Tolnai Népújság, 2011. október (22. évfolyam, 230.-255. szám)

2011-10-10 / 237. szám

10 SPORT TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. OKTÓBER 10., HÉTFŐ Vasárnap újra együtt edzett aTinnek ellen készülő keret A szombati szabadnap után va­sárnap délben találkoztak újra Telkiben a finnek elleni Eb-se­lejtezőre készülő magyar labda­rúgó-válogatott keretének tagjai olvasható a Magyar Labdarúgó­szövetség hivatalos honlapján. Egervári Sándor szövetségi kapitány egy nap pihenőt enge­délyezett a futballisták számá­ra, akik vasárnap délben érkez­tek vissza Telkibe, majd az ebéd és a csendes pihenő után edzé­sen vettek részt. Az átmozgató, frissítő gyakorláson egy játékos kivételével mindenki teljes ér­tékű munkát végzett, egyedül Rudolf Gergely edzett külön a többiektől. A támadó keddi játé­ka egyelőre kérdéses, erről hét­főn dönt az orvosi, valamint a szakmai stáb. A magyar-finn Eb-selejtező kedden 20 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban. Az összecsapás a mieink számára tét nélküli, hiszen a svédek győz­tek Helsinkiben, a finnek ellen, így a magyar csapat már mate­matikailag sem érhet oda a pót- selejtezőt érő második helyre a csoportjában (további eredmé­nyek alsó anyagukban). AZ UTOLSÓ ELŐTTI FORDULÓ­BAN. HOLLANDIA-MOLDOVA 1-0 (1-0). Rotterdam, De Kuip Sta­dion, 50 ezer néző. V: Jug (szlo­vén). Gól: Huntelaar a 40. perc­ben. FINNORSZÁG-SVÉDORSZÁG 1-2 (O-l). Helsinki, Olimpiai Stadion, 25 ezer néző. Gól: Toivio a 73., illetve S. Larsson a 8., Olsson az 52. percben. ■ Magabiztos győzelemmel ünnepelt az MKB A férfi kézilabda Bajnokok Ligá­ja csoportkörének második for­dulójában az MKB-Veszprém ha­zai pályán 32-25-re legyőzte a dán Silkeborgot. A veszprémi együttes 250. nemzetközi kupa- mérkőzését játszotta, s magabiz­tos győzelemmel ünnepelt. MKB VESZPRÉM-SILKEBORG (DÁN) 32-25 (17-11). Veszprém, 4800 néző. V: Juranovic, Mrvica (horvátok). A legjobb dobók: Vujin 8 (1), Császár ó, Sulic 4, Terzic 4, illetve Petersen 6, Kir- kegaard 5, Hansen 3. ■ A Tamási élre segítette a Tolnát labdarúgás Sorozatban másodszor kapott ki a Kölesd, nyolcat lőttek a majosiak A Tamási legyőzte a Kö- lesdet, s ezzel az élre se­gítette a Szedres ellen nyerő Tolnát a Horfer Serleg megyei I. osztályú focibajnokságban. Tudósítóinktól KAKASD-DUNAFÖLDVÁR FC 2-2 (l-l). Kakasd, 100 néző. V: Far­kas R. Kakasd: Szabó M.- Tóth L, Kiss Cs., Tóth A. (Sebestyén F.), Palkó A.- Bozsó (Papp G.), Kvanduk E., Sebestyén M., Ker­tész D. (Paróczai)- Eisensehr, Fehér V. Játékos-edző: Hucker Zoltán. Dunaföldvár: Nagy Z.- Tanács, Suhajda, Princz G., Béres- Schulteisz N. (Princz Z.), Szalai, Mészáros G., Fancsali- Tóth S. (Fodor), Dobos. Játékos­edző: Fodor Szabolcs. Igazságos pontosztozkodás történt. Gól: Fe­hér V., Sebestyén M., illetve Princz G., Fancsali. Jók: Fehér V., Palkó A., illetve Schulteisz N., Szalai, Fancsali. Ifi: 2-3. CIKÓ-ŐCSÉNY 2-0 (1-0). CikÓ, 50 néző. V: Knap Z. Cikó: Amb­rus R.- Máté R, Hálák, Árpa, Szabó Z.