Tolnai Népújság, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178.-203. szám)

2011-08-02 / 179. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. AUGUSZTUS 2., KEDD HÍRSÁV Letekerik a legnagyobb hazai kerékpárostúrát szekszárd Tegnap délután éppen Bagamérnél, a ro­mán-magyar határnál jár­tak azok a szekszárdi fiatal bringások, akik vállalkoztak az országos kerékpáros-kör- túra néven ismert útvonal letekerésére. Összesen ha­tan veszik ki a részüket a legnagyobb hazai túra telje­sítéséből, de a 3720 kilomé­teres teljes körre csak ket­ten vállalkoztak. Ők a teljes távot 40 nap alatt teszik meg, a többiek pedig rész- távokra csatlakoznak hoz­zájuk. A csapat már két he­te úton van, előreláthatólag augusztus 11-12-én érnek Szekszárdra. Könnyen fel­ismerhetőek, egyikük ugyanis fekvőkerékpáron közlekedik, (hé) Kiadványok készítéséhez nyertek támogatást tolna megye Két Tolna me­gyei egyesület járt sikerrel a Nemzeti Civil Alapprog­ram „Nyomtatott vagy elekt­ronikus kiadvány, vagy saj­tótermék létrehozásának és kiadásának támogatására” kiírt pályázatán. A Wekerle Sándor Alapkezelő közlemé­nyéből kiderül, a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesü­let 525 ezer forintot fordít­hat a Bartina Brosúra előál­lítására, a Bátai „Sárköz” Néptánc Együttes 390 ezer forintból készítheti el a bátai Gyöngyösbokréta mozgalom kulturális értéke­it bemutató kiadványát, (hé) Több mint háromszázan vettek részt az akcióban szekszárd Több mint há­romszázan vettek részt múlt pénteken Szekszárdon az Egy Csepp Figyelem Ala­pítvány országjáró akcióján - tudatta lapunkkal For- gách Anna, a szervezet projektvezetője. Mint mondta, a résztvevők 10 százalékánál mértek ma­gas vagy alacsony vérnyo­mást, 7 százaléknak volt emelkedett vércukor-, vala­mint 8-nak magas kolesz­terinszintje. Az országjáró körút verseny is egyben: őszre kiderül, hogy melyik Magyarország „legegészsé­gesebb városa”. Tavaly a trófeát Szeged vitte el. (rt) Vércukorszintet is ellenőriztek TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Tamási ügynökségvezetőjét: Kovács Gábor, _________ 20 /621-6778, koveksz@gmail.com Lösch Ferenc _____________ 20 /969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE Aranyeső hullt rá Athénban mesterhármas Regölyiként Magyarországot képviselte Ötven aranyérmet hoztak haza a magyar sportolók Athénból, a Speciális Olimpia 13. Nyári Világjá­tékairól. A legszebben csillogó fémből Kanalas Aranka hármat szerzett meg. Szeri Árpád A regöly-majsapusztai otthon la­kója asztalitenisz-sportágban szerepelt kiemelkedően: nem­csak egyéniben, hanem női és vegyes párosban Is maga mögé utasította versenytársait. A két hétig tartó küzdelemben egyéb­ként 185 ország versenyzője 22 sportágban mérte össze erejét, tudását. ■ Reménykedett a helytál­lásban, de a sorsra bíz­ta magát. Kanalas Aranka 1988-ban ke­rült a településre, a Margaréta Otthonba, ahol komoly múltra te­kinthet vissza a terápiás célokat is szolgáló sporttevékenység.- Először az atlétikával foglal­koztam, de rájöttem, hogy az asztalitenisz lesz igazán jó ne­kem - emlékezett vissza a kez­detekre az otthonlakó. Döntése telitalálatnak bizonyult, hiszen nemcsak a görög fővárosban, ha­nem már korábban, az Egyesült Államokban is a bizonyította fö­lényes tudását. Remek formáját azóta is tartotta, így nem is lehe­tett kétséges, hogy Athénban is képviseli települését. Illetve Tol­na megyét és Magyarországot is.