Tolnai Népújság, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-03 / 2. szám
3 2012. JANUÁR 3., KEDD MEGYEI TÜKÖR Csak minimális a drágulás változások Az áfaemelés a közlekedésben is megtette hatását Az emelés napján, január elsején még alig volt mozgolódás a pályaudvaron, tegnap azonban már egyre több utas tapasztalta a jegyárak növekedését JEGYZET . Bk flÉÉ SZERI B fi ml ÁRPÁD Rossz és jó dohány A dohányzás káros, adott esetben végzetes hatása tudományosan bizonyított tény: ebből következően nem lehet eléggé egyetérteni azokkal az intézkedésekkel, melyek ennek a káros kedvtelésnek a nyílt színi mérséklését, visszaszorítását célozzák. Lassanként kisebbfajta könyvet tesz ki az a lista, mely tételesen sorolja: hol tilos ezentúl rágyújtani. A szabad helyek száma mind jobban csökken, a cigi- zők, szivarozók, pipázók legalábbis otthonaik falán kívül egyre nehézkesebben hódolhatnak szenvedélyüknek. Attól azonban egyelőre nem kell tartanunk, hogy a dohányzó ember, mint az ipari társadalom egyik jellegzetes terméke, valamiféle rezervátumba szorul vissza. ettől már csak azért sem kell tartanunk, mert miközben az állam egyik kezével óva int - mármint a dohányzástól - , addig a másik kezével besöpri a dohányosoktól származó tetemes összeget. Akad néhány réteg, mely ebből a szempontból, azaz a költségvetési hiány csökkentése okán igen termékeny célpont. Erről főleg az autósok tudnának sokat beszélni, de azért a nikotin rabjai is leteszik a maguk obulus dombjait a közös asztalra. Fonák helyzet: egyrészt óvni kell(ene) a dohányosokat elsősorban önmaguktól, ugyanakkor nagyon is szükség van arra a nem is csekély adóra, amit a jövedéki termék után üzemek. megnyugtató megoldás egyelőre nincs, a rövid távú érdekek rendre felülírják a hosszú távúakat. A pénz mindig most kell, számtalan területre, így mások mellett az egészségügyre is. Mely ágazatban komoly összegek szükségesek a gyógyításhoz, így azon krónikus betegségek kezeléséhez is, melyek kiváltó okai között ott van a rendszeres dohányzás is. Az áfaemelés miatt emelkedtek a közösségi közlekedés árai. Mind a buszokon, mind a vonaton ez átlagosan 1,6 százalékos árnövekedést jelent. Hanoi Erzsébet Többe kerül a közösségi közlekedés január elsejétől. Az áfakulcs növekedése miatt a vasúti és autóbuszos közszolgáltatók átlagosan 1,6 százalékos emelést tettek. A MÁV díjai 30 kilométerig szinte változatlanok maradtak - tudtuk meg a szolgáltató sajtóreferensétől. Másodosztályon a kerekítések miatt egyáltalán nem volt szükség emelésre a rövidebb útvonalakon, az első osztályon pedig 15 kilométer fölött. Például öttolna megye Meghalt a kórházban szombaton a múlt szerdai közlekedési baleset életveszélyes sérültje - válaszolta kérdésünkre dr. Szecsei Zsolt, a helyszínelést végző megyei Közlekedésrendészeti és Autópálya-felügyeleti Osztályának vezetője. ven kilométernél a másodosztályú jegy ára 915-ről 930 forintra nőtt, első osztályon 1140-ről 1160 forintra. Száz kilométernél sem túl jelentős a drágulás, 1830-ról 1860 forintra, illetve 2290-ről 2330 forintra nőttek az árak. A kétszáz kilométeres övezetben 3360 forintról 3410-re, valamint 4200 forintról 4260-ra módosultak. A másodosztályú bérletárak távolságtól függően néhány száz forinttal kerülnek többe. A buszközlekedés árváltozásaival kapcsolatban Miszler Miklós, a Gemenc Volán Zrt. személyforgalmi és marketingigazgatója említett néhány példát. Az 5,1 és 10 kilométeres távra szóló jegy ára 245-ről 250 forintra változott, az 50 és 90 százalékos kedvezményes jegy ára viszont ebben az esetben nem módosult. A 24 éves fiatalember, a tolnai rendőrőrs járőre, december ember 28-án este kilenc óra körül elvesztette az malmát az autó felett, és egy balra ívelő kanyarban a szántóföldre sodródott, és felborult. A Bogyiszló felől Tolna irányába haladó személygépkoA félárú kedvezmény a 20,1 és 25 kilométer közti távnál emelkedett 230-ról 235 forintra, a teljes árú jegy ugyancsak öt forinttal lett drágább, 465 forint. ValaMegszűnt januártól a regisztrációs jegy A SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPON díjmentesen utazóknak - 6 év alattiak vagy 65 év felettiek - 2010 márciusától kellett regisztrációs jegyet váltaniuk a helyköti közösségi közlekedésben. A visszavonás oka, hogy a statisztikák elkészültek, így fenntartása feleslegessé vált. Megszűnésével több százmillió forintos kiadástól szabadulnak meg a szolgáltatók. esi vezetője életveszélyes, két további utasa súlyos, egy harmadik pedig könnyű sérüléseket szenvedett a baleset során. Az autóban egy járőrtársa és két barátjuk utazott. Utóbbiak a körülményekhez képest jól vannak - mondta az osztályvezető. A rendmivel nagyobb változás a 45,1 és 50 kilométeres távolságon