Tolnai Népújság, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-02-26 / 8. szám
2012. FEBRUÁR 26., VASÁRNAP 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ Fliegauf Bence nem pesszimista csak a szél Ezüst Medve és ellenpropaganda a magyar alkotásnak Berlinben Mészáros Márta, Szabó István és Tarr Béla után Fliegauf Bence is nyert a világ egyik legrangosabb filmfesztiválján, a Berli- nalén. A két kisebb díj mellett a Csak a szél című alkotás a zsűri külön- díját, az Ezüst Medvét érdemelte ki. A film várhatóan március végén érkezik a magyar mozikba. Fábps Erika- Miért a Berlini Fesztiválon vett részt ezzel a filmmel? Azt mondják, politikusabb közeg.- Elküldtük Cannes-ba és Berlinbe is. Elég gyorsan kiderült, hogy amíg Berlinben a versenyfilmek közé sorolnák, Cannes- ban ez csak tavasszal dőlt volna el véglegesen. Tavaszra nekem már más terveim vannak. A Berlinale gyors volt és határozott, és a kezdetektől fogva nagy figyelemmel követte ezt a filmet. Nem sokat hezitáltunk. Filmfesztiválon alig várom, hogy újra nekiáll- jak írni.- Emberileg változott ettől a munkától?- Azt hiszem, nyitottabb és talán alázatosabb lettem. Most nagyon érdekel és szívesen foglalkoznék szociális krízisben éjő emberek történeteivel. Magánemberként persze mindig érzékenyen reagáltam a megalázott és megszomorított emberek sorsára, most viszont mindez már alkotóként is érdekel. Ez nagy változás. ,- Mit gondol, a díjak, a hatalmas felhajtás után itthon milyen lesz a Csak a szél fogadtatása?- Nem tudom. Annyit tapasztalok, hogy nagyon sokan gratulálnak, mindenhol. A Facebookon keresztül romák köszönik meg a filmet Kanadából és Romániából meg mindenhonnan a világból. Másrészt abban bízom, hogy elindul egy minőségi párbeszéd. Abból még nem volt baj.- A film körül a minisztérium akciója miatt már-már megint olyan politikai hisztéria alakult ki, mint tavaly, amikor Tarr Béla nyilatkozott kissé indulatosan. Ön szerint miért reagált így a német közvélemény?- Németországban érthető módon hagyománya van a mindén antidemokratikusnak vélt eszmével, döntéssel szembeni érzékenység. Ez az állapot egy kellemes és üdvözlendő következménye Németország második világháborús szereplésének. A német média hisztérikusan ugrik arra, amikor azt érzi, hogy a demokrácia intézménye fenyegetett. Magyarországon ijesztő mértékű centralizáció folyik, az erre reagáló riadalommal szinte minden interjúban találkoztam, néha meg kellett kérnem az újságírókat, hogy próbáljunk meg inkább a filmre koncentrálni.- Akkor az is lehet, hogy a magyar belpolitikai helyzet éppenséggel ráirányította a figyelmet a filmre.- Sok minden kell ahhoz, hogy egy film jól szerepeljen, elsősorban egy jó filmre van szükség hozzá. Kell szerencse is, és ha egy film kényes társadalmi kérdéseNévjegy 1974-BEN született Budapesten, író, rendező, látványtervező, sound-designer. filmjei:Határvonal (2000), Beszélő fejek (2001), Hypnos (2001), Van élet a halál előtt? - beszélgetések Feldmár Andrással (2002), Rengeteg (2003) , A sor (2003), Dealer (2004) , Pörgés (2005), Tejút (2007) A RENDEZŐ SIKERSOROZATA 2003-ban indult, amikor Rengeteg című első játékfilmjével Berlinben elnyerte a Wolfgang Staudte-díjat. Ezzel pályázott Magyarország 2004-ben a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjra is. Következő filmjére, a Dealerre is valóságos díjeső zuhant a külföldi filmszemléken. 2008-ban a 39. Magyar Filmszemlén különdí- jat nyert a Tejút. 2008-ban Balázs Béla-díjat kapott. 2012-BEN a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a Csak a szél című alkotásával Film békedíjat, az Amnesty International emberi jogi csoport német szervezetének kü- löndíját és Ezüst Medvét, azaz a zsűri nagydíját nyerte el. a. 5 £ Fliegauf Bence (jobbra) az Oscar-esélyes iráni filmrendezőtől, Asghar Farhaditól vette át az Ezüst Medvét a Berlini két, problémákat boncolgat, nyilván fontos, hogy aktuális és időszerű legyen. Kisebbségek a világon mindenhol vannak, ezt a témát mindenhol értik, a kirekesztés univerzális jelenség. A Csak a szél nem aktuálpolitikai pamflet, ugyanakkor nem is relativizálja a rasszizmus kérdését. Ez egy egyszerű film, ami nagyon komplex módon mutatja be a fenyegetettség érzését. Mike Leigh - a zsűri elnöke - legalábbis ezt mondta nekem.- Tudott róla vagy számított rá, hogy a minisztérium arra készül, hogy „háttéranyagban” tájékoztatja az újságírókat Berlinben arról, hogy ez a film nem a mai magyar valóságról szól?