Tolnai Népújság, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178.-203. szám)
2011-08-15 / 190. szám
10 Cseh László és a vívó Szényi Péter aranyérmes Universiade Cseh László 200 m-es pillangóúszásban, míg Szényi Péter a párbajtőrvívók egyéni küzdelmében aranyérmet szerzett az egyetemisták és főiskolások világjátékán. Cseh ellen az amerikai Bollier keményen tartotta magát, a magyar fiú óriási hajrával a végén előzte meg vetélytársát. Szényi két éve, Belgrádban már bronzérmes volt, most viszont senki sem tudta megállítani. Vanek Ákos harmadik, kanadai siker a férfiaknál TRIATLON A kanadai Brent McMahon nyerte a férfiak versenyét a tiszaújvárosi Világkupa-futamon, amelyen legjobb magyarként - fantasztikus teljesítményt nyújtva - Vanek Ákos a 3. helyen végzett. A másik négy magyar induló közül Fecskovics Attila 34., Tóth Tamás 4L, Rendes Csaba 43., míg Fal- dum Gábor 55. helyen ért célba. A nőknél legjobb magyarként Kovács Zsófia az előkelő 7. helyen végzett. Alaposan megszórta kosarasainkat az USA kosárlabda A magyar válogatott súlyos, 102-53-as vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól a kínai Universiadén. A Kmézics Zorán dirigálta nemzeti együttesben a paksi Morgen Fer- dinánd 13, míg Kovács Ákos 2 pontot szerzett. A mieink az első meccsen nagy csatában 67-60-ra kaptak ki (Morgen 12, Kovács Á. 2 pontot ért el) Izraeltől. SPORT inni mi iimiiin iinDiii 11 in iiii iiiiiiiiiinnwiiiiii—— TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. AUGUSZTUS 15., HÉTFŐ Pasker Róbert (15-ös mezben) fejeli kapura a labdát, ám az újvárosiak hálóőre, Floszmann Tamás eszén nem tudott túljárni a bölcskeiek védője Csak a Paks ment tovább labdarúgás A Bölcske és a Bonyhád a második körben kiesett A Dombóvár és a Szekszárdis gólgazdag meccsel hangolt a rajtra A Magyar Kupa országos főtáblájának második fordulójában kiesett a Bonyhád és a Bölcske, az NB Il-es Paksnak nem okozott gondot két osztállyal lejjebb szereplő Sárosd csapatának kiütése. Tudósítóinktól Már csak a Paks második csapata képviseli megyénket a Magyar Kupában. Lengyel Ferenc alakulata a papírformának megfelelően simán nyert a Fejér megyei első osztályban játszó Sárosd otthonában. A Bonyhádnak nem volt esélye Bolyban, pedig a kupaspecialista völgységiek szerettek volna tovább menetelni és egy NB I-es csapatot fogadni. Nem sikerült revansot venni: a Boly a Tolna után a második Tolna megyei csapatot is kiütötte, ráadásul úgy, hogy még gólt sem kapott tőlük. A Bölcske az NB lies újonc, a megújulás útját járó Dunaújvárost fogadta, a remek meccset a vendégek nyerték meg, de a hazaiak méltó ellenfelek voltak, és akár bravúrt is okozhattak volna. Tamási G. (Szalontai),, Pintér (Budai), Juhász (Feil)- Vári, Pap R. Edző: Lengyel Ferenc. Parázs hangulatú mérkőzésen megérdemelten nyert a fiatal paksi csapat. Gól: Pap R. 2, Cziráki, Berkó, Juhász. Jók: Racskó, Cziráki, Pap R., Pintér. LENGYEL FERENC: - Valódi ku- pameccset játszottunk nagy nézőközönség előtt. Győzelmünk teljesen megérdemelt és magabiztos volt. BÖLCSKEI SE-DUNAÚJVÁROS- PÁLHALMA 2-3 (2-1). Bölcske, 250 néző. V: Fenyvesi. Bölcske: Müller R.- Fenyősi, Jenei (Molnár), Pasker, Facskó- Berényi P., Jaksa G., Besenczi L, Szili L- Tóth J. (Benke), Fröhlich. Edző: Búzás Attila. Dunaújváros: Floszmann- Kőkuti (Dudás), Salamon, Huber, Pénzes- Márki (Kocsis), Kóczián, Vaskó, Berényi B.- Nagy D. (Cséza), Payeta. Edző: Nagy Zoltán. Egy jó mérkőzésen egyenrangú ellenfele volt a már profi vendégcsapatnak a Bölcske. Gól: Besenczi L, Szili L, illetve Kőkuti, Nagy D., Pénzes. Jók: Szili L, Berényi R, Jaksa G. búzás Attila: - Nagyon kévésén múlt, hogy egy kicsi szerencsével esetleg továbbjussunk. LABDARÚGÓ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK. DOMBÓVÁRI FC-RUTINszászvár 7-1 (3-0). V: Stefik. Dombóvár: Szabados- Gál (Takács), Várai, Farkas L, Kázmér, Szűcs (Illés)- Kovács R., Bán (Farkas R.), Varga N. (Harsányi)- Kőhalmi (Fábián L), Müller (Göblyös). Edző: Reith Róbert. Gól: Fábián 2, Varga N., Kőhalmi, Müller, Kázmér, Harsányi, illetve Wieder. ŐCSÉNY-TOLLE UFC SZEKSZÁRD 2-6 (1-4). Őcsény, 100 néző. Vezette: Kovács P. Őcsény: Martinovics- Varga G. (Horváth Zs.), Weisz, Szabó L, Heffner- Acsádi (Forrai), Kocsis (Kézsmárki), Csizmadia (Batánovics)- Baba- nics F. (Góman), Gergely (Baba- nics Gy.), Rácz. Edző: Boros Attila. Szekszárd: Horváth B. (Klézl)- Koch, Calka S. (Sas M.), Pulcz, Vizdár- Rátkai (Letenyei), Dienes (Schaffer), Weidinger (Csende R.)- Hencz (Ranga), Fejes, Horváth P. Edző: Kvanduk János. Gól: Babanics F., Babanics Gy., illetve Fejes 2, Dienes G., Hencz, Horváth R, Ranga. BÁTASZÉK-KOMLÓ 4-3 (1-0). Bátaszék, 100 néző. V: Weitner Á. Bátaszék: Kurucsai (Fügedi)- Calka N., Kadosa, Tóth P. (Ahmed), Lieszkovszky (Várnagy)- Kis Z. (Földvári), Löfli, Hegedűs L., Berényi- Diriczi (Gyarmati), Botos. Edző: Kiss János. Gól: Hegedűs L. 2, Földvári, Botos. BÓLYI SE-BONYHÁD VLC 3-0 (0-0). Boly, 150 néző. V: Kovács Zs. Boly: Kész- Pauk, Staub, Halász, Schmidt- Hagenthurn, Balázs (Kollár), Schnell, Rupp- Erdélyi, Szabó Zs. (Ollári). Edző: Szugfill Róbert. Bonyhád: Kovács L.- Bálint, Márton, Máté N., Fekete K. (Kirch)- Czinkon, Máté R., Sebestyén N. (Pfaff), Mon- dovics- Márk K., Márk A. (Csóka) Edző: Kniesz Mátyás. Az enerváltan, gyengén játszó vendégcsapatot teljesen megérdemelten győzte le a hazai gárda. Gól: Balázs, Schmidt, Erdélyi, lók: egész hazai csapat, illetve Mondovics. kniesz mátyás: - Szégyenletes teljesítményt nyújtottunk, gratulálok a Bolynak. SÁROSD-PAKSI FC II 0-5 (0-2). Sárosd, 300 néző. V: Zierkel- bach. Sárosd: Rauf- Pribék, Sipos, Hornyák (Majláth), Horváth T. Egerszegi, Vinkler (Tóth B.), Lendvai, Zách (Horváth Z.)- Gyuricza, Dvéri. Edző: Horváth Zoltán. Paks: Kiss M.