Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-07 / 157. szám

2 PAKS, DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. JÚLIUS 7., CSÜTÖRTÖK Paksi fotós képei holland folyóiratban Paks Kövi Gergő paksi fotós képriportját közölte a hol­land Donau folyóirat. A kiad­ványban annak főszerkesz­tője, Hellen Kooijman írt Paksról és az atomerőműről, ennek kapcsán jelentek meg a helyi fotós dunai halászat­ról szóló fotográfiái, ame­lyekre az interneten figyelt fel a szerző, (vt) Méltó környezetet szeretnének a síroknak kajdacs Társadalmi munká­ban, adományokból szeret­nék körbekeríteni a község temetőjét. Az önkormányzat célja, hogy a sírkert kegyeleti helyhez méltó körülmények között működhessen. Dr. Ko­vács Béla, valamint Szabján István és családja vállalták a temető két oldalát határoló kerítéshez szükséges anyag megvásárlását, a Temető ut­ca felőli részhez további ado­mányokat várnak. Az önkor­mányzat felhívást intézett a lakossághoz, kérve, hogy tár­sadalmi munkában vegye­nek részt a szombatra terve­zett munkában, (vt) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Paks ügy­nökségvezetőjét: Kovács Gábor, 20/621-6778, koveksz@gmail.com HIRDETÉS FAGYÖNGY BT. FŰRÉSZÜZEM AKÁC:- fűrészelt oszlop- szőlőkaró- szélezetlen kerítéselem BÉRFŰRÉSZELÉS RÖVID HATÁRIDŐVEL Nagydorog, Vasút u. 22. Tel./fax: 75/332-083 Mobil: 30/9473449 *2)OS$l' Györkönyi utcakép. Megoszlanak a vélemények a mozgóárusokkal kapcsolatban, de az biztos, hogy túl nagy zajt csapnak Nagy zajjal jön a mozgóbolt panaszok Rövidesen a képviselő-testület elé kerül a kérdés rolta. Hozzátette, nincs hozzá kö­ze, ki hogyan akarja eladni a por­tékáját, de ő elvből nem vesz ezektől az árusoktól, akik „vé­gigsöpörnek” az utcákon. - Min­denki arra panaszko­dik, hogy depresszi­ós, hát figyeljünk oda egymásra, hogy elke­rüljük - hangoztatta. A mi utcánkba nem jönnek, csak négy ház van - mondta kérdésünkre Bán Edit a védőnői tanácsadásról hazafe­lé tartva. Ennek ellenére azt gondolja, hogy hasznos a moz­góbolt, hiszen vannak olyan idő­sei, akik már nem nagyon tud­nak kimozdulni, nekik bizony jó, hogy helybe viszik a tápot, gázpalackot. Ezzel egyetért Hu­szár Gabriella is. - Hozzánk jár­nak, és az is előfordul, hogy fel­verik a gyereket - fogalmaz. Szerinte is szükség van a mobil­árusítókra, de jó lenne, ha hal­kabban reklámoznák magukat. Egyébként is állandó Jó lenne, ha menetrend szerint halkabban közlekednek, min­reklámoznák denki tudja, hogy magukat. mikor várhatóak. Erdei Tamás jegy­ző a téma kapcsán elárulta, hogy szombaton fél 8-kor ő is arra éb­redt, hogy cserélje ki a gázpalac­kot és vásároljon takarmányke­veréket. Ennek kapcsán megerő­södött benne az elhatározás, hogy megnézi, mire ad lehetősé­get az önkormányzatnak a jog­szabályi környezet. A környeze­ti zaj- és rezgésvédelem terén a helyi önkormányzat rendelkez­A polgármester tartózkodik a szavazástól Tápot, gázpalackot, tejet, jégkrémet és fagylaltot árusítanak a mozgóbol­tok, amelyek többnyire hangos reklámmal hívják fel magukra a figyelmet. Akad, akit ez zavar, má­sok úgy gondolják, hogy szükség van a mozgóáru­dákra, azoknak pedig je­lezni kell a vásárolók fe­lé, hogy megérkeztek. Vida Tünde györköny Nevét elárulni nem akaró olvasónk jelezte, hogy rendkívül zavarónak tartja a mozgóboltok működését. Mint mondta, tülkölve, hangos reklá­mokat - például diszkósított Bo­ci, boci tarkát, tehénbőgést - su­gározva járják az utcákat. Olva­sónk szerint ez a hétköznapokon sem kellemes, de a pontot az i-re az elmúlt szombat tette fel, ami­kor reggel fél 8-tól egymás után érkeztek. - Frászt hoznak min­denkire, szerintem ez tűrhetet­len - fogalmazott. Vannak olyanok, akik éjszaka dolgoznak, őket is zavarhatja, és már falun sem lehet kitenni a kisgyermekeket aludni az ud­varra, mert felzavarják őket - so­braun ZOLTÁN polgármester azt mondja, az elmúlt hóna­pokban érkeztek jelzések ar­ról, hogy hangosak a mozgó- boltok, ezek szerint a „szom­bat délelőtti műsort” viselik legnehezebben az emberek. Éppen ezek miatt a kifogások miatt tervezik, hogy rövidesen a képviselő-testület elé kerül a kérdés. Braun Zoltán azon­ban várhatóan nem vesz majd részt a döntésben, mert, mint mondta, egy üzletet mű­ködtetnek, ezért érintett a kér­désben. - Igennel vagy nem­mel szoktam szavazni, nem szoktam tartózkodni, de most valószínűleg így lesz - fogal­mazott a polgármester. hét a közterületi rendezvények­ről csakúgy, mint a magánsze­mélyek háztartási igényeit kielé­gítő tevékenységgel összefüggő zajkeltésről. Azaz meghatároz­hatja, hogy milyen időszakok­ban, milyen rendezvényeket le­het tartani, illetve arról is dönt­het, hogy - tegyük fel - a fűnyí­rást időkorlátok közé szorítja. A jegyző beszámolt róla, hogy rövidesen letesz a testület aszta­lára egy javaslatot, amely a ren­dezvények esetében is korláto­zásokat tartalmaz, mivel lakos­sági észrevételek ennek kapcsán is érkeztek. Főként a Május 1. téren vannak problémák. A ter­vezetben a mozgóárusítást is szabályozni kívánják. Erdei Ta­más más települések rendeleté­it például véve több javaslatot ki­dolgoz majd. Vannak ugyanis olyan települések, ahol tiltják a reklámcélú hangosítóberende- zés használatát mozgó és álló járműről, másutt időkorlátok közé szorítják. Valószínűleg nemcsak ezt a kérdést, hanem a területhasználati díj fizetését is átgondolják, hiszen a mozgóáru­sok semmilyen díjat nem fizet­nek tevékenységük után az ön- kormányzatnak, míg akad olyan település a kistérségben, ahol napi kétezer forint ellenében árusíthatnak csak. Ötvenkét mázsa élelmiszert osztanak szét németkér Ötvenkét mázsa élelmi­szert osztanak szét a községben. Kisnyugdíjasok, létminimum kö­zelében élők, nagycsaládosok jut­hatnak tartós élelmiszerhez. Az önkormányzat az Élelmiszerbank pályázatán immár ötödik alkalom­mal, de Horváthné Gál Erika pol­gármester szerint minden bi­zonnyal nem utoljára járt sikerrel. Az Élelmiszerbank szélesebb kör­ben értelmezi a rászorultságot, így legutóbb is 900-an kaptak cso­magot. A mostani alkalom is nagyjából ennyi embert érint A csomagokat, amelybe ezúttal liszt, tészta, kakaó és keksz kerül, a régi orvosi rendelőben vehetik át az érintettek. ■ T. V. A garabonciak megismerkedtek a paksi pincékkel györköny Garabonci borászok vendégeskedtek az elmúlt két napban a Pincehegyért Egyesü­letnél, illetve Sarok Róbertnél. Az egyesület már több borvidé­ket meglátogatott, hogy tagjai gyarapíthassák tudásukat. A garabonciakkal személyes kap­csolat nyomán találkoztak elő­ször, amikor is a györkönyiek jártak a Zala megyei borvidéken. A vendégek kellemes estét töl­töttek a pincehegyen, amelynek jó néhány pincéjét megismerték, majd Györkönnyel és a környék­kel ismerkedtek, jártak az atom­erőműben és a nagydorogi Ka­lap- és Sipkamúzeumban. ■ A. E. Őzpörkölttel nyerte a versenyt PUSZTAHENCSE Meixer Zsolt for­gatta legboszorkányosabban a fa­lunapon a fakanalat, az ő őzpör- költjét ítélte legjobbnak a zsűri a boszorkánykonyha névre keresz­telt főzőversenyen. Második Világ Sándorné, harmadik Bán József lett. Tizenkét csapat vállalta a fő­zést Valamivel kevesebb nevező volt az aszfaltrajz- versenyen és a bűbájos boszorkák szépségverse­nyen. Előbbit Körmös Noémi, utóbbit Czakó Sándorné nyerte. Az első ízben meghirdetett traktor­húzó verseny legjobbja ifj. Koch Ádám és csapata lett. ■ V. E. A gyermek a természetből vegye a tapasztalatait Katonai eszközök készültek a kőtárban tábor Zenék, mesék, történetek segítségével idézik fel az akkori világot Paks A francia néptanító, Freinet követői tartják találkozójukat ezen a héten Pakson. A Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág Tagóvo­dája tavaly kapott felkérést a Ma­gyar Freinet Egyesü­lettől az országos ta­lálkozó megszervezé­sére. Jantnerné Oláh Ilona tagóvoda-vezető elmondta, hogy intéz­ményük a ’90-es években a peda­gógiai útkeresés során bukkant rá a Freinet-módszerre, amely ta­lálkozott az elképzeléseikkel, hi­szen a természethez kötődő mód­szer hívei voltak. így készült el a Környezeti nevelés Freinet szel­lemiségével program. Az egyesü­let - tette hozzá - idén tízéves, maga a mozgalom húszéves múlt­ra tekint vissza, a Hétszínvirág ti­zenegy éve már házigazdája volt egy országos találkozónak. A mostaninak, amelynek kiváló helyszínt biztosít a városi művelődési központ, körülbelül hatvan résztvevője van a soproni óvó­képző főiskola docen­sétől, dunaújvárosi tanítókon át németkéri óvónőkig. A francia néptanító alapfilozófiája, egyben a mostani találkozó jelmondata: Közel lenni a természethez, az­az a gyermeknek minél több természetközeli élménye legyen, onnan vegye a tapasztatait, abból építkezzen. ■ Vida T. ■ A mozgalom húszéves múltra tekint vissza. Paks A római kor hétköznapjai­val - különös tekintettel a kato­nák életére - a témája a Városi Múzeum nyári táborának e heti turnusán. Az intézmény kőtárá­ban tegnap is szorgosan dolgoz­tak a gyerekek Konkoly Lilla mú­zeumpedagógus és segítői irá­nyításával. A fiúk természetesen a harcászathoz szükséges eszkö­zöket gyártottak, a lányok pedig ékszereket készítettek. Bácskai Csenge, aki a Deák Fe­renc Általános Iskolában ötödi­kes lesz ősszel, negyedszer vesz részt olyan táborban, ahol régi korokban kalandoznak. Azt mondta, ez nagyon izgalmas, jól érzi magát. Konkoly Lillától megtudtuk, hogy az első napon 1 2 í í. Római légiós sisakot is készítettek a fiúk, és persze jól érezték magukat tartottak rövid bevezetőt, filmve­títést, hogy a táborlakók jobban eligazodjanak az adott korszak­ban. Azóta zenék, mesék, törté­netek segítségével idézik fel az akkori világot, és kézműves-fog­lalkozások keretében elkészítik a korszak jellegzetes tárgyait. Például edényeket, mégpedig olyanokat, amelyek Lussonium- ból, a város határában egykor ál­ló római kori erődből kerültek elő. Az agyagozás a gyerekek kö­rében nagyon népszerű volt A mai program egy pécsi kirándu­lás, a táborozókkal a Cella Sep- tichorát nézik meg. A múzeumi tábor első turnusában Kossuth korában, a másodikban a török időkben kalandoztak. ■ V. T. i t *

Next

/
Oldalképek
Tartalom