Tolnai Népújság, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-01 / 281. szám

2011. DECEMBER 1, CSÜTÖRTÖK Győzelmi kényszer alatt van Szabics Imre Sturmja Juhász Roland együttese, az Anderlecht már biztos tovább­jutóként lép pályára a labdarú- gó-Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában, csütörtö­kön, az ugyancsak az L-csoport- ban szereplő Sturm Graznak, Szabics Imre alakulatának vi­szont nyernie kell Moszkvában a további szereplés kiharcolá­sához. Már csak azért is, mert túl a Lokomotíwal szemben ed­dig összeszedett hatpontos hát­rányán, egyelőre azzal is az orosz csapat mögé szorul, hogy az egymás elleni összevetésben rosszabb a helyzete, mivel ha­zai pályán 2 - 1-re kikapott rivá­lisától. Egy fölényesebb idegen­beli siker ezt a helyzetet változ­tatná meg, de még akkor is nyernie kellene a Sturmnak az utolsó fordulóban az AEK Athén ellen, miközben a moszkvaiak­nak Belgiumban sem szabadna pontot szerezniük. Az osztrák csapatban nem játszhat a ma­gyar válogatott csatár, mert az előző fordulóban elszakadt az ín a jobb bokájában. A 12 pont­tal éllovas Anderlecht csütörtö­kön Athénban szerepel - Ju­hász Rolanddal a fedélzeten. A csoport állásából következően a brüsszeli alakulat mellett az orosz együttesnek van komoly továbbjutási esélye. EZT NÉZHETI CSÜTÖRTÖKÖN A TELEVÍZIÓBAN: DIGISPORT: Schal­ke 04-Steaua Bucuresti 18.45, Salzburg-Paris SG 20.55. digi- sport plusz: Twente-Fulham 18.45, Stoke City-Dinamo Kijev 20.55. «L.B. 14 Szekszárd-kupa: a nyolcszoros bajnok is indul A városi sakkszervező bizottság december 3-án, szombaton a Relax wellnessközpontban ren­dezi meg a 35. Szekszárd-kupa egyéni és csapat villámverse­nyét. A hagyományos viadal ki­egészítő rendezvényeként idén amatőr versenyzők jelentkezé­sét is várják a szervezők, az érdeklődők a helyszínen 9 órá­ig jelentkezhetnek. A megmé­rettetés főszervezője, Szuhai Balázs 50-60 versenyzőre szá­mít az egyéni programban, míg a csapatversenyre 10-15 egye­sület indulását prognosztizálta. Az 2x5 perc játékidejű schnell erőpróba országos szinten az egyik legjobban díjazott ese­mény a kategóriájában. Az egyéni verseny győztese Cseh Gábor festőművésztől veheti át a felajánlott olajfestményt. Az eredményhirdetésen az egyéni verseny első nyolc helyezettje részesül díjazásban, valamint különdíjak is gazdára találnak majd. A csapatverseny dobogó­sai is hasznos ajándéktárgyak­kal térhetnek haza. A bajnok­ság 11 fordulós lesz, idén is vár­hatóan körülbelül 15-20 játékos között várható kiélezett küzde­lem az első helyért. Az indulók között ott találhatjuk Tamássy Zoltánt, aki már nyolcszor dia­dalmaskodott a tolnai megye- székhelyen. Nem marad távol a tavalyi győztes Pataki Győző (Decs KSE) sem. A párbaj 10 órakor kezdődik az első fordulóval, az ünnepélyes eredményhirdetést várhatóan 15 és 16 óra között tartják. ■ SPORT - SZOLGÁLTATÁS Tápai Tímea hozta azt, amiért