Tolnai Népújság, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-12 / 265. szám

A Dombóváron indult zöldség- és gyümölcstermesztő tanfolyam résztvevői augusztusban végeznek, ezen 24-en vesznek részt a környező településekről A kicsit is becsülni kell munkahely Húsz varrónő és huszonnégy hegesztő állhat munkába Új munkahelyek létesül­nek a városban, varró­nők, hegesztők kaphat­nak állást. A munkaügyi kirendeltség a képzéseit is elindította. Rácz Tibor A jövő héten már megkezdődik a dolgozók felvétele az új, dom­bóvári varrodába, egyelőre húsz álláshely vár betöltésre, ám a cég a jövő év elejéig a fog­lalkoztatottak számát fel akarja tornászni kilencvenre - mond­ta el lapunknak a hírt Fehérvá­ri Tamás, a munkaügyi központ dombóvári kirendeltségének vezetője. Hozzátette, a varrodá­ban december elsején már el akarják indítani a varrógépe­ket, ám a cég vezetése további fejlesztésekben és munkaerő­bővítésben is gondolkodik. Hozzá tartozik a tényékhez az is, hogy a dombóvári önkor­mányzat egy, a képviselő-testü­let által a közelmúltban elfoga­dott javaslat alapján minden re­gisztrált, bérpótló juttatásban ré­szesülő munkanélküli foglalkozz tatásához 5000 forint bértámo­gatással járul hozzá, hogy ezzel is segítse a városban a munka- nélküliek számának csökkenté­sét, a foglalkoztatás bővítését. A nagy teljesítményű kazá­nok gyártásával foglalkozó Viesmann Technika Dombóvár Kft.-vel is együttműködik a munkaügyi központ. Ugyanis a helyi kirendeltség hegesztőtan- folyamot indít, a cég ad helyet a gyakorlati oktatásnak. Amellett vállalta a kft., hogy a 24 részt­vevő közül a sikeres vizsgával zárók azonnal felvételt nyer­nek, s munkába állhatnak.- Emelkedik a Start minta- programban részt vevők létszáma is. A következő évtől a 16 településen a jelenleg ebben a közmunkaprogramban dolgo­zók létszáma 390-ről félezer fö­lé emelkedik, s új munkafolya­matot is vállaltak a települések, mint például az erdőtelepítés. Amellett több településen is be­levágnak a nyúltenyésztési programba az önkormányza­tok, de kedvet kaptak ahhoz is a falvak, hogy a közmunkások segítségével baromfit nevelje­nek. így az iskolai, óvodai kony­ha helyben termelt, friss alap­anyaghoz jut, s az esetleges fe­leslegből anyagi haszna is szár­mazhat a településeknek. No­vembertől a zöldség- és gyü­mölcstermesztői tanfolyamot is elindítottuk, ezen szintén 24-en vesznek részt a környező tele­pülésekről. Őket később az ön- kormányzatok tervei szerint a Start mintaprogram szakmai segítőiként alkalmazzák majd. Az ezerórás tanfolyam, amely­ből 700 óra a gyakorlati kép­zés, 300 óra pedig az elméleti oktatás, augusztus végén feje­ződik be - mondta Fehérvári Tamás. Zöldségtermesztésre használnák a biogáz-energiát A MUNKAÜGYI KÖZPONT dom­bóvári kirendeltségének elkép­zelései szerint a közeljövőben forgácsoló, CNC-s és egyéb fémipari szakmákban is indítanak majd tanfolyamo­kat, ám a környékbeli vállal­kozókkal még egyeztem kell a g)'akorlati oktatás megoldá­sát A város és Kaposszekcső határában épült biogázüzem által megtermelt hőenergiát is hasznosítani szeretné a kiren­deltség, közösen az önkor­mányzattal, hosszú távon azon gondolkodnak, hogy me­legházas zöldségtermesztő programot indítanak. Ám eh­hez még állami támogatásra is szükség lenne. A fiatal nemzedéknek a pályaválasztásban segítenek a tolna megyei Kormányhi­vatal Munkaügyi Központja idén tizenharmadik alka­lommal rendez pályaválasz­tási kiállítássorozatot - tájé­koztatta lapunkat Réger Ba­lázs kabinetvezető. Hozzátet­te, a rendezvények célja, hogy segítséget nyújtsanak a pálya-, szakma- és iskolavá­lasztás előtt álló általános és középfokú oktatási intéz­mények tanulói, valamint az álláskereső ügyfelek számá­ra. A fiatalok a kiállítási rendezvényeken betekintést nyerhetnek az iskolák kíná­latába, a szakmákba, mun- kaer&piaci információkat is szerezhetnek, valamint köz­vetlen kapcsolatba kerülhet­nek szaktanárokkal, pálya­tanácsadókkal, képzési szakemberekkel, munkálta­tókkal. Tegnap délelőtt a Viessmann Kft. fogadta a nyolcadik osztályokat gyárlá­togatáson, amellett a mun­kaügyi központ szervez ha­sonló programokat Bonyhá- don, Szekszárdon és Tamási­ban is. Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a dombóvári iskola ve­zetőinek ügyében indított nyo­mozást - mondta el lapunknak Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtórefe­rense. Mint arról korábban hírt adtunk, az 516. számú szakkép­ző iskolában tavaly egy feljelen­tés alapján ismeretlen tettes el­len indult nyomozás hivatali visszaélés miatt A feljelentés ar­ról szólt, hogy az intézmény ak­kori megbízott igazgatójának gyermeke korábban úgy kapott bizonyítványt, hogy nem járt a szakképzőbe. Dr. Urbánné Patkás Márta ma már csak pedagógusként dolgozik az intézményben, az­óta Kiss Ernőt bízta meg az ön- kormányzat a már Herceg Es­terházy Miklós Szakképző Is­kola, Speciális Szakiskola és Kollégium nevet viselő intéz­mény igazgatói feladatainak el­látásával. Dr. Urbánné múlt nyáron la­punknak leszögezte: lánya nem kapott szakmunkás-bizonyít­ványt az iskolában. Év végi bizo­nyítványt a 13. és 14. évfolyam után is szerzett, az osztályfőnö­kök, szaktanárok adták neki a jegyeket, úgy, ahogy a többi di­áknak is, ám a szakmunkásvizs­gán nem vett részt. Amikor a fel­jelentés szerint az eset történt, a pedagógus igazgatóhelyettese volt az iskolának, és ezután vet­te át az időközben nyugdíjba vo­nuló Vida János helyét megbí­zott igazgatóként. ■ Folytatólagosan elköve­tett csalással is gyanú­sítják az igazgatót. A vádemelési javaslat szerint Vida, az iskola akkori vezetője a hivatali visszaéléssel közokirat­hamisítást is elkövetett, mivel aláírásával bizonyította a vizs­gák teljesítését. Folytatólagosan elkövetett csalással is gyanúsít­ják a nyomozók az iskolaigazga­tót, mert akkor is elszámolta a tanórák megtartását, amikor nem tartózkodott az iskolában. Urbánnét magánokirat-hamisí­tással vádolja a rendőrség. Vida János korábban azt nyilatkozta lapunknak: felfújt történetnek tartja az ügyet. Mint mondta, Urbán Emese 2007-ben iratko­zott be az intézménybe, majd az év októberében magántanuló lett. Szakmai vizsgát itt nem tett. ■ Rácz T. Továbbiak a TEOLhu hírportálon DOMBÓVÁR W&töMí »' WB W A&& 1 * 8 W$M\ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. NOVEMBER 12., SZOMBAT A vád: hivatali visszaélés és okirathamisítás Dombóvár is nevezett a virágos versenyre dombóvár is nevezett Ma­gyarország legsikeresebb környezetszépítő versenyé­re, amely mára már mozga­lommá nőtte ki magát. A Virágos Magyarországért elnevezésű versenynek az országos mellett ma már helyi - városi, megyei, régi­ós - megmérettetései is vannak, amelyek évente közel kétmillió embert mozgósítanak a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megte­remtése, megőrzése érde­kében. Elismerést kapott a dombóvári cukrász Gábor Sándor dombóvári cukrászmester vehette át a közelmúltban az Országos Mezőgazdasági és Élelmi- szeripari Kiállítás (OMÉK) egyik díját. Az ismert cuk­rász a Magyar Rapszódia kézműves bonbonkülönle­gességéért érdemelte ki az elismerést, amire a kister­melő vagy kézművestermé­ket előállító mikrovállal- kozás terméke kategóriá­ban adta be pályázatát. Elkészült a neves halottak sírhelyeit jelölő térkép elkészült a Dombóváron nyugvó neves halottak sír­helyét ábrázoló térkép. Az újdombóvári és a városi te­metőben pihenő helyi hí­rességek sírjait jelölő doku­mentum ingyenesen elvi­hető a Városháza portájá­ról. Az önkormányzat ta­valy decemberben arról ha­tározott, hogy egy erre a célra alakuló bizottság által táblázatba foglalt neves személyek nyughelyeit megörökíti az utókornak egy fotókkal is ellátott tér­képen. Biztonságosabb a feljáró a Deák Ferenc utcában dombóváron a Deák Fe­renc utcában most már könnyebb a közlekedés, akár gyalogosan, akár ba­bakocsival, vagy kerekesz- székkel is. Az utcában lé­vő fás, parkos terület egy­re szebb, a múlt hónap­ban elszórt fűmag és a sö­vénynek való bokrok is szépen megeredtek. Az emléktábla előtt felívelő rézsű is biztonságosabbá vált, betonlapos borítást kapott, s a napokban a ré­zsű széle gránit tömbök­kel Is kiegészül. A cukorbetegekért futott Dombóvár volt az egyik állomása a napokban a Schlrllla György ötnapos futása a cukorbetegekért elnevezésű rendez­vénynek. A futás kiinduló városa Pécs volt, végcélja pedig Budapest, aho­vá november 13-án érkezik, s a tervei között szerepel, hogy Siófoknál át- ússza a Balatont is. A „Nemzet Rozmárjához’ a Dombóvári Vasutas SE atlétái Kaposszekcsőn csatlakoztak Jól mulattak a borünnepen kakasdomb Vonzotta a pinceprogram az érdeklődőket Vonzotta az érdeklődőket a hét­végén megtartott kakasdombi borünnep, amely a város egyik legkedveltebb rendezvénye - mondta el lapunknak Orova Edi­na, az önkormányzat sajtórefe­rense. Az Aranysziget Szociális Otthon alatti pince megtelt ér­deklődőkkel. Meghívást kaptak a Dunántúl neves borászai, s kö­zülük többen tiszteletüket is tet­ték a rendezvényen. Mellettük helyi termelők, egyesületek, klu­bok is árulták nedűiket, vala­mint kézművestermékeiket. A hangulatot fokozták a fellépők, többek között Nagy Kati, Stifter Balázs, a Kapos Senior Tánc- együttes és a szekszárdi Bartina együttes is. ■ T. R. Helyi termelők és más borászok is megjelentek a rendezvényen Gábor Sándor cukrászmester V * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom