Tolnai Népújság, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-01-22 / 3. szám

2012. JANUÁR 22., VASÁRNAP MEGYEI SPORT 11 Nyitányként nyolc paksi találat labdarúgás Az atomvárosiak jó játékkal tértek vissza a téli „pihenőjükből” Nem volt esélye a remeklő Falco otthonában az Atomerőműnek Vayer Gábor remek labdával ug­ratta ki a két védő között kilépő Haraszti Zsoltot, a középpályás elhúzta a labdát a bonyhádiak kapusa, Kovács László mellett, majd öt méterről, higgadtan a kapuba lőtt. Parádés gól, vas­taps a Paksi FC első edzőmecs- csén. A 20 éves utánpótlás-válo­gatott futballista kifejezetten jól mozgott, élvezte a játékot, lát­szott, hogy érettebb futballista lett belőle az elmúlt fél évben, amelyet kölcsönben Siófokon töltött. Ott, ahol felfigyelt rá a bajnoki címvédő Videoton FC, amely néhány napja két és fél éves szerződést kötött vele. Egy ilyen gól után alighanem az egész Sóstói Stadion talpra ug­rott volna - kiváltképp akkor, ha a Ferencváros vagy az Újpest az ellenfél. Ezúttal „csak” az NB III-as Bonyhád volt, Haraszti­nak pedig amúgy is legalább fél évet várnia kell arra, hogy meg­mutassa magát a Vldiben (a já­tékos ősszel a Paks és a Siófok színeiben is pályára lépett, a szabály pedig kimondja, hogy egy idényben egy játékos csak két csapat mezét viselheti. Kér­dés, hogy azt a fél évet hol „vár­ja ki” a középpályás. Látva já­tékkedvét és formáját, kijelent­hető, hogy a Paks nem járna rosszul vele, de bizonyára Siófo­kon sem akarnak lemondani egyik legjobbjukról. „A napok­ban eldől, hogy mi lesz Harasz­ti Zsolttal, a jövő hét elején már okosabbak leszünk - mondta Kis Károly vezetőedző a találko­zót követően. - A játékunkról annyit: még nagyon a felkészü­lés elején vagyunk, akadtak még hibáink, de azon leszünk, hogy a bajnoki rajtig kijavítsuk ezeket”. Haraszti Zsolt mellett Böde Dániel sorsa izgatja legin­kább a paksi drukkereket. So­káig arról lehetett hallani, hogy Böde Győrbe igazol, de úgy tű­nik, hogy az üzletből nem lesz semmi. Az ETO annyit nem akar fizetni, amennyit a paksi­ak kérnek, a Paks pedig - ért­Vayer Gábor (balra) egy gólt szerzett a Paksi FC első edzőmérkőzésén, amelyen hagyományosan a Bonyhád Völgység LC gárdája volt az ellenfél Kispest: egy barátság kezdetét jelentheti a kölesdiek fővárosi fellépése Az NB I-es focibajnokságban negyedik helyen álló Budapest Honvéd otthonában játszott felkészülési meccset a megyei I. osztályú Kötesd együttese. Kalmár Ferenc csapata 14-0-ra kapott ki a Bozsik-stadion műfüves edzőpályáján, de ezúttal nem az eredmény, sokkal inkább egy barátság, egy együttműkö­dés kezdete volt a fontos... A kispestiek a hí­rek szerint tavasszal viszonozzák a kölesdiek látogatását. BP. HONVÉD-KÖLESD 14-0 (5-0). Honvéd: Kemenes- Lovric, Debreceni, Marshal, Hajdú N- Nagy K., Tisza K, Németh N, Tchami- Vécsei B., Erdélyi L. Vezetőedző: Supka Attila. Kötesd: Csapó L - Bierer (Gazdag), Nagy P, Nagy Z., Weisz I-Hegedűs A. (Miklós I), Kapinya (Hegedűs J.), Vituska N, Csikó G. (Csicsó)- BodóJ. (Kovács R.), Dudás G. Edző: Kalmár Ferenc. Gól: Németh N. 5, Erdélyi L. 3, Nagy K. 2, Tchami 2, Debreceni, VécseiB. hetően - „bagóért” nem akar le­mondani róla. Bődén minden­esetre nem látszott, hogy meg­zavarta volna a „hercehurca”, két remek góllal jelezte: tavasz- szal is segítségére lehet a PFC- nek. Persze csak akkor, ha nem fut be érte egy külföldi ajánlat Amire a