Tolnai Népújság, 2011. október (22. évfolyam, 230.-255. szám)

2011-10-07 / 235. szám

Hétfőtől Kaposvárra jár is­kolába az a hét, hátrányos helyzetű alkalmazott, aki­ket most vettek fel az in­duló kisvejkei léüzembe. A cél, hogy idővel önfog­lalkoztatókká váljanak. Wessely Gábor Hátrányos helyzetűek önfoglal­koztatóvá válása. Ez a szociális szövetkezetek célja. Tömeges munkahelyteremtésre hivatott hálózat kialakulásának tanúi va­gyunk. Az országban mintegy háromszáz, a Dél-Dunántúlon körülbelül hatvan szociális szö­vetkezet jött létre eddig. A kisvejkei tavaly decemberben alakult meg, elnöknek dr. Tóth Györgyöt választották. Gyümölcsléüzem indítására pályáztak, s nyertek 41 millió fo­rint támogatást. A pénznek csak a 15 százaléka fordítható gépbe­szerzésre, a többi - a szociális szö­vetkezetek küldetésének megfe­lelően - képzésre, közösségformá­lásra, eseüeges lelki gondozásra fordítandó. Sok problémájuk van a munkába álló, hátrányos helyze­tű embereknek. Gyermekeik fel­ügyeletét, idős családtagjaik gon­dozását is át kell venni, amíg ők iskolába és dolgozni járnak. (Hét személyt vettek fel a 24 je­lentkező közül a léüzem beindí­tásához, Kisvejkéről és a kör­nyékbeli településekről. Október 10-től kezdik az elméleti felké­szülést, Kaposváron. Az elnök arra is kitért, hogy a Somogy megyei Böhönyével együtt pá­lyáztak, és onnan is hét személy érkezik a kaposvári képzésre. Nem előzmények nélküli a kisvejkei léüzem-program. A 66 éves dr. Tóth György évtizede­ken át az agrároktatásban tevé­kenykedett, 1990-2000-ig a len- gyeli középiskola igazgatója volt. A környezettudatos szemlélet- formálás fontosságáról már 1974-ben tanulmányt írt. Bigott környezet-és természetvédőnek tartja magát, aki az ökológiai gazdálkodás bevezetésére a len­gyeli iskolában is tett biztató kí­sérleteket. Maga is gazdálkodik, körülbe­lül 15 éve alapította meg tagtársa­ival a gyümölcstermelésre, táro­lásra és értékesítésre szakosodott Danubia-Frucht Szövetkezetét. Az alap: mintegy ötszáz hektár gyümölcsös, Kisvejkén, Lengyel­ben és Závodon. Ki­sebb területeik Mucs- fán, Aparhanton és Bonyhádon is van­nak. Erre a már mű­ködő rendszerre épül a most induló Völgység Kincse Szociális Szövetkezet léüzeme. További lépésekről, további mun­kahelyteremtésekről is vannak elképzelései dr. Tóth Györgynek. Lekvárkészítés, aszalványkészí- tés jöhet szóba, és egy másik pro­fil, a sok kézimunkát, tehát sok dolgozót igénylő gyógynövényter­melés, illetve elsődleges feldolgo­zás. Jó esély van arra, hogy mind­ez megvalósul, mivel a vidéki munkahely-teremtési törekvések egybeesnek a kormányzati szán­dékkal. A szövetkezeti elnök hangsú­lyozza, hogy nem egyszemélyes mutat­ványról van szó. Se­gítette az eddigi fej­lesztések megvalósí­tásában Sebestyén István - aki a léüzem szakmai vezetője lesz -, Höfler József kisvejkei polgármester és Nagy Ferenc, a munkaügyi központ szaktanácsadója is. A szociális szövetkezet ugyan profitorientált szervezet, de, mi­vel hátrányos helyzetűeket foglal­koztat, a vezetőjének a minden­napos testi-lelki problémákkal is számolnia kell. Ez a mentalitás nem idegen dr. Tóth Györgytől, aki hívő protestáns ember; egye­bek között a teremtéskutatás is érdekli. Szabadidejében vadászik, ám nem tartozik a „lődühös” faj­tához. Ökológiai szolgálatként fog­ja fel az állománygyérítést, mivel csúcsragadozó nincs Magyaror­szágon. Fekete István szavait idé­zi, aki szerint „egy kis