- Az, hogy a minisztérium támogatta ezt a filmet - még ha egy ilyen kis összeggel is -, nagyon fontos, remélem előremutató dolog. Ami a sajtótájékoztatón történt, az az én szememben egy kapitális PR-hiba.- Általában hogyan választ témát, vagy mindig a téma választja önt?- Ha azt mondom, hogy ezt a filmet két évig írtam és 25 napig rendeztem, rögtön érthető, hogy én alapvetően íróként élem meg önmagamat. Legszívesebben prózát írnék-, ha lenne rá időm, és mint ahogy a prózaíróknak általában, nekem is állandóan történetek zsonga- nak a fejemben. Most is kezd nagyon naggyá válni a zsongás, Adele megdöntötte Houston rekordját HUSZONNEGYEDIK HETE uralja az amerikai Billboard 200-as albumeladási listáját Adele brit énekesnő 21 című lemeze. Ezzel a leghosz- szabb ideig listavezető album lett női előadótól, letaszítva a trónról a közelmúltban elhunyt Whitney Houston 1992-es The Bodyguard című korongját. Sürgősségi alap az artmoziknak A MÜVÉSZFILM-FORGALMAZÁS folytonosságának biztosítása érdekében a Magyar Nemzeti Filmälap sürgősségi alapot hoz létre az artmozik és a forgalmazók kritikus helyzetének átmeneti rendezésére. Tavaly ősszel egy fővárosi és tíz vidéki artmozi volt kénytelen bezárni a támogatások hiánya miatt. Vékony Fannié az Év ékszere ÖTVENÖT alkotó több mint száz munkájából választotta ki a zsűri az év ékszerét, Vékony Fanni Keresztszemes című munkáját. Az év pályakezdője Smid Eszter lett Forintvirág gyűrűjéért. Mindkét ékszer látható lesz március 2-4. között az Év ékszere 2012 tárlaton. Letiltották Varnus Xavér pozsonyi koncertjét új helyszíneket kell keresni Varnus Xavér márciusi felvidéki koncertsorozatának, mert a pozsonyi érseki hivatal nem engedélyezte, hogy az orgonaművész a Szent Márton-dómban tartsa meg a koncertet. A fellépések időpontjai változatlanok. Varnus Xavér új helyeket keres The Artist: utazás a mozi hőskorába mozi Vannak filmes technikák, amelyeken nem fog az idő A legnagyobb slágerekkel ünnepük a születésnapot Le tudja-e kötni a néző figyelmét egy fekete-fehér némafilm közel két órán át? Michel Hazana- vicius francia rendezőnek sikerült a varázslat. A The Artist - A némafilmes című alkotásért a közönség és a szakma is rajong. A mozi eddig 75 díjat söpört be világszerte, most pedig tíz jelöléssel várja a magyar idő szerint február 27-én 2 órától zajló Oscar-ceremóniát. A történet 1927-ben, a hangosfilm hajnalán kezdődik. A régi mozik sztárja, George Valentin (Jean Dujardin) nem hajlandó alkalmazkodni a változó világhoz - hiába figyelmezteti erre a stúdió tulajdonosa (John Goodman). Hamarosan mindene odalesz, szép háza, értékes bútorai, de még a felesége is. Ahogy az ő karrierje hanyatlik, úgy ível felfelé a csinos Peppy Miller (Bérénice Bejo) csillaga. A nézők azon izgulhatnak, mi mentheti meg a férfit a teljes összeomlástól, és kibontakozhat-e a két, eltérő időben tündöklő sztár szerelme. A film lenyűgöző atmoszférát sugároz, amit a gazdagság korabeli szimbólumai, valamint a múlt század első harmadába repítő, swinges lüktetésű zene is erősít. A humorra és a képi világra helyezve a hangsúlyt a francia rendező bebizonyította, hogy vannak olyan filmes technikák, amelyeken nem fog az idő. ■ Jean Dujardin és Bérénice Bejo. A színésznő a rendező felesége. Paso Születésnapja alkalmából nagyszabású koncertet ad a ska és reggae zene magyar sztárja, a Pannónia Allstars Ska Orchestra. A zenekar szinte pillanatok alatt jutott el az underground klubok deszkáiról a legjelentősebb hazai zenei fesztiválokra és lett külföldön is rendkívül népszerű. „Az indulás óta eltelt kilenc évben több mint 600 koncertet adtunk 16 országban, de talán a legemlékezetesebb az volt, amikor a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán léptünk fel. A nyári fesztiválokról idén sem fogunk hiányozni, és még ebben az évben koncertezünk Ausztriában, Svájcban, Szlovéni■ Lépésszámlálót is üzembe fognak állítani ában, Németországban és Horvátországban is - mondta KRSA, a PASO énekese. A Pannónia Allstars Ska Orchestra március 3-án a fővárosi Akváriumban, vagyis az Erzsébet téri kulturális központban tartja születésnapi buliját. A nagyszabású koncerten külföldi és magyar vendég- művészek is fellépnek, illetve egy régi rejtélyre is fény derül. „Evek óta kérdezgetik a rajongók, vajon hány kilométert futok le egy fellépés alatt. A születésnapi bulin pontos választ kapnak, mert ezúttal egy lépésszámlálóval állok színpadra - árulta el a frontember. ■