- Kardos M., Kertész J. (Zalai), Gábor R, Ignácz (Bodor)- Vituska N., Kovács K. Edző: Pozsár István. Őcsény: Lizák- Varga G., Weisz R, Babanics R, Heffner- Rácz Z. (Vörös), Jaksa B., Acsádi, Szabó L- Gergely Cs., Babanics Gy. Edző: Boros Attila. A gólhelyzetek alapján akár na­gyobb arányú győzelmet is arat­hatott volna a hazai csapat az enerváltan játszó vendégek el­len. Gól: Kardos M., Gábor P. Ki­állítva: Babanics F. a 82. perc­ben. Jók: Kovács K. vezetésével az egész hazai csapat dicséretet érdemel. Ifi: 1 -0. TEVEL-MAJOS 0-8 (0-3). Tevel, 150 néző. V: Farkas F. Tevel: Illés I Zs.- Tibai, Fazekas T., Jakab Z., Fazekas M.- Jókai (Ambrus Z.), Ambrus N. (Ferenc), Illész II Zs.., Szilágyi- Hegyi, Pfeifer. Játékos­edző: Ambrus Zoltán. Majos: Bogos- Szőts A., Bálint, Körösi (Stumpf), Sebestyén G.- Bognár S„ Varga Á., Hosnyánszki T., Hosnyánszki Zs. (Harangi)- Má­té B. (Kelemen), Czékmány B. Já­tékos-edző: Hosnyánszki Zsolt Nagy Zoltán, volt teveli játékos emlékére egyperces gyászszü­nettel keződött a mérkőzés, ahol a tudatos futballt játszó vendég­csapat megérdemelten nyert. Csalóka a felvétel: Sebestyén Miklós és a kakasdl együttes nem lépett át a vendég Dunaföldváron, akik értékes egy ponttal utazhattak haza Gól: Bognár S. 2, Máté B. 2, Czékmány B. 2 (egyet 11-esből), Körösi, Sebestyén G. Kiállítva Fazekas T. a 70. percben. Jók: Fazekas T., Szilágyi, illetve az egész vendégcsapat dicsérhető. Ifi: 0-1. TOLNA-SZEDRES 4-2 (3-0). Tol­na, 150 néző. V: Péter. Tolna: Kiss G.- Wéber, Agócs, Házer, Pesti D.- Szegleti (Sümegi), Rikkers (Stadler), Horváth E. (Horváth M.), Lacza (Tarjáni)- Szabolcska, Izsák. Edző: Wies- ner József. Szedres: Bérdi- Kuti (Merk Á.), Horváth Bálint, Junkuncz, Kozák- Tóth T. (Vö­rös), Horváth Balázs, Szabó Sz. (Deli Z.), Borbély (Nagy G.)- Fritz Á., Bíró A. (Váli). Edző: Merk László. Küzdelmes mérkő­zésen megérdemelt hazai győze­lem született. Gól: Rikkers 2, Szabolcska, Lacza, illetve Nagy G., Junkuncz. Kiállítva: Fritz Á. az 55. percben. Jók: Lacza, Rik­kers, Házer, illetve Junkuncz, Horváth Balázs, Kozák. Ifi: 5-2. TAMÁSI 2009 FC-KÖLESD 3-1 (2-1). Tamási, 200 néző. V: A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA Ambrus Roland (Oké) Pintér Attila (Tamási) Házer Péter (Tolna) |f Jjj Máté Péter Rein Attila jl (Cikö) Rikkers Péter (Tamási) «fei Bognár Sándor (Majos) (Tolna) Fancsali Attila (Dunaföldvár) Kardos Márké (Cikó) Czékmány Bálint (Majos) Máté Balázs (Majos) 1. Tolna 8 5 2 1 34-14 17 2. Kölesd 8 5 1 1 15-11 16 3. Tamási 8 4 3 1 25-20 15 4. Majos 8 4 2 2 27-16 14 5. Őcsény 8 3 2 3 16-13 11 6. Szedres 8 3 2 3 14-15 11 7. Kakasd 8 2 3 3 15-19 9 8. Tevel 8 2 2 4 10-18 8 9. Cikó 8 2 0 6 13-30 6 10. Dunaföldvár 8 1 1 6 7-20 4 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... ' ■ ■ ■; ....... A forduló játékosa: Pintér Attila (Tamási) jól megy a tamásiaknak. Egy hete a mesternégyest szerző Baranyai Dávid lett a legjobb, ezúttal Pintér Attila „követelte ki” magának a forduló leg­jobbja titulust. A tamásiak védője (középpályása) kiváló teljesítménnyel rukkolt elő a Kölesd elleni összecsapáson, amelyen kétszer is bevette a vendégek kapuját, nagyban hozzájárulva csapata sikeré­hez. Pintér Attila hosszú ideje egyik legjobbja a Tamásinak, ezúttal is ágy játszott, ahogy egy húzóembernek illik. Fenecz. Tamási: Makláry- Tóth R. (Vlocskó), Pintér A., Rein, He­gedűs D. (Bernáth)- Kovács R, Gyánó (Juhász A.), Pruck (Láz­ár), Baranyai- Horváth K. (Ju­hász I.), Johnston. Edző: Molnár László. Kölesd: Csapó- Bierer (Koller), Gaál, Nagy R, Varga B.