Tolnai Népújság, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-15 / 39. szám

2012. FEBRUÁR 15., SZERDA 5 KORKÉP Felélesztenék az egykor virágzó gazdálkodást kisszékely Az egykor virágzó he­lyi gazdálkodás felélesztése. Ez az egyik alappillére a Kisszékelyben újonnan indult programnak - tá­jékoztatott Keresztes László pol­gármester. A részletek kidolgozá­sában a lakosság és Pajor Ágnes elnök vezetésével a Kisszékelyi Kulturális Egyesület is aktívan részt vett. A tervek között szerepel a szőlészeti-borászati hagyomá­nyok fejlesztése, ellenálló fajták termesztése, továbblépés a biomű­velés felé. Gondolkodnak gyógy­növénytermesztésben is. A termé­nyeket egyszerűen feldolgozva, szárítva, csomagolva a helyi kö­zösségben hasznosítanák. Sőt, a felesleget értékesítenék is. A csa­ládi házak kertjébe, valamint egy új közösségi gyümölcsösbe is ül­tetnének fákat Ami megterem, azt a helyi piacon értékesítenék. Erre van is reális esély, hiszen az üdü­lővendégekkel is számolnak, mint vásárlókkal. Kisszékely ugyanis régóta igyekszik a turizmust is élénkíteni. Ennek érdekében szo­rosabb együttműködés jönne létre a szállásadók és a programokat kí­nálók között Olyan több napra ele­gendő elfoglaltságot biztosítaná­nak a vendégeknek, amely a régi népi élet hétköznapjait idézné. Ilyen a kenyérsütés, a kosárfonás, a pinceszer vagy az áüatsimoga- tás. ■ V. L. Remekül sikerült a farsangolás a jubileumi évben BONYHÁD Zenével és tánccal űz­ték el a telet az „Együtt 1 másért” Nappali Intézménybe járó értel­mileg sérült, illetve fogyatékkal élő fiatalok. Igazi karneváli han­gulatot idéztek jelmezeikkel a fel­vonulók. A nappali intézmény szárnyai alá vett 26 fiatal közül 18 csatlakozott a hagyományos prog­ramhoz, amelyen ezúttal Szendrei Ákos húzta a talpalávalót. - Nagy jelentőséggel bírnak nálunk az ehhez hasonló események, az idei farsangra is lelkesen készültek a fiatalok - összegezte a napokban zajlott mulatságot Álom Gyöngyi. Az intézményvezető hozzátette, idén ünnepük megalakulásuk öt­éves jubileumát, amelyre több programmal készülnek, a gála jú­niusban lesz. ■ V. B. Bővült a tevékenységi kör polgárőrség Az új jogszabály egységesebbé teszi a működést Változások léptek életbe a polgárőr-egyesületek te­vékenységére vonatkozó­an február elsejétől. A törvényi módosításokról szombaton tartottak tájé­koztatót Dunaföldváron a Tolna megyei szerveze­tek elnökeinek. Hanoi Erzsébet- A törvénykezés utolérte a már meglévő élethelyzeteket - mond­ta Oroszki Szabolcs, a Tolna Me­gyei Polgárőrszervezetek Szövet­ség alelnöke. A jogszabály ugyan­is úgy fogalmaz, hogy a helyi köz­rend és közbiztonság védelme tar­tozik a szervezetek alapfeladatai közé, illetve a bűnmegelőzés érde­kében közterületi járőrszolgálat ellátásával, közúti balesetek hely­színének biztosításával segíthetik a rendőrség munkáját. Ezeken felül pedig az oktatási intézmé­nyek közelében végzett jelzőőri te­vékenység is bekerült a feladat­körükbe. Ez utóbbit viszont rend­őri felkérésre számtalan esetben végeztek már az egyesületek tag­jai - árulta el Oroszki Szabolcs. A rendvédelmi szerveken kívül a polgárőr-egyesületek együtt­működhetnek a hivatásos és ön­kéntes tűzoltóságokkal, állami és önkormányzati szervekkel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszervével, a közlekedési ha­tósággal, a környezet- és termé­szetvédelmi szervekkel, a mezei és természetvédelmi őrszolgá­latokkal, az erdészeti szaksze­mélyzettel, valamint a hivatásos vadászokkal. Katasztrófák elle­ni védekezésben idegen terepen a helyi illetékes katasztrófavé­Dr. Bíró