Tolnai Népújság, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-01-29 / 4. szám
2012. JANUÁR 29., VASÁRNAP MEGYEI SPORT 11 A paksi Gyutai Adrián tavaly az Alpok-Adria sorozatban kilenc futamból hétszer az első tízben végzett, háromszor a dobogóra is felállhatott Gyutai Adrián, aki civilben főiskolás és éppen vizsgáira készül, 2009-ben hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy első gyorsasági motorversenyén már a pódiumon ünnepelhetett. A következő évek újabb tapasztalatokat, sikereket hoztak Adrián életében, aki tavaly - ellentétben a korábbiakkal - nem 125 SP-ben, hanem a komolyabb kategóriát jelentő 125 GP-ben állt rajthoz. Gyutai Adrián azt is elárulta, hogy más tekintetben is újdonság volt a tavalyi év: akkor csatlakozott az Adrenalin H- Moto Teamhez, amelynek me- | nedzsere, Kelemen Krisztián kereste meg. Ez - mint mondta - nem jelenti azt, hogy szakított volna a Paksi Autó- és Motorsport-egyesülettel, amelynek égisze alatt a versenyzést kezdte, hiszen továbbra is az ő liszenszükkel fog versenyezni. A múlt évet értékelve Adrián elmondta, hogy az első verseny a Hungaroringen volt, ahol a harmadik helyről sajnos eleset. Később egyre jobban összeszokott a motorral, így megjöttek a sikerek is: kilenc futamból hétszer az első tízben végzett, ebből háromszor a pódiumon. Ez az Alpok-Adrián az ötödik helyet jelentette, illetve az Európa-baj- noki döntőn való indulást. Utóbbin a kontinens legjobb versenyzői között a huszonhatodik helyen végezett. - Idén meg szeretném nyerni az Alpok-Adriát, és az Európa-bajnokság legjobb tíz versenyzője között szeretnék végezni - jelentette ki a fiatal versenyző hozzátéve, erősebbnek ígérkezik ugyan az idei mezőny, de lát esélyt a jó eredményre. Most - azon túl, hogy a vizsgáira készül - heti hat alkalommal edz. Fut, úszik, konditeremben izzasztja magát, hétvégenként pedig krosszmotoron csiszolja tudását. A motoros edzések márciusban kezdődnek, ezeket tesztelések követik, majd az első verseny - az Alpok-Adria első futama - amit még nyolc követ - áprilisban, Szlovákiában. Adrián elismerte, sok időt áldoz a motorsportra, sok munkával, lemondással jár az, hogy felkészülten állhasson rajthoz. Ám az, ha egy verseny jól sikerül, mindenért kárpótolja. Hozzátette, úgy ahogyan szerinte minden más versenyző, ő sem mondhatja el magáról, hogy félelem nélkül ül fel a motorra. Ám elsősorban nem a sérüléstől fél, hanem attól, hogy csalódást okoz a csapatnak és azoknak, akik szurkolnak neki. Esésnél valójában csak attól tart, hogy nem tudja folytatni az edzést vagy a futamot. Idei terveiről szólva elmondta, hogy ebben az idényben elsősorban az Alpok-Adria bajnokságra koncentrál majd, de Európa legjobbjaival is igyekszik felvenni a versenyt Gyutai Adrián. Azt is elárulta, hogy néhány év múlva szeretne gyorsasági motoros világbajnokságon rajthoz állni, ám ahhoz még sok-sok tanulás, kiváló motor, biztos anyagi háttér és jó versenyeredmények kellenek. Valentino Rossi a példaképe gyutai Adrián négyévesen kapta az első motorját, amelyet édesapja, Gyutai Attila épített, aki az 1990-es években a százhu- szonötösök mezőnyében és a superbike hétszázötvenes kategóriájában