Tolnai Népújság, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-14 / 266. szám
2 Idén másodszor nyertek a nehéz helyzetük miatt MiszLA Bár másfelet igényeltek, de az elnyert egymillió forintnak is örültek, amit az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatok számára kiírt pályázatukra kaptak. Ebből az ösz- szegből a kifizetetlen számlák jó részét fedezni tudja a falu az iskolatársulás és a szolgáltatók felé. (má) Támogatni tudták a nemzetiségi csoportokat högyész Kulturális célokra 60-60 ezer forintot tudott kiosztani a nemzetiséghez kapcsolódó helyi csoportok között a Hőgyészi Német Kisebbségi Önkormányzat az elnyert feladatalapú támogatásból. Homoródi Károlyné, a szervezet vezetője elmondta, ebből részesült nemzetiségi oktatáshoz kapcsolódó feladatai révén az iskola, az óvoda, a német énekkar és tánccsoport, a német nemzetiségi és az értékőrző egyesület is. (hé) Világbajnok vendége volt a Pillich-akadémiának simontornya Kecskeméti László világbajnok négyesfogathajtó látogatott el a szakképző intézménybe. Az iskola udvarán a tanulók megcsodálhatták a felkantározott szép lovakat és a hintót. Elsősorban a lótenyésztő tanulók kérdeztek sokat a világbajnoktól, aki minden kérdésre szívesen válaszolt. A híres versenyző több diákot sétakocsikázással jutalmazott, (vl) Tetszettek a lovak a diákoknak A diákok egyéni fejlesztését mutatták be Paks Az Alapítványi Iskolák Dél-Dunántúli Regionális Szakképzési Szervezési Társulása tagintézményeinek pedagógusai vettek részt azon a tréningen, amelyet az I. István Szakképző Iskola szervezett A képzés egy olyan program része, amelyet azért szerveztek, hogy elősegítsék a szakképzési struktúra tartalmi korszerűsítését, a szakképzés presztízsének visszaszerzését. A paksi szakképző a tanulók egyéni fejlesztését célzó gyakorlatot mutatta be a partneriskolák pedagógusainak. (vt) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szekszárd és Tolna ügynökségvezetőit: Szekszárd: Szabóné Rózsás Éva 20/561-03-09 ____ To lna: Stephaich Tamás 20/460-63-55 Továbbiak a TEOLhu hírportálon SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE MM * MMI MMMM MNB MUMM Hl H NMM NNB Hl NNMMNNN MBMMHMMMMBNMMBMHHfBMMfWffillljiWWMilWII TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. NOVEMBER 14., HÉTFŐ Parrag Tibor, a Duna-Dráva Nemzeti Park Természetmegőrzési Osztályának vezetője a kiszélesedett, vízzel feltöltött bátai Holt-Dunát mutatja Újraélesztették a holtágat természet A halak már megjelentek, ezeket követi a többi élőlény Heteken belül befejeződik a bátai Holt-Duna élőhelyrendezése. A mederkotrás eredményeként kiszélesedett a hullámtér, egy zsilip kiépítése pedig lehetővé teszi a vízszint szabályozását a holtág felső szakaszán. Hanoi Erzsébet- lön a tél - állapította meg az egyik munkás a V alakban szálló darvak láttán. A Dél-Európába tartó madarak pedig a munkagépeket vehették szemügyre a magasból. Hazafelé viszont már az éledező bátai Holt-Duna látványára számíthatnak. A Duna korábbi szabályozásai miatt a hullámtérben lévő élőhelyek minősége egyre kedvezőtlenebbé vált, így ez a rész is gyakorlatilag erdős terület lett. Őshonos növények - például fehérfűz - és ismeretlenként felbukkanó fák - amerikai kőris, zöld juhar - vertek ott gyökeret. Ezt az állapotot számolták fel mára. Az élőhelyrendezés tavasszal kezdődött a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának projektjeként. A cél az volt, hogy megszűnjön a terület állandó kiszáradása, amelyet a Duna erős visszahúzó ereje okoz, rengeteg iszapot hagyva maga után - ismertette Parrag Tibor projektmenedzser, a Duna-Dráva Nemzeti Park Természetmegőrzési Osztályának vezetője. - Sőt a levonuló ár a talajvizet is rendre magával szívta, ellehetetlenítve a korábbi élővilág jelenlétét. A beruházás hatására azonban nagyobb, tisztább és mélyebb vízfelület jön létre, amely megteremti a feltételeket ahhoz, hogy ismét kialakuljon a gazdag holtági élővilág Bátánál. A lakosság is örömmel fogadta a beruházás hírét. Reményeik szerint több vendéget vonz majd a megszépült környezet a településre. Bár a parti vegetáció újbóli megjelenéséhez még 2-3 év szükséges, de a halak és a velük táplálkozó mar darak már igen rövid idő után megjelentek a területen. A nagyjából 550 köbméter fa kitermelése után kezdődött a mederkotrás, amelynek eredményeként 25 ezer köbméter iszapot távolítottak el a bátai Holt-Duna jó egy kilométeres szakaszáról. így másfél méterrel mélyült a meder, és nagyjából harminc méter szélessé vált a holtág. A területen meglévő hídpillérek közé egy zsilipet is épített a kivitelező Szekszárd- Paksi Kft. Ez a műtárgy gondoskodik majd a holtág felső szakaszának vízvisszatartásáról, de szükség esetén nem akadályozza a főcsatornán érkező belvizek elvezetését sem. A munkálatok végeztével a területért felelős nemzeti park és a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közösen kér vízjogi üzemeltetési engedélyt a zsilip működtetéséhez. A területrendezés más Tolna megyei helyszínekre is kiterjed. Az Őcsény és Decs közelében húzódó Grébec-Duna mederkotrása is szerepelt a program célkitűzései között. A projekt idén minden területen befejeződik, az eredményekről a héten tartanak konferenciát a fővárosban. A kísérleti beruházást nemzetközileg is figyelem övezi, sikeres megvalósítása esetén a magyar- országi projekt világszerte mintaként szolgálhat hasonló tervek kivitelezéséhez. Személyre szóló ajándékokat is fogad a háló tolna Az elmúlt évhez hasonlóan idén is elindítja Tedd szebbé a karácsonyt! című akcióját a Tolnai Háló Közalapítvány és a tolnai családsegítő központ (cssk). A kezdeményezés célja ajándékokat gyűjteni helyi rászoruló gyerekek számára. A különlegesség az, hogy a felajánlásokat névre szólóan is meg lehet tenni. Pástiné Szentendrei Mária, a cssk vezetője elmondta: a helyi iskolák által javasolt, jó tanulmányi eredményű és magaviseletű, rászoruló gyerekeket lehet megajándékozni. A mintegy harminc diák fényképe és érdeklődési köre felkerül az alapítvány honlapjára ( www.haloalapitvany.atw.hu ). Az adakozni szándékozók ez alapján kiválaszthatják, hogy kinek, milyen személyre szabott ajándékot tudnak adni. Az akció november 15-én indul. A felajánlásokat a családsegítő központba várják, december 15-ig. Az ajándékokat a téli szünet kezdete előtt, egy ünnepség során adják át. ■ S. K. Erzsébet-napi véres hagyomány: újratöltve kölesd Stílszerűen szólva újra- töltik a november 19-hez kötődő véres hagyományt, az Erzsébet- napi disznóvágást Kölesden. Dr. Baranyai Eszter, a Kölesdi Közéleti Egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta: a falu családjainál sokáig élő tradíciót dr. Kiszler Gyula alpolgármester, egyesületi tag kezdeményezésére szeretné újjáéleszteni a civil szervezet és az önkormányzat, ezúttal a falu szintjén. Jó alkalmat kínál erre az a körülmény Is, hogy idén szombatra esik november 19-e, így pontosan Erzsébet napjára lehetett megszervezni a programot. Reggel hét órától a művelődési ház udvarában és előterében zajlik majd a disznóvágás, amelynek során mintegy ötvenen működnek közre. A hagyományok oltárán két sertés esik majd áldozatul, amelyekből többek között pecsenye, hurka, húsleves és töltött káposzta készül. Ezen ételek elfogyasztására már a sportcsarnokban kerüj sor, a vacsora után pedig Erzsébet-bált rendeznek. ■ K. S. A Világbank és az állam áll a projekt mögött A világbank és a magyar állam támogatásával valósul meg a beruházás a Duna- Dráva Nemzeti Park igazgatósága sikeres pályázata révén. Mivel Tolna megyén kívül egy Bács-Kiskun és egy Baranya megyei szakasz is érintett - előbbinél Bajánál, utóbbinál pedig Mohácsnál végeztek kotrásokat és építettek ki műtárgyakat - a teljes költség egymilliárd forint. Ennek az összegnek a hetven százalékát finanszírozza a Világbank, a fennmaradó rész pedig az állam költsége - mondta el Márk László, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vízgyűjt&gazdálko- dási és monitoring osztályának vezetője. ■ Reményeik szerint több vendéget vonz. Pályázatot írtak ki a mezőőri állás betöltésére TENGELic Mezei őrszolgálat létesítéséről fogadott el rendeletet nemrégiben a tengelici képviselő-testület. A jogszabály alapján egy fő mezőőri állás betöltésére írt ki pályázatot az önkormányzat, a jelentkezéseket november 20-ig várják. Tolnai Lászlóné jegyző lapunknak elmondta, hogy a mezőőri szolgálat létrehozását a helyi gazdák kezdeményezték, elsősorban a jelentős mértékű terménylopás miatt. Az egyelőre egy mezőőr jövő év februárjától áll munkába, feladata a község közigazgatási területén a termőföldek és az azokon lévő tárgyak, termények védelme lesz. A szolgálat fenntartásának költségeit az állami normatíva mellett a gazdák állják: hektáronként 600 forintot kell majd fizetniük, így az önkormányzat hozzájárulása nélkül is működtethető a szolgálat. A mezőőri járulékot évente április 15-ig kell befizetni. A szekszárdi kistérségben egyébként több településen már évek óta működik mezőőri szolgálat, így például Faddon, Bo- gyiszlón és Szekszárdon is. Idén Medinán is tervezték, ám a gazdák, illetve a képviselők többsége nem értett egyet a mezőőrjelölt személyében, a testület pedig visszavonta rendeletét. ■ S. Zs. ■ Több helyen működik mezőőri szolgalat. Zenebarátság A tolnai Fusz János Zeneiskola növendékei és tanárai nemrégiben négy napot töltöttek a németországi Reichenbachban. A két intézmény kapcsolata immár tizenhatodik éve tart. A német vendéglátók ismét nagy élményt nyújtó programot állítottak össze, a csúcspont egy közös koncert volt a zenebarátság jegyében. Kezdődik az útjavítás, már a lokátor pénzből Medina Ma, hétfőn kezdődik az önkormányzat kezelésében levő valamennyi belterületi közút felújítása Medinán - tudtuk meg Vén Attila polgármestertől. Az utak kátyúzása mellett egy utca járdafelújítására is sor kerül, összesen mintegy hárommillió forintból. A faluvezető elmondta, hogy jövőre a szőlőhegyi utak javítása következik. A mostani kivitelezést a KÉSZ Kft. végzi, a munka hamarosan elkészül. Ennek a felújításnak a költségeit már azon támogatás egy részéből fedezik, amit az önkormányzat a Honvédelmi Minisztériumtól kapott annak kapcsán, hogy a község mellett épülhet meg a NATO-lokátor. ■ Zs. S. * j