Tolnai Népújság, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-04 / 30. szám
!£■-----------—■ 20 12. FEBRUÁR 4.. SI IMJW %fTpTwl 1TA7VT FT mr\. W^ pJÍM Fj 1 j Fj ^ Mohácsi Viktória, az ismert roma jogvédő, aki korábban az oktatási tárca (roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős) miniszteri biz-J tosa, majd az SZDSZ színeiben az Európai Parlament képviselője volt, kivándorolt Kanadába. Tavaly decemberben Torontóban politikai menedékjogot kért. Dermesztő idő érkezett Európába tél Évtizedes hidegrekordok dőlnek meg sorra a szomszédos országokban Ritka látvány Rómában. A Vatikánban, a Szent Péter téren esett a hó, évtizedek óta nem volt ilyen hideg Itáliában. HÍRSÁV Módosították a magyar műhold indítását AZ EURÓPAI ŰRÜGYNÖKSÉG módosította az első magyar műholdat a világűrbe juttató Vega hordozórakéta indításának idejét, amely február 9. helyett február 13-án startol. A Masat-1 a Budapesti Műszaki és Gazdaság- tudományi Egyetemen készült, építése elsősorban oktatási célt szolgált, pályára állását követően gyűjti a saját állapotára és környezetére vonatkozó adatokat. Már tárgyalják az EU-nak szánt válaszokat a kormány tárgyalja az Európai Bizottság által vitatott jogszabályok ügyében a testületnek szóló válaszlevél tartalmát. Giró-Szász András kormányszóvivő közölte, hogy még ezen a héten megszületik a kritikákra a hivatalos válasz mind a jegybanktörvénnyel, mind a bírók nyugdíjazásával, mind pedig az adatvédelmi biztossal kapcsolatban. Szigorúbb ítéletet kértek a szülésznőre A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLÁN tegnap megkezdődött Geréb Ágnes és társai ügyének másodfokú tárgyalása. Ge- rébet első fokon két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték, öt évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától. Az ügyészség a letöltendő fogházbüntetés végrehajtása mellett a foglalkozástól való eltiltás meghosszabbítását kérte. Geréb Ágnes pere másodfokon Elképesztő hideg érkezett Közép-Kelet-Európába az elmúlt napokban: sok országban mínusz harminc fokot mértek, többtucat- nyian fagytak halálra, ezreket vágott el a külvilágtól az időjárás. A havazás Magyarországra is elért. A kormányfő szerint nagy próba előtt áll az ország. AS-összeállítás Átlépte az országhatárt tegnap a havazás: dél felől érkezett a napokkal ezelőtt megjósolt csapadék és a szokatlan hideg. Az időjárás miatti súlyos problémákat mára várják a szakértők. Pénteken reggel a közrádiónak adott interjújában Orbán Viktor kormányfő úgy fogalmazott: „az ország egy nagy próba előtt áll, mennyire tudunk figyelmesek lenni és életet menteni, ha hajléktalanokról, ha idősekről, ha egyedülálló emberekről van szó”. A miniszterelnök azt mondta, a hajléktalanok ne re- | ménykedjenek, a kalyibákban, 1 a sufnikban nem tudják élve megúszni a következő néhány nap fagyhullámát, és arra kérte őket, hogy ha mód van rá, mindenképpen menjenek be a „túlélési pontokra”, a fedett helyekre. A kabinet - Orbán Viktor ígérete szerint - finanszírozza azoknak a közmunkásoknak a bérét, akik az idős, egyedül élő embereket segítve járőröz- nek a településeken. A régióban már napok óta gondot okoz az időjárás, mely csütörtökön és pénteken vált igazán keménnyé. Ukrajnában az elmúlt hat évben nem volt ennyire hideg: mínusz 33 fokot is mértek, huszonnégy óra alatt 38-an fagytak halálra, ezzel már több mint száz az áldozatok száma. 26-an saját otthonukban hűltek ki. Az országban 3000 fűtött sátrat állítottak fel, 14 ezer iskolában nincs tanítás. Szerbiára az európai időjárásfigyelmeztető rendszer, a Me- teoalarm vörös riasztást tart fenn, az országban eddig heten haltak meg, és a becslések szerint 11 ezer embert vágott el a külvilágtól az időjárás. „Olyan hideg volt, hogy csirkéink és pulykáink megfagytak, és a tojások is jéggé dermedtek” - panaszkodott Milan Radojcic a délnyugati Sadljike faluból. Hetven embert kellett evakuálni, tizenkettőért pedig helikoptert küldeni. A hótakaró néhol ötméteres. A hó és a helyenkénti mínusz 36 Celsius-fokos hőolaszországban 27 éve nem volt olyan hideg, mint most. Rómában két napra felfüggesztették az iskolai tanítást A hideg miatt utassal teli buszok és vonatok rostokoltak az utakon és a nyílt pályán, mérséklet az ország többi részén is fennakadást okoz a tömegközlekedésben és az áramellátásban. Belgrádban péntek délutánra felfüggesztették az összes elemi és középiskolában a tanítást. Boszniában mínusz 29 fokot mértek, 30 centiméter hó esett, és szintén helikopterekkel kellett kimenteni az időseket több faluból. Havazott a horvát tengerparton is, ami szokatlannak számít, de Isztambulban is régen volt félméteres hóréteg. a Ferrari pedig az interneten volt kénytelen leleplezni 2012-es Forma-l-es autóját, mivel a hó miatt a fioranói tesztpálya teljesen használhatatlanná vált. A futball-li- ga esti meccseit délutánra Törökországban