Attila, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi és Ügyeleti Osztály vezetője tartott előadást delmi szerv jóváhagyásával se­gédkezhetnek a polgárőrök. A törvény lehetővé tesz még szá­mos egyéb feladatot, például kö­rözött tárgyak, személyek és holttestek azonosítását vagy rendezvények helyszínének biztosítását. Egy egyesület meglétének fel­tétele, hogy együttműködési megállapodást kössön a megyei rendőr-főkapitánysággal, és tag­ja legyen az Országos Polgárőr- szövetségnek, amely február 25-én köztestületté alakul. Ez a változás azzal jár, hogy módosí­Nem változott a központi támogatás mértéke OROSZKi Szabolcs elmondta, hogy a legutóbbi bejegyzések szerint 72 polgárőregyesület működik Tolna megyében. Az alelnök hozzátette, hogy ez a 109 településre vetítve igen jó aránynak nevezhető. A köz­ponti költségvetésből a tavalyi évhez hasonlóan idén is 700 millió forintot szánnak az Or­szágos Polgárőr-szövetség tá­mogatására, ebből 500 millió forint közvetlenül a megyei, il­letve a helyi szervezetekhez jut tani keü a szervezetek alapsza­bályát. Ennek könnyítésére egy séma áü a helyi egyesületek ren­delkezésére. A beazonosíthatóságot ezen­túl is polgárőr-igazolvány és a járműveken megkülönböztető felirat segíti, iüetve 2013. január elsejétől az ország valamennyi polgárőre azonos formaruhában teljesít szolgálatot. Változás az eddigiekhez ké­pest, hogy feljebb vitték a belé­pési korhatárt. Az eddigi 16 he­lyett csak 18. életévét betöltött fiatal lehet tag. Az annál ifjab­bak gyerekcsoportban ismer­kedhetnek a polgárőri tevé­kenységgel - emelte ki Oroszki Szabolcs. A pályázatírást továbbra 1$ felvállalják kistérségi társulás A népszerű mozgókönyvtári szolgáltatás is megmarad BONYHÁD - Sikeres évet zár­tunk 2011-ben. Ez a megvalósí­tott feladatokból, a hatékony gazdálkodásból és a pozitív visszajelzésekből szűrhető le - foglalta össze a Völgység! Több­célú Kistérségi Társulás előző évi eredményeit Metzné Dara­bos Orsolya a napokban tartott tanácsülésen, Bonyhádon. A munkaszervezet vezetője ki­emelte, továbbra is azon lesz­nek, hogy a társuláshoz tartozó önkormányzatok válláról minél több terhet levegyenek. így a települések mindennapjait se­gítő pályázatok nyomonköveté- sét, megírását ezután is felvál­lalják, és a nagy népszerűség­nek örvendő mozgókönyvtári szolgáltatást is folytatják. Utób­bi ellátására településenként 800 ezer forintot kapott 2012- ben a csatlakozott 17 völgységi önkormányzat a társulástól. Az idei első tanácsülésen a kistér­ség közbiztonsági helyzetéről is szó esett dr. Marcsek Sándor bonyhádi rendőrkapitány jóvol­tából. A tájékoztatót követően arról is határoztak a megjelen­tek, hogy idén is csatlakozzon a társulás a Magyar Ökumeni­kus Segélyszervezet csomag­osztó akciójához, amellyel a ne­héz körülmények között élő családokon tudnak segíteni - számolt be a legfőbb napirendi pontokról Metzné Darabos Or­solya. ■ B. V. A vad éhezik és fázik, de a fakitermelésnél jó a hótakaró tamási Van előnye is a nagy hó­nak, mégpedig a fakitermelésnél. A kivágás után kivontatott rön­kök nem szántják végig a talajt, nem teszik tönkre az anyaállo­mány alatti újulatot Megvédi a ki­csiket a hótakaró. Mintegy 15-20 hektáron folyik most ilyen mun­ka a gyulaji erdészet területén. A tamási központú gazdaság belső ellenőrzési vezetője, Firbás Nándor a pozitívum meüett a ne­gatívumról is beszámolt. A vadál­lomány szenved, éhezik, fázik a hóval fedett erdőben. Ilyenkor kétszer-háromszor annyi etető­anyagot hordanak ki, mint az enyhébb téli hetekben. A társa­ság négy vadászterületén, közel száz helyen etetnek. A felfázás megakadályozása céljából szal­materítékeket is kihelyeznek. így a vad szárazabb területen pihen­het le. A legveszélyeztetettebbek az őzek és a dámok. A szarvas a hosszú lábával viszonylag jól tud mozogni a mélyebb hóban is. A vaddisznót pedig megvédi a téli, vastag háj. Ha belefekszik a hóba, akkor sem fázik fel. ■ W. G. • A teljes elvezető rendszert megtisztítják szekszárd Mintegy hetven utcá­ban tervezi a csapadékelvezető rendszer teljes tisztítását a megye- székhelyen az önkormányzat. A város tulajdonában található, nyűt és zárt csapadékelvezető csator­nák és műtárgyaik úgynevezett jókarba helyezésére a polgármes­teri hivatal városüzemeltetési és fejlesztési igazgatósága készített pontos ütemtervet. Papp Zoltán osztályvezető elmondta, a munka hét ütemben zajük: a közelmúlt­ban egyébként már el is kezdődött és várhatóan ez év november kö­zepén zárul. A kivitelezés a befo­gadóktól, azaz a mélyebben fekvő területeken kezdődik és a maga­sabban lévő helyszíneken fejező­dik be. A tervezett gépi és kézi tisz­títás elvégzésére az önkormány­zat keretszerződést kötött a saját tulajdonú Szekszárdi Víz- és Csa­tornamű Kft-vel. A szerződés net­tó értéke 24 milUó forint, az összeg az idei költségvetési rendelet vá­rosüzemeltetési előirányzatát fog­ja terhelni. ■ Sz. Á. PROMÓCIÓ PROMÓCIÓ Környezetbarát hálózat épült előrelépés A csatornázottakhoz csatlakoztak kölesd, kistormás - Megeszem a kalapom, ha ez sikerül - idézte fel egy hitetlenkedő szavait Berényi István polgármester. S lám, tegnap volt a projektzáró. Kölesd Kistor­mással közösen nyújtott be pályá­zatot a DDOP-2009-5.1.4/A „Kiste­lepülések szennyvízkezelésének fejlesztése” kiírásra „Kölesd és Kistormás községek szennyvízel­vezetése és -tisztítása” címmel. A nettó 727 308 000 forint összkölt­ségű beruházáshoz 581 846 400 forint uniós támogatást nyertek. Megépült a 19 697 méter hosszú szennyvízcsatorna-hálózat, 7 köz­területi átemelő és egy 190 köb- méter/nap kapacitású szennyvíz- tisztító telep Kölesden. Már 609 háztartás csatlakozott. ■ H. E. A kivitelező BAU-TEAM Építőipari és Vállalkozási Kft. részéről Reisinger Pé­ter vágta át a szalagot Berényi István és Csapó László polgármesterekkel Beérett a munka gyümölcse bizonyítvány Minden résztvevő sikeres vizsgát tett lengyel Gyümölcsfeldolgozó és hűtőipari munkás. Ez szerepel annak a 14 Tolna és Somogy me­gyei embernek a bizonyítványá­ban, akik sikeresen szerepeltek a lengyeli Völgység Kincse Gyü­mölcsfeldolgozó Szociáüs Szövet­kezet és a böhönyei Kapos Ara­nya Szociáüs Szövetkezet szer­vezte képzésen. A 2011 őszén in­dult, OKJ-s bizonyítványokat adó tanfolyamot mindenki sikeresen teljesítette, az eüsmerő oklevele­ket kedden vehették át a lengye- U Apponyi Sándor szakképző is­kolában tartott zárórendezvény­en. A közös program célja a hát­rányos helyzetű családok önfog­lalkoztatásra ösztönzése. Az érin­tettek munkát is kaptak a bizo­nyítvány mellé: 10 hónapon át dolgozhatnak a kisvejkei és a böhönyei gyümölcslé-üzemben - mondta dr. Tóth György projekt­menedzser, a völgységi szövetke­zet elnöke. ■ V. B. SZÉCHÉNYI TERV Nmix*U Ugyntk«*« i A prvftM *x EurfroV Uni« Mn>09*rAs«v»i. u Hátrányos helyzetű, munkát kereső em­berek önfoglalkozta­tóvá válásának elő­segítése a szakkép­zésük és a völgység \ kistérségben ter­mett gyümölcsfélék léfetdolgozása által. j Az EU és a magyar | állam által nyújtott I támogatás 40 915 ] 587 forint. Dujmov Zoltánnénak Somogyi János vizsgaelnök adta át a bizonyítványt V * 9 A Aj . m T i

Next

/
Oldalképek
Tartalom