leigazolták a szekszárdiak: magabiztos teljesítménnyel rukkolt elő a szlovákok ellen, valamennyi mérkőzését megnyerte Az elődöntőbe kerülését folytat­hatja a Klubcsapatok Szuperli­gája küzdelmeit a Szekszárd AC női együttese. Sáth Sándor szak­mai igazgató csapata hazai pá­lyán nyert a szlovák SKST Topolcany ellen, és ezzel beke­rült a sorozat legjobb hat csapa­ta közé. A szekszárdiak legjobb­ja a mindhárom egyéni partiját szettvesztés nélkül megnyerő Tápai Tímea volt. A folytatásban TE0L.hu A Szekszárd AC-hez kapcsolódó korábbi írásokéit, képgalériákért látogasson el a TtOLhi hírportálra a két osztrák csapat, a Linz-AG Froschberg és az SVS Ströck ki­emelt lesz, ha a Szekszárd siker­rel veszi az elődöntőt (jelen állás szerint a Budaörs, a svájci Neuhausen és a cseh Hodonin áll úgy, hogy közülük kerüljön ki a rivális), akkor a döntőbe ju­tásért a két klub valamenyikével csaphat össze. A szövetség de­cember 10-én sorsolja ki a páro­sítást, a mérkőzéseket pedig ja­nuár 10-én játsszák. KLUBCSAPATOK SZUPERLIGÁJA, B-CSOPORT, 6. FORDULÓ. SZEK­SZÁRD AC-SKST TOPOLCANY 6:4. Eredmények, páros: Tápai, Szvi- tacs-Motorková, Kudelová 3:0. Egyéni: Madacki-Kmotorková 2:3, Tápai-Krsiaková 3:0, Szvi- tacs-Kudelová 0:3, Tápai-Kmo- torková 3:0, Madacki-Kudelová 0:3, Szvitacs-Krsiaková 3:0, Tápai-Kudelová 3:0, Szvitacs- Kmotorková 2:3, Madacki-Krsia- ková 3:0. A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE: 1. Linz-AG Froschberg 12 (27:1), 2. Szekszárd AC 7 (12:22), 3. SKST Topolcany 5 (9:25) pont. NYERTESEINK A múlt heti számunkban megjelent rejtvények meg­fejtéseinek beküldői közül könyvet nyertek: Sándor Pálné Szekszárd, Gróf P. u. 14., Szarka János Tolna, Al­kotmány u. 23., Péter Attila Váralja, Béke u. 30. Az előző heü rejtvények he­lyes megfejtései a követke­zők: Furmint; Közeleg a vi­lágvége, és nincs egy alka­lomhoz illő rongyom! Árvé­gű fülőke; Azt ígérte, hogy megmutatja az új telefon­könyvét! Érdestinóru; Bim- bós pöfeteg; Csigapereszke; Erdei csiperke. A könyveket postán küldjük el A személyes adatok keze­léséről az impresszum ad tá­jékoztatást. TRAFFIPAX Időpont Helyszín 08.00- 10.00 Dombóvár, Bajcsy-Zs. u. 08.40-10.40 Szekszárd 09.00- 11.30 6-os főút, 152 + 500 km ___________(Bonyhádszerdahely) ­___________Kakasd felől________ 09 .00- 12.00 M6-0S autópálya északi szakasz, bal pálya 10.00- 11.50 Várdomb_______ 10 .00- 12.00 Dombóvár, AranyJ. tér 12.00- 19.00 Dombóvár, ___________Köztársaság u._______ 13 .00- 18.00 M6-OS autópálya északi szakasz, jobb pálya 13.10- 15.30 Bátaszék_______ 14 .00- 15.30 Bonyhád, Cikói út 15.50-17.50 Pörfaöly____________ 18 .10- 19.10 Várdomb______ 21 .00- 00.00 M6-OS autópálya északi szakasz, jobb pálya KÍVÁN, AKAR DÍSZ­NÖVÉNY NEMI JELLEG NÉMET TENISZE­ZŐNŐ (STEFFI) ÉN, LATINUL ÖTPON­TOS BETŰ­NAGYSÁG TÖK HAJTÁSA r~ MÁSHOVÁ I ÁLL JAPÁN MOTOR síz, síz NÉMET, NORVÉG, MÁLTAI AUTÓJEL Cl ÉSZAKI SZIGET SÚLY­ARÁNYÁT