már kilenc napja havazik, Kelet-Anatóliában ezer út járhatatlan. Bulgáriában 16 városban dőlt meg az elmúlt száz év helyi hidegrekordja, országszerte több mint ezer iskolában szünetelt a tanítás. De nem csak délre és keletre van ítéletidő: Szlovákia északi részén az elmúlt 50 év leghidegebb napjait élik most, és a rendkívüli, mínusz 38 fokos hideg Csehországban is szedett áldozatokat: a hét eleje óta tették át. A francia Riviérán a pálmafák is behavazódtak, Brüsszelben a pisilő kisfiút formázó szökőkutat elzárták a hideg miatt. Németországban három halálos áldozata van a fagynak. Kevesebb gáz érkezik AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG közlése szerint nyolc EU- tagállamban, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, Ausztriában, Bulgáriában, Romániában, Görögországban és Olaszországban csökkentek a gázszállítások, de minden érintett ország biztosítani tudta a szükséges készleteket tartalékokból vagy más megoldással. Szlovákia és Ausztria 30 százalékos visszaesést jelzett az Ukrajnán keresztül érkező orosz gázban, és hasonló mértéket tapasztalt Bulgária a neki és a rajta keresztül több országba szállított földgázzal kapcsolatosan is. Az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója, Zsuga János azt mondta, Magyar- ország gázellátása biztosított, bár Ausztria irányából a szerződésszerűen megszakítható mennyiségeket csökkentették. négy ember fagyott meg. Több vasútvonalon megrepedt a sín, a sarkvidéki hideg gondot okoz a temetőkben is. Brünnben a sírásók csak légkalapáccsal tudják feltörni a fagyott földet. A dél-lengyelországi Stupo- sianyban mínusz 32 Celsius- fokot mértek. Zakopanéban számos iskola bezárt. A hidegnek 24 óra alatt kilenc halálos áldozata volt. Több lengyel tisztségviselő is felhívást intézett a lakossághoz, hogy ne késlekedjenek segítséget nyújtani a rászorulóknak. Romániában összesen 22 halálos áldozata van a mínusz 20 Celsius-fok körüli hidegnek, miután az utóbbi 24 órában újabb nyolc személy szenvedett fagyhalált. Több mint háromszáz embert kellett menhe- lyekre vagy kórházba szállítani. Sok vonatjáratot töröltek, az A2-es autópályát lezárták. Havas pálmafák, átszervezett focimeccsek Nyugat-Európában Összecsapások a futballtragédia után Egyiptom A szurkolók több városban is tüntettek - Újabb halálos áldozatok Átadták az első földhaszonbérleteket Tovább folytatódtak Egyiptomban tegnap a zavargások a port- szaídi al-Maszri-al-Ahli mérkőzést követő futballtragédia után, melynek több mint 70 halálos áldozata volt. Több városban tüntettek, a rendőröket azzal vádolták, hogy vagy szándékosan nem avatkoztak közbe, amikor a pályára szabaduló szurkolók összecsaptak, vagy pedig kiprovokálták a zavargást. A tiltakozásokon Szuezben két ember meghalt, több mint 400-an megsérültek, miután több száz tüntető próbált betörni a helyi rendőrség épületébe. A rendőrség a könnygáz mellett tegnap sörétes puskákat is bevetett a demonstrálok ellen, akik kőzáporral válaszoltak. Kairó belvárosában kövekkel megdobálták a belügyminisztérium épületét, a biztonsági erők könnygázzal sem tudták feloszlatni a tömeget. Az ellenzéki tüntetések korábbi színhelye, a Tahrír tér megtelt az al-Ahli ultráival. A szurkolók szerint a port-szaídi összecsapás nem egy sportincidens volt, hanem katonai mészárlás, mivel a biztonságiak megtorolták azt, hogy a tüntetők a korábbi Mubarak elnök elleni tüntetéseken megfutamították őket. A kairói összecsapásoknak eddig egy ^ halottja van. A hétvégére tö- | megtüntetést szerveznek az I egyiptomi fővárosban. ■ Kairó belvárosában a biztonsági erők könnygázt vetettek be a tüntetők ellen A nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) megkezdte a Nemzeti Földalapba tartozó, korábban 4943 megbízási szerződéssel időlegesen hasznosított, 65 ezer hektár termőföld haszonbérletbe adását. Az első föld-haszonbérleti szerződéseket Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át tegnap három gazdálkodónak Budapesten. Októbertől 33 ezer hektár állami tulajdonú termőföld haszon- bérletét hirdették meg. Egy hónapon belül további 1500 eredményes pályázóval köt szerződést az NFA, átlagosan 15-20 hektáros területekre. A lehetőséggel a helyben lakó, életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató termelőket akarták helyzetbe hozni. Családi gazdálkodók, őstermelők, egyéni vállalkozók és gazdálkodó szervezetek jelentkezhettek. A pályázók lakhelye, illetve székhelye nem lehet az érintett termőföld 20 kilométeres körzeténél távolabb. A jelentkezők sem az államtól, sem mástól nem tulajdonolhatnak és bérelhetnek összesen 1200 hektárnál nagyobb területet. A haszonbérbe adás fontos feltétele az állattartás vállalása, melynek megvalósulását ellenőrzik is. A termőföldeket a nyertesek 20 évre kapják meg. A további pályázatok előkészítése folyamatosan zajlik, míg van felszabaduló földterület ■ t