- Kavala városban kaptunk szállást, ez a hely nagyon szép a tengerpartjával együtt, csak elég távol van Athéntól - kezdett be­le élménybeszámolójába. - Négy nap pihenés után Indultunk a fő­városba, ahova tizenegy órás bu­szozás után érkeztünk meg. Athén is gyönyörű, az ellátásra sem lehetett panaszunk, azt ehettünk, amit csak akartunk, olyan volt, mintha luxusszállá­son lettünk volna. De itt már ke­vesebb időnk maradt nézelő­désre, hiszen megkezdődtek a versenyek. A megmérettetések, mint el­mondta, nem voltak szokatlanok számára. Egyetlen ellenfele, egy orosz pingpongos leányzó bizo­nyult a vártnál erősebbnek, de Kanalas Aranka és az athéni aranyérmek. Az atlétika után tért át asztaliteniszre. Jó döntésnek bizonyult azután itt sem lehetett kétséges a végeredmény.- Három kategóriában indul­tam, azért persze reménykedtem abban, hogy jól helytállók, de a végső döntést a sorsra bíztam. Nagyon boldog voltam, amikor háromszor is átvehettem az aranyérmet. A regölyi fogadtatás emlékezetes és megható volt. - Virágcsokor, ajándék, torta, pezs­gő - mindenki örült a szép ered­ménynek - idézte felhazaérkezé­- nagyon büszkék vagyunk Amnkára - mondta el lapunk­nak Szabó Krisztina otthonve­zető. - Kis intézmény a miénk, a működés mindennapi gond­jai bennünket sem kerülnek el: mindezek ismeretében fontos számunkra, hogy egyik lakónk sének pillanatait. - Azóta már több élménybeszámolót is tartot­tam erről a görögországi két hét­ről. Ami több mint húsz év után meghozta nekem a csúcsot. Ami a jövőt illeti, az ütőt nem teszi le, továbbra is indul külön­böző versenyeken: azzal is tisztá­ban van, hogy ezek után mindig kiváló szereplésre kötelezi ki­emelkedő eredménye. A követke­ző világjáték-sorozat - amiképp van az a hagyományos olimpiák világjátékokon szerez hírnevet nekünk Nem mindennapos ez az eredmény, olyan fegyvertény, melyet ritkán érnek el élsporto­lók is. Aranka egyébként vi­dám, érdeklődő, színes egyéni­ség, az asztalitenisz mellett tánccal is foglalkozik esetében is - négy év múlva lesz. Szeretne azon is részt venni, de mint szerényen megjegyezte: ez nem csak rajta múlik. Olimpikontársa példája is lelkesítette kanalas aranka Athénban megkoronázott pályafutása nem minden előzmény nélküli. A 2007-es speciális olimpián, Sanghajban már letette név­jegyét egy másik otthonlakó. Kovács Zsuzsanna a pingpon- gosok mezőnyében párosban aranyérmet nyert, egyéniben és vegyes párosban pedig egy-egy negyedik helyezést szerzett. Emellett többször volt a speciá­lis versenyek országos bajnoka ugyanebben a sportágban. Ka­nalas Aranka az ő példáján is fellelkesülve készült a követke­ző olimpiára. Kis intézménynek szerzett nagy hírnevet Gálaműsorral zárult a népzenei tábor filozófia Budai Ilona szerint a megmentésben minden ember fontos láncszem simontornya A Budai Ilona ne­vével fémjelzett - a művésznő szavai szerinti „munkatábor” - egy hete alatt harmincnyolc nép­dalt tanultak meg a gyerekek. Ennek egy részét mutatták be a táborzáró gá­lán. Felcsendültek a különböző tájegységek dalai, ugyanakkor kiállították az itt el­készült kézművesalkotásokat is. Az alsónyéki Zsikó Zoltánt kap­ta talán a legnagyobb tapsot, amely nem csak produkciójának szólt. Ő ugyanis tíz éve minden táborban itt volt. Simontornyán kapta az első indíttatást a zenei