Tolnai Népújság, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-01 / 204. szám
SPORT - SZOLGÁLTATÁS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. SZEPTEMBER 1„ CSÜTÖRTÖK Minden meccsen győzni akarnak labdarúgás A 19 éves támadó az ötödik hely környékére várja az UFC csapatát Pályafutása első felnőtt hazai NB Ill.-as bajnoki mérkőzésen mesterhármast rúgott a Komlónak Horváth Péter, a Tolle UFC Szekszárd csatára. Balázs László A megyeszékhely együttese két forduló után a tabella élén áll kilenc rúgott és nulla kapott góllal. Biztos nem lesz ez mindig így, de újra egy szerethető csapat körvonalazódik az UFC-nél. A csapat egyik gólfelelőse a nyáron négyéves agárdi kitérő után hazatérő, újra a nevelőegyesületében futballozó 19 éves játékos.- Minden edzésen keményen dolgozunk, úgy hogy nem véletlen a jó rajt - mondta az MTK Budapesttől egy évre kölcsönbe érkező támadó. - Magamon is éreztem, hogy jó erőben vagyok, de meglepett, hogy sikerült háromszor a kapuba találnom. „Hori” karrierje során kétszer lőtt már hat gólt egy meccsen: Szekszárdon még Teszler Vendel korosztályos csapatában, egyszer pedig a Sándor Károly Labdarúgó-akadémia színeiben egy Pécsi MFC elleni bajnokin.- Nyáron felvetődött, hogy máshová adnak kölcsön, de mivel itt majdnem mindenki ismerős, szerettem volna Szekszárdon folytatni. Ismerem az edzőket, tudom, hogy figyelnek rám. Remek a hangulat az öltözőben. —1 Csalóka felvétel: Horváth Pétert (a földön) nem lehetett elnyomni, a szekszárdiak fiatal támadója a Komló elleni mérkőzésen mesterhármasig jutott ló a közösség, jó a csapat; minden adott ahhoz, hogy tovább fejlődjek - fogalmazott Horváth Péter. A hétvégén szabadnapos lesz az UFC, szeptember 11-én pedig következik a szomszédvári rangadó: a szintén hibátlan PMFC II vendége lesz a sárga-fekete együttes.- Csak a 28. forduló után alakul ki a végleges sorrend, mégis úgy gondolom, előkelő helyen végezhetünk. Képesnek tartom a csapatot arra, hogy az ötödik hely környékére odaérjen - hangoztatta a fiatal csatár. - Véleményem szerint a Pécsi MFC második gárdája a pontvadászat egyik legerősebb alakulata, az ellenük elért eredmény mindenképpen mérvadó lesz. Minden meccsen úgy lépünk pályára, hogy nyerni akarunk. A támadó pénteken nem játszhat volt játékostársai ellen - az UFC az MTK U19-es együttesével játszik edzőmérkőzést -, mert egy kisebb combsérülés miatt a héten csak nyújtást engedélyeztek számára az orvosok. - Az edzéseken sokat gyakoroljuk a gyors, rövid passzos játékot, ami az MTK csapatainak egyik jellemzője. Úgy látom a játékstílus fekszik nekünk. Szerényen, alázattal kell minden mérkőzésen kimenni a pályára, akkor jöhetnek a további sikerek - jegyezte meg Horváth Péter. PROMÓCIÓ SMS-EOVAT: 30/303-0272 Defibrillátort kap a klub újraélesztés Minél többen értenek hozzá, annál jobb Diego Forián két évre az Interhez szerződött labdarúgás Az Internazio- nale hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette Diego Forlánt, az Atlético Madrid uruguayi támadóját, a tavalyi világbajnokság legjobb játékosát. A 32 éves labdarúgó két évre szerződött a milánói klubhoz. Az uru csatár 3,5 millió eurót keres idényenként a milánóiaknál. André Santos, Csu Jung és Mertesacker érkezett labdarúgás Az Arsenal az átigazolási időszak utolsó napján három játékossal is megerősítette keretét: a brazil André Santos a Fenerbah- cétól, a koreai Pak Csu lung a Monacótól, a német Per Mertesacker pedig a Werder Brementől érkezett. Az .