Tolnai Népújság, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178.-203. szám)
2011-08-01 / 178. szám
QPHRT 3ITUII1 Hihetetlenül kemény csoportba került a magyar labdarúgó-válogatott a 2014-es brazíliai világbajnokság sorsolásán. A mieink a hollandokkal, a törö- kókkel és a románokkal is megmérkőznek a továbbjutásért A korábbi brazil klasszis, Ronaldo (képünkön) nem hozott szerencsét nekünk (részletek a 11. oldalon). röplabda Jótékonysági akció, királynőválasztás, SP-koncert, fesztiválhangulat. Ez jellemezte az ország röpiseinek találkozóját a bonyhádi sporttelepen IDÉN IS LECSAPTAK A MAGAS [ABDÁRA Immáron 16. alkalommal került megrendezésre a Bonyhádi Röplabda és Szabadidő Klub szervezésében az országos röplab- dás találkozó. Máté Dóra Igazi dzsemborinak lehetett részese, aki kilátogatott a bonyhádi sporttelepre a mindig július utolsó hétvégéjén megrendezendő röplabdás találkozóra. Az esemény három napja alatt négy kategóriában mérhették össze tudásukat a sportág szerelmesei. Pénteken a települések közötti versenyt szemlélhették meg a pályára kilátogatok, ahol 24 együttes csapott össze, akik, nem túlzás azt állítani, hogy az ország minden részéről érkeztek, ugyanis nem akadt olyan megye, mely ne képviseltette volna magát a találkozón. Szombaton hatfős mixek mérkőztek meg egymással, ezzel egy időben zajlottak a strandröplabda-összecsapások is. A16 füves pályán 39 gárda, a 2 strandröplabdapályán pedig 11 csapat feszült egymásnak. A záró napon a négyfős mixek csatározásai zajlottak. A rendezvény az amatőr röplabdasportot hivatott népszerűsíteni, éppen ezért bárki kipróbálhatta magát A szervezők a legfiatalabb korosztályról sem feledkeztek meg: ők játékos sportvetélkedőkön vehettek részt, ahol a röplabda alapjaival is megismerkedhettek. A gyerekek egy-egy sikeresen elvégzett feladatért ajándékot és édességet kaptak. Immáron harmadik alkalommal került korona Magyarország legszebb röplabdás lányának a fejére. A sportolók és a vendégek szavazatai alapján harmadik helyen végzett a bonyhádi Varga Tímea, az első udvarhölgy Együd Réka, a királynő pedig Mészáros Fruzsina lett. Emellett idén rendhagyó módon jótékonysági akcióra is sor került, mely a „Röplabdával az iskolai sportért” elnevezést kapta. A Bonyhádi Röplabda és Szabadidő Klub és több helyi vállalkozás jóvoltából szombat délután egy óriási röplabdapályát FALA Remek hangulatú eseménynek lehetett résztvevője, aki úgy elöntött, hogy idén is eljön Bonyhádra, az Európa-hírű röpistalálkozóra formáló tortát kínáltak a résztvevőknek, melyért mindenki megítélése szerinti összeget fizetett, ezzel támogatva a Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézményt, mely a teljes összeget sportszerek vásárlására fordítja. A szombat estét SP-koncerttel és utána egy bulival koronázták meg, melyre 2000 ember volt kíváncsi. Ugyan Tolna megyében a röplabda nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé, éppen ezért is fontos ez a nagy tömegeket megmozgató rendezvény, ami képes minél szélesebb körben megismertetni és megszerettetni ez a sportot az emberekkel. A BRSZK1972 óta törekszik arra, hogy a sportág minél szélesebb körben elismertté váljon. Szerencsére ebben a fiatalok és az iskolák körében is segítő kezekre találtak. A rendezvény 16 éve alatt kialakult egy nagyjából 30 állandó csapatból álló kemény mag, melynek hatására ez a röplabdás közösség egy nagy családdá nőtte ki magát. Ugyan minden évben akadnak újabb és újabb indulók, de általánosságban elmondható, Eredmények: TELEPÜLÉSEK KÖZTI VERSENY: 1. Jó szerencsét! (Komló, Pécs), 2. Bernhardt Autósiskola (Bonyhád), 3. SF (Bp.). strandröplabda: 1. Szigyu (Keszthely), 2. Apari-Kovács (Bp.), 3. Szúnyogvén (Szekszárd). 6 fős mix: 1. Go Pirin (Bp., Dabas, Szigethalom), 2. „?” (Bonyhád), 3. Kamatos kamaty (Ráckeve). 4 fős mix: 1. Free Time (Tatabánya), 2. BRSZK (Bonyhád), 3. „?” 1 (Bonyhád). hogy mára már mindenki ismer mindenkit Éppen ezért nem meglepő a szinte fesztíváh hangulat, amihez hozzátartozik, hogy a kollégiumi szobák helyett többen a sátrazást választják. Ugyan az időjárás idén sem fogadta kegyeibe a rendezvényt, ennek ellenére minden program megvalósult és a három nap alatt több mint 2000 ember látogatott ki az eseményre. A tapasztalat azt mutatja, hogy a részt vevő együttesek száma stagnál, a strandröplabda népszerűsége azonban növekszik. A hazaiak egyébként több csapattal képviseltették magukat, akik remekült helytálltak. Az érdeklődők nagyszerű, színvonalas mérkőzéseknek lehettek a tanúi, a játékosok sokszor profikat megszégyenítő mozdulatokkal szórakoztatták őket Egyébként már a háromnapos rendezvényt megelőzően fiatal sportolók népesítik be a városi sporttelepet, hiszen a ráckevei és újbudai után- pőtlás csapat több mint tíz éve itt tölti egyhetes edzőtáborát, akik természetesen a röplabda-találkozón is részt vesznek.- Azt gondolom, hogy az alapvető célkitűzésű..Két elértük, ismét sikerült felpezsdíteni a magyarországi röplabdás életet. Ezt bizonyítja, hogy az idén is minden megyéből érkeztek játékosok. Az külön örömmel tölt el, hogy a helyenkénti rossz idő ellenére sokan sportoltak és népszerűsítették ezt a szép játékot - összegezte a három napot Vízin Balázs, a BRSZK elnöke, majd kiemelte, hogy a város és a támogatók segítsége nélkül mindez nem jöhetett volna létre. Á r V * í