pályára, olyannyira, hogy ősszel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen már a második évfo­lyamot kezdi. Budai Ilona, az egyetem óraadó tanára nagyon örült, hogy Zoltán a zenei pályát választotta, elmond­ta, van még egy na­gyon tehetséges ta­nítványa, a buda­pesti Kiss László, s bízik benne, hogy ő is követi Zsikó Zoltánt. Természetesen a fő cél tovább­ra Is a népdal, a népzene minél szélesebb körben való megis­mertetése, megszerettetése és egyúttal megmentése. Ebben minden ember fontos láncsze­met tölt be - vélekedett Budai Ilona zenepedagógus, kiváló népdalénekes. »Varga L. ■ A cél a népzene megmentése, megszerettetése. Zsikó Zoltán (balról), Budai Ilona és Kiss László a táborban Júniusban állami támogatás nélkül volt kénytelen boldogulni a falu fürgéd Nem kapott júniusban állami finanszírozást a telepü­lés, emiatt az átlagosnál is nehe­zebb anyagi helyzetbe került az önkormányzat - tájékoztatta la­punkat Barkóczi József polgár- mester. Mint mondta, a júniusi költségvetési támogatása a falu­nak megközelítőleg hárommillió forint lett volna, ám a Magyar Ál­lamkincstár 3,4 millió forintos befizetési kötelezettséget állapí­tott meg az adóhatóság felé. így nem csak a támogatást nem kap­ták meg, de több mint 400 forin­tot inkasszált is az állam az ön- kormányzat számlájáról.- A fürgedi önkormányzat 2009. január elsejétől Start Ext­ra kártyásként fizette a járulé­kokat a közcélú munkavállalók után. Az államkincstár vizsgála­ta szerint azonban csak a közcé­lú kedvezményt érvényesíthet­tük volna, amely nem ilyen mér­tékű. A különbözetet most visz- szatartották, illetve inkasszót tettek a számlára - mondta a pol­gármester. Egyúttal hozzátette, kérésükre vizsgálják, jogos volt-e ez a döntés. Amennyiben nem, akkor milyen módon kaphatja vissza a település az összeget. Barkóczi József úgy tudja, ese­tük nem egyedi, több tíz olyan önkormányzat is van a megyé­ben, amelynek hasonló problé­mával kellett szembesülnie az utóbbi hónapokban. ■ R. T. A helyi előadóké volt a főszerep a falunapon koppányszántó Jól sikerült a kö­zelmúltban tartott falunap, kö­rülbelül kétszázan vettek részt a település programjain - számolt be lapunknak Pintér Gábor pol­gármester. Mint mondta, a műso­rok főleg a helyiekre épültek, so­kan prózával, verssel és énekkel szórakoztatták a közösséget, amellett egy jelmezes darabot is előadott egy erre az alkalomra készülő csoport, de fellépett a Ta­mási Városi Fúvószenekar is.- A nap programjait főzőverseny is színesítette, de emellett az ön- kormányzat is vendégül látta a helyieket egy bográcsos ételre - tette hozzá a polgármester. ■ R. R. Még most is takarítják a romokat mucsí Még mindig tart a falu­ban a vihar okozta károk helyre- állítása - mondta Binder Kornél polgármester. Hozzátette, az óvo­da és a polgármesteri hivatal te­tőszerkezetét önerőből javítják meg. Előbbivel már végeztek is, mivel az önkormányzatnak volt cserepe tartalékban. - A magán­épületeknél kidőlt fákat folyama­tosan daraboljuk és hordjuk el az udvarokról, és közben az ár­kokat is tisztítják munkásaink. Egyelőre a falun áthaladó patak okoz problémákat, mert tele van hordalékkal. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság dolga lenne a kitakarítása, az ő tulajdonuk­ban van ugyanis - tette hozzá Binder Kornél. ■ T. R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom