Tolnai Népújság, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-02 / 256. szám
MOZAIK és Justin Timberlake idén márciusban szakított. Azóta mindketten máshol keresték a boldogságot. Nemrég azonban hivatalosak voltak egy torontói esküvőre. Barátként érkeztek, de párként távoztak. OLVASTAM O WESSELY GÁBOR Űrutazásra is be lehet fizetni egy hamvasztás 50-60 ezer forint. Szegényedik a nép, egyre többen választják a végtisszesség megadásának ezt a módját. Az urnát hazaviszik, mert sírhelymegváltásra, temetó'i ceremónia finanszírozására már végképp nincs pénzük. újabban a leggazdagabbak sem a temetőkben helyeztetik el halottaikat. Ha hazaviszik, kedvenc rózsabokra tövébe ássák el az elhunyt urnáját, vagy egy bármikor megölelhető plüssmaciba csomagoltatják a hamvakat, esetleg egy olyan bakelit lemezbe préseltetik, melyről a halott hangja szól. Magyarországon is megrendelhetők extra szolgáltatá- sokfVannak, akik a hamvakat a tengerbe szóratják - sárkányrepülőről, léghajóról vagy repülőgépről -, s lehetőség van arra is, hogy tölténybe vagy tűzijátékba töltve kilőjék. Sőt, az űrbe való kilövés is megoldható. Itt már persze borsosak az árak. Míg egy átlagos temetés háromszázezer forintból megoldható, addig a Föld körüli pályára juttatásért csaknem egymillió-kétszázezer forintot, a Holdra lövésért kétmfllió-nyolcszázötven- ezret kérnek. A Tejút elhagyása hárommillió-háromszázötvenezer forintba kerül. Kár, hogy előtte meg kell halni. GAZDIT KERESÜNK Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, illetve a TE0L.hu hírportálon keresztül új otthont találni. Közöljük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelősséget tud vállalni egy gondoskodásra szoruló jószágért, segítünk, hogy egymásra találjanak. KUTYAMENHELY SZEKSZÁRD BOGYISZLÓI ÚT 8. ÖRÖKBEFOGADÁS SZOMBATONKÉNT 10.00 ÉS 16.00 ÓRA KÖZÖTT. TEL.: 06-20-9810-558. MAGGIE Fiatal, barna, ivartanított tacskó keverék lány vagyok. Sokat bántottak az utcán korábban. A men- helyen ételt, házat és szeretet kapok. Már sokkal jobban érzem magam. Vidám vagyok és mozgékony. Várom azt a gazdit, aki szeretne, cserébe én együtt lennék velejóban-rosszban. Vb-ezüstöt hozott Bor Barna jó formában Világ és olimpiai bajnokokat legyőzve menetelt előre PAKS Kár volt a döntőért, de nagyon boldog vagyok - mondta el Bor Barna nem sokkal azután, hogy repülőgépe leszállt Budapesten. Az ASE sportolója ezüstéremmel tért haza a cselgáncso- zók nyílt kategóriás világbajnokságáról, az oroszországi Tyu- menyből. A reptéren sporttársai fogadták - köztük két világbajnok judós, Kovács Antal és Braun Ákos. Barna beszámolt róla, hogy jó formában volt, a felkészülése nagyon jól sikerült, és tulajdonképpen a verseny is, ahol három világbajnokot és egy olimpiai bajnokot sikerült legyőznie. - Igyekeztem jól taktikázni, Laci bácsi (Hangyási László edző - a szerk.) utasításait betartva - tette hozzá. Azt is elárulta, hogy nagyon erős mezőny jött össze. Elsőként az Afri- ka-bajnok tunéziai Fajszal Dzsaballahot aranypontos csatában vazaarival győzte le. A legjobb 16 között a japán Kamikava Daiki következett, aki jukóval maradt alul a paksi sportolóval szemben. A negyeddöntőben a háromszoros világbajnok orosz Alekszandr Mihajlint végig irányítva sikerült legyőznie. Az elődöntőben az olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok japán Szuzuki Kejdzsizt 38 másodperc alatt ütötte ki ipponnal. Következett a finálé a háromszoros vb- bronzérmes, ötszörös Ázsia-baj- nok Abdullo Tangrijev ellen: az első öt percben a paksi judós irányított, az egyre fáradtabban mozgó Tangrijevnek csak egy kívülről indított dobása hozott izgalmakat. A hosszabbításban aztán egy összekapaszkodásból az üzbég jött ki jobban, ipponra sodik fokára állhatott. Barna a hatodik magyar csel- let színeiben. Kovács Antal ban. i Vida T. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke november 1-jén: O Tényleg a méret a lényeg 0 Csaló sírköves áldozatait keresi a rendőrség 0 Három nyelven népszerűsítik a települést O Régen ingyen kapták, ma már fizetni kell érte 0 Tapasztalatot gyűjtöttek a románok Magyarországon TE0L.hu HOROSZKÓP „Tolna megye Top 100” «“_.«»• ____ I__/f - 1__1"__L I___' II - II____'___I sz erepelhet együtt a legjobbakkal. • ♦ Hirdessen On is a TOP 100-ban, Tolna megye legsikeresebb vállalkozásainak kiadványában! További információ: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534 A i Tolnai Wwa&Q, A hír velünk jár! skorpió (X. 24—XI. 22.). A meglepetések napja következik, sok örömben lesz része. Párjával úgy döntenek, hogy élvezik egymás társaságát. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Egy régebbi járandósága befolyhat a napokban. Tartalékot képezhet az év végi bevásárláshoz, vagy éppen ez a tartalék teszi köny- nyebbé az életét. bak (XII. 22-1.20.). Kitört az őszi szünet az iskolások számára, amikor is feltöltődhetnek új energiákkal a kikapcsolódás során. Az utazásnak kedvez a bolygóállás. vízöntő (1.21-11.20.). Tágítsa tudását, szerezzen minél több fontos információt. A kisebb irritáló körülményeket zárja ki, ne is figyeljen rájuk. halak (II. 21-111.20.). Fortuna, a szerencse istenasszonya a Halak mellé áll. Mozgalmas napja lesz, nem is igen tud magára figyelni. Este pihenjen, olvassa ki kedvenc könyvét. KOS (III. 21-IV. 20.). Ne várjon másoktól túlzott együttműködést, segítséget. Eddig is mindent magának kellett megoldania, s így van ez jelenleg is. bika (IV. 21—V. 20.). Az üzleti és pénzügyeknek kedveznek az aspektusok. Magánéletében a dolgok szinte maguktól alakulnak. Ingatlanügyekben kérje ki szakértő véleményét. ikrek (V. 21—VI. 21.). A mai napon érdekes programokban bővel kedő időtöltés és kellemes társaság várja. Otthona kellemesebbé tétele foglalja le ideje nagy részét. rák (VI. 22—VII. 22.). Kiadós beszélgetésre kerül sor ön és egy méltatlanul mellőzött ember között. Nagyszerű érzékkel talál rá olyan értékekre, amelyek mellett mások érdeklődés nélkül elhaladnak. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Nem baj, ha makacsul ragaszkodik az elképzeléséhez, de az már igen, ha felelőtlenül költekezik, csak azért, hogy önnek legyen igaza. SZŰZ (Vili. 24-IX. 23.). Ez a nap kedvező energiákat, segítő erőket hozhat az ön számára. Szellemi céljaival kapcsolatban kedvező fejlemények várhatók, bizonyos akadályok elhárulhatnak. mérleg (IX. 24-X. 23.). Ma keményen dolgozik. Van egy meghatározott célja, és arra összpontosít. Használja fel az informatikát, a digitális technikát, hogy több pénzt kereshessen. A felvétel Bor Barna hazaérkezésekor készült a repülőtéren. A cselgáncsozó az ezüsttel is boldog dobta a magyar cselgáncsozót, gáncsozó, aki világbajnoki dön- 1993-ban és Braun Ákos 1995ezzel megszerezte az aranyér- tőben szerepelt. Nyerni eddig ben szerzett vb-aranyat. Barna met, Barna pedig a dobogó má- két versenyző tudott, mindkét- legközelebbi versenye három ten az Atomerőmű Sportegyesü- hét múlva lesz, AmszterdamHUMOR Csomagok Repülőjegyet vásárol egy utas:- Szeretnék New Yorkba repülni, a csomagjaim felét kérem Miamiba, a másik felét pedig Ausztráliába vinni.- Ezt sajnos nem tudjuk megcsinálni!- Nem-e? Tavaly pedig sikerült. Hallókészülék Ebédelnek az öregek az öregek otthonában. Az egyik odaszól a másiknak:- Te, egy végbélkúp van a füledben!-He? Odahajol hozzá, és belekiabálja a másik fülébe:- Mondom, egy kúp van a füledben!- laj, de jó, hogy észrevetted! Most már tudom, hová tűnt a hallókészülékem... Anyós Férj a feleségének: - Nem igaz, hogy utálom az anyósokat! A te anyósodat például igenis szeretem! Öregkor Egy jó karban levő öreg villog a tornateremben fiataloknak, miután megcsinált 100 felülést:- Látjátok, ezt annak köszönhetem, hogy soha nem ittam, nem dohányoztam, sosem éjszakáztam és a nőket sem hajtottam. És holnap ünneplem a 95. születésnapomat! Hátulról egy hang:- De minek? Pakolás Pistike meglátja anyját, az arcán pakolással. Megkérdi:- Ez miért van az arcodon?- Azért, hogy szép legyek! Amikor aztán anyja elkezdi lemosni arcáról, Pistike megjegyzi:- Na mi van, feladtad? PROGRAMOK Csütörtök FOTÓKIÁLLÍTÁS Szekszárd Illyés Gyula Megyei Könyvtár: Sudár Sarolta A teremtett világ csodái című kiállítását Elekes Eduárdné, nyugalmazott könyvtárigazgató nyitja meg, 16 óra. 1956-OS MEGEMLÉKEZÉS Szekszárd Illyés Gyula Megyei Könyvtár: magyar költők forradalmi és szabadsásharcos verseit Kovács Gábor adja elő zenei kísérettel, 16.30. VÍZÁLLÁSOK A DUNÁN tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -95 cm, Paks 52 cm, Dombori 65 cm, Baja 176 cm, Árvízkapu 442 cm. A SIÓ Palánknál 190 cm. Továbbiak a TEOLhu hírportálon