Tolnai Népújság, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-12-04 / 47. szám
9 2011. DECEMBER 4., VASÁRNAP XIV. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM Magyarok készülnek a tesztversenyekre öt karika Birkózók és súlyemelők utaznak a jövő héten Londonba ismerkedni a körülményekkel Az olimpiák előtti immár hagyományos tesztversenyek ez év májusában a főváros utcáin szervezett maratoni versennyel kezdődtek és jövő májusban, az Olimpiai Stadionban rendezendő atlétikai viadallal fejeződnek be. Vad Dezső A közel másfél száz tesztverseny hármas célt szolgál, a nemzetközi szövetségek jóváhagyásával kijelölt színhelyek technikai próbáját, a küzdelmet lebonyolító gárda vizsgáját, valamint lehetőséget nyújt a leendő résztvevőknek a körülmények megismerésére. A javában folyó tesztversenyek során a napokban ért véget a női kézilabdázók hat csapattal rendezett tornája az Olimpiai Parkban létesített arénában. Ausztria együttese 23-22-re győzött a lengyelek ellen. A már zajló brazíliai vébén szereplő Angola és Kína csapata játszott a harmadik helyért. A mostani hétvégén a cselgáncsozók versenyei zajlanak, két magyar versenyzőt hívtak meg, de részvételüket sérülés, illetve anyagiak miatt a szövetség lemondta. Taekvan- dóban Tóth Balázs és Székely Norbert készült a versenyzésre, de végül nem kaptak meghívást. A jövő hét a súlyemelőké és a birkózóké. December 10-11-én az EcXel Kiállítási Csarnokban két női és három férfi súlycsoportban 48 emelő mérheti össze tudását. A 26 ország versenyzői között Magat Krisztina (75 kg) és Gyurkovics Ferenc (105 kg) kapott meghívást. A Kiállítási Csarnok egy nagyobb, 10 000 férőhelyes termébe 150 birkózót, köztük öt magyart hívtak meg. A szövetség négy szabad és egy kötöttfogású versenyző kiküldetését tervezi. A tesztversenyek január közepén a tornászok kvalifikációs viadalával folytatódnak. A világbajnok Berki Krisztián után még egy férfi (Hídvégi Vid vagy Rácz Attila) és egy nő (Böczögő Dorina vagy egy később kijelölendő társnője), valamint a ritmikus gimnasz- J tikás Vass Dóra reménykedhet az I olimpiai részvételben. Mary Kom, India büszkesége olimpiai aranyat akar jövőre nyerni Indiai az olimpia egyik aranyesélyese a londoni olimpián - mint ismeretes - a női ökölvívók is lehetőséghez jutnak, három súlycsoportban léphetnek szo- rítóba. Ezzel lényegében teljessé vált a női sportolók olimpiai egyenjogúsítása, valamennyi sportágban szerepelhetnek, sőt szinkronúszásban és ritmikus gimnasztikában csak a gyengébb nem képviselői mérhetik össze tudásukat „életem nagy álma vált valóra, részt vehetek az olimpián ” -jelentette ki a közelmúltban az indiai Mangte Chung- neijang Merykom, azaz Mary Kom, az 51 kilós súlycsoport első számú esélyese, aki közel tíz éve, 2002 óta minden ellenfelét legyőzte és öt alkalommal a világbajnokságot is megnyerte. A 28 esztendős, időközben diplomát szerzett bajnoknő Manipur településről indult el. Földművelő szüleivel szegénységben éltek, a kis Mary rőzse- gyűjtéssel igyekezett segíteni, de az iskola sportfoglalkozásait is szorgalmasan látogatta. Az 1998-as esztendő hozott változást életében. Dingko Singh, a falucska legjobb sportolója az Ázsiai Játékok ökölvívóbajnoka lett. Minden gyerek az ő példáját akarta követni, s a bajnok által vezetett edzésekre az ügyesen mozgó Maryt is befogadták. Szülei tudta nélkül vett részt az edzéseken, majd első sikeres versenyei után 18 évesen India női ökölvívó-baj- nokságán is győzött Igazi dia- dalútja a 2002-ben Anta- layában rendezett világbajnokságon kezdődött, és első világ- bajnoksága után 2010-ben Bridgetownban már az ötödiket nyerte. „minden eddiginél szorgalmasabban, nagyobb akarattal végzem edzéseimet” - idézte nyilatkozatát a NOB honlapja. - „Készülök, hiszen Londonban olimpiai bajnok akarok lenni.” HIRDETÉS A Békéscsaba kiverte a Fradit a Magyar Kupából nagy meglepetésre kiesett a Ferencváros a labdarúgó Magyar Kupából. A zöld-fehérek ugyan kétszer is vezettek az Üllői úton, de a második ligás Békéscsaba kétszer is egyenlített. Pásztor József, a lüa-fehérek hajdani válogatott játékosa, mostani vezetőedzője és csapata számára a döntetlen és a továbbjutás az elmúlt évek legnagyobb sikere. A Fradi már az 5. percben vezetést szerzett Junior góljával, ezt Makra a 31. percben kiegyenlítette. Az idegenben lőtt góllal a Békéscsaba állt továbbjutásra. Az 55. percben Otten újra a hazaiaknak szerzett vezetést, továbbjutásra álltak, de Détári Lajos elégedetlen volt a támadójátékkal. A 60. percre mindhárom cserelehetőségét kihasználta. Később a megsérült beállós, Klein kényszerűségből kiállt, majd a rossz ütemben kifutó, s szabálytalankodó Jova kapust Garcia Miquel, a chilei játékvezető kiállította. Az esetnél megítélt büntetőt - ami előtt Rósa állt a kapuba - Leucuta gólra váltotta. A 2-2-vel már a Békéscsaba állt továbbjutásra. S hiába támadott a tíz emberre fogyott csabaiak ellen a Fradi a hajrára, az eredmény nem változott. A legjobb nyolc közé öt első osztályú és három másodosztályú (Baja, Békéscsaba, MIK) jutott. Miután utóbbiak közül kettő egymás ellen játszik a negyeddöntőben, biztosan lesz alacsonyabb osztályú csapat a legjobb négy között. MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ. FERENCVÁROS-BÉKÉSCSABA 2-2 (összesítésben: 2-2, továbbjutott a Békéscsaba), Kozármisleny- Baja 0-0 (ö: 0-2, tj: Baja), Kaposvár-Putnok 3-0 (ö: 4-1, tj.: Kaposvár), Debrecen-Kecske- mét 1-1 (ö: 3-2, tj: Debrecen), Győr-DVTK 4-1 (ö: 5-2, tj: Győr), Haladás-Videoton 0-0 (ö: 0-1, tj: Videoton), Új pest-Kaposvár II2- 0 (ö: 3-2, tj: Újpest), Pécs-MTK 1-2 (ö: 2-2, tj: MTK) A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA: Kaposvár-Debrecen, Baja-Újpest, Békéscsaba-MTK, Video- ton-Győr. ■ Horváth, a Kaposvár II kapusa igyekszik hárítani Újpesten Rajczi elől GYÖNGY v\Nvl patikák i Mezym'forte 10000 1 790 • Mezym forte 10000 filmtabletta 50 db (pankreatin) Az emésztőenzim termelődést ^ zavara miatt kialakuló emésztési panaszok kezelésére rviLíj/tOftf • Blend-a-dent protézisragasztó extra erős 47 g Enyhén mentolos ízű extra erős műfogsorrögzltő krém Espumisan Gyöngy 275 roniM 1 205 3BR Primus Natúr ajakit 5g Bőrrokon hatóanyagokat tartalmazó ajakír, amely véd az ajkak kiszáradása, berepedése, gyulladása ellen • Espumisan Gyöngy 40 mg lágy kapszula 50 db (szimetikon) Gázképződés okozta panaszok pl. felfúvódás, puffadás kezelésére Ibustar 400 mg filmtabletta 20 db (ibuprofén) Gyors hatású fejfájás csillapító gyógyszer 475 Propolki „Torokbarát C-vitaminos szopogatós pasztilla 16 db Citrom ízű étrend- kiegészítő készítmény C-vitaminnal % és propolisz-kivonattal | 825 FORINT Telviran 50 ^/fW. 22 termék kedvezményes 1 TeMran 50 mg/g krém 2g (acidovír) Herpeszvírus okozta bőrfertőzések helyi kezelésére áron Szakértelemmel, odafigyeléssel, rendszeres egészségügyi mérésekkel és folyamatos akciókkal várjuk a legnagyobb hazai patikakor tagjainál. A kék ponttal jelölt készítmények vény nélkül kapható gyógyszerek A zöld ponttal jelölt termékek gyógyszernek nem minősülő, egyéb készítmények A piros ponttal jelölt termék vény nélkül kapható, nem támogatott gyógyászati segédeszköz Az akció időtartama: 2011. december 1 -31., vagy a készlet erejéig. A feltüntetett összegek maximált akciós bruttó fogyasztói árak. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát! További részletek a Gyöngy Patikákban és a www.gyongypatikak.hu weboldalon. HÍRSÁV Heidum 16. lett 1000 méteren gyorskorcsolya A negyeddöntőben kiesett, így összesítésben a 16. helyen zárt 1000 méteren Heidum Bernadett a rövid pályás gyors- korcsolyázók Nagojában zajló Világkupájának második napján. Vlagyimir Klicskót a vesekövei legyőzték ökölvívás Súlyos hasi panaszokkal szállították szombattá virradó éjjel Vlagyimir Klicskót egy düsseldorfi kórházba, ahol aztán megszabadították a nehézsúlyú profi bokszvilágbajnokot a bajt okozó veseköveitől. Az ukrán óriást az orvosok bennfogták megfigyelésre, de meccsszervezője szerint nincs veszélyben a jövő hét végére a francia Jean-Marc Mormeck ellen kiírt világ- bajnoki címmérkőzés. Pars és Kővágó 2011-es világranglistaelső atlétika Pars Krisztián és Kővágó Zoltán is világranglista-elsőként zárja a 2011-es esztendőt. A kalapácsvető Pars 81,89 méterrel, a diszkoszvető Kővágó pedig 69,50 méterrel került a lajstrom plére. A 21. században négy elsőség fűződik magyar atléta nevéhez: az idei két ranglistavezető mellett a diszkoszvető Fazekas Róbert végzett két ízben is az élen, 2002-ben és 2003-ban. á 4