.00 Príma torna. 13.30 Euróra ©. 14.00 A doktor ©. 14.30 Helyzetkép ©. 15.00 Zodiákus©. 17.00 Épi-tech. 17.30 Infománia ©. 18.00 Zodiákus ©. 19.00 Ökoházak. 19.30 Szabadegyetem ®. 2035 Hírháló. 21.00 Az alagút ©. 23.00 Hírháló. 2330 Műveltségi kvíz 1330Csaksemmi szexet, kérem, angolok vagyunk! ©. 15.00 Ollókezű Edward(am.film,' 1990) ©. 16.55 Casino Royale (angol-am. vígj., 1967) ©. 19.15 Tökös ötös (am. víg.) © 21.00 Trükkös halál (am. akciőfilm, 1986) ©. 23.00Trükkös halál 2. (am. akciófilm, 1991) ©. 0.55 Rémült rohanás © 10.00 Bikarodeó. 12.00 Holland labdarúgás. 13.45 Út Londonba. 14.15 Kosárlabda. 1615 Holland labdarúgás. 17.15 Harmadik félidő. 1830 Harmadik félidő extra. 19.15 Mai helyzet 19.30 Angol labdarúgás. 20.00 Fieszta. 21.00Spanyol labdarúgás. Sevilla-Barcelona. 23.00 Magyar labdarúgás. 100 Ökölvívás 13.55 Abszolút kezdők (angol zenés film) ©. 15.45 Szoba kilátással (angol románt, film) ®. 17.40 Vili. Henrik(l-2.) ©. 21.00 Rhodesia Csillaga (amerikai krimi) ©. 21.55 A súgó (francia vígj.) ©. 23.10 A rejtelmes sziget (am. kalandfilm -1-2.) ©. 2.00 Végakarat (német-angol film) © 14.00 Újjáépítők. 15.00 Hogyan csinálják? 15.30 Hogyan készült? 16.00 A túlélés törvényei. 17.00 A túlélés törvényei. 18.00 Autókereskedők. 20.30 Hogyan készült? 21.00 Keith Barry trükkjei. 22.00 Dynamo - Varázslat a világ körül. 23.00 Egy idióta külföldön. 24.00 Autókereskedők t i *