Tolnai Népújság, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-02 / 1. szám
2012. JANUÁR 2., HÉTFŐ MOZAIK Hullaházban rejtegették a csempészett kaviárt Kaviárraktárra bukkantak a hatóságok Szentpéterváron - számolt be a Komszomolszkaja Pravda. Összesen három és fél mázsa vörös és fekete halikrát tároltak egy kórház hűtőiben, ahol egyébként a hozzátartozók vehettek búcsút az elhunyt betegektől. Az illegális, azaz veszélyeztetett halfajoktól származó kaviár több százezer eurót érhet, de a higiénikus tárolására nem ügyeltek, hiszen az edények a holttestek mellett pihentek a hűtőkben. Az eset miatt őrizetbe vett kórházi alkalmazott és egy üzletember azzal védekezett, hogy a kaviárt az egészségügyi., dolgozók szilveszteri vacsorájára szánták. ■ Sorozatdömping az KIL Klubon tévé Királyok és tűzoltók szappanoperáit is nézhetjük Filmsorozatokkal erősíti esti műsorsávját januárban az RTL Klub. A Nagyágyúk, a Tudorok és a Ments meg! sorban érkezik január 2-án, 5-én és 6-án a képernyőre, 8-án pedig új részekkel tér vissza a Cobra 11. Hétfőnként este tíz után láthatják a né- •zők a Nagyágyúk (Big Shots) című amerikai sorozatot, ami négy menő üzletember munkáját és magánéletét mutatja be. Csütörtök késő esténként jön a Tudorok (Tudors) című dráma, ami VIII. Henrik angol királyról és dinasztiájáról szól. Péntek késő esténként a Ments meg! (Rescue me) című amerikai dráma tér vissza, a New York-i tűzoltók 2001. szeptember 11-e utáni életét éles humorral feldolgozó sorozat az ötödik évaddal jelentkezik. Január 8-án pedig a német autópályák száguldó rendőrei kanyarodnak a képernyőkre, a Cobra 11 már a 14. évadban járva kínál újabb szélvészgyors üldözéseket és parádés karambolokat. ■ N. L. Űrlények őrzik a freskókat a Sixtus-kápolna mennyezetén A legmodernebb technológiával védi a Sixtus-kápolna freskóit a Vatikáni Múzeum - írja olasz sajtóhírek alapján az MTI. A reneszánsz freskók állapotát szenzorok ellenőrzik, amelyeket a festmények előtt mozgó fekete csövekben helyeztek el. A Michelangelo festette kápolnában felszerelt műszereket az olasz sajtó máris „ijesztő űrbéli lénynek” nevezte el, de abban mindenki egyetért, hogy a jövevényekre szükség van. ■ Nem a legesztétikusabb, de hasznos megoldás a festmények állapotát és a levegő minőségét figyelő csőhálózat „Hi-tech szemek ezek: harminchat a levegőben lóg, tizennégyet a freskókeretekben rejtettünk el” - magyarázta Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeum igazgatója. „A Sixtus-kápolnának sokkal több látogatója van, mint a Vatikáni Múzeumnak, mivel a látogatók többsége a múzeumon való végighaladás során gyakran kétszer-háromszor is visszatér a kápolnába, mely így a múzeum legjelentősebb termévé válik és kiemelt védelemre szorul” - mondta Paolucci. Az 1980-1999 között restaurált Sixtus-kápolnát 2010-ben “porolták le” utoljára, de az évente több mint négymillió látogatót fogadó épület falai folyamatos karbantartásra szorulnak. Legutóbb az 1983-as klímaberendezést cserélték ki, a csúcstechnológiás szenzorok ehhez kapcsolódva figyelik a hőmérséklet és a páratartalom változását a belső térben, valamint mérik a freskókra letelepedő por vastagságát és összetételét. elhatározás Nem lesz kudarc a tervekből, ha reális a célkitűzés A testmozgás nemcsak a fogyásban segíthet, de örömforrásként is megbízható, ezért bárki beillesztheti az életjobbító tervei sorába Az új naptári évhez kap- csolódik a legtöbb elhatározás, de amennyire népszerűek ilyenkor a nagy fogadalmak, olyan elfogadott az is, hogy ezek ritkán teljesülnek. Nógrádi László Az új év szinte kötelezi az embert, hogy változtasson: rengetegen tesznek nagy fogadalmakat ilyenkor. De ha egy önbizalomhiányból vagy elégedetlenségből fakadó indulat alapján nehezen teljesíthető célt tűzünk ki, szinte biztos, hogy csak egy újabb kudarcélményt gyűjtünk be. A leggyakoribb fogadalmak közé a fogyás és a dohányzásról való leszokás tartoznak. A pszichológusok és életvezetési tanácsadók szerint a komoly elhatározás mellett a realista hozzáállás a siker alapja. Például egy erősen túlsúlyos személy hiába határozza el, hogy az év végére 30-40 kilóval lesz könnyebb, ez valószínűleg nem jön össze. Érdemesebb azt eltervezni, hogy havonta megszabadul néhány kilótól, ezt könnyebben tartja majd be. Aki pedig a dohányzásról szeretne leszokni, az is gondolkozzon kis lépésekben és ön- ostorozás helyett próbálja pozitív elképzelésekkel megerősíteni magát. Segíthet, ha egy meghatározott célra teszi félre azt a pénzt, amit cigarettára költené. Az egészségrombolás réme sokkal kevésbé konkrét fenyegetés és így kevésbé alkalmas ösztönző erő, mint például egy párizsi hétvége, aminek az ára pár hónap alatt összegyűlhet. A siker titka a fokozatosságban rejlik: mintha nem egy egész maratont akarna lefutni egyszerre, hanem csak napi néhány kör kocogást írna elő magának a közeli parkban. És ha már a futásnál tartunk: az elhatározásokhoz jól jön a testmozgás, amely a szakértők szerint örömforrásnak is kiváló, hiszen boldogsághormonokat szabadít fel a szervezetben. A szándék maga kevés az orvosok és dietetikusok szerint az elhatározás magában kevés, ha csupán a lemondásra vonatkozik. Akik már rendelkeznek saját tapasztalattal a káros szenvedélytől vagy egészségtelen állapottól való megszabadulás terén, szintén úgy fogalmaznak, a problémát a teljes életvitel részeként kell kezelni. Az ok pedig gyakran lelki eredetű, aminek a felderítéséhez és kezeléséhez szakértő segítséget kérni nem szégyen, hanem éppen a komoly elhatározás jele. POÉNPERCEK Az orvos így szól a pácienséhez:- Azt hiszem, csinálnunk kéne egy EKG-t.- Ha szükségesnek tartja, doktor úr...- Na akkor: nekem megvan a kapcsolási rajz, maga meg elektromérnök, igaz? ■- Pistike, hol voltál tegnap?- Nem jöhettem, tanár bácsi, leégett a boltunk.- Ó, sajnálom. És hol voltál tegnapelőtt?- Előtte mindent össze kellett csomagolnunk. ■ Egy férfi bemegy az óvodába, és azt mondja:- Jöttem a gyerekemért.- Hogy hívják?- Nem mindegy? Holnap úgyis visszahozom. ■ A törzsvendég reggel 8-kor bemegy a kedvenc kocsmájába.- Egy sört? - kérdi a csapos.- Nem gondolod, hogy kicsit korán van ehhez?- A sörhöz? - kérdezi a csapos.- Nem, a hülye kérdésekhez! Infarktusgyanú: kórházba került Nagy Feró Szívinfarktus gyanújával vitték kórházba a napokban Nagy Ferót - írja a Kiskegyed a Blikk információi alapján. Az öreg rocker súlyos rosszullétre, heves szívverésre, végtagzsibbadásra és szédülésre panaszkodott, végül a kardiológián kötött ki. „Nincs nagy baj, a szívem rendetlenkedett egy kicsit!” - viccelődött az X-faktor tavalyi győztesének mentora, aki egyébként gondosan figyel az egészségére. Bár a Beatrice frontembere a korosztályát meghazudtoló kondícióban van, a szeretteit megrémítette a rosszullét - szerencsére hamar kiderült, hogy nem infarktust kapott. Feró napok óta küszködött egy lázas influenzával és az év végi hajtás miatti kimerültség is szerepet játszhatott abban, hogy zavar keletkezett a szívműködésében. ■ A józan fogadalom többet ér Kitüntették a volt drogüzért lovagok Elismerések újév alkalmából II. Erzsébettől Ünnepelt színész és jó útra tért egykori kábítószer-kereskedő is szerepel a brit uralkodó kitüntetettjeinek újévi listáján - írja az MTI. A díszes társaságba bekerült Helena Bonham Carter színésznő, aki a Brit Birodalom Rendje parancsnoki fokozatának címét (CBE) vehette át. A királynő a 45 éves Bonham Carter személyében tulajdonképpen saját „édesanyját” tünteti ki, a színésznő ugyanis Erzsébet anyakirálynőt alakította A király beszéde című filmdrámában. A születésnapi kitüntetési listán ugyanezt az elismerést kapta a királynő filmbeli „édesapját”, vagyis VI. György királyt játszó Colin Firth. Lovagi címben (KBE) részesült mások mellett Jonathan Ive, az Apple számítástechnikai óriás brit születésű alelnöke és főtervezője, akinek nevéhez olyan termékek fűződnek, mint az iPod és az iPhone. ■ A brit uralkodói kitüntetéseket évente kétszer ítélik oda, újév alkalmából és n. Erzsébet júniusi születésnapján Jutott az elismerésekből a médiának is. Alex Crawford, a Sky News haditudósítója a Brit Birodalom Rendjének tiszti fokozata (OBE) kitüntetésben részesült. A 49 éves Crawford a líbiai hadszíntereken is dolgozott, és ő volt az első újságíró, aki egyenesben tudósított Tripoliból, miután a fővárost elfoglalták a felkelő erők. A kitüntetettek 984 fős listájának 70 százaléka egyébként nem híres ember, hanem olyan „helyi hősök” akik a közösségükért tett erőfeszítéseikért kapják az elismerést. Ilyen az OBE címre érdemesített 24 éves Chris Preddie is. A fiatalember kábítószer-kereskedésből élt, ám - miután testvérét egy rivális banda agyonlőtte, két unokatestvérét pedig egy tízéves fiú megöléséért ítélték el - fordított életvitelén, és azóta a londoni drogbűnözés elleni kampány egyik legismertebb aktivistája. A100. Magyar népese. Századik részéhez érkezett a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat. A Kecskemét-film Kft. stúdiójában Jankovics Marcell vezetésével dogozó animátorok, köztük a képen látható Cseh János kompozitőr legutóbbi 11 alkotása az M2 karácsonyi kínálatában volt látható, a jubileumi részt pedig ma este hétkor vetítik r 4 ■i »