versenyzett. Fiát magával vitte néhány futamra, akinek ezzel „megpecsételődött” a sorsa. Attila azóta szerelőként segíti flát, akinek rövid pályafutása legemlékezetesebb pillanataként azt emlegeti, amikor 2010- ben, Poznanban megnyerte élete első nemzetközi versenyét. Adrián elárulta, a versenyzés minden percét élvezi. Kedvenc pályája a Hungaroring. Álma - mint mondta - az Assen, Hollandiában. Kedvenc motorosa, példaképe Valentino Rossi. A kérdésre, hogy melyik márkát kedveli jobban, azt válaszolta: Az Aprilia és Honda, nem tudok dönteni. ■ Első futamán a dobogón ünnepelt. Jól küzdött a KSC csapata az euroligás győriek ellen NŐI KOSÁRLABDA NB I., ATOMERŐ- MŰ-KSC SZEKSZÁRD-UNI SEAT GYŐR 64-88 (15-18, 13-22, 14-21, 22-27). Szekszárd, 300 néző. V: Kiss L, Vétek, Varga Z. Szekszárd: TAMIS 5, Demeter 11, BÁLINT 19/3, FEJES 14, Zele 4. Csere: Hajdú 7/3, Medgyessy 2, Baksa 2, Schönhardt, Simon A., Studer Zsu. Edző: Magyar Gergely. Győr: CIGLAR 9/3, Lak- lóth 5/3, RASHEED 14/6, Suja- nova 7, Vincze V. 9. Csere: SEM- SEI 14/6, NAGY-BUJDOSÓ 21, Őri 9/3, Fürtös, Nagy D. Edző: Fűzy Ákos. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 3. perc: 2-2, 15. p.: 22-34, 23. p.: 29-45, 25. p.: 35-51, 32. p.: 47-63, 38. p.: 57-78. kipontozódott: Zele (34.), Vincze V. és Rasheed (39.). MAGYAR GERGELY: - Egészen jól tartottuk magunkat a meccs nagy részében. Gratulálok a Győrnek. fűzy Ákos: - Fáradtan mozogtunk a hétközi Euroliga-meccs miatt, és csak fokozatosan tudtuk felőrölni a nagyszerűen küzdő hazaiak ellenállását. * * fr Idei második idegenbeli rangadóján is vereséggel hagyta el a pályát az Atomerőmű SE férfiegyüttese. Völgyi Péter tanítványai ezúttal Kecskeméten kaptak ki (64-56). ■ Szekszárdi pontszerzés Székesfehérváron A női kézilabda NB I.-ben négy vereség után megszerezte első idei pontját az UKSE Szekszárd női csapata. Kovács Jenő együttese a székesfehérvári Alcoa FKC vendégeként ért el bravúros döntetlent (24-24). A félidőben még 14-12-re Triscsukék vezettek. A 16. forduló meglepetését az Érd alakulata szállította, miután hazai pályán legyőzte a több válogatott játékost soraiban tudó siófoki gárdát. EREDMÉNYEK: ÉTV-Érdi VSE- Siófok KC 25-23, Kiskunhalas NKSE-Veszprém Barabás KC 27-31, Békéscsabai ENKSE- DVSC-Fórum 28-27, Váci NKSE-FTC 26-27. ■ Az elitbe készül a paksi motoros motorsport Ehhez jó versenyeredmények, biztos háttér és egy jó motor is kell Győzelem a célja az idei Alpok-Adria bajnokságon Gyutai Adriánnak. A paksi motorversenyző annak ellenére, hogy először indult 125 GP kategóriában, tavaly ötödik helyen végzett. Adrián az Eb-n is szeretne jól szerepelni, az első tíz helyezés egyike a cél. Vida Tünde Gondoljon szeretteire! Ha Ön a Tolnai Népújság előfizetője, akkor vezménnyel vásárolhatja meg a Tolnai Népújság 2011-es Almanachját. Minden, ami Tolna megye 109 településén, Alsónánától Zombáig történt 2011-ben. Rendelje meg akár már ma j 4990 Ft helyett 2500 Ft ért! Az Almanach 2011 megrendelhető személyesen, a Tolnai Népújság szerkesztőségében, a Liszt Ferenc tér 3.-ban vagy telefonon, Szegedi Zitánál a 06-74/511-538-as számon vagy e-mailben, a zita.szegedi@axelspringer.hu címen.