Tolnai Népújság, 2011. október (22. évfolyam, 230.-255. szám)
2011-10-15 / 242. szám
2 S88888EÄWEW8MBBE8WÄE8EW®B8B^ DOMBÓVÁR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. OKTÓBER 15., SZOMBAT Ködös az alkotás jövője kossuth-szoborcsoport Tiltakoznak az emlékmű elszállítása ellen A Szigeterdőben található emlékmű kedvelt kirándulóhely, nem csak dombóváriak számára. Még kérdés, hogy megy vagy marad-e? (Illusztráció) —1—y mm Bt A legsebesebben vették a lépcsőfokokat a tűzoltók dombóvár, Budapest Bajnoki címmel tértek haza a dombóvári tűzoltók az országos lépcsőfutó-bajnok- ságról, amit a napokban rendeztek a fővárosban, a SOTE Nagyvárad téri Elméleti Tömbjében. Gulyás István és Zombori László a 30- 39 éves korcsoport páros hivatásos kategóriáját nyerték meg, az összetett páros hivatásos kategóriában pedig a második helyen végeztek. A több mint 240 nevezőnek 25 kilós felszerelésben kellett teljesíteni a 22 emeletes távot, (rt) Tudással felfegyverkezve zárták a rendhagyó órát bonykád Fazekas József jóvoltából a fegyverkészítés múltjáról és jelenéről tájékozódhattak a BONI Arany János Gimnázium diákjai legutóbbi rendhagyó rajzórájukon. A programon részt vevő 70 tanuló érdeklődve hallgatta a bonyhádi fegyverkovács előadását. Zárásként kérdéseket tettek fel, majd megtekintették a bemutatott kardokat, (vb) Új napközis csoportot és több osztályt indítottak simontornya Az új tanévben Tolnanémedi felsős tanulói takarékosság miatt már Simontornyán folytatják a tanulmányaikat. A tanulói létszám növekedése miatt egy új napközis csoportot és egy új osztályt kellett indítani, melyhez a képviselő-testület hozzájárult. A felmerült pluszköltségeket az illetékes önkormányzat fizeti, (vl) Szebbé varázsolják a munkások a települést tolnanémedi Elindult a községben a Start munkaprogram. A téli közfoglalkoztatás segítségével az önkormányzat 10 személyt tud alkalmazni napi 8 órában. Az ő feladatuk lesz a ravatalozó felújítása és a temető körbekerítése is. Ezek mellett még facsemetékkel is díszítik a focipálya környékét, (má) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Tiltakozik Dombóvár a Kossuth-szoborcsoport Budapestre szállítása ellen. Patay Vilmos egyeztetést kezdeményezett az ügyben. Rácz Tibor- Dombóvár közössége megdöbbenve értesült, hogy az országos médiába# ismét szárnyra kaptak hírek városunk legértékesebb kulturális örökségének elszállításáról - mondta lapunknak Szabó Loránd polgármester. Azt a hírt kommentálta, amely szerint Hor- vay János Kossuth-szoborcsoport- ját az állam Budapestre szállíttatná. A városvezető elképesztőnek tartja az ötletet, s tiltakozó akciót kezdeményezett. Mint mondta, több mint fel évszázadon át őrizte, lehetőségeihez mérten gondozta a város az első független, felelős magyar kormányt ábrázoló szobrokat. Az alkotások Dombóvár jelképeivé váltak. A szobor- csoport értéke felbecsülhetetlen.- Azt kérjük a kormánytól, hogy ne az elszállításon gondolkodjon, hanem biztosítsa annak pénzügyi forrását, hogy a kőfaragásokat felújíthassuk - tette hozzá a polgármester. Mint arról korábban is hírt adtunk az önkormányzat aláírás- gyűjtési akcióba is kezdett az ügy érdekében október 6-án, ami november 6-ig, a szobrok elkészültének 84. évfordulójáig tart. Eddig mintegy háromszázan látták el névjegyükkel az ívet. Az összegyűjtött aláírásokat Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének juttatják el. Dr. Kriston-Vízi József, a Dombóvári Helytörténeti Múzeum igazgatója megerősítette, szinte az egész város sajnálná, ha a szobrok elkerülnének Dombóvárról, s valóságos közfelháborodást váltottak ki az erről szóló hírek, információk. Szerinte szomorú, hogy egyáltalán felvetődhetett az alkotások elszállíttatásának gondolata. Úgy véli, a város és a környék turisztikai presztízsét is csökkentené egy ilyen döntés. Nem mellékes tényként említette, hogy a 90-es évek közepétől a helyi városvédő és városszépítő egyesület gondozza, tartja karban a Kossuth-szoborcsoportot, pályázott a felújítására és népszerűsítésére. Négy éve alapos restauráción estek át az alkotások, két éve pedig egy művelődéstörténeti kiállítás is készült Horvay alkotásairól, ezt az ország számos pontján megtekinthettek az érdeklődők. Egy kötet is született a közelmúltban a Horvay-hagyatékról, amelyet a napokban Budapest után Pécsett is bemutattak - húzta alá az igazgató. Kocsis Zoltán, a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület elnöke is értetlenül áll a felvetés előtt. Az emlékmű miatt a Szigeterdőt már évek óta történelmi emlékhellyé szeretnék nyilváníttatni, ezen munkájuk válna így feleslegessé. - Tiltakozunk még a felvetés ellen is, és ragaszkodunk ahhoz, hogy a Batthyány- kormány tagjait kétszeres embernagyságban ábrázoló kompozíció a városé maradjon, s ezért hajlandóak vagyunk mindent megtenni - tette hozzá. Hippi jó nyomon járt, így fél órán belül meglett az eltűnt férfi Kitartóan követte á nyomokat Hippi, a rendőrkutya, így segítségével a Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársai megtalálták az otthonából öngyilkossági szándékkal távozó fiatal csibráki férfit. Kitanics Zsuzsanna, a kapitányság sajtóreferense elmondta, október 11-én kora délután kért kétségbeesetten segítséget a rendőrségtől a férfi élettársa, mert úgy gondolta, kedvese véget akar vetni életének. A 27 éves fiatalember több olyan kijelentést is tett eltűnését megelőzően, amelyek alapján tartani lehetett attól, hogy kárt tesz önmagában. A bejelentést követően a dombóvári rendőrök azonnal a férfi keresésére indultak, ellenőriztek minden olyan személyt és helyszínt, ahol az élettárs elmondása szerint a férfi esetleg tartózkodhat, azonban sehol nem találták. Mobiltelefon sem volt nála. A keresésbe bevonták Szabó Balázs körzeti megbízottat is Hippi nevű kutyájával. (Idén júniusban az ő segítségével találtak meg egy kukoricásban egy eszméletlen döbröközí asszonyt.) A férfi otthonában hagyott ruházatáról vett szagnyomot követve Hippi alig fél óra múlva rátalált Kurd és Csibrák között a vasúti töltésen sétáló fiatalemberre. Hippi három éves, sötétrajzos kan német juhász, aki Szabó Balázs főtörzsőrmester saját nevelésű kutyája, járőrfeladatokra is alkalmazható. A körzeti megbízott elmondása szerint munkájuk eredményessége annak is köszönhető, hogy Hippi nemcsak a hivatalos feladatok ellátása közben van vele, hanem szolgálaton kívül is. «R. T. Szabó Balázs és társa, Hippi Patay Vilmos egyeztetést kért jövő hétfőre a Miniszterelnökségtől PATAY VILMOS, a térség fldeszes parlamenti képviselője lapunkhoz eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy a Szigeterdőben található Kossuth- szoborcsoport ügyének megnyugtató rendezése érdekében október 17-re a Miniszterelnökség illetékes államtitkáránál egyeztetést kezdeményezett, mivel a város érdekeit nem szolgálja az ügy kapcsán elindított politikai zavarkeltés. mint jelezte, mident megtesz Dombóvár érdekeinek képviseletéért és a város nyugalmának megőrzéséért Ehhez minden, az ügy megoldásában - és nem a politikai csatározásban - érdekelt személy és szervezet támogatására számít. Kérdésünkre elmondta azt is, a szakemberek nem döntöttek még arról sem, hogy az alkotás egyáltalán szállítható-e, az önkormányzathoz sem érke zett tudomása szerint hivatalos megkeresés. - Egyelőre olyan dolog ellen indult tiltakozó akció, amelyben még döntés sem született Helyi mozgalom indult ködszurká- lásra - tette hozzá ■ Még járják az országot a szobrok képei. Negyven méter mélyre ereszkedtek a barlangban Felidézik a jó szellemű alkotói munkát légy képben! Kiállítással mutatkozik be a város idén alakult fotószakköre A Balatonederics közelében található Csodabogyós-barlangban túráztak a közelmúltban a dombóvári Belvárosi Általános Iskola természetjáró diákjai és a szüleik - tájékoztatta lapunkat Erdősné Fedeles Zita, az iskola pedagógusa. Magyarország tizedik, a Dunántúl hatodik leghosz- szabb barlangjában az ismert járatok hossza összesen 5200 méter. Legnagyobb mélysége -121 méter. A bátor iskolások a tengerszint alatti 40 méteres mélységbe ereszkedtek le, hogy a szalmacseppköveket megcsodálhassák. Nemcsak a bátorságukat, hanem az erőnlétüket is próbára tette a nem mindennapi kalandtúra. ■ T. R. Élményekkel teli túra volt Kiállítással mutatkozott be az idén alakult Légy Képben Fotószakkör a dombóvári művelődési házban. A szakkör egyik vezetője Tilinger Sándor, lapunk fotósa. Mint elmondta, tizenhárom fotós öt-öt képe szerepel az érdeklődők elé tárt anyagban, amit november 5-ig lehet megtekinteni. A művelődési házban tartott szakköri foglalkozásokon fotós kollégájával, Nagy Csabával együtt próbálják segíteni a lelkes tagok szárnypróbálgatásait, munkáját. Csaba főként a makro- és panoráma-, valamint a természetfotózás ismereteit osztja meg a szakkör tagjaival, míg Sándor a fotográfia történetéről, Az alkotói munka gyümölcse a kiállítás a művelődési házban a fotográfusi munka szépségeiről, nehézségeiről tart előadásokat. Programjaik között szerepelnek természetesen különféle fotózási gyakorlatok is, amelyeken közeli felvételeket, távoli képeket és természetfotókat készítenek, de fényképeztek már kirakatokat és portrékat is. Tilinger Sándor hangsúlyozta, bízik abban, hogy az 1963-ban alakult, de az 1980-as években megszűnt, jó hírű és szellemű dombóvári fotószakkörhöz hasonló alkotói munka indult meg ezzel a városban. Ebbéli reményét fejezte ki Farkas János, a művelődési ház igazgatója is a tárlat csütörtöki megnyitóján elmondott beszédében. ■ Rácz T.