pályaszéli pletykák szerint van esély, úgy hírlik, hogy Böde akár a következő na­pokban elutazhat próbajátékra. „Ez is benne van a pakliban, ám kikérő egyelőre még nem érke­zett a Paksi FC-hez” - mondta Haraszti Zsolt, a.PFC ügyveze­tője. Szerdán az NB Il-es Sziget- szentmiklós ellen vívja követ­kező edzőmeccsét a Paks. Kér­dés, hogy Harasztival és Bődé­vel, vagy már nélkülük...? EREDMÉNY. PAKSI FC-BONY­hád vlc 8-o (3-0). Paks, 150 né­ző. V: Lacza J. Paksi FC, I. félidő: Csernyánszki- Heffler T., Racs- kó, Gévay, Szabó J.- ifj. Harasz­ti Zs., Szatmári L, Sipeki, Va­yer- Kiss T., Montvai. II. félidő: Kiss M.- Mészáros L, Éger, Fio­la, Csehi- Bartha, Magasfóldi, Sifter, Heffler N.- Böde D., Hrepka. Vezetőedző: Kis Károly. Bonyhád: Kovács L.- Dobra, Máté R., Máté N. (Kirch), Hoós (Takács N.)- Mondovics, Czin- kon, Deli (Köő N.), Márk K., Sebestyén N. (Pfaff)- Márk A. Edző: Kniesz Mátyás. Gólszer­zők: Böde D. 2, Magasföldi 2 (egyet 11-esből), Montvai, ifj. Haraszti Zs. Vayer, Hrepka. * * * EDZŐMÉRKŐZÉS: TOLLE SZEK­SZÁRDI UFC-BÁTASZÉKI SE 2-1 (1-0). Szekszárd, műfű. V: Kiss Z. Gól: Horváth P., Csende R., illetve Péter I. FÉRFI KOSÁRLABDA NB I. FALCO- SZOVA KC SZOMBATHELY-ATOM­ERŐMŰ SE 99-69 (27-21, 23-12, 24-18, 25-18). Szombathely, 2500 néző. V: Valovics, Papp, Márton. FALCO: KÁLMÁN 12, Simon L. 6, Will 2, SZABÓ ZS. 19/6, PANTELICS 14/3. Csere: TIMBERLAKE 18/3, Jancsikin 14/6, Harazin 8, Szanati 2, larosevits 4, Nárai, Molnár B. Edző: Bencze Tamás. ASE: L. Williams 9, N. WILLIAMS 21/3, Vojvoda 10, Kámán 2, Tóth Á. 7. Csere: Körtélyesi 4, Gardener 5, Morgen 6, Kovács Á. 5/3. Edző: Völgyi Péter. kipontozódott: Körtélyesi a 35., Kámán a 36. percben. bencze tamás: - Örülök a győzelemnek és annak is, hogy nagyobb arányban sikerült felül­múlnunk, mint amilyennel alul­maradtunk Pakson. völgyi Péter: - A Falco sokkal jobban játszott nálunk, nagyon látszott az összeszokottság hiá­nya csapatunkon. Rövid az időnk, de igyekszünk pótolni a hiányosságainkat. ■ Fontos meccset nyert a BSE ellen a KSC Szekszárd NŐI KOSÁRLABDA NB I. ATOMERŐ- MŰ-KSC SZEKSZÁRD-BSE 69-60 (19-8, 15-16, 13-25, 22-11). Szekszárd, 300 néző. V: áojtöry T., Németh Cs., Lövész Cs. SZEK­SZÁRD: Baksa 8, Medgyessy 9/9, BÁLINT R. 20/3, Fejes 2, Cvetanovics 8. Csere: Demeter 4, Hajdú Zs., ZELE12,TAMIS ó. Edző: Magyar Gergely. BSE: SZONDY10/6, Orsó 5/3, Károlyi 5/3, Karlócai, Bagi 3. Csere: SONYÁK14, Hegedűs M. 7, Bod­nár F., MIHACZI 16/6, Tiba. Edző: Puskás Artúr. kipontozódott: Medgyessy a 39. percben. MAGYAR GERGELY: - Nagyot küzdött a csapat, büszke vagyok a lányokra! Megmutattuk, hogy képesek vagyunk felállni egy ko­moly pofon után. puskás ARTÚR: - Hiába zár­kóztunk fel a harmadik tíz perc­ben, ellenfelünk a negyedik ne­gyedbeli szerkezeti változtatása­ira nem tudtunk reagálni. ■ A Paksi FC lejátszotta első edzőmeccsét: a Bonyhád ellen szép játékot és nyolc gólt láthattak a szurkolók. Rónai Gábor Az Almanach 2011 megrendelhető személyesen, a Tolnai Népújság szerkesztőségében, a Liszt Ferenc tér 3.-ban vagy telefonon, Szegedi Zitánál a 06-74/511-538-as számon vagy e-mailben, a zita.szegedi@axelspringer.hu címen. 0-OS kedvezménnyel vásárolhatja meg aTolnai Népújság 2011-es Almanachját. Minden, ami Tolna megye 109 településén, Alsónánától Zombáig történt 2011-ben. Rendelje meg akár már ma j 4990 Ft helyett 2500 Ft-ért! h

Next

/
Oldalképek
Tartalom