Tolnai Népújság, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-04 / 258. szám

SPORT MüüMiHlllliWW $8- SZOLGÁLTATÁS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. NOVEMBER 4., PÉNTEK WHMHWHWW; "W»-' »' Idén jubileumot ünnepel a tolnai AKa Ripa téli teremfocitorna München Gomezt ünnepli labdarúgás A triplázó csatár szinte egyedül verte meg a Napolit Húsz csapat jelentkezését várják a téli teremfocitornára Megkezdődött a jubileumi, 25. Alta-Ripa téli teremlabdarúgó­bajnokság a tolnai városi sport- csarnokban. A negyed évszáza­dos viadal szervezői az idei esz­tendőben változtattak az eddigi lebonyob'táson: a harmadik osz­tályban már tavaly is csak hat gárda versengett egymással, így idén összevonták a másodosz­tállyal. Ezúttal A-, illetve B- ligával (előbbi 10, utóbbi 13 csa­patos), valamint a már jól ismert szenior csoporttal (itt 7 csapat szerepel) találkozhatunk. A márciusig tartó összecsapáso­kon három osztályban 28 együt­tes 420 labdarúgója feszül majd egymásnak. A téli holtszezon­ban a megyei bajnokságok iz­galmait nélkülöző szurkolók a már szokásossá vált játéknapo­kon - hétfő (B liga, 17.20), kedd (szenior, 18 óra), csütörtök (A-li- ga, 17.20) - követhetik figyelem­mel a teremtornát. EREDMÉNYEK, I. FORDULÓ, A-LI- GA: O-Portó-Revans 2-2, Bar­celona-All-In 16-5, Tolna VFC- Duna-Trans 3-5, Krisz-Csel-Szi 5-1, EH-SZER Kft-Bowdentech- nika 1-3. b-liga: Victory-Ali- 2005 10-3, Bentmaradunk- Ga­laktikusok 5-0, Dudoma-Fácán­kert 4-1, Kanász-Gólvadászok 2-4, Izomix-Rutin-Osok 6-5, Haverok-Dream-Team 3-3, sza­badnapos: Misó. Szeniorok: Sulc Favorit 1-6, Paks Diófa-Öreg- lövészek 3-1, Dunaszentgyörgy- Tolnai Öregfiúk 1-2, szabadna­pos: TKSK. ■ M. D. A mesterhármast szerző Mario Gomez vezérletével a Bayern legyőzte a Napolit a Bajnokok Ligája szerdai rangadóján. TN-összeállítás Mario Gomez ellenállhatatlanul futballozott a nápolyiak elleni rangadón. A Bayern német válo­gatott csatára semmi mást nem csinált, csak lőtt három gólt - egy félidő alatt eldöntve a mécs­esét. A bajnokságban 10 mécs­esén 12 gólnál járó SuperMario a BL-ben négy meccsen 5 gólnál jár - ő jegyezheti a Bayern Mün­chen 250. Bajnokok Ligája-gól- ját. A Real Madrid továbbra is kapott gól nélkül áll - Lyonban is simán nyertek Mourinhóék. a-csoport: Bayern München (német)-Napoli (olasz) 3-2. München, Allianz Arena, 69 ezer néző. V: Kuipers (holland). Gól: Gomez (17., 23., 42.), ill. Fernández (45., 79.). Kiállítva: Badstüber (77.), ill. Zúniga (70.). Villarreal (spanyol)-Manchester City (angol) 0-3. Villarreal, El Madrigal, 20 ezer néző. V: Pro- enca (portugál). Gól: Yaya Touré (30., 71.), Balotelli (45+3. - 11-es- ből). az állás: 1. Bayern 10 (8-3), 2. Manchester City 7 (6-4), 3. Napoli 5 (6-5), 4. Villarreal 0 (1-9) ponttal. b-csoport: Internazionale (olasz)-Lille (francia) 2-1. Milá­Csapj bele, pajtás! Thomas Müller és a triplázó Mario Gomez (33) ünnepel nó, Giuseppe Meazza Stadion, 40 ezer néző. V: Stark (német). Gól: Samuel (18.), D. Milito (65.), ill. De Meló (83.). Trabzonspor (török)-CSZKA Moszkva (orosz) 0-0. Trabzon, Hüseyin Avni Aker, 24 ezer néző. V: Mallenco (spanyol). Kiállítva: Doumbia (CSZKA, 74.). az állás: 1. Inter 9 (6-4), 2. CSZKA 5 (7-5), 3. Trabzonspor 5 (2-4), 4. Lille 2 (4-6) ponttal. c-csoport: Manchester United (angol)-Otelul Galati (ro­mán) 2-0. Manchester, Old Trafford, 75 ezer néző. V: Strahonja (hor- vát). Gól: Valencia (8.), Rooney (87.). Benfica (portugál)-Basel (svájci) 1-1. Lisszabon, Luz- stadion, 65 ezer néző. V: Carballo (spanyol). Gól: Rodrigo (4.), iil. Huggel (64.). az állás: 1. Manchester United 8 (8-4), 2. Benfica 8 (5-2), 3. Basel 5 (6-7), 4. Otelul Galati 0(1-7) ponttal. d-csoport: Lyon (francia)- Real Madrid (spanyol) 0-2. Lyon, Stade de Gerland, 40 ezer néző. V: Rizzoli (olasz). Gól: C. Ronaldo (24., 69. - a másodikat 11-esből). Ajax (holland)- Dinamo Zagreb (horvát) 4-0. Amszterdam, Ams­terdam ArenA, 40 ezer néző. V: Atkinson (angol). Gól: Van der Wiel (20.), Szulejmani (25.), S. de Jong (65.), Lodeiro (92.). az állás: 1. Real Madrid 12 (10-0), 2. Ajax Amsterdam 7 (6-3), 3. Lyon 4 (2-6), 4. Dinamo Zagreb 0 (0-9) ponttal. A szekszárdi városi sportcsar­nokban idén ismét megrende­zik a VIII. Adidas-Horfer Serleg téli kispályás teremlabdarúgó­kupát. A torna már a tizenkilen­cedik lesz a sorban, a szervezők várják a jelentkezőket. A lebo­nyolításban nem lesz változás: a nevezésektől függően két cso­portban, csoportonként 8-10 csapattal. A kupa alapszakasz­ból, rájátszásból, elődöntőből és a döntőből áll majd. Az esemény december 4-én kezdődik és 2012. február 5-ig tart, szomba­ti és vasárnapi játéknapokkal. A meccseket oldalpalánkos küz­dőtéren, 5x2 méteres kapukra rendezik. (A játékidő 2x25 perc.) A kupára 2011. november 15-ig lehet nevezni, beérkezési sorrendben maximum húsz in­duló jelentkezését tudja elfo­gadni a torna versenybizottsága. A nevezés díja csapatonként 55 ezer forint. A kupában csak azok a csapa­tok vehetnek részt, amelyek a technikai értekezleten (2011. november 24., csütörtök 16.30 óra) a nevezési díj befizetését számlával igazolják vagy a hely­színen rendezik. A nevezési la­pokat a Szekszárd Városi Sport- és Szabadidőközpont címére (7100 Szekszárd, Keselyűsi u. 3.) kell eljuttatni vagy a titkársá­gra leadni. Az első helyezett együttes nyolcvan-, a második hatvan-, a harmadik negy­venezer forint értékű sportszer­ajándékcsomagot kap. ■ HIRDETÉS LONDONI, PÁRIZSI ÉS BERLINI RDON IS ELJÁTSSZA A LEGE gyobb ••as^sass^sss« ORGONAHANGVERSENYE NOVEMBER 13-A A SZEKSZÁRDI REFORMÁTUS TEMPLOMBAN Közreműködik a j falamba Ütöegyfíte „EGY KIS JAZZ, BACH PAPAVAL" „Xaver tud beszélni az emberek nyelvén, elérte, hogy koncertjeire ezrek legyenek kiváncsiak, ha van valaki, aki vonzóvá tudja tenni a klasszikus muzsikát, akkor ő az. Orgonáim tud, művelt is, minden szempontból modern figura, aki személyével tudja bizonyítani, hogy Bachot nem csak az Élet vesztesei hallgatnak, akik mindenről lecsúsztak, és cserébe valami titkos körben bizonygatják maguknak és egymásnak, hogy azért ez az igazi, nem pedig a csalóka látszat." FÁY MIKLÓS, a Népszabadság és a Csillag születik zenekritikusa „Lehetetlen szavakkal leírni Varnus Xaver játékának szemfelnyitó erejét" THE GLOBE AND MAIL Kanada nemzeti napilapja „Xaver született életstratéga, önmaga formatervezője, állandó közfigyelem tárgya, forradalmasította a műfajt, sikerült újra népszerűvé tennie az orgonakoncerteket" HVG Jegyek 3200 forintos áron még megvásárolhatók a TOURINFORM Irodában (Béla király tér 7. Telefon: 74/315-198). A hangversenyt hat éves kor alatti gyermekek még kísérővel sem látogathatják! ^ Varnus Xaver a világ legnagyobb hordozható hangversenyorgonáján, a RodgersTrilliumon játszik. r====i ,**1 A hangverseny médiatámogatója a olnai Népújság ll^útll ORVOSI ÜGYELETEK Ügyeletek 2011. november 5-én 16 órától 2011. november 7-én reggel 8 óráig. SZEKSZÁRD FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET: Vörösmarty u. 5. Telefon: 74/318-104. Az ügyelet szolgá­lati ideje: Hétköznap (hétfőtől péntekig) 16 órától másnap reggel 8 óráig. Szombaton és vasárnap 8 órától hétfő reggel 8 óráig folyamatos. Ünnepna­pon 8 órától másnap reggel 8 Óráig. ELLÁTÁSI TERÜLET: Szek- szárd, Szálka, Harc, Kistor­más, Kölesd, Őcsény, Zomba, Decs, Sárpilis községek felnőttlakossága, Medina, Sióagárd, Szedres és Tengelic felnőtt- és gyermeklakossága. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Szent István tér 18. Telefon: 74/318- 104. ELLÁTÁSI TERÜLET: Szek- szárd, Szálka, Harc, Kistormás, Kölesd, Őcsény, Zomba, Decs, Sárpilis gyermeklakossága, va­lamint azon felnőttorvosi ügye­letén megjelölt községek gyer­meklakosai, akik gyermekor­vosnak adták le kártyájukat. FOGÁSZATI ÜGYELET: vasárnap 8-14 óráig: Ványi Fogászat, Garay tér 16. (Obsitos Udvar­ház) Telefon: 74/416-400. bátaszéK: Kossuth u. 54. Tele­fon: 74/318-104. ellátási terü­let: Bátaszék, Báta, Alsónyék, Mórágy, Pörböly, Alsónána, Várdomb. bonyháD: (Rendelőintézet, Bajcsy-Zs. u. 25.) Az orvosi ügyelet hívószáma: 74/318- 104. Ezen a telefonszámon hívhatják a völgységi Központi Háziorvosi Ügyeletet Apar- hant, Bátaapáti, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Cikó, Grábóc, Győré, Izmény, Kakasd, Kisdo- rog, Kismányok, Kisvejke, Lengyel, Mőcsény, Mucsfa, Nagyvejke, Nagymányok, Tevel, Váralja és Závod lakói. dombóvár: a kórház bőrgyógyá­szati, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségében. Telefon: 74/462- 385. ellátási terület: Dombó­vár, Attala, Csibrák, Csikós- tőttős, Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, Jágónak, Kapospula, Kaposszekcső, Kocsola, Kurd, Lápafő, Nak, Szakcs, Várong. hőgyész: Kossuth tér 6. (men­tőállomás mellett) Telefon: 74/488-008. ELLÁTÁSI TERÜLET: Hőgyész, Dúzs, Mucsi, Kalaz- nó, Szakály, Felsőnána, Murga, Kéty, Gyönk, Szakadát, Diós- berény, Varsád, Szárazd, Udva­ri, Miszla orvosi körzetei. iregszemcse: Rákóczi u. 1. Te­lefon: 74/570-028. ellátási te­rület: Iregszemcse, Nagyszo- koly, Magyarkeszi, Felsőnyék orvosi körzetei. PAKS: Rendelőintézet (Rákóczi u. 1.) Telefon: 75/410-222. el­látási terület: Paks, Német­kér, Dunaszentgyörgy, Duna- földvár, Bölcske, Madocsa, Gerjen, Nagydorog, Kajdacs, Györköny, Pálfa, Sárszent- lőrinc orvosi körzetei. siMONTORNYA: A központi orvo- si ügyelet állandó helye: Simontornya, Bem u. 39. (a ré­gi óvoda épülete). Telefon: 74/318-104. ELLÁTÁSI TERÜLET: Simontornya, Pincehely, Ozora, Fürgéd, Tolnanémedi, Nagyszékely, Kisszékely, Belecska, Igar, Mezőszilas. tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. ellátási terület: Tamási, Regöly, Nagy- kónyi, Értény orvosi körzetei. tolna: orvosi rendelő (Garay u. 6.). Telefon: 74/440-340. el­látási terület: Tolna, Bogyiszló, Mözs, Fadd. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: szekszárd: Hunyadi (Hunyadi u. 6.) bonyhád: Aranysas (Szabad­ság tér 8.) dombóvár: a városközponti (Hunyadi tér 27.) ÜGYELETES MÉG: 8-12-ig Simontornya gyógyszertára dunaföldváR: a helyi két gyógyszertár heti váltásban tamási: a helyi három gyógy­szertár heti váltásban (9-12 óráig és 17-21 óráig) PAKS: Szívélyes (Barátság u. 1.) tolna: Tilia (Alkotmány u. 24.) LELKI SEGÉLY INTERNETES SZOLGÁ­LAT: sos.lelkiposta@gmail.com MÁV-INFORMÁCIÓ 74/311-953 VOLÁN-INFORMÁCIÓ 74/528-899 E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOL­GÁLTATÓ ZRT. Telefonos ügyfélszol­gálat: (40) 545-545 Hibabejelentés, a beszélgetés hangrögzítésre kerül: TELEFONOK (80) 20-50-20 Szekszárdi telephely, Keselyűsi út 2. 74/505-700 E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI GÁZSZOL­GÁLTATÓ ZRT. Szekszárd, Széchenyi u. 41. Hibabejelentés: (80) 424242 VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ KFT. Szék­szárd, Mátyás király u. 68/70. Ügyfél- szolgálat: Hibabejelentési ügyelet munkaidőben: Szekszárd, Mátyás ki­rály u. 68-70. 74/529-266 Hibabeje­lentési ügyelet munkaidőn kívül: Szek­szárd, Bogyiszlói u. 2.74/411-858 * l

Next

/
Oldalképek
Tartalom