tapasztalható. Ebben a zónában 915-ről 930 forintra nőtt az ár, és a kerekítés miatt a 90 százalékos kedvezménnyel utazóknak is 90 helyett már 95 forintot kell fizetniük. Hosszabb táv esetében, például 140,1 és 160 kilométer köztí úton már 2790 forintba, hanem 2830-ba kerül a jegy. A bérletek esetében néhány száz forintos változás történt. A legrövidebb, 5,1-10 kilométeres utazásra feljogosító havi bérlet ára 9380-ról 9580 forintra emelkedett, 35,1-40 kilométeres övezetben viszont 28 200-ról 28 500-ra változott. Miszler Miklós hozzátette, hogy ez az emelés egyelőre csak a helyközi közlekedésre vonatkozik, a helyi járaton utazók februártól számíthatnak változásra. őrség a napokban átadja az ügy iratait a Szekszárdi Nyomozó Ügyészségnek. Az ügyészség a gépkocsit vezető üatalember tragikus halála miatt, büntethetőséget kizáró okból nyilván lezárja a felelősség megállapítására indult eljárást. ■ 1.1. Meghalt a baleset legsúlyosabb sérültje tragédia Elvesztette a sofőr az uralmát az autó felett egy balkanyarban HIRSAV Pakson két napon is várják a donorokat tolna megye A héten is számít a véradókra a Vöröskereszt megyei szervezete. Ma és holnap a paksi művelődési házban 9 és 16, csütörtökön az őcsényi közösségi házban 11.30 és 14.30, pénteken a szekszárdi véradó állomáson 8 és 14 óra között jelentkezhetnek, (hé) Két baleset történt az új év hajnalán tolna megye Két baleset is történt az új év első óráiban. Hétfőn hajnalban Báta- széken egy üzletház oldala állította meg a 17 éves sofőr személyautóját. A üatalember megúszta könnyű sérülésekkel, a kár viszont fél- milliónyi. Árokba hajtott egy személygépkocsi Kéty lakott területén kívül, szintén hétfőn hajnalban, vezetője könnyű sérülésekkel úszta meg a borulást - tájékoztatott Mártonná Kasler Sarolta, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense, (ii) Jubileumi évét kezdi a szekszárdi állatotthon szekszárd Fennállásának 15. évfordulóját ünnepli idén a szekszárdi állatotthon. Az első kutya, Füles, 1997 szeptemberében egy kukából került a menhely oltalmába. Azóta mintegy 3000 eb és 140 cica életét mentették meg. Az állatotthonban azóta is folyamatosan 170-200 kutyáról gondoskodnak. A nyílt napok alkalmával közel 2 ezer látogató kereste fel a létesítményt, és jelenleg is 14 fia- tal önkéntes dolgozik a menhelyen. (vm) Továbbiak a TEOLhu hírportálon ajándék áron, 535 Ft-ért rendelheti meg hozzá 2010-es szakácskönyvünket, az Olvasóink receptjei mesterfokont. Megrendelheti: a Tolnai Népújság szerkesztőségében, Szekszárdon a Liszt Ferenc tér 3.-ban • telefonon: 06-74/511-538 • fovnir nís-YA • za_rr»oílKesr»' 7Íto «s-rQOQHi/JTTavcsíofarinnzir hí i Irodalmi kaland Erdélyben s. benke Éva Ősszel megjelent könyvét mutatták be PAKS Erdélyben kalandoztak idei első összejövetelükön a városi művelődési központ könyvtára irodalmi önképzőkörének tagjai. Vezetőjük ezúttal Gutái István, a Pákolitz-könyvtár nyugalmazott igazgatója volt, aki S. Benke Éva Elindultam szép hazámba című könyve segítségével hívta irodalmi, vagy inkább művelődéstörténeti kirándulásra a kör tagjait. A kötet szerzője kissé megilletődve vett részt a találkozón. Nem mintha ez lett volna az első alkalom, épp ellenkezőleg: S. Benke Éva az irodalmi kör mozgatórugója, így általában más szerepben szokott itt megjelenni. Most bemutatott könyve néhány hónapja látott napvilágot a Pákolitz-könyvtár gondozásában megjelenő Hiador sorozat 9. kiadványaként. A kötetet - mint Gutái István mondta - némelyek útikönyvként veszik kézbe, ő viszont lírai útleírásként, művelődéstörténeti esszék gyűjteményeként kezeli. Gutái István elárulta, ő szorgalmazta annak idején, hogy Éva írásait könyv formájában is jelentessék meg. Azt is hozzátette, még legalább két kötetre való van a ügyelemre méltó, határon túli területeket bemutató írásokból. Hogy ezekből mikor lesz könyv, nem tudni, az viszont biztos, a Hiador sorozat következő darabja már nyomdában van: ebben az 1919-es ellenforradalom paksi és tolnai eseményeiről értekezik Marosi Tibor József. ■ V. T. Gutái István és Benke Éva Ha sikerrel járnak, szakmát ad az alapítvány harc Egy több mint 40 millió forintos projektre nyújtott be pályázatot a Harc Jövőjéért Alapítvány. Béni Zoltán, a szervezet elnöke elmondta, siker esetén OKJ-s képzéseket indítanak. Hogy mely szakmákban, azt előzetesen felmérnék, tekintettel arra, hogy nemcsak végzettséget szeremének kínálni a résztvevőknek, hanem megélhetést is. A fakitermelés szerepel majd a kínálatban, mert az alapítványnak van egy közel héthektáros területe, ahol erdős részek is vannak. Innen minden évben mintegy száz köbméternyi fát termelnek ki, amelyet nagyon kedvező áron értékesítenek a településen élő rászoruló családoknak. ■ V. M. A fi t l