Tolnai Népújság, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-08 / 33. szám

2012. FEBRUÁR 8., SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR Kevesebb lett a bűneset új módszerek Szögesdrót akadály és kiégetett műanyag ajtók Az egyenruhások közt sok a fiatal, esetükben a lendület pótolja a rutint - mondta dr. Varga Péter JEGYZET fi HP flg STEINBACH WSL ZSOLT Fohász és káromkodás addig imádkoztunk, hogy fo­hászaink meghallgatásra ta­láltak: megjött a régen várt hó, puha lepel a fagyoskodó vetéseknek, fokozatosan ada­golódó, biztos nedvességfor­rás a reménybeli rekordter­mésnek. Meg bevételi forrás a hazai sípályáknak, szánkó­öröm a gyerekeknek. Az égl­ek ráadásul, mivel szeretik a magyart, nem is szűkmar- kúskodtak. így történt, hogy hétfő este elégedetten konsta­táltam ezt a fajta jóindulatot, és úgy voltam vele, hogy na akkor, hálás köszönettel, eny- nyi elég is lesz. A tegnap reg­geli újabb, immár hófuvásos havazásban, lapátolás köz­ben viszont már nem hogy hálát adtam az égieknek, de egyenesen pokoli káromko­dásba kezdtem volna, ha nem lett volna muszáj össze­szorítani a számat, hogy bele ne essen oda is a hó. napközben azonban norma­lizálódott a helyzet, elállt a havazás, még a nap is kisü­tött. Akkor már szégyelltem, bántam a reggeli csúnya sza­vakat. De az azért eszembe jutott, hogy hamarosan megint el kell kezdeni az imádkozást, hogy ez az irdat­lan hótömeg itt Európában ne egyszerre, hirtelen kezd­jen olvadni. Mert akkor az árvíz miatt lennénk hajlamo­sak megint hiába a szánkra venni a Jóisten nevét. így vagyunk ezzel a politiká­ban is. Sokáig majdnem a kétharmad ország imádko­zott, hogy jöjjön már el a megváltó. A fohász akkor is meghallgatásra talált, eljött. Aztán egy idő után egyre hangosabb káromkodásokat lehetett hallani, míg az utób­bi hetekben mintha normali­zálódni látszott volna a hely­zet: még a benzin ára is csökkent a tegnapi országértékelő be­széd után viszont nem tu­dom eldönteni: érdemesebb a Jóistenhez fohászkodnunk, vagy jobb, ha maradunk a káromkodásnál. Harminc százalékkal csökkent a napvilágra ke­rült bűncselekmények száma, és nem történt ta­valy a lakosságot megrá­zó, biztonságérzetét sú­lyosan érintő' eset a szek­szárdi rendőrkapitányság területén. Ihárosi Ibolya Jelentősen, mintegy 30 százalék­kal csökkent tavaly a regisztrált bűncselekmények száma az elő­ző évhez képest - mondta dr. Var­ga Péter ezredes, a Szekszárdi Rendőrkapitányság vezetője. 2010-ben megugrott a bűnesetek száma, tavaly pedig visszatért az átlaghoz. A csökkenés egy része abból adódik, hogy egy közel 400 rendbeli illegális adatlekérést de­rített fel 2010-ben a nyomozó ügyészség. Ugyanakkor tavaly majdnem felére csökkent a sze­mély elleni bűncselekmények és majdnem 30 százalékkal a köz­rend elleni bűncselekmények száma. Mintegy 25 százalékkal kevesebb vagyont érintő bűncse­lekményre derült fény. Betöréssorozattal indult 2011, mely több szempontból is újdon­ságokkal szolgált. A két tettes ri­asztóval ellátott üzletekbe is be­tört, vagyis mindössze 4-5 perc állt a rendelkezésükre, ezért ala- g posan előkészítették a menekü- l lési útvonalaikat. Igyekeztek a I rendőrök mozgását lassítani, elő­fordult, hogy szögesdrótot húz­tak ki, vagy játszótérről szárma­zó csúszdát tettek keresztbe az úton. Volt rá példa, hogy a kirá­molt bolt