- Csikó (Hegedűs J.), Weisz T., Kapinya, Hegedűs A.- Bodó (Miklós T.), Dudás G. Játékos­edző: Kalmár Ferenc. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a job­ban játszó hazaiak megérdemel­ten tartották otthon a három pontot. Gól: Pintér A. 2, Juhász L, illetve Dudás G. Jók: Kovács R, Pintér A., Johnston, Rein, illetve Weisz T., Hegedűs A. Ifi: 1-1. Az angol válogatott a döntetlenjével is megváltotta jegyét labdarúgás Az oroszok nyertek Szlovákiában, a görögök is közel kerültek az Eb-hez a horvátok legyőzésével Az angol válogatott montenegrói döntetlennel harcolta ki az Eb-re jutást a G csoportban, a hajrában egyenlítő hazaiak a pótselejtező­be jutást ünnepelhették. Az ör­mény válogatott folytatta kiváló szereplését, és a macedónok le­győzése után 17 ponttal tovább­ra is esélyes a második hely meg­szerzésére a B csoportban. AZ ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK, A CSOPORT: TÖRÖKORSZÁG-NÉ- metország 1-3 (O-l). Gól: Balta (79.), illetve Gomez (35.), Müller (66.), Schweinsteiger (86.). Az ál­lás: 1. (és már Eb-résztvevő) Né­metország 27 pont, 2. Belgium 15, 3. Törökország 14, 4. Auszt­ria 11, 5. Azerbajdzsán 7, 6. Ka­zahsztán 3. B CSOPORT: SZLOVÁKIA-OROSZ- ORSZÁG O-l (0-0). Gól: Dzagojev (71.). Az állás: 1. Oroszország 20, 2. Írország 18,3. Örményország 17,4. Szlovákia 14,5. Macedónia 7,6. Andorra 0. C CSOPORT: SZERBIA-OLASZOR­szág l-l (l-l). Gól: Ivanovics (26.), ill. Marchisio (2.). Az állás: 1. (és már Eb-résztvevő) Olaszor­szág 23,2. Észtország 16,3. Szer­bia 15,4. Szlovénia 11,5. Észak­írország 9, 6. Feröer-szigetek 4. D CSOPORT: BOSZNIA-HERCEGO­VINA-LUXEMBURG 5-0 (4-0). Gól: Dzeko (12.), Misimovic (15., 22.), Pjanic (36.), Medunjanin (51.). FRANCIAORSZÁG-ALBÁNIA 3-0 (2-0). Gól: Malouda (11.), Remy (38.), Reveillere (67.). Az állás: 1. A szerb Milos Kraszics (17) és az olasz Antonio Nocerino küzd a labdáért Franciaország 20, 2. Bosznia- Hercegovina 19, 3. Románia 13, 4. Fehéroroszország 13,5. Albá­nia 8,6. Luxemburg 4. E csoport: Finnország-Svéd- ország 1-2, Hollandia-Moldova 1 -0. Az állás: 1. Hollandia 27,2. Svédország 21,3. Magyarország 18, 4. Finnország 9, 5. Moldova 6,6. San Marino 0. F CSOPORT: GÖRÖGORSZÁG- HORVÁTORSZÁG 2-0. Gól: Szama- rasz (71.), Gekasz (79.). Az állás: 1. Görögország 21, 2. Horvátor­szág 19, 3. Izrael 13, 4. Lettor­szág 11,5. Grúzia 10,6. Málta 1. G CSOPORT: MONTENEGRÓ­anglia 2-2 (1-2). Gól: Zverotic (45.), Delibasic (90.), ill. Young (11.), Bent (31.). Az állás: 1. (és már Eb-résztvevő) Anglia 18, 2. Montenegró 12,3. Svájc 8,4. Wa­les 6, 5. Bulgária 5. H CSOPORT: CIPRUS-DÁNIA1-4 (1-4). GÓL Avraam (45.), ill. Ja­cobsen (7.), Rommedahl (11., 22.), Krohn-Dehli (20.). PORTU- GÁLIA-IZLAND 5-3 (3-0). GÓL Nani (13., 21.), Postiga (44.), Moutinho (81.), Eliseu (87.), ill. Jonasson (48., 68.), Sigurdsson (90.). Az állás: 1. Portugália 16, 2. Dánia 16,3. Norvégia 13,4. Iz- land 4, 5. Ciprus 2. I CSOPORT: CSEHORSZÁG-SPA- NYOLORSZÁG 0-2 (0-2). GÓL Mata (6.), Xabi Alonso (23.). Az állás: 1. Spanyolország 21, 2. Csehor­szág 10, 3. Skócia 8, 4. Litvánia 5, 5. Liechtenstein 4. ■ L. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom