Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-06 / 156. szám
11 2011. JÚLIUS 6., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG AUTÓ-MOTOR Százezret jelent a piros lámpa változások Fél évig nem vezethet az a sofőr, aki eléri a 18 büntetőpontot A balesetek, de különösen a halálos áldozatok számának csökkentése érdekében módosítottak a közúti közlekedés szabályain. Büntetőpontokat például lényegesen köny- nyebben szerezhetünk. Molnár Ágnes Az a sofőr, aki átmegy a piros lámpán, vagy nem követi a vasúti sínek előtti táblák, jelzések illetve lámpák útmutatásait, 100 ezer forintos bírságra számíthat. Sőt, még 8 előéleti ponttal is gyarapodik. Többek között ezt is tartalmazzák a július elsejével életbe lépett közúti közlekedési változtatások. Minderről Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta lapunkat. Mint megtudtuk, módosították a megengedett legnagyobb sebesség túllépéséért járó szankciókat is. Szabálysértési eljárásban a kisebb, 15-20 kilo- méter/órát el nem érő túlfutás esetén figyelmeztetésre, helyszíni bírságra vagy maximum 30 ezer forintos büntetésre számítGyakori a sebességmérés. Nem éri meg sietni, néhány perces időelőny mostantól még többe kerülhet a túl gyorsan hajtó autósnak, motorosnak hat a sofőr. Ehhez azonban még Az ittas vezetés - amíg nem 4 büntetőpont is társul. A továb- éri el a bűncselekményt - ezen- bi adatokat a lenti táblázat mu- túl a közigazgatási eljárás kate- tatja. góriájába tartozik. A bírság öszBírságok és büntetőpontok sebességtúllépés esetén A sebességtúllépés A bírság összege Előéleti pontok mértéke (km/óra) (Ft) száma 50 km/óra megengedett legnagyobb sebességig 15-25 30 000 4 25-35 45 000 4 35-45 60 000 4 45-55 90000 6 55-65 130 000 6 65-75 200000 8 75 felett 300 000 8 50-100 km/óra megengedett legnagyobb sebesség között 15-30 30 000 4 30-45 45 000 4 45-60 60 000 4 60-75 90 000 6 75-90 130 000 6 90-105 200 000 8 105 felett 300 000 8 100 km/óra megengedett legnagyobb sebesség felett 20-35 30 000 4 35-50 45 000 4 50-65 60 000 4 65-80 90 000 6 80-95 130 000 6 95-110 200 000 8 110 felett 300 000 8 ro/utis: OKIK szege az alkohol koncentrációjától és a járműkategóriától függ és harmincezer forinttól három- százezerig terjedhet. Fontos tudni, hogy a helyszínen csak akkor veszi el a sofőr jogosítványát a hatóság, ha 0,8 ezrelék felett van a véralkoholszintje, vagy közlekedésrendészeti bűncselekményt követ el, például balesetet okoz. Komoly pénzbüntetés jár a biztonsági öv használatának elmulasztásáért is. Ez adott esetben az utasra is vonatkozik. Lakott területen belül ez a hanyagság 15 ezer forintot jelent 3 büntetőponttal. A településeket elhagyva már 30 ezer forintra emelkedik az ösz- szeg, szintén 3 pont kíséretében, míg az autópályán már 40 ezer a tarifa, és 5 pontot von maga után. További fontos adalék, hogy ismét szabálysértési eljárásban bírálják el azokat, akik megsértik a gyermekbiztonsági rendszer, a motorkerékpáron való bukósisak viselése és a kézben tartott mobilra vonatkozó rendelkezéseket. Aki az előbbieket nem tartja be, azt háromtól harmincezerig terjedő bírsággal sújthatják. Ugyanez a helyszínen már csak legfeljebb húszezer forintba kerülhet. A bírságot többféleképpen is rendezni lehet. Lehetőség van rá készpénzátutalási megbízással 15 napon belül, bankkártyával vagy a helyszínen készpénzzel. ló tudni, hogy aki a büntetést nem fizeti ki, annak az autója utólag is visszatartható. Módosult a közúti közlekedési előéleti pontrendszer is a hónap elsejétől. Bűncselekmény és szabálysértés esetén a korábbiakhoz képest jócskán emelkedtek az értékek, azaz a pontszámok. Az előbbinél 9-11, utóbbinál 1-8, illetve közigazgatási bírságnál szintén 1-8 pont szabható ki. Ennek eredményeként akár 2-3 súlyos szabályszegés révén is elérhető a „rettegett” 18 pont, mely esetben az illetőt hat hónapra eltiltják a vezetéstől. Az ittas vezetés szankcionálása (ha nem minősül bűncselekménynek) Bírság Előéleti összege (Ft) pont Gépi meghajtású jármű 0,5 ezrelék vér-, Illetve 0,3 mg/l légalkohol értékig 150 000 6 Gépi meghajtású jármű 0,51 és 0,8 ezrelék közötti vér-, illetve 0,31 és 0,5 mg/l légalkohol értékig 200 000 8 Gépi meghajtású jármű 0,8 ezrelék vér-, illetve 0,5 mg/l légalkohol érték felett 300 000 8 Nem gépi meghajtású jármű 0,8 ezrelék