vadászat és sok erdőzúgás” az igazi élmény. Három diplomát szerzett az agrárszakember A 66 éves dr. Tóth György a Borsod megyei Tiszalucon született A Szegedi Tudomány- egyetemen szerzett diplomát, biológia-kémia szakon, 1969- ben. Később, 1981-ben, agrár- környezetgazdálkodási szak­mérnöki oklevelet is kapott Gö­döllőn, sie is doktorált ugyan­ott, 1983-ban. A BME Pécsre ki­helyezett képzését elvégezve, megszerezte az okleveles közok­tatási vezetői végzettséget is, 1996-ban. Nyugdíjazásáig, 2006-ig az agrárszakképzésben dolgozott, legtovább a lengyeli középiskolában. Nős, három felnőtt gyermeke van. A decem­berben alakult kisvejkei szociá­lis szövetkezet elnöke. ■ A gyümölcster­melés mintegy ötszáz hektá­ron történik. BONYHAD ES TÉRSÉGÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. OKTOBER 7., PENTEK PERCES INTERJÚ Hivatásaként tekint civil feladataira Glöckner Évát, a Bonyhádi Né­met Kisebbségi Önkormány­zat alelnökét választották meg a Bonyhádon működő Hoch- heim Baráti Kör elnökének. Tenni akarását a civil szerve­zet élén is kamatoztatja, leg­utóbb a németországi partner­településen tartott magyar pia­con nyüt rá lehetősége.- Kapós volt a magyar sza­lámi, paprika a hochheimi piacon?- De még mennyire! Egy szempillantás alatt elfogyott, akárcsak a hazai méz, kol­bász, vagy a pálinka. De ami még ennél is felemelőbb ér­zés volt, hogy sokakkal ma­gyarul tudtunk beszélgetni vásárlás közben. Ugyanis Hochheimban és környékén több, Magyarországról, azon belül pedig Mucsiból kitelepí­tett család lakik. Egyébként a jövőre 15 éves jubileumát ünneplő baráti kapcsolat is innen gyökerezik: egy olyan hozzájuk hasonló települést kerestek a hochheimiek, amely közel van Mucsihoz.- Itthon is dolgos napok kö­vetkeznek. A népszámlálás milyen feladatokat ró Önökre?- Azt gondolom, minden nemzetiség számára fontos a népszámlálás. Egyrészt azért, mert üyen formában is kife­jezhetjük identitástudatunkat. Másrészt a nemzetiségi intéz­mények anyagi támogatása nagymértékben függ attól, hogy mennyien vallják magu­kat az adott népcsoporthoz tartozónak. Ebből adódóan a mi feladatunk az, hogy a né­met gyökerekkel rendelkező családok tagjait ösztönözzük ennek felvállalására.- Mennyire azonosultak ez­zel az elmúlt években a Bonyhádon élő magyarorszá­gi németek?- Biztatóak a jelek, bár még van hiányérzetem. Minden­esetre az örömömre szolgál, hogy egyre több fiatal érdek­lődik gyökereiről. Kutatják családfájukat. Ide kapcsoló­dik, hogy a német kisebbsé­gi önkormányzat pályázatot írt ki januárban, hogy az Oroszországot túlélt elhur- coltakat keressék fel a fiata­lok, és készítsenek írásos emlékeket a történeteikről. Félúton járnak a probléma megoldásában Grábócon grábőc Takács László polgár- mester elkezdheti a tárgyaláso­kat a Grábócot Szálkával össze­kötő út építéséről. Pontosabban arról a pályázatról, amely anya­gi támogatást nyújtana a hőn várt beruházáshoz. Erre legutób­bi ülésükön hatal­mazták fel a grábóci képviselő-testület tagjai a község veze­tőjét. - Igyekszünk minden olyan lehetőséget megra­gadni a jövőben, amellyel a zsák­falu jellegünket megszüntethet­jük. Ez elemi érdeke a település­nek, hiszen a közlekedést is meg­könnyítené, másrészt pedig a tu­risztikai adottságainkra is na­gyobb fény vetülhetne az út elké­szültével - vélekedett Takács László. A Szálkával összekötő szakasz 2,5 kilométeres lenne, amelyet számításaik szerint mintegy 300 millió forintból