TANÁ­CSOT AD ÁRTÓ, ROSSZ SZELLEM VICC, MÓKA MAGÁTÓL MEGGYUL­LADÓ ÉS AUG OLT­HATÓ GYÚJTÓANYAG NÉPI HOSSZ­MÉRTÉK r VALAMIRE ALKALMAS BACSÓ­FILM CÍME GELLÉRI .. ENDRE NEMZET­KÖZI SZER­VEZET ADRESSZ I y l|i_ A MAGYAR ZENE­MŰVÉSZET KIEMEL­KEDŐ ALAKJA VOLT NÖVÉNY­TAN GÖRBE ALSÓ VÉGTAG ÁZSIAI VADLÓ A FÖLDET RUG­DOSSA RESZE- LŐS, NEM SIMA NÉVELŐ NÖVÉNY­SZŐNYEG ELSŐ­HEGEDŰ USA­ÁLLAM ÁLLOMÁS RÉSZE RÁ­SZOKIK PÁRAT­LAN LÉNY! TRÍCIUM, BIZMUT CSODÁLAT­RA KÉSZTET ÉTEL­ÍZESÍTŐ ROMÁN FÉRFINÉV TUDOMÁ­NYOS TÉTEL CT DUZ­ZOGVA NEHEZ­TEL FONALÁT ERŐSÍT MAGYAR HEGYSÉG .... MINT A FEHÉR HOLLÓ SZEMÉ­LYED TENNI­VALÓ SVÁJCI VÁROS MAGYAR PÁSZTOR­KUTYA JÓZSEF ATTILA VERSE Cl KISEBB BÉKA KÖR KÖZEPE I RÉTKÖZI HELYSÉG FILM: ELEMI.. ÉSSZEL FELFOG AUTONÓM TERÜLET, RŐV. Cl VISSZA: MELY SZEMÉLY? KERTI ESZKÖZ TÉR VÉGEI EGYFAJ­TA SÓ FUNDA­MENTUM UTCA, RÖV. A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. PROGRAMOK Csütörtök KIÁLLÍTÁS Paks Művelődési központ, nagykiállító: a 10 éves Bony­hádi Zománcművészeti Alko­tótábor Tűzlmádók című ju­bileumi kiállítását Kubanek Miklós nyitja meg, közremű­ködik Tóth István (gitár), 17 óra. KARÁCSONYVÁRÓ SZEKSZÁRD Garay tér: megnyitja Horváth István polgármester, közre­működnek a Szent József Is­kolaközpont, a Garay János Általános Iskola és AMI, vala­mint a Babits Mihály Általá­nos Iskola diákjai, 17 óra. Péntek MOZI bölcske: Fertőzés (amerikai sci-fi dráma), 19 óra. dunaföldváR: A három testőr (francia-amerikai-angol-né- met kalandfilm), 19 óra. DOMBÓVÁRI HERBÁRIUM dombóvár Helytörténeti Mú­zeum: a hónap központi nö­vénye a fagyöngy, a beszélge­tést Bordi Anna fitoterapeuta vezeti, szakmai vendég Almási Borbála virágkötő, aki a karácsonyi virágdíszí­tést, asztali dísz és adventi koszorú készítését mutatja be, 16.30. SMS-ROVAT (Az SM&rovatban születésnapi, névnapi, évfordulós vagy más ünnepi jókívánságokat, hirde­téseket, verseket, idézeteket, vic­ceket nem közlünk. Nem jelen­tetjük meg azokat az üzenete­ket sem, melyek szövegében a telefonszám nem egyezik meg a beküldőével Az elérhetőséget betűkóddal nem, csak szám­mal közöljük.) * IMI VAGYOK, 33 éves, kék sze­mű, barna hajú férfi. Hűség, megértés, szeretet, bizalom. Itt az új év, legyünk boldogok egy életen át szeretetben. A választ SMS-ben várom: 06- 20-211-5135. * 43 éves férfi megismerked­ne, max. 45 éves korig, vé­kony alkatú, szerény, de ked­ves, gyermektelen, albérletes hölggyel élettársi kapcsolat céljából. Csak SMS-re válaszo­lok! 06-20-375-4577. * JUDITNAK! A Kedvesem társ­keresőben láttam, és szeret­ném felvenni vele a telefon- kapcsolatot: 06-20-459-2073. * barátnőt keresek. Duci höl­gyek előnyben. 50-es férfi. Te­lefon: 06-20-245-0334. * ismerősi Örültem, hogy lát­talak a Menta Kávéház előtt, beszélgettél valakivel éppen. Csáó! * sziasztok; 26 éves pasi va­gyok, ismerkednék csajszival. Szekszárdiak, tolnaiak előny­ben. 06-30-665-5341.

Next

/
Oldalképek
Tartalom