Tolnai Népújság, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178.-203. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-08-14 / 32. szám
8 RIPORT 2011. AUGUSZTUS 14., VASÁRNAP A középosztály átvette a hatalmat a Sziget Fesztiválon. Gyükeri Mercédesz „De szeretnék francia egyetemista lenni!” Ezt Gergő közli, miközben néhány, elégedett arccal sült kolbászt majszoló, láthatóan külföldi fiatal mellett sétálunk el a Szigeten. Nincs rajtuk semmi extra, bár a napszemüvegük. ára nagyjából megfelel annak az összegnek, amelyet mi egyetemistaként három. hónap alatt ösztöndíjnak kaptunk. Gergőnek is valami hasonló járhat a fejében, magyarázatképpen ennyit mond: „milyen jó lett volna, ha pénzem is van ezeknek a gondtalan éveknek az eltöltéséhez”. Végignézhetünk persze magunkon is: Gergő táskájában egy laptop, a karján szigetes karóra, amelyikkel fizetni is lehet. Ha céltalan mászkálás helyett igyekeznénk is valahová, nem kérdezősködnénk: valamelyikünk előkapná a mobilját a tájékozódáshoz. Ki emlékszik már arra, milyen volt, amikor azért tanultunk meg olyan gyorsan botorkálni a vaksötétben a pocsolyák között, mert úgyis csak két pont között volt érdemes ingázni? Amikor a kidobásra ítélt cipőket érdemes volt spájzolni, mert egy hét Sziget úgyis a halálos ítéletükkel volt egyenlő? Vagy hogy a hetedik napon már olyan magasan állt a por, hogy csak a kikukázott üres söröspoharakból épített tornyok hegye látszott ki a szmogfelhőből? A fekete öves szigetezők azt szokták mondani, „a végromlás akkor vette kezdetét”, amikor egy üdítőital lett a fesztivál névadó szponzora. (Én akkor mertem először kihívni a barátnőimet.) Nem lennék a helyükben, amikor felfedezik, hogy az idén már a gyorséttermek gyorsétterme is ontja a bűnös Amerika szellemét a Szigeten. Igaz persze az is, hogy akik a mínusz egyedik Szigettel kapcsolatos élményeiket majdhogynem háborús hőstettként mesélik, mára mind levágatták a hajukat - ez alól talán csak az egész kitalálója, Gerendái Károly kivétel. A színpadra már egyikük sem rohanna fel egy jó koncertfináléra, de többségben vannak közöttük azok is, akik már ki sem mennének, ha utána a kukában landolna a harmincezres sportcipőjük és egy hétig köhögnék vissza a port. Ők azt inkább elfogadják, hogy a pangó Balatonhoz képest borsos árakkal szembesülnek - sovány vigasz számukra, hogy az érintőkártyás fizetésnél valahogy könnyebb megspórolni a borravalót. Válság van, no. De hová tűntek akkor a fekete övesek? A nyugat-európai egyetemisták és harmincas középosztálybeliek között magányos partizánként azért előelőbukkannak páran. Mondjuk a szerdai Motörhead-koncert tiszteletére. Morogva drágállják a belépő meg a sör árát, de hát eladnák az összes családtagjukat is, hogy lássák a nagy túlélő Lemmy bibircsókjait. Megkeresik a gyorscsapolót, hozzáérintik a kártyájukat a fizetésre szolgáló űrbigyóhoz, aztán sörrel a kezükben, a cowboykalap alól elégedetten stírölik a hosszú combú, tökéletes moso- , lyú holland csajokat. És na- j gyón szeretnének francia J9* egyetemisták lenni. atMlltAUA fs A vodofon® V V ''^w* -»^ ^«iww <mm^m ' MBP^-'" — - *T’TT^-':-