le­hetne megépíteni. Ezt önerőből nem tudják finanszírozni, de fel­csillant a remény, mert a közelmúlt­ban nyilvánosság­ra került egy olyan pályázat, amelyen sikeres szereplésük esetén jelen­tős támogatást kaphatnának cél­juk megvalósításához - szögezte le a vezető. Azt is megtudtuk tő­le, hogy az ülésen többek között a község első félévi gazdálkodás­ról is szó esett, amely kiegyensú­lyozott. ■ V. B. ■ FljtyHgrigiilng megszavazták az előteijesztést. A gyümölcsöt egyelőre csak tárolják és értékesítik Kisvejkén. Képünkön dr. Tóth György az új, szociális szövetkezet elnöke Az önfoglalkoztatás a cél gyümölcsléüzem Közösségformáló hely is a szociális szövetkezet bonyhád A BONI Szélkakasos óvodában zajlott „terményün­nep hete” jó alkalmul szolgált ar­ra, hogy a kukoricát, és a vele já­ró munkálatokat csumáig kive- sézzék a csemeték az óvónők se­gítségével. A nagyobbak a ten­geri törésében, míg a fiatalabbak a fosztásban és a morzsolásban vállaltak szerepet. A csutkából pedig közösen készítettek babá­kat - mesélte Horváth Klára te­lephely-vezető. Azt is elárulta, hogy a sorozat legfőbb célja a ha­gyományok megismertetése volt a kicsikkel. A program közös családi barkácsolással, játékos vetélkedővel, „rókavadászattal” | valamint szalonnasütéssel zá- I rult. ■ B. V. A kukoricamorzsolás jó mókának bizonyult, tetszett a kicsiknek- A rendezvényeken széle­sebb réteg is megismerheti kultúráját, van visszajelzés?- Természetesen. Szívmelen­gető érzés, amikor például a Sommerfesten az óvodás és az idősebb korosztály egy­aránt német muzsikára per­dül táncra. Az önkormányzat­tal, a helyi intézményekkel és a civil szervezetekkel jó kap­csolatot ápolunk. ■ Vizin B. Glöckner Éva kisfiával Ismét játszik a színekkel a szobor megalkotója kakasd A Faluház előtti Együttélés szoborkompozíci­ót átfesti Dechant Antal mecseknádasdi szobrászmű­vész, mivel az idő vasfoga ki­kezdte. A 90-es évek végén készült alkotás a Kakasdon élő sváb, székely és felvidéki származású emberek harmo­nikus kapcsolatát szimboü- zálja. A munkálatokat a rossz idő beköszönte előtt fe­jezné be az alkotó, (vb) A figyelem középpontjába kerül a kis falu temploma kisniányok Október 9-én lesz a Kismányoki Magyarok Nagyasszonya székely katoli­kus templom búcsúja. A dél­előtt 10 órakor kezdődő szent­misét Bábel Balázs kalocsai érsek mutatja be. Az 1989- ben épült templom a széke­lyek búcsújáró helye, mert az épületen belül található az a Mária^szobor, amelyet úgynevezett szekérderékon hoztak magukkal, amikor Bu­kovinából menekültek, (vb) A nagy károk után öröm is érte a községet tevel A május 23-án kelet­kezett viharkárok enyhítésé­re 13 millió 365 ezer forin­tot nyertek vis maior pályá­zaton. Ehhez 30 százalékos önerő szükséges, így közel 19 millió forintot fordíthat­nak a Mucsi utca javítására és a Petőfi utca árokrende­zésére. A munka egy része még idén véget ér. (vb) Kerámiák láthatók a Mini Galériában bátaszék Hermész Anikó ke­rámiáiból nyüt kiállítás a na­pokban a Keresztély Gyula Városi Könyvtár Mini Galéri­ájában. A fiatal amatőr alkotó először mutatja itt be munká­it - dísz- és ajándéktárgyakat -, amelyeket hónap végéig láthatnak a könyvtár látoga­tói. (he) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Bonyhád ügynökségvezetőjét: Varga Imre 06-30/317-0407 Továbbiak a TEOLhu hírportálon Nem kukoricáztak az ifjak terményhét Lemorzsolták a kérdésekről a válaszokat a

Next

/
Oldalképek
Tartalom