belső udvarában üveg­cserepeket szórtak szét. Rendsze­rint dohányárut vittek el, előfor­dult, hogy milliós értékben. So­kat dolgoztak az ügy felderítésén a szekszárdi rendőrök, de a pak­siaknak volt szerencséjük. Ők fogták el a gyanúsítottakat, az egyikük faddi, és vagy 50 betörés miatt indult ellenük eljárás. Egy másik új módszer is meg­jelent az elmúlt évben, amely ön­magában is rontotta lakosság biztonságérzetét. Éjszaka törtek be, amikor a lakók aludtak. Ki­égették a műanyag bejárati ajtót, és benyúlva nyitották ki az ajtót a zárban belül lévő kulccsal. Már tudják, hogy ki lehetett a tettes, de az illető ellen büntető eljárás indult külföldön, és őri­Néhány adat a bűncse­lekmények számának alakulásáról 2010 2011 Regisztrált bűncselekmény 4592 3363 Személy elleni 654 323 Közrend elleni 1337 1050 Vagyon elleni 2030 1590 Ezen belül: lopás 1050 836 betöréses lopás 364 255 rablás 21 18 Regisztrált elkövetők száma 1278 961 zetben van. Mióta lecsukták, nem is történt hasonló bűncse­lekmény Szekszárdon. Szintén új jelenség, hogy autók katalizátorát szerelték le, ame­lyeket vagy alkatrészként érté­kesítenek, vagy pedig a benne lévő értékes fémet adhatták el. Ez a bűncselekmény minden jel szerint egy országos sorozat ré­sze, s még tart a nyomozás. Rengeteg munkát okoz a szek­szárdi rendőröknek, hogy drasz­tikusan, 309-ről 600-ra nőt az el­tűnések száma. Ezeknek az ese­teknek több mint 95 százaléká­ban a gyermekvédelmi intézmé­nyekből elszökdösőket keresik. Szélmalomharcnak tűnik, ren­geteg energiát visz el és sok pénzbe kerül a megkeresésük, meghallgatásuk, szállításuk. Szintén új jelenség az inter­netes csalások számának a növe­kedése. Már több sorozatot is si­került a vizsgálati osztálynak fel­göngyölítenie. Rugalmasan kezelik a nagy si­kerű Nyaralókártya programot mind a 22 településen. Ha valaki most jelenti be, hogy elutazik két hétre, ránéznek az ingatlanára. Jelentős létszámhiány nincsen, de gondot okoz, hogy sok a próba­idős rendőr, akik különféle okta­tási formákban vesznek részt, ezért sokat vannak távol. Nagyon jó csapat dolgozik a Szekszárdi Rendőrkapitányságon, kitűnő a vezetői gárda, bármilyen feladat­nak a siker reményében foghat­nak hozzá, s mindent meg is tesz­nek ennek érdekében - összegez­te dr. Varga Péter. A személyi sériiléses balesetek alakulása 2010 2011 Halálos baleset 7 ______5 Sú lyos 33_______2g Kö nnyű 67 55 HÍRSÁV Két embert vehet fel az önkormányzat murga A közfoglalkoztatás keretében két embert alkal­mazhat hat órában öt hóna­pon át idén a murgai önkor­mányzat - tájékoztatta lapun­kat Felki Márton polgármes­ter. A terveik szerint egy em­bert április elsejétől vesznek majd fel, egy másik dolgozót pedig még később alkalmaz­nak majd. (hé) Elsőre elutasították az áremelést szakály Nem támogatták a testületi ülésen a szemétszállí­tás drágulását, melynek éves díja mintegy 5 ezer forinttal lenne magasabb. A képviselő- testület a hónap végén még tárgyal erről a szolgáltatóval. Emellett szó volt arról is, hogy a település csatlakozna a szennyvízprogramhoz. A la­kosságot érintő tájékoztatóle­veleket már kiküldték, (má) Báta támogatást ad a HPV elleni oltáshoz báta A méhnyakrák elleni vé­dőoltás beadatásánák támoga­tásáról döntött a képviselő-tes­tület a legutóbbi ülésen. Huszárné Lukács Rozália pol­gármester elmondta, hogy az 1999-ben