Tolnai Népújság, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-21 / 298. szám
4 Előléptetésekkel zárta az évet a Clark flottilla szekszárd Elismerésekkel, előléptetésekkel zárta az évet a Clark Ádám Flottilla Szekszár- don. Mint azt Gaál László, a csapat vezetője elmondta, évzáró közgyűlésükön elsőként összefoglalták az idei történéseket, majd a jövő évi terveket beszélték meg. Ezt követően öten vehettek át kiemelkedő munkájukért könyvjutalmat. Kerekes Anna, Berenkei Gábor, Pálinkás Róbert, Frei-Bagosi Bence, valamint Gaál Ariel részesült ilyen elismerésben. Az előléptetések során elsőosztályú matrózzá lépett elő Berenkei Gábor és Takács Bendegúz, csáklyás lett Neimer Dávid és Pálinkás Róbert. Túrakormányosi címet érdemelt ki Kerekes Anna, Vas Gábor immár másodtiszt, Frei- Bagosi Bence pedig a kapitány rendfokozat büszke tulajdonosa. Ugyanakkor a támogatóknak is megköszönték jóindulatukat. Mivel ez volt a flottilla idei utolsó foglalkozása, egy állófogadással zárták az alkalmat, amelyhez a finomságokat a tagok készítették. ■ H. É. A matekosok legjobbjai területi versenyre mennek bonyhád Befejeződtek a megyei matematikaversenyek. Dr. Katz Sándor, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium matematikatanárának tájékoztatása szerint összesen 489 középiskolás vett részt az erőpróbákon. Közülük 185-en írtak kiváló, to- vábbküldhető dolgozatot. Kétlépcsős értékelés után a következők értek el dobogós helyezést. 9. évfolyam: 1. Nemes György (Bonyhád), 2. Bősze Zsófia (Bonyhád), 3. Matus Boglárka (Bonyhád) és Szász Norbert (Bonyhád). 10. évf.: 1. Kacz Dániel (Bonyhád), 2. Arnold Balázs (Szekszárd) és Fehér Zsuzsanna (Szekszárd). 11. évf.: 1. Bősze Zsuzsanna (Bonyhád), 2. Bor Julianna (Paks), 3. Barczel Nikolett (Bonyhád). 12. évf.: 1. Tekeli Tamás (Bonyhád), 2. Varjú János (Bonyhád), 3. Halász Dániel (Bonyhád). A11. és 12. évfolyam első 6-6 helyezettje képviseli megyénket Pécsen, január 12-én Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye területi matematika- versenyén. ■ W. G. KÖRKÉP 2011. DECEMBER 21, SZERDA fenyő A vásárlók jelentős része az olcsóbb, kisebb fákat keresi A fenyő nélkülözhetetlen eleme a karácsonynak. Legyen luc, ezüst, nord- mann, vagy mű, ott kell, hogy álljon a lakásban. A tartós nordmann fákból is egyre több fogy, de a legtöbben még az olcsóbb lucot viszik, abból is főleg a kisebbet. Hargitai Éva A fenyővásárlásnak sokan megadják a módját, jó pár fát néznek meg, mire megtalálják az árban és külcsínben is megfelelőt. A minap egy idős házaspár járt sikerrel a szekszárdi piactérnél. A sok fácska tüzetes átvizsgálása után megtalálták az ideális darabot. A férfi elmondta, ketten vannak, így a kisebb fa is elég, de ragaszkodnak az igazihoz. Olyan tartóba teszik, amely révén vízhez, illetve tápoldathoz jut.- Nagyon fontos, hogy kapjon vizet a fa, és ne faragják meg a szárát - osztotta meg a fenyő tartósságának titkát Horváth Zoltán őstermelő, akinek friss, formás fenyői közül immár két évtizede válogathatnak a vásárlók a szekszárdi piactéren. Mint elmondta, a legtöbben a luc mellett teszik le a voksukat. Ez a legolcsóbb, ára 1000 forintnál kezdődik, de az összeget nemcsak a méret, hanem a forma is befolyásolja. Az ezüst- és a nordmannfenyők ára 5000 forintnál kezdődik. Több ok miatt drágábbak ezek a tűlevelűek. A nordmannfenyő például sokkal tovább eláll, dúsabb, erősebbek az ágai, ugyanakkor sokkal lassabban fejlődik, mint egy lucfenyő, 14 év is kell hozzá, hogy egy példány 1,5-2 méteresre nőjön. Egy másik forgalmazótól megtudtuk, a hazai piacra kerülő fenyők jelentős része So- mogyból és Zalából származik. Ők is onnan szerzik be a fákat, amelyeket Szekszárd több pontján és Tolnán is forgalmaznak. Ők is összességében úgy vették észre, hogy az emberek inkább a kisebb, olcsóbb fenyőket keresik. Ám az árusítás helyétől is függ a kereslet. Ahol módosabb vásárlóréteg fordul meg - például egy bevásárlóközpontnál jobban keresik a nagyobb fákat, a nordmannfenyőket, míg egy diszkontáruház parkolójában, ahol a vásárlóközönség többsége szerényebb lehetőségekkel bír, jobban fogynak a kisebb fák, a lucfenyők. A földlabdás, konténeres örökzöldek iránt is nő az érdeklődés, ami talán annak tudható be, hogy maximum 10Árak a fenyőpiacról fafajta ár (forint/méter) JK_________________1000-2000 ezüst_____________2500-4000 nordmann 5000-6000 földlabdás/ konténeres ezüst 3300-4000 füMIabdés/ __________ ko nténeres nordmann 6000-7000 műfenyő_________1500-13 000 FO RRÁS: TWiYŰITÉS 20 százalék pluszköltséget jelentenek, és később ki lehet ültetni őket. A nagyáruházak is kínálnak fenyőket bőségesen. Egy 80-130 centiméter magas vágott ezüstfenyőhöz például 2500, egy konténeres valamivel kisebb példányhoz 3300 forintért juthatnak a vásárlók - a prospektusok kínálata szerint. Az összehasonlítás nem egyszerű, mert szinte mindenhol másként kategorizálják az árakat. Van, ahol a nagyjából egyméretű fákat egy kalap alá véve az 1,30 és 1,50 közötti lucfenyő 1500 forint, máshol métere kerül 1500-2000 forintba, de lehet alkudni, és a fa formája, az ágak sűrűsége is befolyásolja az árat. Az ezüstfenyő átlagos méterára 4000 forint körül van, a nordmanné 5000. Műfenyőkből is óriási választék áll rendelkezésre bár az emberek jelentős része ma is azt vallja, hogy csak az igazi fenyővel teljes az ünnep, olyanok is egyre többen vannak, akik a műfenyő mellett teszik le a voksukat. Tény, hogy már kaphatóak egészen élethű darabok is. Persze a kereskedők meglehetősen széles kategóriában kínálják a termékeket. Egy 90 centi magas műfát nagy áruházban akár már 1000forint alatti áron is meg lehet vásárolni, de aki igényesebb kivitelezésű darabot szeretne, az jobban teszi, ha mélyebben nyúl a zsebébe. Egy szépen kidolgozott, viszonylag élethű 210 centiméter magas műfenyő 20-25 ezer forint Kis szerencsével ez a beruházás hosszú évekig kitart, meg is térül. Persze, akinek van rá kerete, akár 60-70 ezer forintból is vehet az igazira megszólalásig hasonlító müßt Közel kétszáz doboz ajándékot osztottak szét Paks Közel kétszáz doboznyi ajándékot szállítottak a paksi térség településeire a Vöröskereszt paksi irodájából. Ferencziné Vesztergombi Klára városi titkár beszámolt róla, hogy idén megkereste a Mikka Mákká Játszóház azt kérve, hogy kapcsolódhasson be az adománygyűjtésbe. Náluk 12 doboznyi ajándék gyűlt össze, míg a paksi atomerőműben - ahol már hagyományosan szerveznek karitatív akciót karácsonykor - 183 doboznyi. A titkár hozzátette, hogy a hatalmas, nehéz csomagok tele voltak tartós élelmiszerekkel, és voltak olyanok is, amelyekre ráírták, hogy milyen korú és nemű gyerekeknek szánták, ezekben valószínűleg ruha, könyv, játék lapult, bár fel nem bontották a pakkokat. A csomagok Kajdacsra, Sárszent- lőrincre, Gerjenbe, Dunaszent- györgyre, Dunaföldvárra kerültek, ahol a helyi alapszervezetek aktivistái hátrányos helyzetűeknek adták tovább azokat. ■ V. T. Ezernégyszáznál több céget zártak be Dél-Dunántúlon A dél-dunántúli régióban novemberre megnőtt az újonnan indított felszámolási eljárások száma - állapította meg az Opten Kft. Tájékoztatásuk szerint november végéig 1324 cég ellen indult eljárás az egy évvel korábbi 1062-vel szemben. A növekedés üteme 24,7 százalékra gyorsult, tavaly ilyenkor még 1,3 százalékos csökkenést regisztrált a cégadat-nyilvántartó. Az év eddig eltelt 11 hónapjában az országos trendhez hasonlóan alakultak a mutatók, az utóbbi hónapokban robbanásszerű ütemben szüntettek meg cégeket. Baranya, Somogy és Tolna megyében januártól novemberig 1444 esetben döntöttek a tulajdonosok vállalkozásuk bezárása mellett, míg tavaly ilyenkor 654-en. ■ M. I. ■ Ön milyen fát díszít idén karácsonykor? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: |' *" TE0L.hu / A szavazás eredményét a csütörtöki számunkban közöljük. Először adták a vérüket példa A Sztárai-gimnázium diákjai nyújtották a karjukat PROMÓCIÓ Többet tudnak a gyerekek zárás A program családi napköziben folytatódik tolna Tizenkét gimnazista látogatott el tegnap a tolnai véradásra, hogy első alkalommal nyújtsa karját adakozásra, így segítve azokat a betegeket, akiknek az élete függ felajánlott vérüktől, és mutatva példát korosztályuk tagjainak. A Sztárai Mihály Gimnázium végzősei közül Kató Brigitta, Pilisi Bettina, Inhoff Gergő, Schrink Diána, Kovács Ferenc, Nyirati Kitti, Vajda Gergely, Ágner Dorina, Juhász Gergő, Frank Géza, Koleszár Dávid és Rácz Krisztina jelent meg az alkalmon - tájékoztatta lapunkat Varga Boglárka védőnő. Az iskola 18. életévét betöltött diákjai évek óta szervezett keretek között látogatnak el véradásra. Most Varga Boglárka, Kovács Attila, az iskola vöröskeresztes pedagógusa és dr. Barna Györgyi, a szervezet helyi titkára dolgoztak azért, hogy a hagyomány ne szakadjon meg. Az alkalmon összesen 87-en jelentek meg, 76-an adhatták a vérüket, tizenhármán első alkalommal. ■ H. É. váralja Zárókonferenciával fejeződött be a váraljai tanoda program. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programjának keretében a Laurus Alapítvány 20,5 millió forintot nyert el a 24 hónapos program megvalósítására. A konferencián, majd a sajtótájékoztatón Dudás Olga, az alapítvány kuratóriumának elnöke a fentieken kívül elmondta, a programban 30 váraljai felső tagozatos és középiskolás, köztük 26 halmozottan hátrányos helyzetű diák vett részt. A projekt hosszú távú célja a tanulók iskolai lemorzsolódásának csökkentése, továbbtanulási és munkaerő-piaci esélyeik javítása. Ez a tantárgyi ismereteik növelése mellett a kompetenciafejlesztéssel, tehetséggondozással valósult meg szakkörök, szabadidős foglalkozások révén, amelyek hozzájárultak identitástudatuk erősítéséhez is. A korrepetálás mellett ismeretterjesztő előadásokat szervezetek, szó esett például a népi hagyományokról, megemlékeztek a nemzeti ünnepekről is a Csillagrózsa Tanodában. Színházba, moziba, Szekszárdra, Szászvárra, Siklósra, Pécsre látogattak, megnézték a nevezetességeket. Nagy siker volt a kézműves és lovas tábor is. A fiatalok községi rendezvényeken léptek fel. A konferencián Kozák János- né fejlesztő pedagógus számolt be arról, hogy a bemeneti és kimeneti mérések bizonyítják, fejlődtek a programban részt vevő tanulók képességei. A konferencia után a tanulók birtokba vették a támogatási pénzből vásárolt játékokat, majd a nap az ő záróbulijukkal fejeződött be. Az alapítvány 3 csoportban 7-7 személlyel családi napközis szolgáltatást biztosít, fenntartva a tanoda keretében megkezdett szolgáltatást. ■ 1.1. 9 SZÉCHENYI TERV Térségünkben többségében somogyi és zalai fenyők kerülnek az ünnep középpontjába, Szekszárdon is innen származókat árulnak Luc kerül sok otthonba Rácz Krisztina először adta a vérét, mellette Schrink Diána JKmi