- Féhr, Berkó, Racskó, Blatt- Cziráki, Fröhlich Rajmund (balról) és Salamon Miklós csatázik a labdáért Földvári Viktor is gólt szerzett PÉCSVÁRAD-TEVEL 4-3 (2-0). V: Botló. Pécsvárad, 50 néző. Tevel: Neubauer- Fazekas M., Nagy G., Jakab, Szilágyi- Jókai (Ambrus), Fazekas T., Illés Z., Hegyi- Illész Zs., Dimén (Tibai). Edző: Ambrus Zoltán. Gól: Hegyi, Szüágyi, Dimén. KÖLESD-CIKÓ 6-3 (4-2). GÓL Dudás 3, Koller 2, Csikó, illetve Kertész 2, Kovács. ■ Kiszli Vanda egyéniben és párosban aranyérmes lett Bóka és Manea is bajnoki címet szerzett íjászat Mindkét versenyző kiválóan célzott a terep országos bajnokságon AZ U23-AS ÉS IFJÚSÁGI MAGYAR BAJNOKSÁG EREDMÉNYEI. FÉRFIAK, C-l, ifjúsági, 1000 m: 7. Péri Dávid (ASE). 3x200 m: 3. Csip- szer Balázs, Blatt Kristóf, Péri D. (ASE). 4000 m: 3. Péri D. (ASE), ...14. Blatt K. (ASE). C-2, U23, 200 m: 5. Molnár Mihály-Dejcző Bálint (ASE). 500 m: 6. Dejcző B.-Molnár M. (ASE). C-4, U23, 1000 m: 5. Dejcző B.-Rohn Richárd-Haag Zoltán-Molnár M. (ASE). 200 m: 4. Molnár M.- Dejcző B.-Haag Z.-Rohn R. (ASE). 500 m: 5. Rohn R.-Molnár M- Dejcző Balázs-Haag Z. (ASE). K- 1, U23, 200 m: 1. Somorácz Tamás (ASE). 500 m: 6. Somorácz T. (ASE). Ifjúsági, 200 m: 7. Széperdei Renátó (ASE). K-2, ifjúsági, 4000 m: 9. Turcsán Márk-Árki Dáid (Alois Dallmayr-Tolnatext). nők. K-l, ifjúsági, 1000 m: 1. Kiszli Vanda (ASE). 3x200 m: 7. Wiesner Vivyen, Bogos Bettina, Benedeczki Dóra (Alois Dallmayr-Tolnatext). U23, 200 m: 9. Fenyvesi Réka (ASE). K-2, ifjúsági, 4000 m: 1. Kiszli V- Fenyvesi R. (ASE). K-4, ifjúsági, 4000 m: 8. Benedeczki Dóra-Pilisi Bettina-Wiesner Vivyen- Bogos Bettina (Alois Dallmayr- Tolnatext). 1000 m: 6. Benedeczki Dóra-Pilisi Bettina-Bogos Bettina-Wiesner Vivyen (Alois Dallmayr-Tolnatext). 500 m: 6. Bogos Bettina-Wiesner Vivyen- Pilisi Bettina-Benedeczki Dóra (Alois Dallmayr-Tolnatext). ■ Remekül szerepeltek a Tolnai Tájak íjász Egyesület versenyzői a Kóspallagon megrendezett, kétnapos terep országos bajnokságon. A versenyzők csigás íj és olimpiai íj kategóriában mérhették össze tudásukat. A szombati lövések után Huszár Zoltán 375 ponttal az első helyen állt. Ez az eredmény új magyar csúcs 3D-ben. Vasárnap az eső megnehezítette a íjászok dolgát. Id. Bóka László végül három ponttal maradt le egyesületi tagtársától, Huszár Zoltántól, aki az Eleven íjászegyesület versenyzőjével, Nagy Gáborral megegyező pontszámot gyűjtött. A helyezéseket szétlövéssel döntötték el, amiben Huszár Zoltán a 2. helyen 5 Ö 3 u. Alexandra Maneát (a dobogó tetején) az eső sem zavarta Kóspallagon végzett. Alexandra Manea és ifi. Bóka László az aranydöntőbe jutott, ahol az első helyet szerezték meg. Kovács Gábor Zsigmond bronzdöntőbe jutott, ahol 3. helyezést ért el. Áz ob-val egy időben bonyolítottak le egy vadász- íjászminősítő-versenyt is. A 21 célpontos versenyen mozgó gumiállatra, illetve forgó dobókockára kellett lőni. Az eseményen női csigás vadász íj kategóriában indulva Alexandra Manea az első helyen zárt Huszár Zoltán a 2., id. Bóka László pedig a 3. helyen végzett férfi csigás vadász kategóriában. Kovács Gábor Zsigmond reflex vadászkategóriában indulva a dobogó 2. fokára állhatott fel. ■ 4 I I Kovács Ákos eddig 4 pontos Továbbiak a TEOLhu hírportálon