Ágyúsokra” rá is fért az erősítés, hiszen a bajnokság legutóbbi fordulójában súlyos, 8-2-es vereséget szenvedtek a Manchester Unitedtől. Rudolf kölcsönben a Panath inai koszban labdarúgás A Nemzeti Sport Online információi szerint Rudolf Gergely megegyezett a görög élvonalbeli Panathinaikosszal, így a Genoa magyar csatára Görögországban folytathatja kölcsönben. A Pana a hírek szerint 350 ezer euróért vette kölcsön a magyar válogatott 26 éves támadóját. (Az SMS-rovatban születésnapi, névnapi, évfordulós vagy más ünnepi jókívánságokat, hirdetéseket, verseket, idézeteket vicceket nem közlünk. Nem jelentetjük meg azokat az üzeneteket sem, melyek szövegében a telefonszám nem erezik meg a beküldőével. Az elérhetőséget betűkóddal nem, csak számmal közöljük.) * SZEKSZÁRDI 50-es férfi barátnőt keres. Ducik előnyben! Telefon: 06- 70403-5531. * ALIG 70-ES hölgy 60 + áfá-s urat keres. +36-30358-9955. * SZIASZTOK! 26 éves pasi ismerkedne nővel. 06-30665-5341. * 38 ÉVES magányos pasi keresi komoly, őszinte, szeretni tudó társát Bonyhád és környékéről. 06-70 544-1454. Csak SMS-t! PROMÓCIÓ Magasabb szintű oktatás az őcsényi ÁMK-ban Őcsény Község Önkormányzata ismét sikeresen pályázott, sőt az így megvalósuló projekt már le is zárult - árulta el Fülöp lános polgármester. Ezúttal a TIOP- 1.1.1-07/1-2008-0756, Informatikai infrastruktúra fejlesztése az Őcsényi Általános Iskolában című projekten nyert el 1 385 000 forintot a falu. Az összegből öt iskolai munkaállomást és egy alkalmazás szoftvercsomagot vásároltak, így az Őcsényi Általános Művelődési Központ tanulói a ma kezdődő 2011/12-es tanévben már használhatják az eszközöket, amelyek lehetővé teszik számukra és a pedagógusoknak a magasabb szintű oktatást az intézményben. ■ * „VALAKI” Jó humorral és romantikával felvértezett lovag, kb. 44 éves korig párját keresi. Albérletesek előnyben. Csak SMS-re válaszolok. 06-20-291-6251. * FÜGGETLEN, 42 éves férfi megismerkedne, max. 45 éves korig, kedves, megértő, gyermektelen, albérletes hölggyel élettársi kapcsolat céljából. Aki szimpátia esetén szerény otthonomba költözne. Csak SMS-t várok a 06-20-375A577-re. * EGYEDÜLÁLLÓ nő párját keresi, csak tartós kapcsolatra. Kalandok nem érdekelnek. Csak SMS-t várok a 06-30-984-8826-os számra. * TE IS MAGÁNYOS VAGY? Unod a magányt? Ismerj meg, mi pont egymásra várunk. 55 éves férfi várja hívásod 62 éves kórig. SMS-t ne! 06-20-595-3615. * 37 ÉVES PASI korban hozzá illő párját keresi komoly kapcsolat céljából. Légy 170 cm magas, vékony testalkatú, barna hajú és kék szemű. Szekszárdiak előnyben. Jelige: „37 éves pasi”. * KOMOLY KAPCSOLATRA keresek egy nem magas, Paks, Dunaföldvár környéki barátnőt, szerető nőt! 37 éves férfi vagyok. 06-20-583-4350. * KERESEM a párom, özvegy vagy elvált hölgy SMS-ét várom 68 éves korig. „Jön az ősz” jeligére. * ISMERŐSNEK! Drágám, szomorú vagyok, nagyon hiányzol! Mondtam, nem lesz rám időd a munkád miatt. Többször voltam nálad, de nem találtalak. Mi a gond velem, hogy nem keresel? Életed értelme szeretnék lenni. Hol tudunk talizni, beszélni? Kérlek, írj időt, egy szép helyet keress. Várlak! Kincsed 69. Automata defibrillátort ajánlott fel egy férfi a szekszárdi Sport utcai teniszklubnak. A teniszező nemrég hirtelen szívhalálon esett át a teniszpályán, de szerencsére a helyszínen egy orvos irányításával meg tudták kezdeni az újraélesztést, amíg a mentősök is a helyszínre érkeztek. Ezt követően felépült, és úgy döntött, hogy a klubnak vásárol egy életmentő készüléket, hogy kéznél legyen a segítség. A berendezést szeptember 10-én, a Kórház SE teniszszakosztályának hagyományteremtő céllal megtartandó páros teniszbajnokságán adják át, ünnepélyes keretek között. Ugyanakkor dr. Kis Ernő, a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórházának kardiológus főorvosa tart majd előadást a defibrillátor használatáról, melyet az OMSZ munkatársa, Forai Bernadett gyakorlati újraélesztési bemutatóval egészít ki. Mint elmondta, a készülék teljesen automata, az elektródákat csak a beteg mellkasára kell helyezni, a . gép felismeri a keringés aktivitását, illetve annak hiányát, és hangutasításokkal segíti az újraélesztést végző személyt is. Amennyiben defibrillátor nem áll a rendelkezésre, egy ideig az újraélesztés klasszikus formájával is fenn lehet tartani a keringést. A gyors cselekvés életbevágóan fontos, hiszen, ha a hirtelen szívhalálon áteső beteg nem kap segítséget néhány percen belül, az a biztos halált jelenti a számára, orvosi közreműködéssel is változó, 50-80 százalékos a túlélési esély. Mivel megmenthető életekről van szó, jó lenne, ha minél többen értenének a defibrillátorokhoz. Érdemes tehát ellátogatni szeptember 10-én, 10 órakor a Sport utcai teniszpályára. ■ Kevés diák teheti meg, hogy ne dolgozzon PROMÓCIÓ Sajnos nem minden fiatal engedheti meg magának, hogy tanulmányai folytatása mellett ne dolgozzon. A legrugalmasabb megoldásokat számukra az iskolaszövetkezetek ajánlják. Egyedülálló kezdeményezés például a Meló-Diák Suliprogramja, amely révén egy oktatási intézménnyel együttműködésben OKJ-s képzési lehetőségeket és munkát is ajánlanak a fiataloknak egyszerre. Szekszárdon például logisztikai ügyintéző, idegen nyelvi titkár, ügyintéző titkár, utazási ügyintéző, személyes ügyfélszolgálati asszisztens és irodai asszisztens szakirányokra lehet jelentkezni - tájékoztatta lapunkat Mózer Anett, a Meló-Diák Dél Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja. A képzés rugalmasan alkalmazkodik a diákok munkarendjéhez, a délelőttjeik szabadok, délutánonkéntjárhatnak az órákra. így az iskolaszövetkezet szinte egész hétre tud kereseti lehetőséget biztosítani a fiatalok számára. Persze azoknak is tudnak munkát adni, akik más oktatási intézményben tanulnak. Szekszárdon jelenleg például árufeltöltő, telemarketinges, call center, pénztárosi, csomagoló, ösz- szeszerelő, raktárosi, terjesztési és hoszteszmunkákat tudnak ajánlani. Az óránkénti kereseti lehetőség legalább 449 forint. A regisztrációhoz mindössze egy tüdőszűrő- és egy iskolalátogatási igazolást, valamint a diákigazolványukat kell magukkal vinniük. ■ Képzést és munkát kínálnak meló-diák Egyedülálló lehetőség az új Suliprogram Tanulni és dolgozni is szeretnél, de azt úgy, hogy a munkahelyi és az iskolai időbeosztás ne üsse egymást? Erre kínál most egy új lehetőséget a Meló-Diák Suliprogramja. A Meló-Diák Dél Iskolaszövetkezet szekszárdi irodája megállapodást kötött az Edutop Szakközépiskola és Szakiskolával, melynek keretében akkreditált képzésekre várják a 18 és 22 év közötti fiatalokat. Nappali tagozatos diákként tanulhatsz, amennyiben ez lenne az első OKJ-s képesítésed, tandíjat sem kell fizetned, csak 5000 forint beiratkozási díjjal kell számolnod, ugyanakkor a családi pótlékra is jogosult leszel. Amennyiben már van OKJ-s bizonyítványod, kedvezményes havi tandíjat kell fizetned. Ezt azonban ki is tudod gazdálkodni keresetedből, hiszen a Meló-Diák a ta- ' nulóknak munkalehetőséget is biztosít, akár képzési területükhöz hasonló ágazatokban is. így gyakorlatra is szert tehetsz, talán éppen későbbi állandó munkahelyeden. Jelentkezni lehet szeptember 10-ig Szekszárdon a Hunyadi utca 5. szám alatt, a Vetőmagházban működő Meló-Diák irodában hétköznapokon 8 és 16 óra között, illetve telefonon is lehet érdeklődni a 74/315-478-as telefonszámon. ■ A kínált képzések ideje és szükséges előképzettség Képzés neve Képzés ideje Elővégzettség Logisztikai ügyintéző 2 éves érettségi Idegen nyelvi titkár 2 éves érettségi Ügyintéző titkár 2 éves érettségi Utazásügyintéző 1 éves érettségi Személyes ügyfélszolgálati asszisztens 0,5 éves érettségi P Irodai asszisztens 2 éves 10 osztály • • ^117 leLO-DIOK a jövődet építed