Tolnai Népújság, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-14 / 12. szám
MOZAIK 2012. JANUÁR 14., SZOMBAT TV-JEGYZET Sóhajtozás, egyetértés hogy A magyar dokumentum- filmek szinte mind minőségi munkák, az lassan közhely. Ám éppen ez a „minőségiség” az, amely megnehezítheti egy kezdő rendező életét: ha ugyanis egy erős közepes filmet tesz le az asztalra, amelyben alapvetően azért minden rendben van (azaz nem ugrál a kép, nem csúszik a hang, és még a téma is friss), akkor előfordulhat, hogy a nézők többsége átszörfól azon, amibe ő esetleg éveket ölt. az on the spot nem közepes munka. Az On the Spot nagyon jó munka. Az egy dolog, hogy Cseke Eszter és S. Takács András a szívét beleteszi a filmbe - ám szerencsére az eszüket sem hagyják otthon. Egyetlen rész elég, hogy ezt alátámasszuk. Rendezőpárosunk egyik filmjének a témája a japán földrengés és szökőár volt. Hőseink a katasztrófát követő harmadik napon már a helyszínen forgattak, kamerájuk elől nem maradt rejtve sem a totálisan darabokra hullott város, sem a családját kereső harmincas férfi. A forgatás első négy napja alatt azonban három robbanás történt a fukusimai atomerőműnél, úgyhogy a két filmes sok más újságíróval együtt inkább hazarepült. Valójában már az addig elkészültből is összedobhatták volna az On the Spot aktuális részét - ők azonban egy hónappal később visszamentek, így végre mi is megtudjuk, mi van a katasztrófán túl, mi történt a több mint tízezer halálos áldozatot követelő cunami óta azokkal, akik mindenüket elveszítették. A JÓ DOKUMENTUMRLM egyik ismérve, hogy utána sóhajtunk egy nagyot, esetleg bólogatunk, egyetértőén. Az On the Spot stáblistáját simán végigsóhajtjuk, végigbólogatjuk. ■ F.Z. M2, JANUÁR 16. Kisfilmek a nagyvilágból Télen is útra lehet kelni kalandozás A velencei karneválra leruccanni sem drága hóbort A karneváli forgatag igazi téli kikapcsolódást jelenthet, ráadásul mostanában egészen pénztárcabarát árakon is eljuthatunk Velencébe Bár a tél eddig enyhe, egy kis melegség és legalább lazítás sosem árt. Sokan kelnek útra, ráadásul az árak is alacsonyabbak valamelyest. Méhes Károly Aki magasabb hőmérsékletekre vágyik, annak sem kell feltétlenül Patayában vagy Báliban gondolkodnia: szinte már minden faluban akad egy termálfürdő, Bogácson épp úgy, mint mondjuk Cegléden. Etetik-itatják az embert, dögönyözik, ha kell, és 3-5 nap sem kerül többe 50-70 ezer forintnál. Fesztivál kevesebb akad ilyenkor, de a 22 magyar borvidék is érdemes a látogatásra: beveszi magát az ember valamelyik pincébe, aztán kedvére iszogathat. Igaz, ezt azért túl hosszan nem lehet űzni. Igazi téli sport lehet a disznóvágás is. Van például hagyományos hajdúsági disznótor, de ugyanilyen akad Zalában is, és bizonyára még szerte az országban: jöhetnek a városi népek, Dezsőt lebökik, közben álló nap lehet pálinkázni, forralt borozni, majd töpörtyűt és hurkát enni. Egy hétvége, amiben szállás is benne van az eszem-iszom mellett, kb. 25-40 ezer forint, a hely nívójától függően. , A határokon túl biztos népszerű lesz idén is a velencei karnevál. Itt egészen lementek az árak: már 9900 forinttól vannak utak, amiben benne foglaltatik az utazáson kívül 1 éjszaka, idegenvezetés és még egy muranói üveggyár-látogatás is. De érdekes lehet egy klasszikus Bécs- Pozsony-Prága túra: ilyesmire 3-4-5 napos kiszerelésben 30- 50 ezer forintért fizethetünk be. Nagyjából ez a kategória a szlovén Alpok, nem síelőknek, hanem azoknak, akik szeretnek kisvárosokban kalandozni és felfedezni. Kicsit olcsóbban összejöhet a nagyon távol is MÁR NEM MINDEN távol-keleti Út kerül milliókba, sőt, egy-egy ajánlat meglepően jutányos. El lehet jutni Sri Lankám - igaz, csupán kétcsillagos hotelbe - 199 ezer forintért. A másik irányban Las Vegasba csábítják az embert, egy akcióban mindössze 10 ezer forintért kínálnak szállást éjszakánként a szerencsejáték metropoliszában; persze, oda is kell jutni... Nyilván vannak hajmeresztő árak is: Fmncia Polinéziában, ha valaki csak ott tudja elképzelni a januárt, egy ötcsillagos lakosztályért 127 ezer forintot kell kicsengetnie - naponta. POÉNPEECEK A szemüveges tanárnő kezdi elveszíteni a türelmét, az osztály annyira nem figyel.- Te, ott hátul! Mikor volt az Aranybulla?- Tudom is én.- Mikor volt a tatárjárás?- Fogalmam sincs.- De hiszen ezt a múlt órán tanultuk. Mit csináltál tegnap este?- A kocsmában voltam. Megittunk pár üveg sört a haverokkal.- És ezt csak így kijelented? Hogyan akarsz átmenni a vizsgán?- Sehogy. Én a szerelő vagyok, és a radiátort jöttem megjavítani. ■ Egy vendég állandóan a legerősebb altatókat kéri a szállodai orvostól, mégis minden éjjel nőkkel szórakozik a bárban. Egyszer meg is kérdezi tőle az orvos:- Nem hat az altató amit adtam?- Dehogynem, doktor úr, a feleségem úgy alszik tőle, mint a bunda. ■ Egy kisgyerek áll az utcasarkon, szívja a cigit és nagyokat húz egy pálinkásüvegből. Egy néni meglátja és felháborodva rászól:- Kisfiam, nem kéne neked az iskolában lenned?,- Hogy a francban lennék? Még csak ötéves vagyok! ■ Egy használt autó új tulajdonosa mérgesen ront be a kocsi előző gazdájához:- Amikor megvettem a kocsiját, maga azt mondta, egyik ámulatból a másikba fogok esni! És most tessék, be sem indul!- Na látja, ez az első... Vízzel is tölthető a mobiltelefon hidrogén Tízórás hosszabbítás az akkumulátornak, bárhol Tiltanák a cigiszüneteket a német munkáltatók Kalandoroknak szánt telefontöltőt mutatott be egy svéd cég a Las Vegas-i elektronikai újdonságok kiállításán. A PowerTrekk nevű eszköz szinte minden olyan berendezéshez (mobiltelefon, GPS, tablet) alkalmas, amely USB csatlakozón keresztül kapja az áramot. A töltő vegyi reakcióval készít elektromosságot: csupán vizet kell önteni a tenyérnyi méretű eszköz táljába, belehelyezni egy nát- rium-szilicid tartalmú speciális kapszulát, bezárni a tartályt és csatlakoztatni a tölteni kívánt eszközt. A nátrium-szilicid egy ritka, gyártója szerint ártalmatlan vegyi anyag, amely vízzel érintkezve hidrogént bocsát ki ezzel egy kapszulányi anyag mintegy tíz órányi üzemidőt képes adni egy telefonnak. A bármilyen vízzel használható töltő várhatóan 300 dollár körüli áron lesz majd kapható, azaz jóval drágább lesz a már most is elérhető napelemes vagy teke- rős áramfejlesztőknél. . ■ N. L. A német munkaadók egyre rosz- szabbul viselik, hogy a dolgozók munkaidőben rágyújtanak, mert az plusz költséget jelent - írja az MTI. Egy vállalkozói szövetségi vezető a Bild hírportáljának úgy fogalmazott: „Elég volt a munkahelyi füstölésből. A cigarettaszünetek a munkáltatónak pénzbe kerülnek, és zavarják a munkát.” Példaként Svédország is felmerült, ahol csak ebédszünetben engedélyezik a dohányzást. Egy másik vállalkozói szervezet szerint a dohányosoknak járó extra szünetek diszkriminálják a nemdohányzókat, de van olyan vélemény is, amely szerint a szünetek betiltása ugyanúgy hátrányos megkülönböztetés lenne. ■ Kamera lesi a lubickoló pingvineket kifutó Nemzetközi fajmentési programban érkeztek Szegedre a frakkosok A fogorvostól félöknek segíthet pár tűszúrás Nem a Dél-Alföld klímája hűlt le drasztikusan, hanem egy veszélyeztetett faj megmentése érdekében bukkantak fel pingvinek a Szegedi Vadasparkban. A szárazföldön kissé esetlenül totyogó, a vízben viszont villámgyors madarakat különleges látványosságnak is szánják, ezért márciustól az etetésük is a nyilvánosság előtt zajlik majd. A hat hím és hat tojó németországi állatkertekből érkezett a napfény városába, de nem félő, hogy itt melegük lenne. A pápaszemes pingvinek ugyanis Dél- Afrika partjainál élnek, így az év legforróbb időszakában sem lesz szükségük költséges hűtésre. A kifutójukat a légkondicionálás kivételével minden kényelemmel felszerelték: üvegfalú medencét is kaptak, hogy bemutathassák úszótudományukat. Mutatványaikra távolról is rácsodálkozhatunk, hiszen a vadasparkot webkamerák figyelik, a közvetítést a zooszeged.hu címen lehet követni. A pápaszemes pingvinek faja a kihalás szélére került, ezért fogságban igyekeznek szaporítani őket. Állományuk amiatt csökkent az elmúlt évszázadban a tizedére, mert a civilizációhoz közeli helyeken élnek, így a tojásaik és az ürülékükből képződő guanó miatt a közelmúltig állandó zaklatásnak voltak kitéve. ■ N.L. A pápaszemes pingvinek már belakták a komfortos, medencés szállásukat Csökkenti a fogorvosi kezelések előtt álló páciensek félelmét a fülön végzett akupunktúra, derült ki a Bécsi Orvostudományi Egyetem kísérletéből - írja az MTI. A kutatók 182, véletlenszerűen kiválasztott, fogorvosi kezelésre készülő pácienst vizsgáltak meg a kutatás során. A beavatkozás előtt közvetlenül pszichológiai teszttel mérték fel a páciensek félelmének mértékét, amelyet egy 1-től 10-ig terjedő skálán számoztak. A résztvevők egy csoportja ezután a külső fül megfelelő pontjain nyugtató és lazító akupunktú- rás kezelést, egy másik csoport „álakupunktúrás” kezelést kapott az ujjakon, a vállon és egyéb testrészeken. A kontrollcsoport tehát nem kapott kezelést. Húsz perccel később megismételték a pszichológiai vizsgálatot. Az eredményeket összehasonlítva arra jutottak, hogy mérhető módon csökkentették a fogorvostól való félelmeket az akupunktúra tűszúrásai. A külső fülön végrehajtott valódi kezelés után 7,9 ponttal, az egyéb területeken alkalmazott „álkezelés” után pedig 3,7 ponttal csökkent a páciensek félelme. Aki tehát fél a fogorvostól, előtte ugorjon be egy hagyományos kínai orvoslást végző orvoshoz - vagy keressen olyan fogászt, aki ezt is vállalja... j > >