Tolnai Népújság, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-01 / 281. szám

Németh Judit (balról), Szabóné Kis Ágnes, Kis Pál István és Gacsályi József ünnepi hangulatot varázsoltak a két festőművész (jobbról) kiállításának megnyitóján MO ZAIK és Olivier Martinez Mallorcán ünnepelte megismerkedése első évfor­dulóját. Magukkal vitték a színésznő kislányát, Nahlát is, aki most éli az első dackorszakát, így meglehetősen nehéz vele bánni. Édesanyja korábban gyakran bébiszittert hívott a gyerekhez, hogy kedvére romantikázhasson Martinezzel. OLVASTAM HARGITAI ÉVA Marha nagy esküvő a jó házasság alapfeltétele, hogy a férj süket legyen, a feleség pedig vak - vallotta Szókratész. Olykor talán az is elég, ha a felek érdeklő­dése közös, vagy mindket­ten lököttek egy kicsit, esetleg mindkét állítás igaz. ha EZ ÍGY VAN, akkor min­den bizonnyal remek élete lesz annak az angol pár­nak, akikről a minap olvas­tam. A szerelmesek szenve­délye a gazdálkodás, külö­nösen az állattenyésztés, azon belül is a tehenészet. Ennek megfelelően a közös nevező köré építették fel es­küvőjük tematikáját is. A templomhoz nem díszes hintó, nem is limuzin vitte az arát, hanem egy 2,8 ton­nás, lóerőkkel gazdagon fel- cicomázott traktoron érke­zett. Az esküvői fotók nem kastélyparkban vagy műte­remben készültek, hanem egy zöldellő legelőn bóklá­szó marhák között. Kicsit talán bizarrnak tűnhet ezek után, hogy a lagzi menüjé­ben is sok helyet kapott a marhahús. Az esküvői tor­tán sem menyasszony és vőlegény marcipánfigura, hanem egy tehén és egy bi­ka díszelgett. ezek után, ha ne adj’ Isten szerelmük mégsem lenne örök, az esküvői fotókra pil­lantva feltehetik maguknak a kérdést, hogyan lehettek akkora marhák, hogy össze­kötötték az életüket? Tetszik! facebook Csak tiszta forrásból kiállítás Felemeli azt is, aki alkotta, és azt is, aki befogadja szekszárd Adventhez illő ün­nepi hangulatban nyílt meg teg­nap Szekszárdon, az Illyés Gyu­la Megyei Könyvtár galériájá­ban Bágyi Zsuzsanna és Mözsi Szabó István festőművészek kö­zös kiállítása, mely a Csak tisz­ta forrásból címet kapta. A zsú­folásig telt teremben a két mű­vészt Németh Judit, a könyvtár megbízott igazgatója köszöntöt­te. Mint elmondta, Mözsi Szabó Istvánnal 1975-ben találkoztak először, amikor Fótról hazaköl­tözött a pipázó művész és tanár­ember. Az eltelt évtizedek alatt a jellegzetes „mözsiszabós” kompozíciókat megismerhette minden művészetet kedvelő em­ber. A festőművész alkotásai olyan hatással vannak az embe­rekre, hogy felemeli azt, aki be­fogadja a műveit - tette hozzá Németh Judit. Bágyi Zsuzsanna elmondta, élete egyik nagy ajándékának tekinti, hogy az általa nagyra becsült festőművésszel közös kiállítása lehet. Az alkotókat Kis Pál István és Gacsályi József költők, valamint Szabóné Kis Ágnes előadóművész kisebb, emlékeket is felidéző műsorral köszöntötte. Elekes Eduárdné, a könyvtár nyugdíjas igazgató­ja a közel húsz évvel ezelőtti ki­állítást elevenítette fel, mely az első volt a szekszárdi intéz­mény életében, és az is Mözsi Szabó Istvánhoz kapcsolódott. Gacsályi József pedig elárulta, hogy egy bogyiszlói kisdiák ad­ta azt a nevet Pista bácsinak, hogy „Rőzsebajszú”, mely egy életre rá is ragadt. A kiállítás megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében január 6-ig. ■ Mauthner I. nyilas PCI. 23—XII. 21.). Nem az a lé­nyeges, hogy mi történik, ha­nem az, hogy ön azt hogyan éli meg, hogyan reagálja le. A po­zitív hozzáállás, egy mosoly so­kat segíthet! bak (XII. 22-1,20.). Szokásos prog­ramjai zajlanak, és ez sajnos túlságosan rutinszerűvé teheti a napját. Próbálkozzon valami apró változtatással! vízöntő (1.21-11.20.). Lehet, hogy nem fog minden épp úgy ala­kulni, mint azt előre eltervezte, de ez ne adjon okot arra ön­nek, hogy elkedvetlenedjen! halak (II. 21-111.20.). A mai bolygó­állások hozzásegítik önt ahhoz, hogy szeretetét és kiegyensú­HOROSZKÓP lyozottságát a környezetére is kiárasztva, eredményes legyen. KOS (lll.21-IV.20.). A mai nap ked­vez az ügyintézésnek, a nagy karácsonyi bevásárlásnak és mindenféle mozgásnak, sporto­lásnak is. bika (IV. 21-V. 20.). Egy Bika soha nem kapkod, nem veszti