született, állandó bátai lakhellyel rendelkező lá­nyok szülei, gondviselői igé­nyelhetik a támogatást, az ön- kormányzat a költségek kétharmadát állja. A támoga­tott korosztályon felüli nők és a küencévesnél idősebb fiúk is részt vehetnek a programban, a JJPV vírusnak ők is lehet­nek hordozói. Számukra ked­vezményt biztosítanak, (he) Várják a döntést a levendulatermesztésről keszőhidegkút Idén is foly­tatná az önkormányzat a le­vendulatermesztést, melybe még tavaly vágtak bele. Eh­hez azonban a kormányhiva­tal jóváhagyására várnak. A Start munkaprogramban ko­rábban részt vevő 5 személy két és fél hónapon át dolgo­zott azon, hogy el tudják ül­tetni az 1000 tő levendulát. Idén még legalább ugyaneny- nyi növénnyel szaporítanák az állományt (má) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Az atomerőmű teljes gőzzel működik, bírja a kemény hideget intézkedések Gyakrabban ellenőrzik a külső technológiai berendezéseket, gondoskodnak a megfelelő személyzetről paks Megtették a szükséges in­tézkedéseket a paksi atomerő­műben annak érdekében, hogy a rendkívüli hideg és havazás, valamint a Duna jegesedése elle­nére is zavartalan legyen az áramtermelés. Az erőmű hideg vizes csatornájához két uszályt rendeltek azzal a céllal, hogy megakadályozzák a jégtorlasz kialakulását. Mittler István, a Paksi Atom­erőmű Zrt. kommunikációs igaz­gatója elmondta, a csatornánál lévő uszadékfogó elé állítják az uszályokat, amelyek várhatóan egy napon belül megérkeznek, így gátolják meg a jégtáblák fel­torlódását a csatorna bejáratá­nál. Attól nem kell tartani, hogy Mittler István kommunikációs igazgató a hűtővizet szolgáltató csatornánál befagy a csatorna, hiszen két he­lyen is visszaforgatják a hűtés­hez használt vizet a meleg vizes csatornából. Mittler István arról is szólt, hogy amennyiben kell, jégtörő hajókat hoznak, hogy azok segítségével biztosítsák a megfelelő mennyiségű hűtővi­zet. Mittler István, a PA Zrt. kom­munikációs igazgatója úgy tájé­koztatott, hogy nincs rendkívüli helyzet a paksi atomerőműben, mind a négy blokk maximális teljesítménnyel, biztonságosan működik. Amennyiben romlik a helyzet, a téli intézkedési terv­ben foglaltak szerint járnak el a megfelelő műszaki állapot és szakemberállomány biztosítása érdekében. Gyakrabban ellenőr­zik a külső technológiai beren­dezéseket, gondoskodnak a léte­sítmény megközelíthetőségéről, s a megfelelő személyzetről. Ha extrém időjárási helyzet miatt a vidéken lakó kollégák nem tud­nak beutazni, a Pakson élők kö­réből szerveznek készenléti ügyeletet. Ha a környékben élők hóakadály miatt nem tudnak ha­zautazni, elszállásolják őket. ■ VidaT. Nem számítanak arra, hogy a Dunán beáll a jég A vízügyi És Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Országos Műszaki Irányító Törzsének ve­zetője nem számít arra, hogy az erőmű fölött összetorlódik a jég, és beáll a Duna. Láng István azt mondta, Paksnál, kedden reggel 60-70 százalékos volta jegesedés, a jégtáblák vastagsá­ga pedig 4-8 centiméter. A jég várhatóan tovább hízik, 90 szá­zalékban jégtáblák boríthatják a folyót - tette hozzá Láng Ist­ván. Azt is elmondta, hogy jégtö­rő flottájuk Baján vár bevetésre, ugyanitt fogadják azokat a hajó­kat, amelyek nem tudnak to­vább menni, a nemzetközi hajó- forgalom ugyanis gyakorlatilag leállt

Next

/
Oldalképek
Tartalom