vér-, Illetve 0,5 mg/l légalkohol értékig 30 000Nem gépi meghajtású jármű 0,8 ezrelék vér-, illetve 0,5 mg/l légalkohol érték felett 60000FORRÁS: ORFK Még kevesebben pattannak két kerékre mutató A nagy haszongépjárművek eladása bőven meghaladja az előző évekét Mélyebben kell a zsebükbe nyúlni a vásárlóknak Átrendeződött az újautók piaca tavaly óta. A legszomorúbb hír, hogy többségük jóval többe kerül, mint korábban. Ez egyben azt is jelenti, hogy már nem lehet újautót venni 2 millió forint alatt. A tavalyi legolcsóbbak listájára például éppen hogy felkerült a Nissan Micra, mely akkor még csak 2,5 millióba került. Mára viszont durván 2,8-at kóstál. A Swift esetében még szembetűnőbb a változás. Míg egy évvel korábban már 2, 4 millióért el lehetett vinni, addig most 2,8 millióra kúszott fel az ára. Nem változott viszont a Renault Clio tarifája, melyért változatlanul 2,4 millió forintot kell kiadni. ■ M. S. Az előző hónapban összesen 5 ezer 580 új gépjárművet helyeztek forgalomba, ami csupán 0,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. Az első félév eredménye már némileg ígéretesebb, a 31 ezer 32-es darabszám 11,3 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszakban. Van még mit behozni azonban, ugyanis a 2009-es eladásoktól még mindig 37,9 százalékkal marad el a mostani. Az egyes típusokra lebontva a Data House felméréséből kiderül, hogy a személyautók forgalma 7,3 százalékkal, a kis haszongépjárműveké már 26 százalékkal, a nagyoké pedig 50 százalékkal emelkedett. A motorok azonban további visszaesést könyvelhetnek el, belőlük 24 százalékkal kevesebb kelt el. Csupán 248 kétkerekűt vittek el a szalonokból. Tavaly még 25 százalékkal, 2009-ben pedig 50 százalékkal fogyott több belőlük. A két évvel ezelőtti adatokhoz képest csak a nagy haszongépjárművek esetében figyelhetünk meg gyarapodást. Júniusban 299 talált gazdára közülük, ami 72,8 százalékkal jobb a tavalyinál, és több mint duplája a két évvel ezelőttinek. ■ Molnár Á. A forgalomba helyezett új személygépkocsik száma Magyarországon 239127 274 389 255822 195 611 176678 ■ 613U jj 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 r Átveszi az irányítást az autó a dugóban dugó-figyelő berendezést fejleszt a Volvo Trucks, mivel a felméréseik szerint a teherautós balesetek 20 százaléka ilyen körülmények között történik. A rendszer sűrű és lassú forgalom esetén segíti a sofőrt, és átveszi az irányítást a jármű felett. Ehhez lézerszkennert, radarszenzorokat és kamerát is használ. Rajonganak a kocka Ladákért az oroszok A régi ladák tulajdonosai biztosan egyetértenek az oroszokkal. Ott ugyanis a második legnépszerűbb autó volt tavaly a kocka Lada. Ezt annak köszönheti, hogy a többi új autó árának nagyjából a felébe kerül, és akár otthon is olcsón, könnyen lehet javítani. Mindezek mellett pedig könnyen megbirkózik a rozoga utakkal. Öreg busz nem vén busz, díjazták az öreg Ikarust különdíiat nyert az Ikarus 620-as autóbusz Gyöngyösön, a Mátrai Veteránautó Találkozón. Az esemény központi bemutató helyszíne a város főtere volt, ahol az érdeklődők a régi autókon kívül tűzoltóautókat, traktorokat valamint gőzgépeket is megcsodálhattak. A találkozót immáron 26. alkalommal rendezték meg. Képünk illusztráció Kisorsolják a jubileumi modellt négy És fél évvel a gyártás beindítása után elkészült az egymilliomodik Nissan Quashqai. A gyártó szerint Nagy-Britanniában még soha nem fordult elő, hogy egy modell ilyen hamar elérje ezt a darabszámot. Az autót Londonban állítják ki, később pedig kisorsolják. Továbbiak a TEOLhu hírportálon Stresszelnek a párhuzamos parkolás miatt Egy friss felmérés tanúsága szerint az európai autósok harmadának plusz órákat kellene vennie a rutinpályán. A vizsgálat ugyanis azt mutatja, hogy háromból egy sofőrnek nem sikerül elsőre a párhuzamos parkolás. A nők között ez az arány már 41 százalékra emelkedik. Az orosz autósok is gyengék, általában egynél többször kell próbálkozniuk a beállással. Németországban viszont az autósok csupán 26 százaléka vallotta, hogy több alkalommal is meg kell kísérelnie a manővert. Olaszországban a friss jogsisok a párhuzamos parkolás okozta stresszt a fogorvosi látogatással tartják egyenértékűnek. ■ R. S. x X * i 4 ■ Komoly pénzbüntetés jár a biztonsági öv használatának elmulasztásáért is.