el a fejét, és mindig a realitások ta­laján marad. Persze ez nem si­kerülhet mindig, mindennap. Talán ez a mai nap is e napok közé tartozik. ikrek (V.21—VI.21.). A mai nap az elengedés napja a csillagok ál­lása szerint az Ikrek-jegyűek- nek. Természetesen ez csak azokra a dolgokra, személyek­re vonatkozik, amik felesleges­sé váltak életében. rák (VI.22-VII.22.). A mai nap a kapcsolatteremtés, ismerkedés napja lehet a Rák-jegyűek szá­mára. A magányos Rákoknak ma tilos otthon maradniuk! OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). A gondo­latai, szavai, gesztusai, tettei, beszélgetőpartnerében kivál­tott reakciói mind-mind árulko­dók lehetnek önnön személyé­vel kapcsolatban. szűz (VIII.24-IX.23.). Önt mindig boldogsággal tölti el, ha hasz­nos munkával töltheti napját. A dolgos napot családias, jó hangulatban töltheti el a mun­kahelyén. MÉRLEG (IX 24—X. 23.). Jobb, ha ma nem akar a rögtönzések embere lenni, és nem ugrik bele várat­lan helyzetekbe. Próbáljon meg lazítani, és csak azzal foglalkoz­zon, amiben igazán kedvét leli. SKORPIÓ (X.24-XI. 22.). Mostanában sokkal magába fordulóbb, mint egyébként. Ha társaságot szer­vez maga köré, akkor nagyon furcsán veszi ki magát, hogy mogorvaságával lelohasztja a kedvüket. Hogy nézel ki?! Szőke nő hazamegy feketére festett hajjal, kitetoválva, te­lelőve piercinggel, sötétre mázolt szemmel... A férje elképedve ráordít:- Hogy nézel ki?!- Drágám! Te mondtad, hogy Marilyn az ideálod...- De Monroe, nem Manson! Krokodilbőr cipő A szőke nő igazi krokodilbőr cipőt szeretne venni, de mi­kor megtudja az árat, úgy dönt, hogy inkább megszer­zi magának ingyen. Fogja a puskáját és kimegy a kroko­dilokkal teli tóhoz, és elkez­di őket lőni, majd kihúzza a partra a döglött állatokat. A tizedik után dühösen felki­ált:- A fenébe már, hát egyik sem visel cipőt? Kislány a kádban A kislány sírva jön ki a für­dőszobából. Anyja kérdezi:- Mi az?- A fiúk nem akarnak a kádba engedni.- Miért nem?- Mert tengeralattjárósat ját­szanak, és nekem nincs pe­riszkópom. Homokozóban- Az én apukám mérnök, a tied mit csinál?- Amit anyám mond... Ajánlat A fiú hevesen udvarol a lánynak:- Zsuzsi, ha hozzám jössz feleségül, nekem van annyi pénzem, hogy mindent meg­adok neked, amit csak kí­vánsz, egész életedben.- Drága Zoli, én még nem akarom lekötni magam. És egyébként is: a szerelmet nem veheted meg pénzért. De ha az árban megegye­zünk, talán bérelhetsz tőlem valamennyit egy időre. Továbbiak a TE0L.hu hírportálon hasznos ajándékozási tippek egészségmegőrzés a téli hónapokban az évszaknak megfelelő trendek, divatirányzatok tanácsok az ünnepi menü összeállításához és a lakás diszitáaÉlw«*»» Hívjon minket, és mi megjelenési lehetőséget biztosítunk Önnek! Bővebb információ: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534. A hír velünk jár! | TolnaiA Szerepeljen ön is a Tolnai Népújság december elején megjelenő Téli magazinjában, mely közel 100 OOO olvasóhoz jut el! Kilépett a két dimenzióból víp galéria Ábrahám Béla festményein fontosak a felhők szekszárd Ha nincs felhő, nincs szép kép - vallja fotósként Ábra­hám Béla. Nem véletlen, hogy a szekszárdi alkotó festményein is fontos szerepet töltenek be eme égi tünemények. Erről megbizo­nyosodhatnak azok is, akik meg­tekintik a Szent László Szakkép­ző Iskola Vendéglátó-ipari Tagin­tézményében A felhők szerelme­se címmel tegnap megnyílt tárla­tát. Mintegy harminc alkotást lát­hatnak az érdeklődők, amelyek közül pluszérdekességként né­hány, elszakadva a festészet kétdimenziós hagyományaitól, a tér több síkjába is kiterjed. A ké­pek 2012. február 7-ig tekinthe­tőek meg a szekszárdi szakkép­ző iskola galériájában. ■ H. É. Sokan meg is örökítették az élénk színekkel készített attraktív képeket TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke november 30-án: O Mó-os: kiderítették, hogy mitől repedt meg az alagutak fala 0 Elfogták a buszos tolvajt: sorozatban lopta a csomagokat © Elhunyt Rozika néni, a megye legidősebb lakosa 0 Még a bírák sem láttak olyat, mint Bonyhádon © Vadászok és rendőrök találtak rá az eltűnt dombóvári férfira TE0L.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom